Hulladékgazdálkodás

Download Report

Transcript Hulladékgazdálkodás

Hulladékgazdálkodási feladatok, kötelezettségek
változása az új hulladékgazdálkodási törvény és
kapcsolódó végrehajtási jogszabályainak
tükrében
Előadó: Berényi László környezetvédelmi szakmérnök
Cég: ÖKOPONT Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
(Jászberény, Thököly u. 20.; Szolnok, Boldog Sándor István krt. 4.)
E-mail: [email protected]
ELŐZMÉNY

Egységes törvényi szabályozás 2000. évtől: a hulladékokról szóló 2000. évi XLIII.
törvény és végrahajtási jogszabályok,

Az Európai Unió új hulladék-keretirányelvét 2008. november 19.-én fogadták el és
december 12.-én hirdették ki. A 2008/98/EK irányelv előírásait a tagállamoknak
legkésőbb két éven belül, azaz 2010. december 12.-ig kellett volna beépíteniük
szabályozási rendszerükbe, azonban ennek a kötelezettségnek jelzett határidőn
belül hazánk nem tudott eleget tenni.

Eredmény: gyors jogszabály alkotási kényszer.

Így született meg a 2013. január 1-én hatályba lépő hulladékokról szóló 2012. évi
CLXXXV. Törvény (Ht.), amely jelentős változásokat hozott a hulladékgazdálkodás
rendszerében, és számos olyan rendelkezést tartalmaz, amely erőteljesen hat a
hazai hulladékiparra.

Az elfogadott törvény esetében jelentős módosítási hullám volt, hiszen a
hatálybalépés óta 10-szer módosították 2014. évben pedig már háromszor,
jelenleg a 2014. március 15-i állapot a hatályos.
AZ ÚJ HULLADÉK TÖRVÉNY (HT.) ÁLTAL
HOZOTT FŐBB VÁLTOZÁSOK:
1. HULLADÉKKEZELÉSI HIERARCHIA

Az EU keretirányelvéhez igazodva az eddigi négylépcsős rendszert felváltotta az
ötlépcsős rendszer, amelyben az alábbiak szerint néz ki:
Hulladékképződés
megelőzése
Újrahasználat vagy
újrahasználatra való előkészítés
Újrafeldolgozás
Hasznosítás (pl. energetikai)
Hulladéklerakás
A törvény fokozott hangsúlyt helyez az életciklus-szemlélet alkalmazására, amely
segítségül szolgálhat a legjobb környezeti eredménnyel járó megoldás
kiválasztásához.
A megelőzés elvét hangsúlyozva a Ht. a keletkező hulladékok mennyiségének és
veszélyességének csökkentése érdekében Nemzeti Megelőzési Program (NMP)
készítését írja elő, amely meghatározza a megelőzési célokat és intézkedéseket. A
program hat évre szól és első alkalommal 2013. december 12.-ig kell kidolgozni.
Jelenleg az OHT már tervezett szinten létezik, de jogszabály által kihirdetve nincs;
vagyis nekünk mint jogalkalmazóknak nem létezik.
A jelenlegi gazdasági környezet éppen nem ennek kedvez, ezért betartása
komoly kihívás.
2. TÖRVÉNY HATÁLYÁBAN TÖRTÉNŐ
VÁLTOZÁS
KITERJED:
•
Minden hulladékra, hulladékképződés megelőzését szolgáló tevékenységekre, hulladékgazdálkodásra és a
hulladékgazdálkodási létesítményekre.
NEM TERJED KI:

a levegőbe kibocsátott légnemű anyagokra,,

a radioaktív hulladékra,

a hatástalanított robbanóanyagokra,

a természetes állapotában meglévő ki nem termelt földre, beleértve a ki nem termelt szennyezett talajt,
valamint a földhöz tartós jelleggel rögzített építményeket, beleértve a használaton kívüli, elhagyott, romos
épületeket is,

a szennyezetlen talajra és más, természetes állapotában meglévő olyan anyagra, amelyet építési
tevékenység során termelnek ki, és azt a kitermelés helyén természetes állapotában építési
tevékenységhez használják fel,

a fekáliára – (kivéve: lerakás, égetés, komposzt, biogáz)–, a szalmára, valamint a mezőgazdasági
termelőtevékenység, az erdőgazdálkodás, továbbá a fafeldolgozás során képződő egyéb nem veszélyes
természetes anyagra, amelyet a mezőgazdaságban, az erdészetben vagy biomasszaként energia
előállítására használnak a környezetre és az emberi egészségre veszélytelen eljárással vagy
módszerrel,

a vizek és vízi utak kezelése, árvízmentesítés, vízkárelhárítás vagy talajfeltöltés (a talaj minőségének javítása)
céljából a felszíni vizekben áthelyezett üledékre, iszapra (ha nem veszélyes).
Ha a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008.
november 19-i 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelven kívül más
uniós jogi aktust átültető vagy végrehajtó jogszabály e törvényben foglaltaktól
eltérően rendelkezik, e törvény hatálya nem terjed ki:
• a szennyvízre,
• az ásványi nyersanyagok kutatásából, kitermeléséből, feldolgozásából és
tárolásából származó hulladékra,
• az állati melléktermékekre, ideértve a belőlük származó feldolgozott
termékeket, kivéve, ha azokat hulladéklerakóban történő lerakásra,
égetésre, valamint biogáz- vagy komposztáló üzemben történő
hasznosításra szánják, valamint
• a nem vágás következtében elpusztult és ártalmatlanításra kerülő
állatokra, ideértve a járványos állatbetegségek leküzdése érdekében leölt
állatok tetemeit is.
3. VÁLTOZÁS A HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI
TEVÉKENYSÉGI KÖRÖKBEN
Korábbi törvényhez képest az új hulladék törvény megszüntette a hulladék begyűjtési
tevékenységet, helyette a hulladékkereskedelem, hulladék közvetető fogalmát vezette be.
(Megjegyezve, hogy erre szükség volt, hiszen korábban ezzel a fajta tevékenységgel nem tudtak
mit kezdeni a hatóságok.) A hulladék begyűjtési tevékenység megszüntetése elég komoly
problémát okozott a hulladékgazdálkodásban, hiszen sok gazdasági szereplő nem kívánt
kereskedni, közvetíteni, így hiányzott egy láncszem a rendszerből.
Újabb módosítással belekerült a Ht-ba a gyűjtő, mint hulladékgazdálkodási tevékenység, amely
nagyjából a régi begyűjtőnek felel meg, de pontosan nincs szabályozva, hiszen a Ht-ben a gyűjtés,
mint hulladékkezelési engedélyhez kötött tevékenység együtt szerepel a termelő tevékenysége
által képződött gyűjtéssel, ami nem engedély köteles tevékenység.
A kereskedő, közvetítő esetén a tevékenység nyílvántartásbavétel alapján is végezhető
tevékenység ez esetben telephelyre hulladék nem szállítható be. Telephelyi beszállítás esetén
már hulladékgazdálkodási engedély megszerzése szükséges és a kereskedelemre vonatkozó
hatályos jogszabályok teljesítése is kötelező.
Akinek van érvényes engedélye begyűjtésre, tárolásra az az engedély időbeli hatályától
függetlenül 2014. december 31-ig érvényes.
4. GYÁRTÓI FELELŐSSÉG ELVE
A törvény – mivel ezen elv korábban is megvolt - pontosítja a gyártói felelősség elvét:

a termék előállításakor gondoskodni kell arról, hogy az minél hosszabb
élettartamú és könnyen javítható, minél kevesebb (és kevésbé veszélyes)
hulladékot eredményező, és hulladékká válása után könnyen hasznosítható legyen.
PROBLÉMA:

A Ht. nem hangsúlyozza kellőképpen a megelőzés fontosságát, így a rövid
élettartamú, gyengébb minőségű termékeket, hiszen tömegtermelése folyik,
amelynek révén a gyors haszonszerzés érdeke többnyire felülmúlja a
termékminőségi és ezzel együtt a hulladékképződés megelőzési szempontokat.

A gyártói felelősség körébe sorolva új elemként szerepel a tervezetben az
újrahasználati hálózatok kialakításának kötelezettsége a használt termékek
javítása és újrahasználatra történő előkészítése érdekében. ??????
5. MELLÉKTERMÉK
Az anyagok termelési körfolyamatba való visszavezetését ösztönözheti a "melléktermék" fogalom
megjelenése. A hazai szabályozás korábban nem ismerte ezt a fogalmat. Melléktermék lehet, ha:
 további felhasználása
 előállítását követően
biztosított,
– a szokásos ipari gyakorlattól eltérő feldolgozás nélkül – közvetlenül
felhasználható,
 az előállítási folyamat szerves részeként állítják elő,
 a környezetet és az emberi egészséget hátrányosan nem érinti, és
 további használata jogszerű, azaz meghatározott módon történő felhasználása tekintetében az
anyag vagy tárgy megfelel a termékre, a környezet- és egészségvédelemre vonatkozó összes
jogszabályi előírásnak.
ELJÁRÁSI REND:
30
napon belül jelentési kötelezettsége van a területi környezetvédelmi hatóság felé annak a
szervezetnek, akinek tevékenysége során melléktermék képződik és azt ennek megfelelően adja
el, azaz nem hulladékként kezeli.
Azonban
ahhoz, hogy egy melléktermék tényleg az legyen a környezetvédelmi hatóságnak is,
egy engedélyeztetési eljárást kell lefolytatni, amiért 200 000 Ft. igazgatási szolgáltatási díj is
fizetendő. Ezt követően határozatban állapítják meg az adott anyag melléktermék voltát. Ezt
követően megszűnik hulladéknak lenni.
6. HULLADÉKSTÁTUSZ MEGSZŰNÉSE

Szinén új fogalom a hulladékstátusz megszűnése, amelynek lényege, hogy azon
hulladékok esetében, amelyek egy adott feldolgozottsági szintet elérve teljesíteni
tudnak bizonyos minőségi kritériumokat és alkalmasak valamely gyártási
technológiában való közvetlen felhasználásra, e szint elérése után ne legyen szükség
arra, hogy a hulladékgazdálkodási előírások hatálya alá tartozzanak. Persze ez csak
meghatározott szigorú feltételek esetén lehetséges. Egyes, tömegük vagy
hasznosíthatóságuk szempontjából kiemelkedő hulladékáramok esetén az EU
kidolgozza ezeket a konkrét kritériumokat, amelyeket rendeletben hirdet majd ki.

Megjelent: vasfém- és az alumínium-hulladékok tekintetében (333/2011/EU
rendelet);

Tervezet: réz, papír, műanyag, üveg esetében.

Lényeg: nem kötelező, így az a hulladékra vonatkozó szabályok szerint is kezelendő
tovább.
KRITÉRIUMOK:
Hasznosítási műveleten átesett anyag vagy tárgy a továbbiakban nem tekintendő
hulladéknak a következő feltételek együttes teljesülése esetén:
• meghatározott célra rendeltetésszerűen, általános jelleggel használják,
• rendelkezik piaccal vagy van rá kereslet,
• megfelel a rendeltetésére vonatkozó műszaki követelményeknek és a rá
vonatkozó jogszabályi előírásoknak, szabványoknak, és
• használata összességében nem eredményez a környezetre vagy az emberi
egészségre káros hatást.
PROBLÉMA:
• Hiányos jogszabályok, műszaki irányelvek;
• Nincs tanúsítószervezet;
• A hulladékstátusz megszűnésének kérdése meglehetősen összetett, számos
esetben az egyes tagországok (és a tagországokon belüli érintett csoportok)
véleményei is jelentősen eltérnek egymástól.
7. GYŰJTÉSI, HASZNOSÍTÁSI ARÁNYOK
BIZONYOS HULLADÉKÁRAMOK ESETÉBEN

2015-re az ország egész területén elkülönített gyűjtési rendszert kell kialakítani az
üveg, fém, műanyag és papír hulladékokra.

A háztartásokból származó üveg, fém, műanyag és papír hulladékok anyagában
történő hasznosítását 2020-ra 50 %-ra, a nem veszélyes építési-bontási hulladék
esetén pedig 70 %-ra kell növelni.

A települési hulladék részeként lerakásra kerülő biológiailag lebomló
szervesanyag-mennyiséget pedig az 1995-ös szinthez képest 2016-ig 35 %-ra kell
csökkenteni.

A mostani tervek szerint lakossági szelektív hulladékgyűjtésként döntően a házhoz
menő gyűjtést fogják preferálni, a gyűjtőszigetes megoldás csak bizonyos
területeken, kiegészítésként marad.
8. ORSZÁGOS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI
ÜGYNÖKSÉG (OHÜ)

Új állami szervezet. A kitűzött célok elérése érdekében a politikai döntéshozók az állami
szerepvállalás jelentős növelését tartották megfelelő megoldásnak, ami gyakorlatilag annyit
jelent, hogy a hazai hulladékkezelés koordinálása 2013. januártól egy állami szervezet,
az OHÜ kezébe került. Az OHÜ egyetlen állami szervezetként irányítja a termékdíj-köteles
termékek hulladékainak begyűjtését és hasznosítását. Ezzel egyidejűleg a korábbi
koordináló szervezeti modell, és gyakorlatilag az összes érintett koordináló szervezet
megszűnt.

Hatóság is meg nem is. Hatósági jogköre van a közszolgáltató szervezet minősítési eljárása
során birság kiszabási lehetőséggel, egyébként nonprofit kft-ént működik. Termékdíjköteles
termékek begyűjtése és kezelése esetén ellenőrzési jogkörét és szankcionálási lehetőségét a
pályázati szerződésekben rögzíti.

Internetes honlapja: www.szelektivinfo.hu
9. TELEPÜLÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁSI
RENDSZER ÁTALAKÍTÁSA

Az új szabályozás kapcsán a legnagyobb visszhangot a hulladékkezelési közszolgáltatás
"államosítása" váltotta ki, amelynek értelmében kizárólag állami, illetve önkormányzati
többségi tulajdonban lévő (és többségi döntési joggal bíró) vállalkozás végezhet
hulladékkezelési közszolgáltatást. Ezt később úgy módosították, hogy csak olyan megfelelő
engedélyekkel (2 db engedély és 1 db minősítési okirat) rendelkező közszolgáltató köthet
közszolgáltatási szerződést, aki nonprofit gazdasági társaságként működik. Ez a
rendelkezés is alapvetően átalakítja a hulladékgazdálkodási piacot, megszünteti a jelenlegi
piaci versenyt, és gyakorlatilag lehetetlenné teszi a meglévő vállalkozások jelentős
részének működését. A régebbi közszolgáltatási szerződések teljesítése ellehetetlenedett.

E tekintetben került a hulladék törvény legtöbbször módosításra, hiszen a piacon továbbra
is szerepet vállalni kívánó szervezetek nem tudták időben megszerezni a szükséges
engedélyeket, illetve megfelelni egyéb feltételeknek, a hatóságok pedig nem tudták
jogszabály szerinti határidőn belül kiadni az engedélyeket stb.

Eredmény: sok településen akadályozott a közszolgáltatás, több helyen a
Katasztrófavédelem által kijelölt kényszer közszolgáltató végzi a tevékenységet jelenleg is.
Több korábbi nagy múltú hulladékgazdálkodással foglalkozó cég (multik) a
közszolgáltatási tevékenységből kiszállt.
10. HULLADÉKLERAKÁSI JÁRULÉK

A hulladékok lerakóktól való eltérítése, valamint a szelektív gyűjtés és hasznosítás
ösztönzése érdekében igénybevételi járulékot kell fizetni a lerakókba kerülő
valamennyi hulladék után néhány hulladéktól eltekintve (pl. vörösiszap, történelmi
hulladék).

A hulladéklerakás megdrágítását jelentő közteher nem ismeretlen Európában sem,
azonban a díjakat többnyire fokozatosan és a hulladék tulajdonságaitól függően
differenciáltan vezették be. A járulék jelentős mértékben megdrágítja a lerakási
díjakat (ezzel együtt a közszolgáltatási díjakat is), amely komoly problémát
jelenthet, gondolok itt a közszolgáltatási rendszer átalakítása miatti problémákra
is.

A lerakási adó ráadásul kizárólag a hasznosítási technológiák fejlődésével együtt,
egy jól megtervezett, komplex hulladékgazdálkodási rendszer részeként
teljesítheti csak a tőle elvárt eredményeket.
Hulladéklerakási járulékfizetéssel érintett hulladék egységára évenként
(Ft/tonna)
2013
2014
2015
2016*
1. települési hulladék, ideértve az
előkezelt települési hulladékot is 3000 Ft 6000 Ft
9000 Ft
12 000 Ft
2. építési-bontási hulladék
3000 Ft 6000 Ft
9000 Ft
12 000 Ft
3. veszélyes hulladék
3000 Ft 6000 Ft
9000 Ft
12 000 Ft
4. települési szennyvíziszap
3000 Ft 6000 Ft
9000 Ft
12 000 Ft
6000 Ft
8000
4500 Ft
6000
5. a hulladékból előállított termék
gyártása során képződött és
2000 Ft 4000 Ft
tovább hasznosítható maradék
hulladék
6. a hulladékból előállított termék
gyártása során képződött és
1500 Ft 3000 Ft
tovább nem hasznosítható
maradék hulladék
11. HULLADÉK NYILVÁNTARTÁS

Új jogszabály: a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 440/2012.
(XII. 29.) Korm. rendelet

Kötelezettség: termelő, közvetítő, kereskedő, szállító gyűjtő, előkezelő, hasznosító, ártalmatlanító

Veszélyes hulladék esetén naprakész nyilvántartás (nincs változás), nem veszélyes hulladék esetén heti
rendszerességű nyilvántartás vezetés (változás) előírt (kivétel: hulladékkezelők, IPPC, KH tartozó iparágak).
Változás, hogy a hulladékszállítóknak is kell nyilvántartást vezetni tevékenységükről.

A nyilvántartásnak tartalmaznia kell a telephelyre belépő és onnan kilépő anyag és a telephelyen képződő
hulladék anyagforgalmi egyenlegét. Veszélyes hulladék kezelés, képződés esetén technológiai anyagmérleg
készítése is kötelező.

A telephelyi nyilvántartásnak a fenti jogszabályban meghatározottakon túlmenően:
a hulladékká vált gépjárművekről szóló kormányrendeletben (444/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet);
az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről szóló
kormányrendeletben (443/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet);
a csomagolásról és a csomagolási hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről szóló
kormányrendeletben (442/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet);
az elem- és akkumulátorhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről szóló
kormányrendeletben (445/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet).




meghatározott hulladékfajtára vonatkozó adatot is tartalmaznia kell. Mindegyik jogszabály új!
12. HULLADÉK BEJELENTÉS

Új jogszabály: a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló
440/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet

Kötelezettség: termelő, közvetítő, kereskedő, gyűjtő, előkezelő, hasznosító, ártalmatlanító

A további az adminisztráció csökkentése érdekében a rendszeres adatszolgáltatási kötelezettség létszámhoz
való rendelése, vagyis a 10 fő foglalkoztatottat meghaladó vállalkozásnak, ha nem keletkezik annyi hulladéka,
mint amit a jogszabály meghatároz (veszélyes hulladék esetén 100 kg/év; nem veszélyes hulladék esetén
2000 kg/év, építési-bontási hulladék esetén: 5000 kg/év) akkor nem kell hulladék bejelentést tenni-e.

Aki nem kötelezett rendszeres adatszolgáltatásra az esetire még felhívást kaphat, ebben nincs változás.

Változás, hogy a tevékenység gyakorlása során képződő éves veszélyes hulladék esetén a jelentési
kötelezettség a korábbi 200 kg-ról 100 kg-ra csökkent.

2015. január 1-től online adatközlés a veszélyes hulladék kereskedőknek, kezelőknek.

Bejelentőlapok megváltoztak, illetve új lapokkal egészültek ki, de a kitöltési szabályok/metodika változatlan.
Javasolt program az ingyenes letölthető KVADATSZOLG.

Internetes webcím: http://neki.gov.hu/?TeruletKod=0&Tipus=content&ProgramElemID=73

Bejelentési határidő nem változott: tárgyévet követő év március 1. Változás, hogy a bejelentés egyszer
módosítható azt követően bírság.
A fenti határidőn túlmenően azok, akik az alábbi jogszabályok hatálya alá tartozó tevékenységet végeznek az
alábbi bejelentési határidőt is figyelembe kell vennie:

a hulladékká vált gépjárművekről szóló kormányrendeletben (444/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet);
Határidő: tárgyévet követő év március 1.
Beküldendő: területi környezetvédelmi felügyelőség, nemzeti közlekedési hatóság

az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről szóló
kormányrendeletben (443/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet);
Határidő: tárgyévet követő év február 28.
Beküldendő: OKTF

a csomagolásról és a csomagolási hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről szóló
kormányrendeletben (442/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet);
Határidő: tárgyévet követő év január 31.
Beküldendő: OKTF

az elem- és akkumulátorhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről szóló
kormányrendeletben (445/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet).
Határidő: tárgyévet követő év február 20.
Beküldendő: OKTF
Érintettek: gyártók, közvetítő szervezetek
13. PCB TARTALMÚ HULLADÉKOKKAL
KAPCSOLATOS VÁLTOZÁS

2013. január 1-től hatályos a PCB, valamint PCB-t tartalmazó berendezések
kezelésének részletes szabályairól szóló 144/2012.(XII.27.) VM rendelet, amely
jelentős változásokat tartalmaz az előző szabályozáshoz (5/2001.(II.23.) KöM
rendelet) képest.

Eszerint az 5 dm3-nél kevesebb PCB-t tartalmazó berendezéseket is
nyilvántartásba kell venni, s azokról bejelentést kell tenni a környezetvédelmi,
természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek részére a 144/2012.(XII.27.) VM
rendelet 9. §-ban meghatározott tartalommal, minden év március 31-ig.
14. HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERV
A közszolgáltató szervezetek kivételével a cégeknek megszűnt a hulladékgazdálkodási
tervkészítési kötelezettsége.
15. KÖZSZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVETÉLI
KÖTELEZETTSÉG
A gazdálkodó szervezetek számára is kötelező a közszolgáltatás igénybevétele a
vegyes települési hulladékaik tekintetében. Korábban választási lehetőség volt, aki
legalább olyan színvonalon tudta biztosítani a települési hulladék kezelést, mint a
közszolgáltató annak nem volt kötelező a közszolgáltatás igénybevétele. Külön
gyűjtött hulladékok esetében bárkinek oda lehet adni akinek, van
átvételi/kezelési feljogosítása.
16. SZIPPANTOTT SZENNYVÍZ
A korábban települési folyékony hulladéknak nevezett szippantott szennyvíz a
hulladékgazdálkodási szabályozásból átkerül a vízvédelmi szabályozásba és a
későbbiekben nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízként kizárólag a
szennyvizekre vonatkozó előírások vonatkoznak rá. Összegyűjtése bejelentés kötelezettség
terheli a vízügyi hatóság felé.
17. TERMELÉSI NEM VESZÉLYES HULLADÉK
Külön e hulladékokat szabályzó végrehajtási jogszabály jelenleg nincs, korábban sem volt.
A hatályos Ht-be került 54. §. szabályozza hivatkozva a külön jogszabályra.
18. FELÜGYELETI DÍJ
Részben új előírás, hiszen azon gazdálkodó szervezetek, akik egységes környezethasználati
engedéllyel (IPPC) rendelkeznek eddig is fizetniük kellett, ezt bővítette a Ht., amely
kizárólag a hulladékgazdálkodási engedéllyel rendelkezőket érinti. Mértéke:
telephelyenként 40 000 Ft. nyílvántartásbavételi kötelezettséggel végezhető
tevékenységek (kereskedelem, közvetítő) esetén 25 000 Ft.
A szabályozás nem egyértelmű, hiszen egy telephelyre vonatkozóan két hatóság is kiadhat
engedélyt (OKTF, területi felügyelőség). Kell-e fizetni két hatóságnak is ???
19. IGAZGATÁSI SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK
A környezetvédelmi, természetvédelmi, valamint a vízügyi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási
díjairól szóló 33/2005. (XII. 27.) KvVM rendelet hatályos, többször is módosult a törvényi
módosítások következtében. Fő változás a Ht. által bevezetett új vagy újra gondolt/értelmezett
hulladékgazdálkodási tevékenységekkel való bővülés. A díjak magasabbak lettek.
Amire felhívnám a figyelmet, hogy a veszélyes hulladék gyűjtőhely üzemeletetési szabályzat
jóváhagyásáért 40 000 Ft. eljárási díjat kell fizetni a felügyelőség részére, ami eleddig nem volt
díjköteles.
20. HULLADÉKBESOROLÁS
•
Besorolási kötelezettség: hulladék termelőjét, vagy – ha az nem állapítható meg – a hulladék
birtokosát terheli.
Ha a hulladék termelője vagy a hulladék birtokosa besorolási kötelezettségének nem vagy nem
megfelelően tesz eleget, a hulladékot a hulladék termelőjének vagy birtokosának telephelye szerint
illetékes környezetvédelmi hatóság – a hulladék termelőjének vagy birtokosának költségén –
besorolja, és ennek tényét jogszabály előírásainak figyelembevételével határozatban megállapítja.
Ha a hulladék termelője vagy birtokosa besorolási kötelezettségének azért nem tesz eleget,
mert az adott anyag vagy tárgy a hulladékjegyzékről szóló miniszteri rendelet szerinti
hulladékjegyzékben nem szerepel, a hulladék termelője vagy birtokosa erről a
környezetvédelmi hatóságot haladéktalanul tájékoztatja.
21. HULLADÉKJEGYZÉK
Megváltozott, kijavításra kerültek a korábbi – általában fordításból származó – hibák.
Mindenkinek javasolt az eddig besorolt hulladékát az új jogszabály szerint
felülvizsgálnia, hiszen a bejelentés és nyilvántartásban ezeket kell már használni.
Új jogszabály: 72/2013. (VIII. 27.) VM rendelet
22. HULLADÉKSZÁLLÍTÁS
Üzletszerű hulladékszállítás eddig is hatósági engedélyhez kötött volt, azonban egy
2013. év júliusi Ht. módosítás miatt annak a gazdálkodó szervezetnek is engedélyt kell
kérnie, akinek saját tevékenységéből származó hulladékát szeretné elszállítani
valamelyik hulladékkezelő szervezethez.
A gyártó, a forgalmazó az átvételi kötelezettséggel érintett hulladékot hulladékkezelő
létesítménybe szállítja (itt nem kell külön szállítási engedélyt kérni).
23. HATÓSÁGI HATÁSKÖRÖK
Környezetvédelmi hatósági hatásköröket, illetékességi területek szabályzó jogszabályt többször is
módosították (átalakítások miatt is), illetve jelenleg már teljesen új jogszabály van: a környezetvédelmi,
természetvédelmi, vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló
481/2013. (XII. 17.) Korm. Rendelet.
Hulladékkezelési engedélyezés esetén:







szállítás: országos vagy több felügyelőség illetékességi területét érintő engedélyezés esetén:
OKTF.
hulladék behozatal, kivitel, átszállítás: OKTF
kereskedelem, közvetítés: OKTF, ha több felügyelsőég illetékességi területét érinti; egyébként
telephely szerinti felügyelőség;
gyűjtés: telephely szerinti illetékes területi felügyelőség, de több telephely esetén, amely több
felügyelőség területét érintően elvileg az OKTF (nincs szabályozva).
gyártók, forgalmazók által létrehozott közvetítő szervezet nyilvántartásbavétele: OKTF;
hulladéklerakási járulék, bejelentés, ellenőrzés: OKTF
közszolgáltatói hulladékgazdálkodási terv és engedély: OKTF
24. ENGEDÉLYEZÉSI HATÁRIDŐ
Változás, hogy a hulladékgazdálkodási engedélyezés határideje a korábbi 90 napról
lecsökkent 60 napra.
25. CÉLTARTALÉK ÉS BIZTOSÍTÁS
Az a kormányrendeletben meghatározott gazdálkodó szervezet, valamint az a közszolgáltató, amely
hulladékkezelő létesítményt üzemeltet, a kezelésre kerülő hulladék mennyiségével arányosan, biztosítékot
nyújtó céltartalékot képez.
A környezetvédelmi biztosítást köt az a kormányrendeletben meghatározott gazdálkodó szervezet:
•
•
•
kormányrendeletben meghatározott mennyiségű hulladék képződik,
hulladékgazdálkodási engedélyhez vagy nyilvántartásba vételhez kötött tevékenységet végez,
Magyarország területére hulladékot behoz, kivisz vagy átszállít.
A céltartalék képzésére kötelezett gazdálkodó szervezet, illetve a közszolgáltató, valamint a
környezetvédelmi biztosítás kötésére kötelezett személy az üzleti év végét követő év május 31-ig a
környezetvédelmi hatóságnak igazolja, hogy
•
a céltartalék rendelkezésére áll, vagy
•
a környezetvédelmi biztosítást megkötötte.
A környezetvédelmi biztosítással, a céltartalék képzésével, valamint a gyártók biztosítékadási
kötelezettségével kapcsolatos részletes szabályokat kormány- vagy miniszteri rendelet határozza
meg. Nincs ilyen jogszabály még.
26. HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI
ENGEDÉLYEZTETÉS
Külön jogszabály került megalkotásra, ilyen korábban nem volt, valamelyik rendeletbe
(213/2001. (XI. 14.) Korm. R.; 98/2001. (VI.15.) Korm.r.) volt részben belefoglalva,
hogy pontosan milyen tartalmai elemeket kellett tartalmaznia az engedély kérelemnek
illetve engedélynek. Hulladékkezelési engedélyt bárki elkészíthette.
Ebben hozott változást a hulladékgazdálkodási tevékenységek nyilvántartásba
vételéről, valamint hatósági engedélyezéséről szóló 439/2012. (XII. 29.) Korm.
rendelet, amely pontosan meghatározza, hogy az adott hulladékgazdálkodási
tevékenység megszerzésére irányuló engedély kérelemnek mit kell tartalmaznia.
További változás, hogy csak hulladékgazdálkodási területen szakértői jogosultsággal
rendelkező szekértő készítheti el vagy az adott engedélyes szervezet által
foglalkoztatott szakirányú végzettséggel rendelkező alkalmazottja készítheti el.
27. HATÁLYOS ÚJ HULLADÉKOS JOGSZABÁLYOK
JEGYZÉKE
‒Az európai parlament és a tanács 2008/98/ek irányelve a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről
‒2012. évi CLXXXV. törvény a hulladékról;
‒2013. évi CXXV. törvény a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről;
‒71/2013. (VIII. 15.) VM rendelet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítése iránti eljárásokért, valamint az igazgatási
jellegű szolgáltatásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról;
‒145/2012. (XII. 27.) VM rendelet a hulladékolajjal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályairól;
‒440/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről;
‒442/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a csomagolásról és a csomagolási hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről;
‒445/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet az elem- és akkumulátorhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről;
‒438/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységéről és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás
végzésének feltételeiről;
‒439/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási tevékenységek nyilvántartásba vételéről, valamint hatósági engedélyezéséről;
‒72/2013. (VIII. 27.) VM rendelet a hulladékok jegyzékéről;
‒438/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységéről és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás
végzésének feltételeiről;
‒318/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet a hulladéklerakási járulék megfizetéséről és felhasználásának céljairól;
‒292/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet a nem rendszeres hulladékszállítás szabályairól és az ennek során eljáró állami szervek kijelöléséről
‒144/2012. (XII. 27.) VM rendelet a PCB, valamint a PCB-t tartalmazó berendezések kezelésének részletes szabályairól;
‒95/2013. (X. 14.) VM rendelet a hulladékgazdálkodási engedélyhez vagy nyilvántartásba vételhez kötött tevékenységekkel kapcsolatos
felügyeleti díj megfizetésének részletes szabályairól.
“A
hulladék
létrehozása
nem
feltétlenül rossz dolog. Az a helytelen,
ha nem kezdünk vele semmit.
KÖSZÖNÖM A FIGYELMÜKET
”