Transcript Document
2. A LEGFONTOSABBAK A TELEPÜLÉSFEJLŐDÉS TÖRTÉNETÉBŐL
Berczeli Emília adjunktus
A települések a történelmi múltban
spontán módon
növekedtek.
de már az antik városépítés olyan elvek alapján folyt, amelyek szem előtt tartották a:
célszerűség,
gazdaságosság,
szépség,
védhetőség,
tartósság,
kényelmesség és a
higiénia elveit,
amelyeket a kor neves gondolkodói (pl. Arisztotelész, Platon, Vitruvius) fogalmaztak meg és a melyek némelyikét törvénybe is iktatták.
MILÉTOSZ i.e.5.sz.
Hippodamosz
LAKÓTÖMBÖK MINDEN ÁRON SAKKTÁBLA RENDSZER VÁROSFALAK, ÁRTÉR
RÓMA – az ókori város a gyalogosok számára épült
…Néphullám áll mielőttünk, míg sietünk, véknyunk hátulról is tömegével nyomja: könyökkel üt ez, másik nagy deszakdarabbal, vagy póznával sújt fejen egy, hordóval a másik. Sár hízlalja bokám, sok roppant talp tipor itt rám körben, s lábon szúr a bakancsszege egy katonának.” Juvenalis szatíraíró i.sz. 100 (Muraközy Gyula fordítása)
PÁRIZS
„Helyes arány a városban ha vannak hatalmas sugárutak és keskeny utcácskák, ha szelleme és lelke, a céltudatos akarat és a szeszély összetalálkoznak. Az Avenue des Champs Élysées, a föld leghíresebb útja, az Arc de Triomphe-tól húzódik a Place de la Concorde ig, majd széles sétányként a Tuileriákon át a Louvre ig folytatódik. Ha valaki megáll a közepén, a Place Clemenceau-n körben elébe tárul az egyik legnagyvonalúbb kép amit az ember a maga sajátos világképében, a városban teremtett.” Wolf Schneider: Városok Urtól Utópiáig
Az olasz, majd a francia és a német
reneszánsz építészek, hadmérnökök
használták fel a barokk városok (Róma, Versailles, Párizs, Szentpétervár) (Alberti, Scamozzi) terveit
Utópikus szocializmus
XIX. századi társadalomkritikai, elméleti munkássága jövő településképeket ad. (Fourier falanszterei, Owen kommunái).
A századforduló után az
új urbanisztikai törekvései
nyugaton az
elmúlt század városépítésének kritikájából
indult ki.
1.
Szociál-utópiák anti-urbánus, városellenes hagyománya
Robert Owen
Szociális gondolkodású nagyiparosa – munkásokkal törődés –
paternalista Négyszögletes
tér köré épült ideális falu 1200 fős – középpontjában iskola Nevelés elve – a jó
szomszédság
jó emberré tesz Geometrikus formák –
környezeti determinizmus
Szociál-utópiák anti-urbánus, városellenes hagyománya
2. Charles Fourier
Ideális települése a
falanszter
, mely egy 1500 fős barokk palota Igazságos társadalomban mindenki
palotában
lakik A miniatürizált önellátó
város a házban
, melyben a szervezés, a
funkciók szétválasztása
uralkodik Ember felszabadul a munkamegosztás elidegenítő kényszere alól
Szociál-utópiák anti-urbánus, városellenes hagyománya
3. William Morris
Nem a jövő városát hanem a hozzá vezető utat dolgozza ki
Elidegenedés oka a kézműves kultúra hiánya
A jövő városa a középkori kisvárosokhoz hasonlít majd Folyamatos fejlődés - organikus formákkal
Emberi kultúra folyamatossága
Városias - urbánus hagyomány
XIX. század közepe – nagyvárosi környezet radikális átalakulása Járványok, katasztrófális egészségügyi szociális viszonyok Szabályozási rendszer – jogi, pénzügyi, szervezeti háttérrel Városméretű közmunkák – bontások, közművek, utak, reprezentatív középületek építése
Városias - urbánus hagyomány
Párizs átépítése 1853
Haussmann prefektus Egyenes
sugárutakat
(avenues) nyit körforgalmakkal Városfalak helyén
körutakat
(boulevards) nyit Hatalmas
parkokat alakít
(Bois de Boulogne)
Történelmi városmag elpusztul
Városias - urbánus hagyomány
Bécs átépítése 1857
Városfalak helyén széles körút a
Ring épül Középkori várostest megmarad érintetlenül
A Ring vonalán reprezentatív középületeket hoznak létre – biróság, múzeumok, parlament stb.
Városias - urbánus hagyomány
Barcelona 1859
Amerikai hatás A több településből álló agglomerációt egy
derékszogű hálós útrendszerrel
növesztik össze
Középkori városmag megmarad
Városias - urbánus hagyomány
Budapest 1871
Szabályozási Terv a kiegyezést követően Kiépül a
kis és a nagykörút
, a sugárutak Haussmann –
Andrássy út három fokozatosan szélesedő szakaszból
érkezve a reprezentatív Hősök terére a Bazilikától –
Rendezési funkció
Az Andrássy út és a Nagykörút szabályozási terve, 1870.
A terven láthatjuk a mai Szabadság-tér helyén álló Újépületet. Az Andrássy út, (akkor: Sugár út) javarészt beépítetlen területeken halad át. Az Oktogon és a Kodály Körönd szabályozása.
A Nagykörút Király utcától keletre még nincsen megnyitva.
Városépítészet előfutárai
Camillo Sitte
osztrák építész (1843-1903) Középkori építészet értékei A látvány gazdagsága kedvéért hajlított utcák az egyenes helyett Komplex városrendezés követelményeinek megfogalmazása
Patrich Geddes
skót (1854-1932) Vizsgálatok, prognózis nélkül nem lehet tervezni Településeket történeti, földrajzi, társadalmi és gazdasági környezetükbe beágyazva értelmezi, de a kertvárosban látja a kiutat Szakma szemléleti és módszertani alapját teremti meg Híres diagramja az emberi környezet dinamikus ökológiai egységéről a hely, a népesség, a gazdaság egymással szoros összefüggésben van
Arthur Glikson
kiegészíti a 9 „házat” egy tizedikkel a közlekedéssel
Kertváros hagyomány
Ebenezer Howard
Angliában 1902-ben Holnap Kertvárosai c. könyve Kertváros mely " a mozgalmas városi élet egyesítését a falusi
környezet szép és kedvező környezetével".
Települések nagyságát korlátozni Föld bérleti joga
Városnagysága
30 000 lakos, kör alaprajz, 6 szektorra
bontva Önállóak, alapfokú intézmények és pihenés vonatkozásában. (Így épült Letchworth, Welwyn Garden City, tervezője Unwin) 1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
Középületek Üzletek Lakóházak és kertek Zöldsáv és alapfokú intézmények Lakóházak és kertek Ipar Vasúti szárnyvonal Vasútállomás Vasúti fővonal Mezőgazdasági övezet
Kertváros hagyomány
Részlet a Parker és Unwin cég egyik legsikeresebb tervéből: Hamel Hampstead kertvárosias szuburd London mellett 1906
Kertváros hagyomány
Clarence Arthur Perry
1923-ban "The Neighbourhood Unit" (dö nébörhud junit)
Alapvető szolgáltatásoknak a lakóházak közelében kell lenniük Ez "a család szomszédsága„
A közösségi élet jól szervezett egységekben virágozni fog A várost különböző nagyságú, hierarchikusan egymáshoz kapcsolódó szerkezeti egységekre kell osztani Legfontosabb tartalmi eleme az
általános iskola
Kisméretű parkok és gyermek játszóterek, alapfokú vásárlási lehetőségek és megfelelő lakókörnyezet.
Belső úthálózat nem átmenő forgalmú
Kertváros hagyomány
Technikai fejlődés,
motorizáció elleni védekezés
USA-ban New Jersey államban
Radburn
irányzata 1924-28 Három egyenként 7500 10 000 lakosú lakókörzet
jármű- és gyalogosforgalom teljes szétválasztásával
zsákutcás feltárás révén., alul- és felüljárókkal
Kertváros hagyomány
Épületcsoport Radburn-ben Radburn egy szomszédsági egysége
• • • Bauhaus Gropius - Karlsruhe De Stijl Theo van Doesburg Cor van Eesteren Konstruktivizmus • Természetes anyagok • Funkcionalizmus • Analitikus, racionális • normatív szemlélet • Ideális tájolás – SÁVHÁZ • Lakótelepek városon szélén A modern városépítészet forrásai
A modern városépítészet forrásai
Le Corbusier (1887-1965) • • • Párizs átépítése Függőleges kertváros • Heliocentrikus unité-k • Város a házban Algír átépítése – monumentális térplasztika
A modern városépítészet forrásai • Chandigar 1950 • Azonos méretű egységek, melyeket a közlekedés és a zöldterületi rendszer köt össze • Igazgatási központ városon kívül mint a sugárzó város esetén
A modern városépítészet forrásai • 3 milliós „sugárzó város” 1935 • Funkcionális övezetek térbeli elválasztása • Kertváros jelleg elutasítása, laksűrűség növelés • Racionális térszervezés, zöldterület növelés • Szétválasztott közlekedés, gépjármű növelés
A modern városépítészet forrásai
• • • • • Brazilia 1922, 1956 Lucio Costa városterve Oscar Niemeyer főépítész Juscelino Kubitschek elnök Israel Pinheiro Novacap állami építővállat igazgató
A modern városépítészet forrásai
•
Athéni Charta 1933
A településnek négy alapfunkciót kell kielégítenie: 1. Lakás 2. Munka 3. Szabad idő eltöltése 4. Közlekedés valamint a 5. Történeti értékek megőrzése
A modern városépítészet forrásai
• • • Bécs 1929 Karl Marx Hof belvárosban Keretes beépítés Tömbudvarokban alapfokú szolgáltatások • • • Dunaújváros 2. ütem Szocialista realizmus Megnyitott keretes beépítés szimmetriatengelyekkel
A modern városépítészet forrásai
Roehamton Court lakótelep London 1950 Tapiola Helsinki kertvárosias bolygóvárosa, egyszerű laza sávházas beépítéssel tájhoz alkalmazkodva
A modern városépítészet forrásai
•La Grande Borne a Grigny lakótelep Franciaország 1968 •„Utcától megszabadított” település az „ortogonális kultúra” feloldására •Candilis-Josic-Woods: Toulouse le Miraille óriás lakótelep 1964 •Az épületek az összefüggő gyalogos zóna felett •Organikus városi szövet nosztalgia
A modern városépítészet forrásai
•Stockholm decentralizált nagyváros fejlesztése 1952 •Új városokból elővárosi gyorsvasutak a fővárosba Doxiadis előrejelzése az európai urbanizációnak a 60 as években megfigyelhető tendenciái alapján ÖKUMENOPOLISZ KEZDETE •Koppenhágai „ötujjas” terv 1947 •Történeti városból sugárirányban kifelé haladó utak mentén a fejlesztés
Budapesti agglomeráció térképe
Plan: A párisi régió fejlesztési terve.
(1990-es évek)
A modern városépítészet forrásai
„urban fiction” Paul Maymont sátorvárosa az „Új Saint Michel” Kenzo Tange metabolista terve Tokio fejlesztésése Moshe Shafdie „Habitat 67” nőtt város nosztalgia térelem lakások
METEORA A MEGISMÉTELHETETLEN MÚLT