Transcript Szatmárnémeti fejlődése a 19. század végén és a 20. század első

LUCIAN CUCUIET
DUDAS LAURENTIU TIBOR
LUMINITA DUDAS:
Szatmárnémeti fejlődése
a 19. század végén
és a 20. század első felében
a források tükrében
A 18. században a két település, Szatmár
és Németi egyesült (1715), létrehozva
Szatmárnémetit. A város már létrejöttekor fontos szerepet töltött be a
térségben. Amikor ismét megszerezte a
szabad királyi város címet ugrásszerű
gazdasági, szociális, demográfiai és
kulturális fejlődés tapasztalható.
A tanulmány keretében bemutatott időszak, a
19. század vége és a 20. század első fele
kiemelkedő időszak a város fejlődésében,
különösen akkor, azoknak az urbanisztikiai
jellemzőknek az ismeretében, amelyek ekkor
valósultak meg (építkezések, városrendezési
munkák), és modern várossá tették Szatmárnémetit.
A gazdasági fejlődés minden területen
végbement. A város lakosságszáma is
növekedésnek indult. Eljött az idő, hogy
új szempontokból gondolják át városfejlesztést. A 19. század végén a város
lakossága majdnem 27000 főből állt, ami
a következő évtizedekben kb. 35000 főre
nőt.
Közismert, hogy már a 19. század elején
elkezdtek foglalkozni a városrendezés
kérdésével, és a munkálatok felügyeletére
létrehozták a városrendezési tanácsot. A
19. század végétől jellemző építési konjunktúra idején különös figyelmet
szenteltek a városkép kialakításának: a
városképet meghatározó magánházak,
kulturális, egyházi, oktatási és középületeket emeltek.
Megfigyelhető, hogy építési területeket
foglalnak le a zöld területek szépítéséhez, egy pihenő zóna létrehozásához, és hogy fejleszteni tudják az
úthálózatot, és be tudják vezetni a
modernizálás számos elemét, így az
elektromos világítást.
Egy másik inspirációs tényező a város
fejlődésében egy folyamatosan jó,
kiegyensúlyozott gazdasági tevékenység, mivel a gazdasági fejlődés, a
demográfiai növekedés és a városfejlesztés modernizálódása szorosan
összefüggenek, és kölcsönös hatást
gyakorolnak egymásra.
A város gazdasági fejlődését
bizonyítja az alábbi
iparvállalatok megjelenése:
Gőzmalom (1896)
Téglagyár (1894)
„Princz Testvérek”
Gyára (1906)
Unió (1912)
Az 1888-as évben létesült az Elektromos
Telep egyike, elsőként Erdélyben. Megépítésekor a központi piac és a színház
világítását biztosította. 1899 és 1900
között a meglévő mellé két másik
gőzgépet is beszereltek, hogy át tudjanak
állni az utcák közvilágítására és az
épületek belső megvilágítására. Ezekkel a
teljesítmény hétszeresére nőtt. 1892-től a
már az egész városban volt elektromos
világítás.
A gazdasági fejlődés fellendülésével
egyre nagyobb igény merült fel a város
fejlesztésére, beleértve az utcák kövezését, aszfaltozását és a járdák építését.
A gazdaság növekedése magába foglalja
a kereskedelem és a szállítás fejlődését is,
így 1870-ben felépült a vasútállomás,
majd 1890-ben egy új, immár 120 méter
hosszú vasúti pályaudvar.
1889-ben
elkezdődött az
új városháza
építése.
Egyik szárnyát
már 1890-ben
befejezik, majd
a teljes épületet
1891. január 5én adják át.
Mivel a bíróság régi épülete sem felelt
meg az igényeknek, már 1894-ben
felmerült egy új székház építésének
gondolata. Megállapították, hogy az új
bírósági palota megépítéséhez az önkormányzatnak biztosítani kell az építési
telek megvásárlásához 50000 forintot, az
építkezéshez 200000 forint előleget és
végül 7700 forintot a bankköltségekhez.
A grandiózus építkezést hét évre
tervezték. 1894. november 3-án az
igazságügyi minisztérium jóváhagyta a
bírósági épület terveit és ezzel együtt a
Rákóczi és a Verbőczi út (jelenleg Mihai
Viteazul és Mileniului) kereszteződésénél
lévő börtön építésének engedélyét is.
A kulturális épületeknek is nagy figyelmet
szenteltek. Az 1889–1892-es években
épült meg a pápai Vayta Adolf tervei
alapján a 763 fős új színház. A belügyminisztérium azonban az építési engedélyt
feltételekhez kötötte: be kellett vezetni az
elektromos áramot az épületbe és
garantálni a tűzvédelmét.
A város felvirágzásával nőtt a zöld
területek rendezettsége is: a centrumot
parkosítják, létrehoznak ezen kívül még
egy parkot és a Kossuth-kertet (ma
Római-kert). Ezek ennek a korszaknak a
legszebb pihenő területei és sétányai.
A 19. század végén tervbe vették egy
közfürdő építését a Kossuth-kertben.
1900. május 15-ig kellett a kivitelezési
terveket benyújtani. Február 20-án Tóásó
Pál terveit fogadta el a városi tanács. A
kivitelezéssel Hirsch Miklóst bízták meg.
1900. augusztus 8-án kezdték meg a
munkálatokat és 1901. június 8-án a terv
szerint fejezték be.
A 19. és a 20. század fordulóján olyan új
építkezések zajlanak le, amelyek hosszú
időre meghatározzák a város arculatát:
a régi városháza helyén épül fel 1902-ben
a Pannónia Hotel (ma Dacia Hotel). A
szecessziós stílusú épület ma is a város
jelképének számít. Az épület előkelő
helyet biztosít a városban szervezett
különféle rendezvénynek megtartására.
Pannónia Szálló (Dacia Hotel)
A szatmárnémeti
Tűzoltó-torony
1903-ban Meszlenyi Gyula püspök 20000
aranykoronás adományából felépítik a
Tűzoltó-tornyot. Az épület kb. 45 m magas,
négyszög alakú alapból és egy henger alakú
toronyból áll, tetején egy terasszal, ami
régen tűzvédelmi megfigyelésére szolgált.
Egy másik jelentős épület: a Fehér Ház
1912-ben épült a Zöld Fa csárda helyén. A
Weszelovszky-testvérek építették, és nagy
újdonságnak számított, hogy lift is volt az
épületben.
A szatmárnémeti Fehér Ház ma
(Casa Alba)
A város fejlődése ebben az időszakban
elsősorban Böszörményi Károly, Herman
Mihály, Rogoz Pap Géza és Vajay Károly
polgármesterek munkájának köszönhető.
Az első világháború után a város életének
új szakasza kezdődött. Az új román
városvezetés érdekelt volt a háborús károk
helyreállításában, a város fejlődésének
folytatásában.
Az Unió üzem és a „Printz testvérek” gyár
fejlődése is folytatódott, modernizálták a
textilgyárat, az olajfinomítót, a téglagyárat
stb. A 19. században a város gazdaságát a
Debreceni Ipar és Kereskedelmi Kamara
felügyelte. Szatmárnémetiben 1929-ben
alakul meg a Kereskedelmi Ipar és
Árutőzsde Kamara.
Az elektromos műveket is modernizálták:
1934-ben üzembe helyezték az első
turbinát, ami a hagyományos rendszerrel
párhuzamosan termelte az energiát.
A gépházat és a kazánokat újjáépítették és
két földalatti tartályt is elhelyeztek még,
valamint felszereltek két villanyáram
gyűjtő kollektort és egy földalatti
szivattyúházat is.
Ebben az időszakban is folytatódik a
középületek építése: 1935. július 19-én
kezdik el a megyei elöljáróság új
székházának építését, amit 1937-ben
adnak át. Komoly eredmény volt a
repülőtér kiépítése 1937-ben.
Szintén a harmincas években épült az a két
egyházi épület, amelyek szimbólumai
lettek a városnak. Az ortodox „Patron
Nagyboldogasszony” katedrális 1937–
1939 között épült. A görög katolikus
„Szent Arkangyalok Michael és Gábriel”
katedrális, amelyet Victor Smighelschi és
G.P. Liteanu építészmérnökök tervei
alapján építettek. 1937. november 7-én
szentelték fel.
A szatmárnémeti
görög katolikus
katedrális
Az időszak fontos eseménye volt II. Károly
román király látogatása 1936. november 2án. Ugyanabban az évben Csehszlovákia
elnöke, Eduárd Benes utazása közben állt itt
meg. A híresebb román személyiségek
közül megfordult a városban Gheorhe
Tătărescu, a Miniszteri Tanács elnöke
(1937), dr. Valer Pop, Alexandru Lapedatu,
Ion Inculeţ, Vintilă Brătianu miniszterek.
A város fejlődése ebben az időszakban
elsősorban Augustin Ferenţiu, Ştefan
Benea és Victor Moiş polgármesterek
tevékenységéhez köthető. A gazdasági
növekedés, a városkép kialakítását
szolgáló körültekintő városrendezés és az
életszínvonal emelése Szatmárnémetiből
az említett korszakban modern várost
teremtett.
A II. világháború kitörése beárnyékolta a
város életét. Az 1944-ben elszenvedett
légitámadások elpusztították a korábban
létrehozott értékek egy részét. A Fehér
Ház, a Pannónia Hotel, az Igazságügyi
Palota, a vasúti pályaudvar, a színház a
történelem viharait átvészelve maradtak
meg a korszak tanúbizonyságaként.
Ezek ma is Szatmárnémeti emblematikus
épületei.
Fordította: Novák Zoltán