Transcript A gyógypedagógia története 2.

A gyógypedagógia
története
2.
Korai kereszténység, középkor
Róma bukása, korai kereszténység


Sokféle nép gyűjtőmedencéje lett a világnak az a
része, mely egykoron Róma fönnhatósága alatt
állt. Hamarosan hadvezérek és uralkodók
emelkedtek ki ebből a kaotikus sokaságból.
A fényűző Róma bukásával Európa azon részei,
amelyek korábban virágzó városi kultúráknak
adtak otthont, az agrár termelési mód szintjére
estek vissza. Kezdetét vette a feudális társadalmi
viszonyok kibontakozása.




A Birodalom széthullása Európa nagy részében
évszázadokra szenvedést, nyomorúságot és
létbizonytalanságot hozott az emberek számára.
A fogyatékkal élő emberek élete még nehezebbé vált,
mint ép társaiké. Segítségre alig számíthattak, oltalmat
csak nehezen találhattak.
Róma agóniájával párhuzamosan új vallás terjedése
vette kezdetét, és fokozatosán átvette a barbár rítusok
helyét. A kereszténység egy maroknyi ember személyes
hitéből lett a nyugati világ többségében hivatalos
államvallássá.
A lélek megtisztulásához, az üdvözülés elnyeréséhez az
aszkétikus életmód vezet – ez a gondolat már a korai
keresztény közösségekben is visszhangra talált.



Az üldöztetések idején sokan az aszkézis legszigorúbb
formáját választották, és – elfordulva a bűnös világ
csábításaitól – remeteként folytatták életüket.
A gyakran mesterkéltté, külsőségekkel terhessé váló
hivatalos egyházi élet nem elégítette ki azokat a hívőket,
akik a krisztusi tanításokat a maguk teljességében
akarták megvalósítani, és tiszta, személyes vallási
élményre vágyakoztak. Ők továbbra is a világtól való
elvonulást, a remeteséget választották.
Belőlük szerveződtek a IV. század elején az első
kolostori jellegű közösségek.



Az egymást kölcsönösen segítő remeték kolóniái
Egyiptom területén alakultak ki a III. században.
Szent Antal szervezte őket a rákövetkező
évszázadban kifejezetten kolostori
közösségekké.
Az első olyan kolostort, melyben a szerzetesek
életét szabályzat (Regula) irányította, Szent
Pakhomiosz alapította Dél-Egyiptomban.
A nyugati szerzetesség igazi megalapozójának
Nursiai Benedeket tartjuk, aki 529 táján Róma és
Nápoly között, Monte Cassino hegyén alapított
kolostort.



Nővére, Szent Skolasztika követte példáját, zárdát
hozott létre a közeli Piumarolában.
Monte Cassino kolostorából rajzottak ki hosszú
időn keresztül a bencés (azaz: Benedek-rendi)
szerzetesek, hogy újabb és újabb kolostorokat
hozzanak létre Európa-szerte. Így jutottak el
hazánkba is a X. század végén.
Ebben a „sötét középkor”-nak nevezett zaklatott
időszakban, a kolostorok a fizikai biztonságot és
nyugodt szellemi életet biztosították a
szerzeteseknek.


Kezdetben a lelkigyakorlaton, szent könyvek
olvasásán és a reájuk bízott gyermekek oktatásán
kívül nehéz testi munkát is végeztek.
A kolostorok fokozatosan gazdasági
központokká váltak. Ahogyan Hauser Arnold írja:
„A Nyugat csak a szerzetesektől tanulta meg a
rendszeres munkát; a középkor iparát jórészt ők
teremtették meg”.
(Hauser Arnold: A művészet és az irodalom
társadalomtörténete. I. kötet, Gondolat, Bp.,
1968. 134. o.)




A fogyatékosok helyzete ezekben a századokban még
nehezebb volt, mint korábban.
Védelmet és biztonságot közülük azok élvezhettek, akik
a kolostorokba vagy a kolostorok mellett létesített
menedékházakba kerültek be.
Hamarosan kialakultak a fogyatékosok felkarolására
szánt „specializált” menhelyek.
A vakok befogadására a 4. században létesítettek
először menhelyet a Caesarea városában (a mai
Törökország területén). Az ilyen, kolostorokhoz
kapcsolódó menedékházak a középkor évszázadaiban
Európa egész területén elterjedtek.


Az 5. században például Szt. Lymneus épített egy
menedékhelyet saját remetelakja mellé, vakok számára
Syr városában (a mai Szíria területén). A vakokat szent
énekekre tanította, akik aztán ájtatos énekükkel
alamizsnálkodásra ösztönözték a város lakosait
(mendikálás).
A kolostorokba való befogadás, illetve a menedékhelyek
létesítése nem korlátozódott a vak emberekre. Szt.
Basilius egyházatya, Caesarea püspöke a 4. században
különböző fogyatékkal élő embereket fogadott be
monostorába, és saját maga foglalkozott velük.
Csoportokba osztva az épület különböző szárnyaiban
helyezte el őket, de közösen dolgoztak és imádkoztak.


A legenda szerint Szt. Miklós, Myra városának
püspökeként (3-4. század) védelmébe vette és
segítette az értelmi fogyatékos gyermekeket is.
Így lett a fogyatékkal élők védőszentje is –
egyebek között. (Miklóst a tengerészek,
kereskedők, az illatszerészek, a gyógyszerészek, a
zálogházak, a gyermekek és diákok
védőszentjeként ismerjük.)



Érdekes és
fogyatékosságtörténeti
szempontból is jelentős az a
legenda, amely a belgiumi
Gheel városához fűződik.
Az ír királyleány Szt.
Dymphna menekült ide a 7.
században őrült apja elől.
Damon, a királyi apa, miután
felesége meghalt, és nem talált
hozzá hasonló szépségű
asszonyt magának,
megtébolyodott, és lányát
kívánta asszonyává tenni.
A belgiumi Gheel városa


A tizennény éves királylány
ekkor menekült a belgiumi
városba, ahol menedékre lelt.
Damon azonban hamarosan
nyomára akadt, és – miután
lánya nem volt hajlandó
visszatérni vele Írországba –
őrült dühében lefejezte.
Dymphna a mentális
betegségben szenvedők, az
epilepsziások, a menekülők és az
erőszak áldozatainak
védőszentje lett.
Szent Dymphna



Gheel városában az idők folyamán a pszichiátriai
betegek és értelmi fogyatékkal élők kezelésének,
gondozásának egészen sajátos rendszere alakult
ki, amely később világszerte követett modellé
vált.
E modell gyökerei a 13. századig nyúlnak vissza,
amikor a módszer alkalmazását még Szent
Dymphna templomának szabálykönyve
irányította.
Később kialakult a módszer saját belső logikája.




Lényege az, hogy a gondozottak napközben kijárnak az
intézetekből az őket befogadó családokhoz, ahol
dolgoznak és együtt élnek a család tagjaival. Ezt
nevezzük családi ápolási rendszernek.
Ez a modell jelentős hírnevet és gazdasági prosperitást
kölcsönzött a városnak, és hamarosan világszerte
elterjedt.
Ott ahol alkalmazták, javult a kommunikáció a
fogyatékkal élők és a többség között.
A módszer Magyarországon is visszhangra lelt a 19.
század végén. Fabinyi Rudolf, kolozsvári pszichiáter
professzor 1905-ben az erdélyi Dicsőszentmártonban e
modell szerint működő családi ápolási telepet létesített.


A módszer előnyeiről Fabinyi ezt írta: „A betegek jó
részénél az előnyös változás családi gondozás alatt
szembeötlő, különösen a külső kinézés tekintetében. A
betegek élénkebbé, közlékenyebbekké,
szocializáltabbakká váltak, sőt mondhatnám, sok
esetben a laikus által is észrevehetően megokosodtak.
… Betekintve egyes ápoló családokhoz, ott találjuk a
betegeket megelégedetten, nyugodtan a tűzhely körül
üldögélve, ami még gyakoribb, házi teendőkben
ápolóiknak segédkezve.”
(Fabinyi R.: Jelentés az elmebetegek családi ápolásáról
Dicsőszentmártonban. Budapest, 1906.)
A gyógyító közösség („community recovery”) modellje
ma is sikeresen működik a belgiumi Gheelben és más
országokban.




A korai kereszténység korából kevés adattal
rendelkezünk a fogyatékos emberek gyógyítására
irányuló törekvéseket illetően.
A gyógyítás mágikus köntösben mégis megjelenik
ebben a korban, úgy mint a szentek által végrehajtott
csodatettek.
504-ben például Szt. Severinus csodát tett, amikor
meggyógyította Eululiust, Nevers püspökét, aki annak
előtte siketnéma volt.
Beverly Szt. János Angliában szintén siket embert
gyógyított ima segítségével. Ennek következtében
később ő lett a siketek patrónusa. Magyarországi Szent
Erzsébet szintén gyógyított: egy siketnéma fiúnak adta
vissza a hallását és a beszédét.



A korai keresztény egyház, az emberek
mindennapi életének szigorú ellenőre,
meglehetősen ellentmondásos álláspontot
képviselt a fogyatékos emberekkel
kapcsolatosan.
Sokkal inkább egy spirituális forradalomra
törekedett, mintsem egy társadalmi
átrendeződésre.
Annak ellenére, hogy a papok minden ember
lelki, Isten előtti egyenlőségéről beszéltek, az
egyház tanításaiból mégis kizártak bizonyos
embercsoportokat.

Szent Ágoston (354430), Hippó püspöke jó
példa erre. Szent Pál
útmutatását, miszerint
„támogasd a lelki
szegényeket” úgy
értelmezi, hogy a
gyengébb intellektus
nem jelent gyengébb
hitet.


Más helyütt viszont szó szerint értelmezi Pálnak
azt a mondását, miszerint „hit a hallás útján jut
el hozzánk”, és ennek alapján kizárja a siketen
születetteket a keresztény tanok megismerésének
lehetőségéből, a szentségek kiszolgálásából (pl.
házasság), sőt gyakorlatilag a keresztények
közösségéből is.
Csak a 12. században tette lehetővé egy pápai
rendelkezés a siketek házasságkötését.





Ágostonnak a fogyatékkal élő emberek iránti
ellentmondásos attitűdje más vonatkozásban is
befolyásolta az egyházi álláspont alakulását.
A toledói zsinat az 5. században az ő felfogását fogadta
el a csodálatos gyógyulások jelenségéről.
Az egyházatyák kinyilvánították, hogy „az ördög által
való megszállottság csak csoda révén gyógyítható, a test
megbetegedései pedig az orvoslás révén”.
Ez a dogma félresöpörte azt a hippokratészi
gondolatot, miszerint az epilepszia és az idegrendszer
más megbetegedései az emberi test betegségeinek
tekinthetők.
A mentális betegségek és elváltozások tüneteit ettől
fogva az egyház a démonok által való megszállottság
bizonyítékának tekintette, és ördögűzéssel kísérelte meg
gyógyítani.
Középkori nézetek a
fogyatékosságról




Tévednénk, ha azt hinnénk, hogy a középkori egyház –
amely erőteljesen befolyásolta a társadalom
felfogásmódját – a fogyatékos emberek segítését
társadalmi norma rangjára emelte volna.
Éppen ellenkezőleg. Az egyházi jog, majd a világi jog is
diszkriminatív passzusokat fogalmazott meg a
fogyatékkal élő emberekkel szemben.
Majdnem valamennyi európai állam jogrendje szigorú
korlátozó előírásokat tartalmazott a fogyatékkal élő
emberekkel szemben.
Megfosztották őket az öröklés, a szerződéskötés, a
törvény előtti tanúskodás és a végrendelkezés jogától.





Nemcsak az állam és a vele egységbe fonódó egyház,
hanem a legtöbb középkori társadalom tagjainak
mentalitása is előítéletekkel volt terhes.
A fogyatékkal élők nem részesültek az embereknek
kijáró tiszteletben embertáraik részéről.
A durva előítéletek még a koronás fők
gondolkodásmódját is befolyásolták.
Amikor III. Henrik, Anglia királya megtudta, hogy kis
leánya, Katalin siket, kétségbeesett.
De a királyi gyermek ettől fogva a közrendűektől sem
számíthatott tiszteletre. Matthew Paris, egy korabeli
krónikás szerint a gyerek „süketnéma, ezáltal semmire
sem alkalmas, habár igen szép”.




A középkorban a fogyatékos emberek gyakran váltak a
durva humor céltáblájává.
Példa erre egy 1425-ben feljegyzett történet, amely arról
szól, hogyan nevették ki az otromba tréfa kiagyalói azt a
négy vak embert, akiket bottal fegyvereztek fel, és egy
disznó megöléséért jutalmat kínáltak nekik.
Az értelmileg fogyatékos emberek viselkedését a
kortársak eleve gonosznak tartották, nehezen érthető
mormolásukról pedig azt hitték, hogy az ördöggel
beszélgetnek.
A 16. századi Hamburgban pedig a városközpontban
álló toronyba zárták őket, ettől kapta ez az épület az
Őrültek Börtöne nevet.
A l'hospice des Quinze vingts 1809-ben



A legtöbb fogyatékkal élő ember a középkorban
semmiféle támogatásban nem részesült, egyedül az
egyház által létesített néhány menedékhely oltalmában
bízhattak. Az ilyen menhelyek száma viszont rendkívül
lassan szaporodott az évszázadok folyamán.
A 13. században háromszáz francia katona a muszlimok
fogságába esett, akik mindegyiküket megvakították. IX.
Lajos király kiváltotta őket és menedékhelyet létesített
számukra (Hospice des Quinz-Vingts), ahol ápolásban
részesítették őket.
Ez a létesítmény lett azoknak a későbbi intézmények az
őse, ahol a vak gyermekek és felnőttek oktatására
vállalkoztak.





Mint már említettük a középkor átlagemberének
teljesen ambivalens volt a fogyatékkal élők iránti
attitűdje.
Az értelmileg fogyatékosokról vagy azt hitték, hogy az
ördöggel cimborálnak, vagy pedig azt, hogy isteni
kinyilatkoztatásokat mormolnak maguk elé.
Néhány társadalomban az értelmi fogyatékos gyermek
születése isteni áldásnak számított.
De a kigúnyolásuk és kiközösítésük is elterjedt volt.
A rómaiak szokásait követve sok földesúr értelmileg
visszamaradt törpe növésű embereket tartott az
udvarában csak a szórakozás kedvéért.



A középkor végén a feudális társadalmi renden belül
fokozatosan kibontakozhatott a politikai abszolutizmus
és az új típusú nemzetállam.
Új társadalmi csoportok keletkeztek. A járványok és a
társadalmi renden belül keletkező törésvonalak olyan
mindent átható pesszimizmust eredményeztek, amely a
monolitikus egyházzal szembeni elégedetlenségbe
torkollott.
Elterjedt a nézet, hogy a keresztény egyházat a betegség
emészti, és a világ a széthullás felé halad. Egy új
rendszer látszott körvonalazódni a káosz közepén.





A középkori ember életét a 14. század közepén
alapjaiban rázta meg a Fekete Halál, azaz a nagy
pestisjárvány eljövetele.
A járvány Közép Ázsiából indult és 1348 körül érte el
Európa szívét. Nem ez volt az első pestisjárvány, de ez
volt a legvirulensebb, a legpusztítóbb. 1347 és 1351
között mintegy 21 millió ember halt meg, a korabeli
Európa harmada.
A kíméletlen járvánnyal szemben védtelen embereknek
A krízishelyzetre adott válaszai gyakran extrémek
voltak.
A Fekete Halál támadásának első időszakában
mindennapos volt az elmezavarra utaló viselkedés
például az önmagukat ostorozó flagellánsok körében.
De Európa közepén egyre terjedt például a „táncőrület”
is.
A haláltánc középkori ábrázolása




Az elmezavar tüneteit mutató emberekre ekkortól
fogva kezdték el rásütni a boszorkányság stigmáját.
A boszorkányüldözés egyre nagyobb méreteket öltött.
A középkori egyház ekkor más összemosta és
egyaránt üldözte az eretnekséget, a varázslatot és a
boszorkányságot.
1484-ben VIII. Ince pápa nyíltan háborút hirdetetett a
boszorkányok ellen. 1487-ben két Domonkos-rendi
szerzetes, Heinrich Kramer és Jacob Sprenger német
főinkvizítorok, létrehozták a Malleus Maleficarum
(Boszorkányok pörölye) című művet



A könyv felsorolja a boszorkányok által használt
varázsigéket és megigézéseket, emellett megdöbbentő
részletességgel ecseteli a boszorkányokon alkalmazott
kínzómódszereket.
Abban az időszakban, amikor Luther Márton
kiszögezte tételeit a wittenbergi vártemplom kapujára,
Európában javában folytak a boszorkányüldözések.
Sokan azt hitték, hogy az idős nők és özvegyasszonyok
valamiféle természetfölötti hatalommal rendelkeznek.
De ugyanilyen hatalmat tulajdonítottak mindenkinek,
aki szokatlan volt vagy más, az átlagtól eltérő (deviáns)
vagy éppen fogyatékos.




Európában a 18. századig vissza-visszatért a
boszorkányüldözések hulláma.
A mániákus boszorkányüldözés áldozatainak
számát a történészek mintegy 100 ezerre
becsülik.
Európában a nők elleni fő bűn a
boszorkányüldözés volt ezekben az
évszázadokban, a vádlottak 80 százaléka ugyanis
nő volt.
Arra a kérdésre nincs válaszunk, hogy hány
fogyatékkal élő ember volt a boszorkányság
gyanújával pörbe fogottak között.
Boszorkányégetés, 1693.


Mint korábban már láttuk, Szent Ágoston a mentális
betegségek, az értelmi fogyatékosság és az epilepszia
gyógyítását kivette az orvosok kezéből és az egyház
kezébe helyezte.
A Malleus Maleficarum most már a mércét és a mérési
módszert is megadta ahhoz, hogy lehet
megkülönböztetni a boszorkányokat a normális
emberektől: „Amennyiben a beteg állapota a
gyógyszerek hatására nem javul, hanem inkább romlik,
akkor a betegséget az ördög idézi elő.” Egy értekezés
szerzője arról írt, hogy a megszállottság nyilvánvaló
ismertetőjegye, ha a delikvens színleli azt, hogy
siketnéma, őrült vagy vak.



A középkori orvoslás a fogyatékosság egész
sorának – siketség, értelmi retardáció, őrültség és
epilepszia – okait a természetfölötti erőkben
kereste, és az ilyen fogyatékkal élő embereket
nem gyógyította, hanem inkább pusztulásra
ítélte.
A mentálisan beteg emberek különösen könnyen
estek bele a boszorkányüldözők és inkvizítorok
hálójába.
Az ilyen fogyatékkal élő embereket sokszor csak
azért végezték ki, mert a boszorkányok fattyának
vélték őket, vagy pedig azért, mert különösnek
és ijesztőnek tartották a viselkedésüket.




A protestáns hitújítók fogyatékosság-képe sem
volt humánusabb. Kálvin János azt prédikálta,
hogy a fogyatékos embereket megszállta a Sátán.
Luther Márton szerint az értelmileg fogyatékos
gyermek nem több mint egy hústömeg (massa
carnis) lélek nélkül.
Más helyen azt írta, hogy az idióták apja az
ördög, és az értelmi fogyatékosok „telve vannak
a Sátánnal”.
Az ilyen gyermeket pedig bele kell fojtani a
legközelebbi folyóba.



Úgy tűnik, hogy a fogyatékosokat, vagy azok
szüleit akkor vádolták meg boszorkánysággal, ha
az ima vagy a medicinális gyógymódok már nem
segítettek.
Ekkor az ördögűzést tartották a végső
megoldásnak.
A kései 17. századnak kellett eljönnie ahhoz,
hogy az értelem fénye elűzze a boszorkányokban
való hit sötét babonáját.
„Boszorkányfattyak”,
„alácsempészett gyerekek”



Az európai mentalitás történetében és ennek
tükröződéseként az európai irodalomban a boszorkánytematika még évszázadokon keresztül tovább élt.
Jó példa erre a különböző népek mesevilága.
Feltűnő és figyelemre méltó, hogy a boszorkánymotívum a mesevilágban nem az adott nép ősi
kultúrájának, mágikus hiedelemvilágának részeként élt
tovább, hanem kifejezetten az évszázados egyházi
praktikák tanúbizonyságaként.



A mesevilágban, illetve a nép hiedelemvilágban létezik
még az „alácsempészett gyermek” (Wechselbalg,
changeling).
Magyarországon „váltott gyereknek” hívták.
„Szépasszonyunk, az Ördöngös vénasszony leánya …
ha sorát ejtheti … a társaival a gyermeket felváltja,
vagyis a boszorkányok az anya gyermeke helyébe a
magukét teszik, az anyát pedig elrabolják. Az ily
gyermek ismertetőjelei közé tartozik, hogy szakálla van,
nagy fejű, szótlan, a neve Váltott.”(Kálmány L.:
Gyermekijesztők és rablók nyelvhagyományainkban. In:
Diószegi V.: Az ősi magyar hitvilág. Gondolat Kiadó,
Bp., 1978. 343.)
De Mause evolúciós elmélete

Három alapvető viszonyulási forma létezett a
történelem során a felnőttek és a gyermekek között:

1. Projektív (kivetítő) kapcsolat (projective
reaction): Félelmek, szorongások kivetítése a gyerekre
(„az ördögi gyermek”).


2. Fordított kapcsolat (reversal reaction): A gyerek
mint a szülők be nem váltott reményeinek, ki nem
elégített érzelmi szükségleteinek „pótszere”.
3. Empatikus kapcsolat (emphatic reaction): A
gyermekkor felfedezése. A szülők megkísérlik beleélni
magukat a gyerek lelki állapotaiba.
A gyerekkor evolúciós elmélete:
1. Gyermekgyilkosság
(az antikvitástól kb. Kr. u. 4. századig):



A gyerekség „mitikus” felfogása.
Gyermekgyilkosság
A szülő gyermekét okolja minden
bajáért, minden áron meg akar tőle
szabadulni. Vagy: szakrális
gyermekáldozat a közösség
megmentéséért. (Pl. Karthágóban Kr.
e. 210-ben az istenek engesztelésére
200 nemesi születésű gyereket
áldoztak fel.)
2. Kitevés (4-13. század):

Példa: a leányanyák sorsukra hagyják, vagy kolostor
elé helyezik gyermeküket.
Kitevés (folytatás)

„Eltávolítás” mint
burkolt kitevés: a
csecsemőket szoptatós
dajkára bízzák, később
gazdag családokhoz
küldik őket szolgálni.
Görög (5. sz.), itáliai (15. sz.) és angol (16. sz.) csecsemő szoros
pólyában
Ellenpélda a képzőművészetből
De La Tour: Az újszülött, 1630
3. Ambivalencia (14-17. sz.)

A szülő már feladatának
érzi, hogy gyermekét
testileg-lelkileg formálja.
Ugyanakkor a
távolságtartás és a
kötődés váltakozó
attitűdjei jellemzik a
gyermekhez fűződő
Erzsébet-korabeli angol család étkezés közben (16-17. sz.)
kapcsolatát.
(A gyermekek kiszolgálják a felnőtteket)
4. Intrúzió (behatolás, birtokbavétel) (18. sz.):


A szülők közelebb
férkőznek gyermekeik
lelkéhez, hogy
hatalmukba kerítsék
(„fojtogató szeretet”).
A „nevelés évszázada”:
egyre hevesebb nevelői
törekvések.
A helyes testtartásra szoktatás egyik eszköze.
(Német rajz a 19. századból.)
A gyerek testi és lelki formálásának igénye!
5. Szocializáció (19-20. sz. közepe)

Legfontosabb a
társadalomba való
beillesztés, a
normáknak való
megfelelés.
Oskar Pletsch: Nevelőintézet (Ironikus hangvétel, felnőtt
állampolgárok nevelése)
6. Támogatás, empátia (1950-)


Gyermekközpontú
nevelés. A gyermekek
tudják, mire van
szükségük fejlődésük
egy-egy szakaszában.
A szülők
belehelyezkednek
gyermekük lelki
állapotába.
Mary Cassatt: Az anyai csók (1896)
(Empatikus, szeretetteljes viszony)