Transcript Document

NEOPOZITIVIZMUS



A neopozitivizmus tagadta a korábbi filozófiák tudományosságát,
vizsgálódása középpontjába a nyelvet és a logikát helyezte. A nyelv
elemzését kettős céllal végezték. Egyrészt azért, hogy elősegítse a
tudományos fogalomalkotást és az elméletek jobb
megfogalmazását, másrészt azt kívánták bizonyítani, hogy a korábbi
filozófiák kérdései álkérdések, mert a nyelv hibás használatából
erednek.
Úgy gondolták, hogy csak az olyan nyelvi kijelentés értelmes, amely
verifikálható (tapasztalatilag ellenőrizhető), vagyis e kijelentések
igazságáról vagy hamisságáról a tapasztalati tényekkel
(élményekkel, érzetekkel) egybevetés útján meggyőződhetünk.
A neopozitivisták az olyan kijelentéseket, melyek nem vethetők alá
érzéki ellenőrzésnek, tudományosan értelmetlennek, álkijelentésnek
tekintették. (Pl. ezen az alapon etikai értékítéletek nem alkothatók,
mert egy gyilkosság hogyanja verifikálható, de az nem, hogy
szabad-e vagy nem szabad gyilkolni.)
Később kimutatták, hogy a verifikáció nem
alkalmas a tudományos igazságok és a
metafizika közötti határ kijelölésére, de a logika
és a nyelv mint a filozófiai vizsgálatok fontos
tárgya megmaradt.
 A neopozitivizmus kudarcai egyes filozófusokat
arra indítottak, hogy elforduljanak a filozófia
empirista hagyományától, és a
tudományelméletet a logika és ismeretelmélet új
eredményeire támaszkodva a racionalizmus
alapján próbálják meg felépíteni. Ezt az
irányzatot nevezik kritikai racionalizmusnak.

FENOMENOLÓGIA

" Fenomenológiának nevezik a századforduló idején a
filozófiában érvényre jutó újfajta leíró módszert, valamint a
belőle kifejlődő a priori tudományt; az utóbbinak az a
rendeltetése, hogy szigorúan tudományos filozófia elvi
organonja legyen, s következetes alkalmazása révén
valamennyi tudomány módszertani reformját lehetővé
tegye"
• Edmund Husserl (1859-1938)

Husserl szerint ami a megismerő ember számára adott, az nem a
magyarázatra szoruló anyagi világ, hanem a fenomének. A
fenomenológus feladata a fenomének előítéletektől mentes leírása.
A filozófiailag helyes módon leírt fenoméneket Husserl szerint, a
priori "lényeg-osztályokhoz" (eidoszok) tartozókként ismerhetjük fel.
A fenomenológia központi kategóriája: a tudat "intencionalitása",
azaz nincs objektum szubjektum nélkül.

A fenomenológia további fontos problémája a
szabad akarat kérdése, az egyéni célok
meghatározása, valamint a megvalósítását
lehetővé tevő akaratlagos erőfeszítések.
 Fenoménnak nevezzük azt a jelenséget, amely
az intencionális élményben adott, és a
megismerő tudat számára jelenvalóság. Ha
látok egy tárgyat, akkor nem lehetek sohasem
biztos, hogy a látvány híven reprezentálja a
megismeréstől független objektumot, de biztos
lehetek abban, hogy van egy olyan élményem,
hogy látom az illető dolgot. Tehát, amit
megismerek ebben az élményben az nem maga
az objektum ,hanem a "fenomén" lesz.
EGZISZTENCIALIZMUS



egzisztencializmus – modern filozófiai irányzat, kezdetét
Heidegger Lét és idő című művének megjelenésétől
(1927) számítják, az irányzat előzményének Kierkegaard
bölcseletét, Rilke költészetét és Dosztojevszkij műveit
tekintik, ill. a 19. sz.-i életfilozófiákat.
Az irányzatot szokták tagolni nemzeti hovatartozás
szerint, valamint Sartre nyomán megkülönböztetik az
ateista és a vallásos ágat.
Az egisztencializmus nem képezett egységes iskolát, az
ide sorolt gondolkodók olykor maguk is tiltakoztak a
besorolás ellen. A legelfogadottabbnak tekinthető
felosztás szerint ide tartozik Heidegger, Jaspers (német),
Sartre, Marcel, Camus (francia), Ortega y Gasset,
Unamuno (spanyol) és Bergyajev, Sesztov (orosz)
filozófus. A vallásos irányzat reprezentánsai: Jaspers,
Marcel és Bergyajev.


Az egzisztencia szó jelentése az egyes filozófusoknál
különbözőképpen árnyalódik, önálló jelentést is kap, ám
a jelentés alaprétegét meghatározza az is, hogy
korábban, a 13. században Aquinói Tamás milyen
módon különítette el egymástól az essentia (lényeg) és
az existentia (létezés) szót.
Az ember egzisztenciájának jellemzője a nyitott lét: az
ember létezése során állandóan úton van, folyamatosan
formálja saját lényegét, ebben különbözik az állattól. Az
egzisztenciálfilozófiák képviselőinek lényegi
mondanivalói vannak a dehumanizációval, a
szorongással, az idővel, a halállal, a tudomány, a
technika szerepével, az ember léttől való
elidegenedésével és a tömegkultúrával kapcsolatban.
RELATIVIZMUS


A relativizmus (a latin relativus szóból, jelentése
viszonylagos). Az emberi megismerés viszonylagoságát,
feltételességét és szubjektivitását hangoztató filozófiai
ideológia.
A tudás viszonylagoságából kiindulva a relativizmus
hívei tagadják hogy a tudás megismerése objektíven
történne, és úgy vélik hogy az emberi tudásban nem az
objektív világ tükröződik vissza. Ez a felfogás már
Gorgiász ókori görög gondolkodó filozófiájában is
határozott formában megjelent, bár ebben még pozitív
szerepet töltött be a dialektika fejlődésének tekintetében.
Általában véve azonban a relativizmus az agnosztikus
és szubjektív idealista rendszereket jellemzi.
Hermeneutika

A hermeneutika az értelmezést és megértést vizsgáló
filozófiai tudományág, az erre vonatkozó elméletek
összessége. A „hermeneutika” (görög) szó az
„értelmezés tudományát” jelenti, maga a szó
Hermésznek, az antik görög kor egyik istenének a
nevéből származik.
 A mai értelemben vett hermeneutika megteremtőjének
Friedrich Schleiermachert tekinthetjük, aki a nyelvet
előtérbe helyezve az értelmezést a szöveg
újrateremtéseként, reprodukcióként fogta fel.
 A hermeneutika később, a 20. század elején az
énfilozófiából visszatért az arisztotelészi, inkább
létfilozófiai (ontológiai) hagyományhoz (erre az
irányzatra alapozott azután pl. Martin Heidegger is).
 A hermeneutika a 19. század végére tehát a filozófia egy
külön részterületévé fejlődött.
Konstruktivizmus




A kifejezés a latin „szerkezet” szóból származik, s
századunk egyik fontos (eredetileg avantgárd) irányzatát
jelenti, amelynek hatása ma is érvényesül.
Az orosz művészetben 1912-ben jelentkező irányzat a
különböző szabályos mértani formák elrendezésével
kívánta kifejezni a modern világ szépségét, a jövő
emberének életérzését.
Többféle változata van, a szuprematizmus, a magyar
képarchitektúra stb. Szemlélete, eredményei nagy
hatással voltak a század építészetére. Fő képviselői:
Mondrian, Tatlin, a magyar Moholy-Nagy László, Kassák
Lajos.
http://www.kepszotar.hu
A 20. századi irodalom korszakai
 Századforduló,
századelő: avantgárd
mozgalmak (Magyarországon: a Nyugat)
 30-as évek: újklasszicizmus
 (50 – 60-as évek Magyarországa:
szocialista realizmus)
 60 – 70-es évek: posztmodern
A posztmodern befogadásesztétika
Gadamer (1900 – 2002):
Gadamernek köszönhetö a hermeneutika
modern értelmezése. A művészet a
valóság és valóságkeresés területe.
Ennek megfelelően az irodalmi műveket a
világ megértésének egy lehetséges
formájaként értelmezi. A szövegek
megértése és értelmezése nemcsak a
tudomány feladata, hanem nyilvánvalóan
a világ emberi megtapasztalásáé is.
 Hans-Georg
Jacques Derrida (1930 – 2004): Módszere a
dekonstrukció, melyet mind a filozófiában mind
az irodalomelméletben alkalmaznak (főként ez
utóbbiban lényeges a konstruktivizmussal való
szembenállása).
 Lényege a fogalmak, illetve irodalmi alkotások
lebontása, visszabontása és sokszor a szabad
asszociáción alapuló újraépítése, melyet újabb
visszabontás követ, anélkül, hogy valaha is
végső értelemmel bíró interpretációhoz jutnánk.
 Nincs végső értelem, csak az interpretáció
előrehaladása.
 Derrida nyelvfilozófiájára jellemző, hogy a nyelv
metaforikusságát hangsúlyozza: a nyelvi jelek
egymásra utalnak, egymást tükrözik.

Néhány alkotó a 20. század
világirodalmából




Henry James (1843 – 1916): tudatregény
Marcel Proust (1871 – 1922): Az eltűnt idő nyomában –
emlékező önéletrajzi regény
James Joyce (1882 – 1941): Ulysses – parafrázis,
modern téridő szemlélet, tudatfolyam, belső monológ,
montázstechnika
A széppróza intellektualizálódik. A
cselekmény és a jellemábrázolás háttérbe
szorul. A szereplők tudatában lezajló belső
történések kerülnek középpontba.
Bonyolultabb az időszemlélet, megnő a
szubjektív idő szerepe. Gyakori a
nézőpontváltás.