Transcript Schopenhauer és Nietzsche a művészetről

Schopenhauer és Nietzsche a
művészetről
Schopenhauer (1788-1860)
• Előzmények:
-- Platón (lásd idea-tan) és Kant hatása.
-- A keleti vallásbölcseletek hatása (főleg a
buddhizmus).
• Elutasítja a hegeli rendszer-esztétikát.
• Fő műve: A világ mint akarat és képzet (1819):
– Világakarat: időn és téren kívüli végső lényegiség (lásd
Kant: ‚magábanvaló’)
– Világ: a tárggyá vált akarat; a világakarat
objektivációja; a tapasztalati dolgok, létezők
összessége; a világ puszta képzet.
• Schopenhauer az emberi létről:
– Az ember élete állandó, kielégíthetetlen
vágyakozás.
– A szenvedés a világ lényegéből fakad.
– Az öntudat nem autonóm, az értelem az akarat
rabja, tudatos döntéseink szabadsága látszólagos.
– Ebből a léthelyzetből csak önmagunk védikus
feladásával léphetünk ki, erre a zseni és a szent
képes.
– A közönséges ember „a természet tucatterméke”.
– A művész zseni élete a tiszta szemlélődés, vagyis
az esztétikai szemléletmód.
• A művészetek hierarchiája: a szépben mindig
„az eleven és élettelen természet ideáit fogjuk
fel”.
– Építészet: a szervetlen világ eszméjét fejezi ki.
– Kertművészet, tájképfestészet: a szerves természet
eszméjét fejezi ki.
– Festészet, szobrászat: az állati és az emberi világ
eszméjét fejezi ki.
– Költészet: az emberi létezés legmagasabbrendű
kifejezése; csúcspontja a tragédia: itt az emberi lét
végessége, a negativitás túlereje nyilvánul meg.
• A zene kitüntetett szerepe Schopenhauernél:
– A művészetek hierarchiájának csúcsán áll.
– A zene teljesen független a megjelenő
világtól, a többi művészet csak az árnyakról
szól.
– Nem az eszméket mint az akarat
objektivációit, hanem a magábanvaló
akaratot, a legvégső világlényeget jeleníti
meg.
– Teljesen független a fogalmi nyelvtől.
F. Nietzsche (1844-1900)
művészetfelfogása
• Nietzsche bölcseletének főbb vonásai:
– Radikális szembefordulás Hegellel, illetve a klasszikus
német filozófiával.
– A metafizika és a rendszerfilozófia elutasítása.
– Életművének nagy része aforizmagyűjtemény.
– Életfilozófiai megközelítés: legfőbb érték az élet.
– „Isten halott”: a hagyományos értékek megrendülése.
– Csak az autonóm ember szabhat önmagának törvényt,
az átlagember erre nem képes.
– Übermensch: az erkölcsileg és értelmileg autonóm,
értékteremtő ember; ezzé kellene válnunk. Őseredeti,
a kultúra által meg nem rontott ember. Nem
tragikusan szenvelgő.
• Nietzsche és a művészetek:
– Maga is írt verseket, néhányhoz zenét is szerzett.
– Írásaira a költőiség és a zeneiség jellemző: pl. Imígyen szóla Zarathustra: „Talán az egész
Zarathustra a zene körébe sorolható: az
újjászülető meghallás a művészetben egész
biztosan előföltétele volt művemnek.”
– Aforizmák zenéről (pl. Bachról, Beethovenről,
Mozartról, Chopinről, Wagnerről) és költészetről.
– Filozófia és művészet, gondolkodás és költészet
közelsége.
A tragédia születése (a zene
szelleméből) avagy görögség és
pesszimizmus (1872)
• Szakít a hagyományos klasszika-filológiai
megközelítéssel.
• Túllépés a hagyományos görögség-képen.
• Cél: a tudományt a művész szemszögéből
nézni, a művészetet viszont az életéből.
• Az ember voltaképpeni metafizikai
tevékenysége nem a morál, hanem a
művészet.
• A tragédia a metafizikai vigasz művészete.
• A művészetek apollóni és dionüszoszi elve:
– Apollóni:
•
•
•
•
szemléletes (pl. a szobrászat)
az álomvilág szép látszata
mértéktartó körülhatároltság
tartózkodás a vadabb indulatoktól
-- Dionüszoszi:
• a szenvedélyek szélsőséges kiáradása
• mámor
• főleg a zenében nyilvánul meg
„Az ember nem művész többé – műalkotássá lett: az ősegy legnagyobb gyönyörére és kielégülésére az egész
természet művészi teremtőereje nyilatkozik itt meg.”
• A legjelentősebb görög tragédiákban az
apollóni és a dionüszoszi elv együtt van jelen,
mindkettőre szükség van: pl. Szophoklész.
• Euripidésznél már a szókratészi etikai
racionalizmus hatására túlteng az apollóni elv,
hiányzik a mély szenvedélyesség.
• Wagner zenedrámái mint összművészeti
alkotások (Gesamtskunst) azt jelentik a 19.sz.ban, mint a görögöknél a tragédia.