A MOZGÁSKOORDINÁCIÓ ZAVARAI

Download Report

Transcript A MOZGÁSKOORDINÁCIÓ ZAVARAI

A
MOZGÁSKOORDINÁCIÓ
ZAVARAI
A MOZGÁS FONTOSSÁGA

A mozgásnak kiemelt
jelentősége van a gyermek
fejlődésében, képességeinek
kibontakoztatásában. A mozgás
nagymértékben segíti az
észlelést, a tapasztalatszerzést,
alapját képezi a magasabb
gondolkodási funkcióknak, a
beszéd egyik feltétele.
MOZGÁSFEJLŐDÉS
•
A mozgásfejlődés szinte az élet első pillanatában kezdődik, hisz az
anyaméhben fejlődik ki minden, a mozgáshoz szükséges testrész, az agy és
a fül mint igen fontos "mozgató berendezések". A terhesség, szülés során
fellépő fizikai vagy lelki sérülés, trauma befolyással vannak a
mozgásfejlődésre, eredménye lehet egy megkésett mozgásfejlődés.
•
A babák a mozgásfejlődés első szakaszát, kúszást, mászást, átfordulást
csak saját ösztönükből végzik, követendő minta nélkül. Az vezérli őket,
hogy egyensúlyban maradjanak, és a fejüket stabilan meg tudják tartani.
Általában a hatodik hónapra a fej megtartása stabilan kialakul, innentől a
tényleges felegyenesedés szakaszai kezdődhetnek, mint ülés, állás, járás.
•
Tapasztalatok szerint a csecsemőkori mozgásfejlődési elmaradásból (vagy
éppen túlságosan gyors mozgásfejlődés miatt) származhatnak iskolai
problémák: figyelem, mozgás, tanulási zavarok. A mozgáskoordináció miatt
elengedhetetlen a kúszás és mászás kellő időn keresztüli gyakorlása.
•
Az óvodás gyermek mozgásformái folyamatosan gazdagodnak,
egyre változatosabbak lesznek a sokféle tevékenységnek, ill. a
játéknak köszönhetően. Talán bele sem gondoltunk, milyen nagy
jelentőséggel bír egy legós építés, gyurmázás vagy egy rajzolás a
kéz finommozgásának ( azaz a kézügyességnek) a fejődésében, vagy
egy kiadós mászókázás, fogócskázás, labdázás a nagymozgások
tekintetében. Adjunk tehát minél változatosabb lehetőséget a
kicsiknek a játékra, ill. különböző változatos tevékenységekre.
•
Előbbieknek köszönhető az óvodás gyerekek intenzív
mozgásfejlődése: 5-6 éves korra képessé válik mind az egyenletes
tempójú, mind a gyorsuló futásra. Ebben a korban egyre kitartóbbá,
összerendezettebbé válik mozgásuk, ügyességük is egyre nő.
Könnyen megtanulnak úszni, biciklizni. Fontos azonban tudni,
hogy az óvodások veszélyérzete még jóval kisebb, mint bizonyítási-,
és mozgásvágyuk.
A MOZGÁSFEJLŐDÉS ZAVARAI
•
Az óvodáskorú gyermekeknél leggyakrabban előforduló két
mozgásfejlődési zavar a hipermobilitás ( túlmozgékonyság) és
a mozgásgátoltság.
•
A hipermobilitás: megnyilvánulási formái a gyors, kapkodó,
céltalan mozgások, fejletlen kézügyesség, finommotorika.
Ezeknél a gyerekeknél gyakran tapasztalható
beszédfejletlenség is. A hipermobilitás okai elsősorban
szociális ártalmakra vezethetők vissza, így pl.:
elhanyagoltságra, szorongásra, mellőzöttségre
•
A mozgásgátoltság: az előbbieknek épp az ellenkezője. A
gyermek (valószínűleg szintén szociális ártalmak nyomán)
nem elég motivált környezetének mozgásos, cselekvéshez
kapcsolható megismerésére. A negatív társas, emberi
kapcsolatai visszavetik, gátolják ebben a megismerési
folyamatban (nem mer nyitni környezete felé), így
mozgásfejlődése lelassul, megáll.
MOZGÁSKOORDINÁCIÓS ZAVAROK
•
Az alapozó mozgásterápia legfőbb célja a megfelelő
mozgáskoordináció kialakítása. Koordinálni a mozgást azt
jelenti, hogy összerendezzük mozdulatainkat egy egésszé úgy,
hogy térben és időben megfelelő választ adunk a külvilág
közvetett vagy közvetlen ingereire.
•
A mozgáskoordináció zavara visszavezethető az észlelés
zavaraira, a környezet ingereinek nem kielégítő
feldolgozására és az érzékszervi asszociációk hiányára.
Koordinációs zavart okozhat az alapvető mozgáskészségek
hiánya, amit a mozgásszegény életmód okoz. A
mozgászavarra elsődlegesen a nagymozgások
koordinálatlansága a jellemző, amelynek következménye a
finommozgások kivitelezésének nehézsége. Különösen
kifejezett azokban az esetekben, amikor nehézséget okoz az
érzékszervi működés és a mozgás kivitelezése, ennek
összerendezése (szem-kéz koordináció zavara). Átmeneti
mozgászavart okozhat a hirtelen hosszanti növekedés.
A PEDAGÓGIAI MUNKÁBAN
TALÁLKOZUNK:
•
1. a nagymozgások (természetes mozgások: járás, futás,
kúszás, cselekedetek stb.) és
•
2. a finommozgások (rajzolás, írás, kézimunka) zavarával,
amelyek gyakran mozgáskoordinációs zavarokból erednek.
 Ha a gyermek nagymozgása bizonytalan, rendezetlen, ügyetlen,
akkor a tárggyal történő
vagy anélküli manipuláció koordinációja nehezített. Ennek
következtében
az apró tárgyakkal esetlenül bánik, pl. helytelen ceruzafogás.
 Ha a gyereknek nincs finommozgása, akkor a gyerek nem fog
tudni szépen rajzolni, kézimunkázni, varrni, szépen írni stb. – ha
pedig nem tud szépen írni , akkor ez már a diszgráfia jeleit
mutatja
A MOZGÁSKOORDINÁCIÓS ZAVAROK
FEJLESZTÉSE
 Fejleszteni lehet mondókákkal, mozgásos játékokkal
 Ilyen mondókák mint:
Fújja a szél a fákat,
(törzshajlítás nyújtott karral oldalra)
Letöri az ágat, reccs!
(guggolás)

Kicsi vagyok én,
(guggolás)
Majd megnövök én,
(nyújtózkodás)
Mint a tüdő a fazékból
Kidagadok én.
(karkörzés a test előtt)
 Kaszálj Pista, kalapálj,
Holnap délig meg se állj!
(vízszintes kaszálás)
 Ilyen játékokkal lehet még fejleszteni, mint például:
 ”Volt egyszer egy öregember”- ”Volt egyszer egy öregember, annak volt
egy háromlábú széke, írgette- forgatta, bolond aki…”- itt meg kell
nevezni egy cselekvést, melynek épp az ellenkezőjét kell tenni! Tehát
”bolond aki leguggol” vagy ”bolond, aki le nem hasal”
 ”Zsák búza és az egér”- egy zsák búzát találtam, de egy kisegér benne
volt, kirágta a zsákot, a búza szép lassan kipergett a zsákból és üresen a
földre esett. (Ezt a történetet mozgással kell eljátszani, kifeszült testtel,
lábujjhegyen állni, majd lassan elernyedni és a végén a földre esni,
elterülni, mint az üres zsák.)

Készítette:
Komporály Beáta
Mezei Katalin
Köszönjük a
figyelmet!
 Bibliográfia:
http://ovisvilag.blog.hu/2008/11/05/jo_jatek_a_mozgas_is#more75153
9’
http://okosanya.blog.hu/2009/10/19/mozgaskoordinaciot_fejleszto_mo
ndokak
http://menomanok.hu/problema_mozgaskoordinacios_zavarok.html
http://www.kislexikon.hu/mozgaszavar_a.html
http://www.gekkonet.hu/tanulasizavar/tanulasi-zavar-tunetek.html
http://www.trening-fejlesztes.hu/mozgasfejlodes.html