Transcript tarsf_15 - Shrek

DEBRECENI EGYETEM
Tudományegyetemi Karok
Természettudományi és Technológiai Kar
Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék
Az általános társadalomföldrajz alapjai I.
Prof. Dr. Süli-Zakar István (DSc.)
egyetemi tanár
15. tétel
A települések nagyságrendje, település agglomerációk
Kovács Z. 2002: Az urbanizáció fogalma,
értelmezése; Az urbanizáció története; Az
urbanizáció jellemzői napjainkban.
In: Népesség- és településföldrajz
ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. pp. 150155, pp. 156-178, pp. 179-191

Cséfalvay Z. 1994: A modern
társadalomföldrajz kézikönyve. – IKVA
Könyvkiadó Kft. Budapest. pp. 185-192

Enyedi Gy. 1988: A városnövekedés
szakaszai. – Akadémiai Kiadó, Budapest.
pp. 13-46, 65-96

Kovács Z. 2002: Az urbanizáció jellemzői
Kelet-Közép-Európában a posztszocialista
átmenet idején.
In: Földrajzi Közlemények 1-4. pp. 57-77

Haggett, P. 2006: Az urbanizálódó világ.
In: Geográfia (Haggett, P. szerk.) Typotex
Kiadó, Budapest. pp. 233-267

Kőszegfalvi Gy. – Tóth J. 2001: Az
urbanizáció fogalma, az urbanizációs
folyamat ismérvei; A városfejlődés
történelmi folyamatai, sajátosságai.
In: Általános társadalomföldrajz I.
(szerk. Tóth J.), Dialóg Campus Kiadó,
Budapest-Pécs. pp. 428-430, pp. 431-454

Településhálózat
Egy térség (ország, régió) településeinek az összessége. A településhálózat részei a
városok, a falvak és a szórványtelepülések. Elemei a történelem folyamán egymással
szoros kölcsönhatásban fejlődnek. Közöttük alá- és fölérendeltségi viszony, azaz
településhierarchia alakul ki, térbeli elrendeződésüket pedig nagyfokú szabályszerűség
jellemzi.
A települések az ókortól
fogva a városok és falvak
elkülönülése óta hálózatba
rendeződnek. A hálózatok
csomópontjai a városok.
Gazdasági körzetek és körzetszékhelyek a szocializmus időszakában
Falvak, falusi települések
A falusi települések kialakulásában számtalan természetföldrajzi, történelmi és
társadalmi tényező játszott egyidejűleg közre, éppen ezért méretük, funkcióik, és
külső megjelenésük a Föld egyes térségeiben rendkívül eltérő.
Falu: mindazon (1) kisebb lélekszámú települések, amelyek (2) nem
rendelkeznek központi funkciókkal, (3) intézményhálózatuk fejletlen, (4)
szerkezetükre laza, földszintes beépítés jellemző, (5) népsűrűségük általában
nem éri el a 200 fő/km²-t és (6) infrastrukturális ill. kommunális ellátottságok a
városokhoz képest elmaradott.
Egyes régiókban a 21. század elején a falvak a reneszánszukat élik, bizonyos
embercsoportok az elszakadást választják a zsúfolt városi tértől. Ezen falvak
fejlődnek, urbanizálódnak. Azonban döntő részük funkcióját vesztve kilátástalan
helyzetben van, munkahelyek nélkül vegetál, lakói lehetőség szerint városokba
vándorolnak. Ez különösen igaz a képzettebb értelmiségiekre.
Falutípusok
A falusi települések osztályozása többféle szempont szerint
történhet
 A munkamegosztásban betöltött szerepük szerint:
mezőgazdasági, ipari és szolgáltató falu.
A falvak többségében egyedül a mezőgazdaság a lakosság megélhetésének alapja.
Az ipari falvakban általában egyetlen ipari nagyüzem foglalkoztatja a népesség
túlnyomó részét (pl. Bélapátfalva – már város, Kaba – már város, Bőcs). Sajátos
altípus a bányászfalu (pl. Mány, Recsk).
A szolgáltató funkciójú falvak sokfélék lehetnek, pl. üdülőfalvak (pl. Mátrafüred,
Hévíz – már város), forgalmi jellegű falvak jelentős közlekedési funkcióval (pl.
Hegyeshalom), kulturális célokat szolgáló múzeumfalu (pl. Hollókő).
A szuburbanizáció révén egyre több a gazdasági funkció nélküli falusi alvótelepülés
(pl. Üröm, Nagykovácsi).
 Méretük
szerint
megkülönböztetünk
(a
Magyarországra
vonatkozó
osztályozás szerint):
• törpefalvakat (100 fő alatt),
• aprófalvakat (100-500 fő),
• kisfalvakat (500-2000 fő),
Dusnok
• nagyfalvakat (2000-10000 fő) és
• óriásfalvakat (10000 fő felett) – (Alföldi mezővárosok egy része)
 Alaprajzukat (morfológiájukat) tekintve a főbb, Magyarországon is
megtalálható falutípusok: az ősi, szabálytalan elrendezésű halmazfalu, fiatalabb
az erdőirtás vagy lápok lecsapolása után kifejlődő szalagtelkes falu, ill. az
országút mellett hosszan elnyúló útifalu, még későbbi eredetű a tervszerű
telepítések eredményeként létrejött szabályos, sakktábla alaprajzú falu.
Városfejlődés
Egyiptom
Maja-Azték-Inka
Perzsia
Kína
Indus-völgye
Mezopotámia
Görögök
Rómaiak
Középkor: feudális város – aprófalu és a feudális urak vára
Bizánc (330-tól Konstantinápoly) a Kelet-Római Császárság,
majd a Bizánci birodalom fővárosa, később Isztambul néven az
Oszmán birodalom fővárosa.
Nagy Károly idején pfalzok – császári őrhelyek (pl. Aachen)
Tipikus középkori a püspökvár (pl. Basel, Genf, Köln, Passau)
14-15. század északi kereskedelmi útvonal Hanza-városok
Reneszánsz korszak (15. századtól) „eszményi” várostervek.
16-17. század abszolút monarchiák
fővárosai pl. London, Párizs, Bécs
18. század végi Anglia – ipari
forradalom, modern város
Palmanova a reneszánsz város
Város
Város: A településhálózat (1) nagyobb népességű (2) központi funkciókkal rendelkező,
(3) kiemelt közigazgatási jogállású tagja. (4) Saját népességükön kívül vonzáskörzetük
lakóit is ellátják szolgáltatásokkal. A faluval ellentétben, (5) a város aktív keresőinek
többsége a szekunder és tercier szektorban dolgozik. (6) A városok külső megjelenésére
általában a zárt, emeletes beépítés a jellemző; (7) népsűrűségük 200 fő/km²-nél
magasabb.
A városok az urbanizáció termékei, számuk a munkamegosztás kiszélesedésével, a
társadalom differenciálódásával egyre növekszik.
Az első városok az őskor (paleolitikum) végén, Kr. e. 6000 évvel, a Közel-Kelet (Jerikó) és
Mezopotámia (Ur, Uruk, Lagas, Kis) területén jöttek létre. Számuk az ipari forradalom és a
modern urbanizáció révén az utóbbi kétszáz évben ugrásszerűen megnőtt, napjainkban a
Föld népességének több mint a fele városokban él.
A városok körét világszerte más és más módon határozzák meg, van, ahol a népesség
számától teszik függővé (pl. Izland 200 fő, Németország 2000 fő, Svájc 10000 fő, Japán
50000 fő), máshol komplex mutatók alapján (pl. központi funkciók megléte, foglalkozási
szerkezet, népsűrűség, az infrastruktúra fejlettsége, stb.) funkcionális értelemben különítik
el a várost a falutól (pl. Magyarország). A városokra történelmi jellegük, méretük,
szerepkörük szerint rendkívüli sokszínűség a jellemző, eszerint számos várostípust
különböztetünk meg.
Várostípusok
Történelmi jellegük alapján a legősibb típus az antik város (pl. polisz, erődváros,
templomváros). Fiatalabb képződmény a középkor során létrejött, fallal körülzárt
feudális város, míg a modern város az újkor , az ipari forradalom terméke.
Méretük szerint megkülönböztetünk óriásvárost (10 millió fő felett), világvárost (1-10
millió fő), nagy- (100 ezer-1 millió fő), közép- (20-100 ezer fő) és kisvárost (20 ezer fő
alatt).
Az ilyen osztályozás azonban a településhálózat helyi adottságaitól függően országonként
változik: Debrecen pl. 207 ezer lakosával Magyarországon nagyvárosnak, Indiában
viszont szerényebb méretű középvárosnak számítana.
 A munkamegosztásban játszott szerepük alapján sokféle várost ismerünk:
• Mezővárosok, melyek mezőgazdasági funkciójúak (pl. Kiskunmajsa)
• Ipari körzetek városai, melyek ipari vagy nyersanyag kitermelő
tevékenységre szakosodtak (pl. Ózd, Komló, Salgótarján).
 A legtöbb város azonban valamilyen szolgáltató-ellátó funkciót tölt be:
• Vásárváros (pl. Vác, Gyöngyös)
• Iskola- és egyetemváros (pl. Sárospatak, Keszthely)
• Egyházi központ (pl. Esztergom, Kalocsa)
• Fürdőváros (pl. Hajdúszoboszló)
• Műemlékváros (pl. Szentendre)
 Közlekedési csomópontok a
• vasúti (pl. Hatvan)
• hídi (pl. Komárom, Szolnok) városok.
 Sajátos csoportot képeznek a védelmi funkciót ellátó városok
• helyőrségi (garnizon-) város (pl. Cegléd, Hódmezővásárhely)
• tengerparti erődváros (pl. Trieszt, Brest).
A városok általában településhálózatban betöltött súlyuknak megfelelő közigazgatási
funkciót is ellátnak. Különleges helyzetben vannak e szempontból a fővárosi funkciókra
„szakosodott” kisebb városok (pl. Canberra, Brasilia).
Különleges monofunkciós városok az alvóvárosok.
A funkciók csak ritkán jelentkeznek önállóan, közöttük gyakran átfedés, keveredés
figyelhető meg. A legszerteágazóbb funkciókkal a világvárosok rendelkeznek.
Mezőváros
Mezőgazdasági vidékek kiterjedt határral
rendelkező városai. Közös jellemzőjük a falusias
utcakép, a központi funkciók részleges hiánya és
a kiterjedt tanyahálózat.
A mezővárosok gazdasági létalapja nem az ipar vagy a szolgáltatások, hanem
rendszerint a mezőgazdaság, ill. a agrártermékek kereskedelme és feldolgozása
(élelmiszeripar) volt. Iparfejlődésük megkésett, a polgárosodás is csak korlátozott
mértékű volt. Elterjedt településtípus Dél-Európa (pl. Spanyolország, Olaszország) és
a Balkán (pl. Bulgária) országaiban, Magyarországon az Alföldön gyakoriak a 10-20
ezer lakosú, központi funkciókban szegény, gyengén városiasodott mezővárosok (pl.
Kunszentmárton, Túrkeve).
Újváros
A városok tervszerűen telepített, mesterségesen
kialakított fajtája. Közös jellemzőjük a tudatos
helykiválasztás és a szabályos alaprajz.
Túlnyomó többségük a 20. század terméke. Az első
modern újváros a kertváros mozgalom keretében
1903-ban alapított angliai Letchworth volt.
Újvárosokat egy már korábban létező település,
általában falu körül (pl. Tatabánya), ill. egy gyár
körül is létrehozhatnak.
Dunaújváros
Az újvárosokat rendszerint valamilyen jól meghatározott célból hozzák létre, így jötte
létre Észak-Amerikában a pionírtelepülések, amelyek az oikumené tágulását követték,
Nyugat-Európában pedig a nagyvárosok környékén azok tehermentesítésére kialakított
bolygóvárosok emelendők ki (pl. Harlow, Milton Keynes a Nagy-London
konurbációban).
Kelet-Európa országaiban az 1950-es és ‘60-as évek során, az extenzív iparfejlesztés
érdekében szocialista iparvárosok (pl. Magyarországon Dunaújváros, Tiszaújváros,
Lengyelországban Nowa Huta) épültek.
Az angliai újvárosok
generációi
Aycliffe
Skelmersdale
Runcorn
Bracknell
Forrás: Kovács Z., 2002
Nowa Huta
(Lengyelország)
Szórványtelepülés,
magányos település
Kétvölgy
Olyan települések összefoglaló neve, amelyek egy-egy magányos épületből vagy
csupán néhány lakóházból és a hozzájuk tartozó gazdasági épületekből állnak.
Népességszámuk rendszerint 1-10 fő.
A szórványtelepülések többségét a mezőgazdaság hozta létre, ilyen kizárólag
agrárfunkciójú szórványtelepülés a tanya, az amerikai-ausztráliai farm/ranch vagy a
magashegyi pásztortanyák (Pireneusok, Alpok, Kárpátok).
Esetenként tercier funkció révén is kialakulhat szórványtelepülés (pl. vasúti őrház,
kutatóállomás).
A szórványtelepülés és a csoportos települések között átmeneti típusok is léteznek.
Ilyenek a 10-50 lakos közötti, üzlettel, templommal egyéb ellátó intézménnyel nem
rendelkező, közigazgatásilag rendszerint nem önálló törpefalvak, mint Magyarországon
a nyírségi tanyabokrok vagy Nagy-Britannia sajátos aprófalva, a hamlet.
Tanya
A szórványtelepülések egyik típusa: egymástól távolabb elhelyezkedő lakóházak,
a hozzájuk tartozó gazdasági épületekkel együtt.
Különösen Európa nagy összefüggő mezőgazdasági területein gyakori (Pó-síkság,
Germán-alföld, és a magyar Alföld). A tanyák ősibb formája a térben szabálytalanul,
elszórtan helyezkedik el. Újabb keletűek és többnyire tervszerű telepítés eredményeként
jöttek létre az utak mellé rendeződő, szabályos sortanyák.
A törökök az Alföld településhálózatát jórészt elpusztították, csak a népesebb
mezővárosok (khászvárosok) élték túl a hódoltságot.
A török kiűzése után a 18. század végétől alakultak ki tanyák, annak eredményeként,
hogy a külterjes állattenyésztést felváltotta a szántóföldi művelés. Számuk különösen a
19. századi jobbágyfelszabadítás (földmagántulajdon) és az ármentesítések nyomán nőtt
meg, amikor a határ távolabbi részei is művelés alá kerülhettek.
A mezővárosokból kirajzó földművesek tanyáinak eredeti
rendeltetése az volt, hogy a központi településtől távolabb eső
földeken ideiglenes szállást nyújtsanak a gazdálkodók számára
(„tanyázni” szó). Ezek csak fokozatosan, a 19. század második
felétől váltak állandó lakóhellyé.
Magyarországon főként az alföldi területeken (pl. Kiskunság,
Békés) jött létre kiterjedt tanyahálózat.
Vonzáskörzet
Az a terület, amelyet egy település – rendszerint
város – központi funkciói ellátnak, kiszolgálnak.
A központi funkciók intézményei a környék
településein vagy hiányoznak (pl. kórház,
középiskola, munkahelyek), vagy nem kielégítőek
(pl. bolthálózat), így a vonzáskörzet települései rá
vannak szorulva a központi településre,
„vonzódnak” hozzá.
A vonzáskörzet kiterjedése – egyebek mellett –
függ a központ nagyságától, a központi funkciók
szintjétől, számától, a központ megközelíthetőségétől, a környék településhálózatától. A
városokat
vonzáskörzetük
mérete
szerint
rangsorolhatjuk, meghatározva a településhierarchián belül elfoglalt helyüket.
Jelmagyarázat:
1. Agglomerálódó területek
2. Sokszínű és igen intenzív kapcsolatok
3. Sokoldalú, kiegyensúlyozott és
közepesen intenzív kapcsolatok
4. Hiányos intenzitású kapcsolatok
…
Forrás: Süli-Zakar I.
Agglomeráció
Többnyire az urbanizáció első szakaszában (városrobbanás), agglomerálódás
eredményeként kialakuló olyan település együttes, várostömörülés, amely egy vagy
több a környezetéből kiemelkedő nagyvárosból és a körülöttük elhelyezkedő
településekből áll. Röviden megfogalmazva: a népesség, ill. a munkahelyek térbeli
koncentrációja.
Az agglomeráció települései funkcionálisan (szerepköreikben) is összefonódnak,
közöttük szoros gazdasági és szolgáltatási kapcsolatok, kölcsönös egymásrautaltság
alakul ki. A nagyváros és agglomerációja közötti kapcsolat erőssége a népesség
ingázásában, a közlekedési hálózat és a közművek összekapcsolódásában is tükröződik.
Egy idő után az agglomeráció települései már olyan szorosan összetartoznak, hogy
fejlesztésük során össze kell hangolni pl. az infrastrukturális beruházásokat.
Az agglomerációk központjainak tehermentesítésére gyakran sajátos újvárosokat, ún.
bolygóvárosokat hoznak létre. Aszerint, hogy hány központi településsel rendelkeznek,
beszélhetünk monocentrikus (egyközpontú – pl. London, Párizs, Buenos Aires) és
policentrikus (többközpontú) agglomerációkról (pl. Ruhr-vidék, Felső-Szilézia,
Randstad „patkóváros” – Hollandia).
Magyarországon a legtipikusabb nagyvárosi agglomeráció a budapesti, amely a
fővárosból és 78 településből álló monocentrikus várostömörülés összesen 2,5 millió
lakossal.
Agglomerálódás
Latin eredetű szó, jelentése: tömörülés, sűrűsödés.
Az agglomerálódás folyamata a gazdaság és a
népesség térbeli tömörülése egy vagy több
központi mag körül. Ezáltal városokból és
falvakból
álló
nagyvárosi
agglomerációk,
népességtömörülések alakulnak ki. Különösen az
urbanizáció első fázisában (a városrobbanás
szakaszában) jellemző.
A szuburbanizációval ellentétben az agglomerálódás
során mind a nagyváros(ok), mind az elővárosok
népességszáma gyors ütemben növekszik. Ennek
oka, hogy vidékről sokan vándorolnak oda. Budapest
elővárosainak népességszáma 1939 és 1949 között
130 ezerről 540 ezer főre növekedett az
agglomerálódás révén.
A budapesti agglomeráció települései
Városösszenövés, konurbáció
Nagyvárosi agglomerációk egymás felé történő növekedése és végül összenövése,
amely révén nagy népességtömörülések, óriásvárosok (megacity) és városövezetek
(megalopolisz) alakulhatnak ki.
Városösszenövés általában főútvonalak mentén következik be. Típusai az egy-, két-, és
többközpontú városösszenövés.
Egyközpontú városösszenövés úgy alakul ki, hogy egy terjeszkedő világváros (pl.
London, Párizs, Moszkva) közigazgatási szempontból fokozatosan elnyeli, bekebelezi a
környező falvakat , városokat.
Két és többközpontú városösszenövés során két (pl. Manchester-Liverpool) vagy több
(pl. Duisburg-Essen-Bochum-Dortmund) nagyvárosi agglomeráció a fő közlekedési
útvonalak (autópályák, vasutak) mentén egymás irányában növekszik, majd egy idő után
összeérhetnek és térben folytonos városövezetek alakulnak ki (pl. Boston-New YorkPhiladelphia-Baltimore-Washington).
Városövezet, megalopolis
Több nagyváros agglomerációjából álló övezet, amelynek
népességszáma rendszerint meghaladja a 10 millió főt.
Városösszenövés (konurbáció) akkor jön létre, amikor több
világváros, ill. ezek elővárosai a térben összeérnek és egy hatalmas
összefüggő városi zónát képeznek. Az így létrejövő
városkomplexum nem alkot egységes települést, s számos
közigazgatási egységre tagolódik.
Földünk legnagyobb városövezete az Egyesült Államok atlanti
partvidékén található. Ez a Bostontól Washingtonig húzódó 700 km
hosszú megalopolisz 80 millió ember lakóhelye. Hasonló
városövezet van kialakulóban az Egyesült Államokban a Nagy-tavak
körül, valamint Kaliforniában San Francisco és San Diego között.
Ugyancsak városövezet jött létre Japánban a Csendes-óceán partján
Tokió-Oszaka-Kobe között (Tokaido), valamint Németországban a
Ruhr-vidéken, a Düsseldorf-Duisburg-Dortmund (3D) tengely
mentén és Hollandiában a Randstad területén.
Ökumenopolis
Doxiades
görög
építész
használta először a fogalmat
1968-ban, amellyel azt az
elképzelést vetítette előre, hogy
a 21. század végére az egész
világ egyetlen összefüggő
nagyvárosból áll majd, amely
körülöleli a Földet.
Megavárosok a Földön
Forrás: Kovács Z., 2002
Világváros, metropolis
Világváros: olyan nagyváros, amelynek
népességszáma meghaladja ez egymillió főt.
A metropolis görög eredetű szó, jelentése
„anyaváros”.
A
világvárosok
nagy
népességszámuknál
és
kiterjedt
központi
funkcióiknál fogva kiemelkedő szerepet játszanak
egy-egy ország gazdasági és politikai életében,
településhálózatában.
Budapest
New York, USA
Sajátos csoportjuk a tízmillió főnél népesebb
óriásvárosok (megapolisok).
Azokat a világvárosokat, amelyek szélsőségesen
nagy súllyal részesednek az adott ország
népességéből és gazdaságából, primate citynek
nevezzük. Ilyen pl. Montevideo Uruguay
népességének 43%-ával, Athén (a lakosság 34%-a),
Buenos Aires (32%), Koppenhága (26%) és
Budapest (17%).
Városközpont
Más néven a „city”, míg az észak-amerikai
városokban a downtown vagy Central Business
District (CBD), azaz központi üzleti negyed.
Los Angeles, USA
A nagyvárosok igazgatási – pénzügyi – kereskedelmi intézményeket tömörítő
központi magja, ahol a fő közlekedési utak összefutnak. A városközpontban
elsősorban munkahelyeket találunk, a lakófunkció gyengén fejlett, ezért nappali
népessége sokszorosan meghaladja az éjszakai népességet.
Az európai városokban általában egybeesik a középkorban kialakult történelmi
városmaggal, így műemlékei jelentős idegenforgalmi vonzerővel bírnak (pl. Prága, Bécs
vagy Budapest központja).
Az Európán kívüli nagyvárosokban (különösen Észak-Amerika városaiban) a magas
telekáraknak köszönhetően rendkívül sűrűn beépült és fölfelé terjeszkedik.
Toronyházakból, felhőkarcolókból álló irodanegyed képét mutatja.
Alvóváros, alvótelepülés
Egy nagyváros vonzáskörzetéhez tartozó település, ahol helyi munkalehetőségek
alig vannak, az aktív keresők jelentős része naponta a központba jár dolgozni
(ingázás).
Alvótelepülés kialakulhat:
1. spontán módon a szuburbanizáció következtében, amikor már meglévő
településekre költöznek ki a fiatalabb és az átlagosnál anyagi lehetőségekkel bíró
rétegek a nagyvárosból, miközben korábbi munkahelyeiket megtartják (pl. Budapest
környékén Érd, Dunakeszi).
2. tervszerű telepítés eredményeként, amikor a nagyvárosok környékén előre
tervezett városokat hoznak létre. A bolygóvárosokkal ellentétben az
alvótelepülésekre a munkahelyek teljes hiánya, a lakófunkció egyeduralma
jellemző. Mivel a népesség jelentős része naponta a központba jár dolgozni, és a
különböző szolgáltatásokat is ott veszi igénybe, az alvótelepülések szolgáltató-ellátó
intézményhálózata (pl. kiskereskedelem) is roppant fejletlen – hiányos. Éjszakai
népességszámuk többszörösen meghaladja a nappalit.
Kertváros
Egy nagyváros tehermentesítésére létrehozott szabályos alaprajzú, mérnöki tervek
alapján épült, laza beépítésű, parkokban gazdag előváros. Az alvóvárosokkal
ellentétben a kertváros nem csupán a nagyvárosi ingázók éjjeli menedékhelye,
hanem üzletekkel, irodákkal és egyéb szolgáltatásokkal ellátott, település.
A 19. század végén Ebenezer Howard (1850-1928) angol építész vezetésével
mozgalom bontakozott ki a kertvárosok létesítésére az ipari forradalom túlzsúfolt és
embertelen nagyvárosainak ellensúlyozására. A kertváros mozgalom „eszméje” nagy
hatással volt az egész 20. század városépítészetére.
Howard kertváros modellje
Ebenezer Howard
(1850-1928)
Howard kertváros modellje:
az „eszme” megvalósulása
Letchworth (1903) és Welwyn (1920) –
az első két kertváros London körül
A 20. század első felének urbanizációjában a modern városépítészet és a
„funkcionális város” eszméjének megjelenése jelentett forradalmi változást .
A funkcionális város gondolata Garnier francia építész nevéhez
fűződik. Tervei szerint a termelés, a lakás és a pihenés területei a
városon belül elkülönülnek. („Cité Industrielle”, 1917)
Az ötlet felkarolója és továbbfejlesztője Le Corbusier svájci
építész volt, aki elvetette a howardi kertváros eszméjét, mondván a
horizontális terjeszkedés számtalan belső nehézséget okoz (pl.
közlekedés
megszervezése területén).
Szerinte nagyobb
szervezettségre, a tér tudatosabb kitöltésére van szükség. A modern
városépítés feladatát az eldugult városközpontok tehermentesítésében, a zöldterület növelésében, a közlekedés
modernizálásában, és a laksűrűség növelésében látta, amelyre a
fölfelé irányuló terjeszkedés ad lehetőséget. (Athéni Charta, 1933)
Az elképzelés lényege tehát a lakás, szabadidő, munka és
közlekedés térbeli szétválasztása a várostesten belül és a város
funkcionális tagolása. Kijelentette, hogy a városépítés nem két-,
hanem háromdimenziós tudomány.
A magassági elem bevezetése egy sor változást indított el a 20.
századi városépítészetben.
Tony Garnier
(1869-1948)
Le Corbusier
(1887-1965)
Szuburbanizáció
Az urbanizáció második szakasza, amikor a fiatal,
tehetősebb népesség elhagyja a nagyvárosok területét
és mind nagyobb számban az elővárosokba költözik.
A szuburbanizáció – a városrobbanással szemben –
térbeli dekoncentrációs folyamat; lényege a „város
körüli” fejlődés.
Okai a nagyvárosok növekvő zsúfoltságában, a lakókörnyezet leromlásában
(városhanyatlás), a környezetszennyezésben és a romló közbiztonságban keresendők.
Lényeges előfeltétele a modern közlekedési infrastruktúra (pl. gyorsvasút, autópálya)
kiépítése, a motorizáció (magánautó használat) magas szintje.
A Föld különböző fejlettségű országai jelentős időbeli eltéréssel lépnek a
szuburbanizáció szakaszába: az Egyesült Államokban az 1930-as évektől, NyugatEurópában pedig az 1950-60-as években erősödött fel ez a folyamat. Hazánkban az
elmúlt tíz év során vált tömegessé.
A népesség szuburbanizációját egy idő után az ipar, majd a szolgáltatások
szuburbanizációja követi, az elővárosokba kitelepülő ipari üzemek és szolgáltató
létesítmények (pl. bevásárlóközpontok) formájában.




Agglomerálódás
Szuburbanizáció
Dezurbanizáció
Reurbanizáció
Dezurbanizáció




Agglomerálódás
Szuburbanizáció
Dezurbanizáció
Reurbanizáció
Az urbanizációnak ezt a szakaszát az 1970-es évek
elején figyelték meg a legfejlettebb országokban, ahol
a nagyvárosi agglomerációk (központi település az
agglomerációs gyűrűvel) népessége és az ott található
munkahelyek száma csökkeni kezdett.
Ezzel egyidejűleg megindult olyan periférikusnak számító térségek városainak (és
falvainak!) növekedése, amelyek korábban kimaradtak az urbanizációból. Ez a
folyamat ellentétben állt az urbanizáció egész korábbi logikájával.
Okai az új közlekedési és kommunikációs technológiák, az általánossá váló
távmunka. Az elavult fordista termelési mód válsága nyomán az új munkahelyek
nem a központokban jönnek létre. A falusi térségek javuló eséllyel rendelkeznek
egyes posztfordi tevékenységek megszerzésére, mert olcsóbb a helyi munkaerő,
nincsenek szakszervezetek és elavult ipari gyárnegyedek, tisztább a levegő és jobb a
környezet minősége. A zsúfolt, szennyezett nagyvárosi agglomerációk mint
lakóhelyek gyorsan veszítenek népszerűségükből, miközben divatba jön a vidéki (de
városias) életforma.
Reurbanizáció




Agglomerálódás
Szuburbanizáció
Dezurbanizáció
Reurbanizáció
Az urbanizáció negyedik szakasza, amikor a
nagyváros népességszáma a szuburbanizáció, majd
dezurbanizáció jelentette csökkenés után ismét
növekedni kezd, s egy újabb koncentrációs folyamat
(„vissza a városba”) kezdődik.
A reurbanizációt az 1980-as évek közepétől a legfejlettebb országok
nagyvárosaiban (pl. London, Amszterdam, Philadelphia, Sydney stb.) figyelték
meg a kutatók. Ekkor a városhanyatlás következtében lepusztult, belvárosi slumnegyedek ismét fejlődésnek indultak. Mindez összefüggésben áll az infrastruktúra
(közlekedés és közszolgáltatások) ill. az épületállomány felújításával, a
városrevitalizációval valamint a világgazdasági korszakváltás társadalmi hatásaival.
A posztfordizmus nyomán megerősödött tehetős / fiatal menedzseri réteg (a
yuppiek) tagjai egyre nagyobb számban költöznek be a belső városrészekbe, ahol a
városrevitalizáció luxus színvonalon feljavította a lakókörnyezetet. A korábban
pusztulásnak indult belvárosi lakónegyedek népessége ezáltal gyorsan kicserélődik.
Ezt a megfiatalodási folyamatot nevezik dzsentrifikációnak.
Összefoglalás
 Településhálózat
 Agglomeráció
 Falu - fogalma
 Agglomerálódás
 Falutípusok
 Városösszenövés, konurbáció
 Városfejlődés
 Városövezet, megapolis
 Város - fogalma
 Ökumenopolis
 Várostípusok
 Világváros, metropolis
 Mezőváros
 Városközpont
 Újváros
 Alvóváros, alvótelepülés
 Szórványtelepülés,
 Kertváros
magányos települések  Szuburbanizáció
 Tanya - fogalma
 Dezurbanizáció
 Vonzáskörzet
 Reurbanizáció
Köszönöm a figyelmet!