Transcript montarizmus
Monetarizmus A mennyiségi pénzelmélet újrafogalmazása (Friedman) Előzmények: a mennyiségi pénzelmélet különböző változatai • A felfedezések során az Óvilágba áramló nemesfém és az ezt követő árszínvonal-emelkedés miatt többen is (elsőként egy spanyol jezsuita, Martín de Azpilcueta de Navarro, majd J. Bodin francia és J. Locke angol filozófusok a 16-17. században) egyenes arányosságot tételeztek a pénzmennyiség és az árszínvonal között. • M és P arányosságát egy (Ricardo által is képviselt) direkt mechanizmussal magyarázták, miszerint a fizikailag rendelkezésre álló aranymennyiséget az emberek el akarják költeni és ez túlkeresletet eredményez ↔ kincsképzés 18.sz. • A 18. században az ír R. Cantillon és a skót filozófus David Hume a jelenséget már dinamizmusában vizsgálták és különbséget tettek rövid és hosszú táv között. • Hosszú távon a pénz semleges, rövid távon azonban a beáramló új pénz kezdetben csak bizonyos csoportok kezébe kerül, s amíg nem emelkedik meg az árszínvonal, addig e rétegek vásárlóereje nő ( nem ua. mint a pénzillúzió), az ő keresletüknek megfelelően változik a termelés szerkezete és nő a jövedelem. • Ilyen pozitív hatás érhető el hosszabb távon is, ha a pénzmennyiség fokozatosan bővül. • Hume erre alapozva mutatta ki a merkantilista gazdaságpolitika hosszú távú fölöslegességét: az országban felhalmozott sok pénz arányosan megemeli az árszínvonalat, ami megnöveli a nettó importot, a többletpénz visszaáramlik a kereskedelmi partnerekhez. • A 19. században hívták fel a figyelmet a nominálisan rögzített szerződéseknek a pénz rövid távú nem-semlegességében játszott szerepére. • H Thorton (1760-1815) írta le először azt az indirekt mechanizmust, hogy a bankjegyállomány növekedése egyúttal a hitelkínálat növekedését és ezzel a kamatláb csökkenését is jelenti, ami a beruházások növekedésén keresztül növeli a keresletet és így az árszínvonalat. A 18-19. század gazdaságpolitikai vitái • Britannia 1797-ben a háborús helyzet miatt, az aranytartalék védelmében felfüggesztette az aranysztenderdet, ami később éles viták tárgyát képezte (az volt-e az oka az inflációnak és a kereskedelmi mérleg romlásának). • A bullionista iskola, élén Ricardoval azt állította, hogy az aranyra váltási kötelezettség hiánya miatt a bankok ellenőrizetlen mennyiségben bocsátottak ki bankjegyet, ami leértékelte a bankjegyeket a fémpénzekhez képest, sőt az árak aranyban számítva is nőttek, ami passzív külker mérleget eredményezett. • Ricardo elmélete: az arany ki be áramlása teremti meg az egyensúlyt az árszínvonal ingadozásával (Hume) Az anti-bullionista iskola • szerint ha a pénzhelyettesítők teremtésével járó hitelnyújtás mögött reálfedezet van, az nem okoz inflációt, hisz M-mel együtt nő y is (reálváltó-doktrína); az inflációt reálgazdasági bajok okozzák. • Fölösleges és lehetetlen is az M szabályozásával elejét venni az inflációnak, mert a pénzmennyiség passzívan úgyis alkalmazkodik a reálgazdaság pénzigényéhez (vagyis M endogén módon határozódik meg) • => nincs éles határvonal az (arany)pénz és a pénzhelyettesítők között. Currency-iskola • A bullionisták örökébe lépő currency-iskola (élén R. Torrensszel (1780-1864)) vitte tovább a mennyiségi pénzelmélet álláspontját. • Szükséges, de nem elégséges feltétel a bankjegyek aranyra válthatósága, ezen felül elő kell írni a százszázalékos tartalékrátát is, ekkor ugyanis a szűk értelemben vett pénz egyértelműen meghatározza a tágabb értelemben vett pénz mennyiségét is. • A szabályozás helyes formája a hosszú távú, változatlan előírások alkalmazása (az ad hoc reagálás a hatás késedelmessége miatt nem kiszámítható, ezért elutasították a diszkrecionális politikát). A banking-iskola • A banking-iskola, élén T. Tookkal (1774-1858) szerint a többletpénz kincsként a forgalmon kívül leülepszik, illetve a fölös M megsemmisül azáltal, hogy a bankjegyekkel hiteleket fizetnek vissza, vagy visszaváltják azokat aranyra • A visszaáramlási törvény, akkor is működik, amikor a reálváltó-doktrína nem. • Nincs merev határ a pénz és a pénzhelyettesítők között. • Következtetéseik: az M szabályozása lehetetlen és fölösleges, és a bankok általános szabályozására sincs szükség. Eredmény • A gazdaságpolitika terén ezt a vitát is a mennyiségi pénzelmélet hívei nyerték meg • 1844-ben a Bank Charter Act/Peeltörvény a currency-iskola ajánlásain alapult, és 1914-ig érvényben maradt. Britannia végül 1821-ben visszatért az aranysztenderdre. • Ezt 1825-ben és 1836/37-ben túltermelési válság, ami ellentmondott a közgazdasági felfogásnak (James Mill: az eladások és a vételek „metafizikus egyensúlyban” vannak; Say-dogma: az eladó magával viszi a piacra a vevőt). • => Ha a válság nem következhetett a gazdaságból, csak a pénzkibocsátás okozhatta. • A Peel-törvény alapján a jegykibocsátó osztály őrizte az aranytartalékot, csak olyan mennyiségű bankjegyet bocsátott ki, amennyi a tartalék s az államadósság összege volt. => ezt követően is jelentkeztek túltermelési válságok, 1847, 1855, 1866, 1914: felfüggesztették a törvényt, 1936-ban fel is függesztették. • A pénzmennyiséget ugyanis nem a forgalom szükségleteihez igazították, a túltermelési válságot még pénzválság is súlyosbította. (Marx is ezt mondja) A mennyiségi pénzelmélet neoklasszikus megfogalmazása • A cambridge-i [M=kPy] és a Fischer-féle [MV=PT] egyenlet): • P egyenes arányban áll M-mel; • az oksági viszony M felől megy P felé; • M semleges (nem hat y szintjére és szerkezetére); • P-re csak M hat, másból nem magyarázható; • M exogén adottság (a modern bankrendszerben intézményi). A semlegesség • A reáltényezők egyensúlyi sorozata (tehát a kamatláb is) már adott a reálrendszer megoldásaként és a pénz csak „fátyol” ezen a rendszeren. • A pénzmennyiség megváltozása ebben a modellben ugyanúgy hat mint a pénz újraértékelése. • Például ha egy reggel mindenki arra ébredne, hogy 1 új dollár 10 régi dollárt ér, senkinek nem lenne oka megváltoztatnia a pénz iránti keresletét, hiszen minden ár, jövedelem és vagyon értéke 1/10-re csökkenne. Az újrafogalmazott mennyiségi pénzelmélet (Fiedman) • A pénz iránti kereslet három tényezőtől függ: 1. Az összvagyontól (költségvetési korlát), ami a tág értelemben vett aktívákból (pl. az ember produktív kapacitása is) áll (azaz a pénznek mint a vagyontartás egy formájának sok helyettesítője van, de egyik sem közeli helyettesítője); 2. A különböző aktívák hozadékától (a gazdasági alany vagyonportfólió-optimalizálási feladatot old meg; optimum ott, ahol a különböző aktíva-fajták határhozadéka egyenlő); 3. A tulajdonos preferenciáitól. + permanens jövedelem és várt infláció • Friedman a pénzkeresleti függvényben a permanens jövedelmet használja a vagyon közelítő változójaként és beépíti a várt inflációs rátát. • A pénzkereslet nő, ha nő a vagyon; csökken más aktívák hozadékrátája; vagy csökken a várt inflációs ráta. • A monetarista elméletben ez a vagyonportfóliókiigazítási folyamat jelenti a transzmissziós mechanizmust a M és P között. • Vagyis a kamatláb és az árszínvonal is változik. A vagyonhatás • Friedman szerint Keynes utalt a vagyonhatásra, csak nem épített be a modelljébe. • Pigou-hatás; vagyonhatás: a csökkenő árszínvonal megemeli a magánszektornak az egyéb szektorokkal szembeni követeléseit megtestesítő pénzügyi aktívák (a külső pénzvagyon) reálértékét, ami növeli az autonóm fogyasztást, az IS görbe jobbra tolódik. • A likviditási csapda nem érvényes, a monetáris politika hatékony A keynesi elemzés kiterjesztése-e a koncepció? • Friedman így állítja be! • Nem, mert a pénzkereslet korlátozott számú változó stabil függvénye lesz. Következtetése is ellentétes a keynesinek: a gazdasági szereplők nominál-jövedelmüknek viszonylag stabil hányadát akarják pénzben tartani (azaz a pénz forgási sebessége konstans vö. likviditási és beruházási csapda helyzet, amikor LM vízszintes vagy IS függőleges). • A pénzmennyiség az alapvető tényező, ami meghatározza a nominál-jövedelmet. Következtetés • A pénzmennyiség exogén, a monetáris politika hatásos és az egyetlen eszköz a nominális jövedelem befolyásolására. Friedman szerint a kiadások erősen kamatérzékenyek, ezért az IS közelít a vízszinteshez, az LM pedig a spekulációs pénzkereslet tagadása miatt függőleges (ky. • Friedman gyakorlati megfontolások miatt ellenzi a monetáris politika diszkrecionális, finomhangolásra szolgáló alkalmazását: a hosszú és bizonytalan késések miatt az valószínűleg többet árt, mint használ. • Ezzel szemben a stabil, kiszámítható pénzpolitikát ajánlja, amelynek egyszerű szabálya a pénzmennyiség évről évre azonos arányban történő bővítése, amely arány a reáltermelés hosszú távú növekedési rátájának feleljen meg (ezzel biztosítható az árszínvonal stabilitása). AS-AD • Friedman szerint a modellben van egy hiányzó egyenlet. • Keynes az árszínvonalat rögzíti; az egyszerű mennyiségi pénzelmélet pedig a reáljövedelmet. • Friedman hosszú távra elfogadja, hogy a M csak P-re, és nem y-ra hat (rövid távon viszont a pénz nem semleges). A várakozásokkal kibővített Phillips-görbe W f (u) P e • A gazdasági szereplőket a reálbérek érdeklik, így a bértárgyalásokon figyelembe veszik a várt inflációs rátát is • A munkanélküliség természetes rátája esetén a várt és a tényleges inflációs ráta, valamint a pénzbér növekedési üteme egyenlő. • Monetáris expanzió esetén a múltbeli tapasztalatokból kiinduló alkalmazottak (!) kezdetben a pénzbér-növekedést tévesen reálbérnövekedésnek hiszik (pénzillúzió), ezért fokozzák munkakínálatukat, az adott várt inflációs rátához tartozó Phillips-görbén elmozdul a gazdaság, nő y. • Amint a munkavállalók tudatosítják az infláció tényleges nagyságát, csökkentik munkakínálatukat, egy magasabb Phillips-görbén újra egyensúlyba kerül a rendszer. • Rövid távon a monetáris politika tehát képes a reálkibocsátás növelésére, hosszú távon viszont csak az ár- és bérinflációt növelheti/csökkentheti, a hosszú távú Phillips-görbe egy függőleges egyenes Gazdaságpolitikai következtetések: • A munkanélküliség természetes rátája alatt tartósan csak akkor maradhat a gazdaság, ha a monetáris hatóság egyre gyorsuló inflációval állandó pénzillúzióban tartja a munkavállalókat. Monetáris megszorítással csökkenthető az infláció, annál gyorsabban, minél hamarabb igazodnak ki a munkavállalók inflációs várakozásai (az intézményrendszer szerepe). • A dezinfláció költsége a munkanélküliség átmeneti növekedése, melynek mértéke függ attól, hogy egy csapásra, vagy fokozatosan kívánják letörni az inflációt. • => Ha a monetáris hatóság állandó ütemben növeli a pénzkínálatot, az inflációs ráta állandósul és beépül a várakozásokba, így nem lesz pénzillúzió. A piacgazdaság önmagában alapvetően stabil, nem igényel a szabályoktól eltérő (diszkrecionális) beavatkozást. • Nem helyes a munkanélküliség szintjét gazdaságpolitikai célul kitűzni, mivel nem ismert a munkanélküliség természetes rátája. • A munkanélküliség csökkentésének módja a munkapiac hatékonyabbá tétele kínálati politikákkal (pl. a szakszervezetek letörésével), melyek segítségével maga a természetes ráta csökkenthető. Friedman kritikája Keynesszel szemben • A keynesiánus modellben, ha elvetik a merev bérek feltevését, létezik általános egyensúlyi megoldás. A modell valójában neoklasszikus, a pénzpiac is integrált. Ez a modell már védtelen a monetarista kritikával szemben, (ez a neoklasszikus szintézis). • Az árak és bérek merevsége. Keynes valójában csak nominális mennyiségekkel foglalkozott. Ez a keynesiánus elméletet illetően jogos kritika; (Friedman meg is köszönte Leijonhufvudnak, hogy a merev árak jelentőségét a maga teljességében értékelte) • Friedman bekapcsolja a vagyonhatást a likviditási csapda cáfolatára. A kötvényeket is a vagyon részévé teszi, de a kamatlábra gyakorolt hatás csak látszólagos, mivel rövidtávú. Csak taktikai lépésről (reál- és nominálkamatláb megkülönböztetése) van szó a likviditási csapda kiküszöbölésére. A reálkamatláb helyett az infláció kap szerepet a mechanizmusban. Friedman Keynes (félre)értelmezése • Keynes "formális elemzése során - eltekintve néhány olyan passzustól, amely az 'igazi' inflációra való hivatkozást tartalmaz - 'reál' és nem 'nominális' mennyiségekkel foglalkozott. (Keynes, 1965). • A bérek merevségével indokolta feltevését, amelyet részben a pénzillúzióból, részben a szakszervezetek erejéből származtatott." (Friedman [1986]117. o.) • Ugyanezt állítja az árak vonatkozásában is amikor azt írja, hogy Keynes szerint "empirikusan a rövid távú gazdasági ingadozások során az árak merevnek rendszeradottságoknak - tekinthetők; ennél fogva a reálés a nominális mennyiségek közötti különbségtételnek, vagyis a mennyiségi pénzelmélet sarokkövének nincs semmi jelentősége". (Friedman [1986]113. o.) A másik eszköz Friedman kezében a keynesi elmélet cáfolatára a vagyonhatás bekapcsolása. • Keynes szerinte 3 fő kérdésben intézett támadást a neoklasszikus elmélettel szemben • "1. Tisztán elméletileg vizsgálva még tökéletesen flexibilis árak mellett sem feltétlenül létezik az erőforrások teljes foglalkoztatásával jellemezhető hosszú távú egyensúlyi helyzet.” • 2. Empirikusan a rövid távú gazdasági ingadozások során az árak merevnek rendszeradottságoknak - tekinthetők; ennél fogva a reál- és a nominális mennyiségek közötti különbségtételnek, vagyis a mennyiségi pénzelmélet sarokkövének nincs semmi jelentősége.” • 3. A pénzkeresleti függvénynek - az abszolút likviditási preferenciának megfelelően - létezik olyan empirikus alakja, amelyben a pénz forgási sebessége többnyire fölöttébb instabil, így a pénzmennyiség megváltozása egyszerűen V ellenkező irányú megváltozásához vezet." (Friedman [1986]113.-114. o.) • A likviditási csapda ugyanis önmagában elégséges ok (Friedman szerint csak merev árak esetén) az alulfoglalkoztatás igazolására. • A vagyonhatás révén a likviditási csapda - vagyis, hogy a kamatláb megrekedhet az egyensúlyi (teljes foglalkoztatáshoz tartozó) szint fölött - logikailag cáfolható. • A vagyonhatásnak van egy szélesebb értelme, ami megegyezik a reálegyenleg-hatással: A pénzmennyiség növekedése például megnöveli a készpénzegyenleget, a fölös pénzt elköltik ami az árszínvonal emelkedését eredményezi. • Ez azonban nem alkalmas a likviditási csapda szituáció cáfolatára, mivel a keynesi rendszerben van a kamatlábnak egy kamatrugalmas összetevője, a kötvénypiac kiemelése miatt. • A reálegyenleg hatás a pénznek egy közvetlen hatását fejezi ki a gazdaságra. A friedmani megoldás • Friedman legalábbis rövid távon elismeri a kamatlábon keresztüli transzmissziót, jóllehet elméletének lényegi mondanivalója a közvetlen pénzhatás. • "Az általunk hangsúlyozott átviteli mechanizmus leírható úgy is, mint amely a vagyonmérlegen és a kamatláb megváltozásán 'keresztül' fejti ki hatását." (Friedman [1986]126. o.) • Úgy tudja kiküszöbölni a likviditási csapdát, hogy a kötvényeket is a vagyon részévé teszi. • A likviditási csapda ugyanis nyíltan tagadja a reálegyenleg hatás működését, mivel azt mondja ki, hogy ilyenkor a kötvények árfolyamesésének veszélye miatt nem vásárolnak kötvényeket, aminek következtében nem csökken a kamatláb és a beruházás nem nő. Ezért ha feltesszük, hogy a többletpénzt mégis elköltik kötvényekre (is) ez természetesen kiküszöbölhető, viszont a kamatláb változik. • Friedmannál csak látszólagos ez a hatás mivel rövidtávú. • Átveszi Fischertől a nominál és reál kamatláb megkülönböztetését és kiderül, hogy csak taktikai lépésről van szó a likviditási csapda kiküszöbölésére. • Ezért a maga szempontjából jogosan vonja le a tanulságot: "A reálkamatláb itt ténylegesen csak legfeljebb kisegítő szerepet játszik; a főszerep az inflációé és a deflációé." (Friedman [1986]139. o.) De ez a taktikai engedmény megkérdőjelezi a pénz semlegességét, ami a neoklasszikus elmélet egyik központi tétele, (a pénz ugyanis hatni fog egy árváltozóra, a kamatlábra) +a vagyonhatás nem tekinthető a likviditási igény, tehát a pénz különleges szerepe cáfolatának. Azzal feltevéssel, hogy a pénzt mégis elköltik, szemben azzal a keynesi feltevéssel hogy nem, ugyanis, nincs semmi sem bizonyítva. Mi sem igazolja ezt jobban, mint az, hogy szélsőséges esetként maga Patinkin is felveti a pénzkereslet végtelenül rugalmassá válásának a lehetőségét. Nem a kötvénypiac révén vezeti be ezt a lehetőséget, hanem a maga általánosságában. Elképzelhetőnek tart olyan esetet, amikor "az árcsökkenés folytán korlátlanul növekvő reálegyenleg egyre nagyobb mértékben herdálódik el a pénzpiacon" (Patinkin [1956] 338.o.) Ez - mint a keynesi kamatelmélet tárgyalásánál láttuk - sokkal inkább megfelel az eredeti keynesi felfogásnak, mivel a kötvénypiac Keynesnél is csak kisegítő szerepet játszik: - a monetáris politika korlátaira hívja fel a figyelmet. A döntő kérdés az, hogy elismerjük-e annak a lehetőségét, hogy "a kereslet zömmel a pénz felé irányulhat" (Keynes [1965] 258.o.), tehát a pénz különleges szerepét. Az újklasszikus iskola A monetarizmus radikális szárnya? A monetarizmus radikális szárnya? • A keynesiánus elmélet bukását a stagfláció gyakorlati jelensége és a mikroökonómiai megalapozottságra való törekvés elméleti igénye okozta. • Amikor a REH-t először a Phillips-görbére alkalmazták, egyfajta radikális monetarizmusnak tekintették; a rövidtávú kínálati görbét felcserélték a (virtuális) VAS görbével (a pénzillúzióból következő, „nagyon rövid távú”). • Jellemzője: REH és piactisztulás, plusz mikroökonómiai megalapozása az AS-AD rendszernek. 3 fő ismertetőjegy: • A szereplők reálgazdasági döntései csak reáltényezőkön alapulnak. • A szereplők, az informáltságuk keretein belül, konzisztens és sikeres optimalizálók – állandó piacmegtisztulás • A szereplők nem követnek el szisztematikus hibát a környezetük értékelésében (=REH). Dinamikus problémakezelés (intertemporális optimalizáció, emiatt fontosak a várakozások). A racionális várakozások hipotézise • A koncepció először John Muthnál jelent meg 1961-ben. Lényege, hogy a várakozások, lévén információkon alapuló előrejelzések, nem mások, mint a releváns gazdaságelmélet előrejelzései • A várakozások eredménye a körül szóródik, mint a modellé ugyanazon az információhalmazon. Információhalmaz = exogén változók, az endogén változók múltbeli értékei és a modell struktúrája. • A szereplők úgy viselkednek/hozzák várakozásaikat, mintha ismernék a modellt. A várakozások hibátlanok egy időben korrelálatlan hibától eltekintve. A REH két változata: • Gyenge: a változó jövőbeli értékére vonatkozó előrejelzést a racionális gazdasági szereplők úgy alakítják ki, hogy a leghatékonyabb módon felhasználják az összes nyilvános információt ama tényezőkkel kapcsolatban, amelyek szerintük befolyásolják az adott változót. Erős változat (Muth eredeti koncepciója): • a gazdasági szereplők szubjektív várakozásai egybeesnek az adott változók objektív, matematikai feltételes valószínűségével/ismerik a modellt. • Ez a változat sem jelent tökéletes előrelátást, mert az elérhető releváns változók halmaza nem teljes; de a várakozások nem lehetnek szisztematikusan torzak (a szereplők tanulnak a hibáikból). • Az előrejelzési hibák véletlenszerűek, 0 várható értékkel, időben korrelálatlanok és a legkisebb a varianciájuk, minden más előrejelzési módszerrel összehasonlítva. Kritikák: • Nem veszi figyelembe az információszerzés és – feldolgozás költségeit. (A gyenge változat viszont épp azt feltételezi, hogy a szereplők az információszerzés során is optimalizálnak.) • A szereplők nem tudják megtanulni a gazdaság helyes modelljét. Az újklasszikusok szerint azonban ha nem is ismerik a modellt, mivel szisztematikusan nem tévednek, úgy viselkednek, mintha ismernék a helyes modellt. • A „racionális” kifejezés választásának tudománypszichológiai előnye: így az ellenfeleknek kell védekező pozícióba vonulniuk, mintha nem tartanák racionálisnak a gazdasági szereplőket. Az állandó piacmegtisztulás feltételezése • A walrasi hagyományoknak megfelelően. - A paraméterek minden időpontban az optimális keresleti és kínálati reakciók szerint állnak be, s így a gazdaság rövid és hosszú távon is mindig egyensúlyban van. • Kritika: Az árak azonnali és szabad alkalmazkodását számos kritika érte: az árak alkalmazkodása még a monetaristák szerint sem azonnali. A legsúlyosabb kritika a munkapiac megtisztulása ellen: az újklasszikusok szerint ugyanis a munkanélküliség csak önkéntes lehet. Az aggregált kínálat hipotézise • • • Az első változat(Lucas és Rapping 1969): a munkakínálatot elemzi. A munkavállalóknak van elgondolásuk egy normál/elvárt ill. egy átlagos reálbérről. Ha az aktuális reálbér ennél magasabb, akkor az optimalizáló munkavállaló növeli a munkaidejét a szabadidő rovására, ugyanis a munkavállaló a jelen- és jövőbeli szabadidejét (ill. jövedelmét) mint különböző jószágokat egymással helyettesíti (intertemporális szubsztitúció). 2. változat • Lucas 1972) a cégek kínálati viselkedését vizsgálja. A cég rendelkezésére álló információhalmaz időszerkezetére jellemző, hogy saját termékfajtájuk árának változását a cégek azonnal megtudják, az általános árszínvonalat azonban csak késve állapíthatják meg. • Árváltozás esetén kérdéses tehát, hogy a saját termék relatív ára, vagy az általános árszínvonal emelkedett. Ez a jelkinyerési (signal extraction) probléma, amely annál nehezebb, minél nagyobb az árszínvonal változékonysága, (nagy a zaj) azaz ekkor valószínűbb, hogy az árváltozás elsősorban árszínvonal-változás miatt következett be, tehát kisebb lesz az árváltozásra adott kínálati válasz. Meglepetés kínálati fg. • A fenti gondolatmenet alapján állítja elő Lucas a „meglepetés” kínálati függvényt. • Ha az árszínvonal helyett az inflációs ráta szerepel, eljutunk a várakozásokkal kibővített Phillips-görbe koncepciójához • (Friedman az 1977-es gondolatmenetében szintén az árszínvonal-változás árarányként történő észlelésével magyarázza a rövid-távú Phillips-görbét, holott 1968-ban még teljes egészében az adaptív várakozások szellemében érvelt.) • Az egyensúlyelméletbe igyekeznek beépíteni, Hayek (1933) szellemének megfelelően. A ciklusok léte és az állandó egyensúly közötti látszólagos ellentétet Lucas (1975, 1977) a váratlan keresleti sokkokra hivatkozva igyekszik feloldani, melyek elsősorban a pénzmennyiség váratlan változásaiból adódnak. A meglepetésből fakadó tökéletlen informáltság miatt a cégek az árszínvonalváltozást árarány-változásnak, a munkavállalók pedig reálbérváltozásnak nézik, így pedig a meglepetésszerű pénzmennyiség-növekedésnek reálkibocsátás-növekedés lesz az eredménye. • A kibocsátás véletlenszerűen ingadozhat a természetes szint körül; a tartós eltéréseket/ciklusokat nem magyarázza. Az erre vonatkozó kiegészítő magyarázatok a kibocsátás reagálásának késleltetettségén, a tőkejavak tartósságán és a hosszabb távú szerződések alkalmazkodás-lassító hatásán alapulnak. • + unholy alliance - Reálcikluselmélet Lucas kritika • Az ökonometriai modellek elvben használhatatlanok, mert azt feltételezik, hogy a kiszámított paraméterek változatlanok maradnak a gazdaságpolitika megváltoztatása után is, és ezért a modellben megváltoztatva a politikától függő változót, előre lehet jelezni annak hatását. • Lucas szerint azonban a múltbéli idősorokból számított paraméterek meg fognak változni azáltal, hogy a racionális szereplők, reagálva az új intézkedésre, megváltoztatják viselkedésüket. • Ebből az következik, hogy csak a legalapvetőbb paraméterek maradnak változatlanok. Reálciklus elmélet • A ciklusok kiváltó impulzusának a véletlenszerű technológiai változásokat tartja az eredeti újklasszikus meglepetés helyett, a terjedési mechanizmus tekintetében azonban megtartja és tovább finomítja a korábbi újklasszikus gondolatmeneteket. • A reálciklus elmélet hívei azt a gazdaságpolitikai filozófiát vallják, hogy a kormányzatnak vétek beavatkoznia a konjunktúra menetébe, hiszen a ciklusok a racionális gazdasági szereplők optimális reagálásai a gazdasági környezet változásaira. Jellemzői: • a gazdasági szereplők hasznosságukat, illetve profitjukat igyekeznek maximalizálni, • nem szenvednek információs aszimmetriában, • az információkinyerési probléma ugyanakkor továbbra is fennáll, • az árszínvonal változásának pályájára vonatkozó információ nyilvános, • az abszolút rugalmas árak folyamatosan biztosítják a piacok megtisztulást, azaz állandó egyensúlyi állapot áll fenn, • az aggregált termelés és foglalkoztatottság hullámzásának oka nagymértékű, véletlen technológia változás, • a monetáris politika hatástalan. Gazdaságpolitikai következtetések • Sargent és Wallace (1975) tehetetlenségi tétele a gazdaságpolitika hatástalanságáról. Eszerint a bejelentett gazdaságpolitikai lépések rövid távon sincsenek hatással a reálváltozókra (a Phillips-görbén is csak felfelé mozog). Az ismert gazdasági paramétereken alapuló nyilvános vagy kikövetkeztethető visszacsatolási szabály szerint alakított gazdaságpolitika is hatástalan. • A reálváltozókra csak a meglepetésszerű gazdaságpolitikai lépések gyakorolnak hatást, a meglepetési kínálati függvénynek megfelelően. (Friedmannél hasonló volt a rövid táv, hosszú táv megkülönböztetés) • Emiatt az inflációcsökkentés reálköltsége nulla, a monetáris hatóságnak elvben elég bejelentenie a szükséges mértékű pénzügyi megszorítást. (A monetaristák szerint fokozatosan lehetséges) Folytatás • Mivel a kormányzat intelligens „ellenfelekkel” szemben alakítja a gazdaságpolitikát, azok igyekeznek az ő céljait a maguk javára kikövetkeztetni és felhasználni. Ha tudják, hogy elérhető a kormány számára kedvező állapot, akkor az ahhoz szükséges intézkedéseket beépítik a várakozásaikba, nem csak a bejelentetteket. (A kormányzat szavahihetőségének kérdése) • Az ún. időinkonzisztens intézkedések ezért, amikor a szándékolt hatást elérve már egy másik helyzet tűnik kedvezőbbnek, hiteltelenek és így kivihetetlenek. • A munkanélküliséget kizárólag mikroökonómiai szintű, kínálatoldali gazdaságpolitikákkal lehet csökkenteni. • Az infláció letörését pedig egy kormányzattól független, politikasemleges (szavahihető) központi bankra kell bízni. A fizetési mérleg monetarista elmélete • Már Hume szerint is a külkereskedelmen keresztül nemzetközileg is kiegyenlítődik az árszínvonal. • Az ortodox monetarizmus harmadik összetevője. • Először Johnson (1972) és Frenkel & Johnson (1976,1978) műveiben került kifejtésre. Fő következtetése: a fizetési mérleg monetáris jelenség, van automatizmus, amely egyensúlyba hozza. M / P f ( y, r ) D • ahol y és r exogén módon adott (munkanélküliség természetes rátája, illetve a nemzetközileg kialakult kamatlábszint miatt). • M S D R a hazai hitelállomány (hitelpénz miatt) és a nemzetközi tartalékokkal összefüggő pénz (külföldiekkel szembeni követelés). • Ha megnő a pénzállomány (D), a gazdasági szereplők a növekményt a keresletükhöz képest fölösnek tekintik, és külföldi árukra és értékpapírokra költik (nettó import nő, R csökken). Árfolyamelmélet • Rugalmas árfolyam esetén a fizetési mérleg mindig egyensúlyban van. • Ha nő a pénzmennyiség, nő a hazai árszínvonal, ami importtöbblet irányában fejt ki nyomást, túlkínálat lesz hazai valutából a nemzetközi pénzpiacokon, ezért az leértékelődik. • Azon országok valutája értékelődik le, melyek (ceteris paribus) a reáljövedelmük növekedéséhez képest túl gyorsan növelik a pénzállományt, pénzpiaci túlkínálatot teremtenek. Rögzített árfolyam esetén is működik • A leértékelődést megakadályozandó, a monetáris hatóság kénytelen interveniálni és hazai valutát venni, csökkentve ezzel a pénzkínálatot. • A fizetési mérleg tehát hosszabb távon automatikusan kiegyenlítődik, sőt a leértékelés is csak átmenetileg teheti aktívvá azt. D minden változása azonos mértékű, ellenkező előjelű változást okoz R-ben. • A monetarizmusra érvényes elv: hosszú távon a stock változók határozzák meg a flow változók nagyságát.