Transcript 6-10. téma előadási anyagát

6.
PÉNZÜGYI
ALAPISMERETEK
1. A modern pénz kialakulása
A pénz az árutermelés fejlődésének eredménye
(nem „találmány”).
A fejlődési szakaszokat nehéz időben elkülöníteni,
nem lehet adott naptári időszakokhoz kötni!
1. Az árupénz korszaka
Kezdetben: közvetlen (eseti) csere:
Az árutermelés még fejletlen volt, a gazdálkodó
egységek még kevés felesleget termeltek, így
ritkán cseréltek.
„Árut áruért” („ár” = az egyes termékek
A1
A2
egymáshoz viszonyított értéke)
Később: közvetett árucsere
Az árutermelés fejlődésével (a „feleslegek”
növekedésével) nőtt a cserére való képesség és
hajlam  egyre nehezebb volt megtalálni a
közvetlen cserepartnert.
Az adásvétel már történhetett úgy is, hogy az
eladó cserébe nem a szükséges árut, hanem olyan
árut kapott, amit mások is elfogadtak (amire
mindenkinek szüksége volt; pl. só, állatbőr,
gyöngyök stb.)  árupénz létrejötte.
A1
Árupénz
A2
Az árupénz megjelenésével az eladás és a vétel
időben külön is válhatott.
Eladás: A1
Vétel: Árupénz
Árupénz
A2
2. Az aranypénz korszaka
Előzmény: a „közönséges” áruk kapcsán felmerülő
problémák (nehéz szállíthatóság, romlandóság,
oszthatatlanság)  a nemesfémek (arany, ezüst)
– fizikai, kémiai stb. tulajdonságaik miatt –
alkalmassá váltak az általános csereeszköz
funkciójának betöltésére, illetve azokat a
társadalom tagjai elfogadták.
Aranypénz:
– belső értékkel is rendelkezett;
– világpénz (képes volt a pénzfunkciókat az
országok közötti tranzakciókban is betölteni).
Problémák az arannyal: az arany-kitermelés (a
készletek kimerülése miatt) nem tudott lépést
tartani az áruforgalom bővülésével  az
aranypénz forgási sebessége dinamikusan nőtt 
„kopás”, „pénzrontás”  pénzhelyettesítők
megjelenése.
Pénz forgási sebessége (velocity, V): azt
mutatja, hogy egységnyi pénz hányszor cserél
gazdát adott időszak alatt.
Pénzhelyettesítők
Már az ókorban is léteztek, tömeges megjelenésükre az ipari forradalom időszakában került sor
Klasszikus formája: a váltó.
Kereskedelmi váltó
Olyan fizetési ígérvény, amelyben az adós (az áru
vevője) vállalja, hogy a megjelölt időpontig
(vagy időpontban) a váltón szereplő összeget
(kölcsönt) és a kamatokat kifizeti a váltó
tulajdonosának (az áru eladójának = hitelezőnek).
Váltóforgatás: fizetés váltóval.
Banki váltó  bankjegy
Megjelenésének előzménye: szükség volt egy
megbízható, tőkeerős közvetítő intézményre 
bankok (bankárok) megjelenése.
Forgalomképesebb mint a kereskedelmi váltó,
mert lejárat nélküli.
3. A modern pénz korszaka
Előzmény: az első világháború idején a jegybankok
felfüggesztették az aranynak a különböző
pénzhelyettesítőkre történő (korlátlan)
átválthatását; illetve olyan pénzre volt szükség,
melynek mennyiségének szabályozásával
befolyásolhatók a (makro)gazdasági folyamatok.
Modern pénz
– belső értékkel nem bíró hitelpénz;
– formáját tekintve: készpénz (bankjegy, érme) vagy
számlapénz (elektronikus jel).
Ma már nem minden pénz világpénz, csak azok,
amelyek mögött „nagy” és stabil gazdaságok
állnak (USD, EUR, JPY).
2. A pénz funkciói
Elszámolási eszköz (unit of accounting)
Lehetővé teszi a gazdasági szereplők
tájékozódását (az árak összehasonlítását) és a
gazdasági teljesítmény mérését.
Csereeszköz (medium of exchange)
Közvetíti a gazdasági szereplők közötti árumozgásokat. (A pénz a gazdaság „kenőolaja”)
Fizetési eszköz (standard of deferred payment)
Közvetíti az egyoldalú jövedelem-átengedést (pl.
adósságok kifizetését).
Vagyontartási eszköz (store of value)
A tartalékolás (megtakarítások) egyik formája.
3. A kétszintű bankrendszer
KÖZPONTI BANK
KERESKEDELMI BANKOK és
más pénzügyi közvetítő intézmények
(pl. biztosítók, takarékpénztárak,
befektetési alapok stb.)
Gazdálkodó egységek (háztartások,
vállalatok, intézmények)
Központi bank (jegybank, central bank): „a
bankok bankja”, az állam monetáris hatósága.
Funkciói:
 Pénzkibocsátási (emissziós) monopóliummal bír
Teljes hatókörű pénzt csak a jegybank
bocsáthat ki!
 A forgalomban lévő pénzmennyiség szabályozásával gazdaságpolitikai célok elérésének
(elsősorban az infláció csökkentésének) segítése
 A nemzeti fizetőeszköz (valuta) külső és belső
stabilitásának biztosítása
 A kereskedelmi bankok számláinak vezetése,
részükre (ún. refinanszírozási) hitel nyújtása
Eszközei:
 Jegybanki alapkamat (central bank base rate): a
kereskedelmi bankok részére meghirdetett betételfogadási és hitelnyújtási kamatláb. Irányadó
(referencia) kamatszint
 Nyíltpiaci műveletek (open market operations):
értékpapírok, deviza, arany stb. adásvétele
 Kötelező tartalékráta (required reserve ratio): a
kereskedelmi bankok részére előírt arány, amely azt
fejezi ki, hogy a betétek összegének legalább hány %át kötelesek a jegybanknál elhelyezett betéteikben
tartalékolni.
 „Verbális beavatkozás” (verbal intervention):
rendszeres kommunikációval a gazdasági szereplők
várakozásainak befolyásolása.
A (profit-orientált!) kereskedelmi bankok
funkciói:
– Aktív bankügyletek = hitelek nyújtása
– Passzív bankügyletek = betétek gyűjtése
– Banki szolgáltatások nyújtása (pl. számlavezetés, tanácsadás, értékpapírügyletek stb.) a
pénztulajdonosok (ügyfelek) részére
A jegybanki alapkamat alakulása Magyarországon,
1990. október 15. – 2011. szeptember 15.
Forrás: MNB
4. Kamatláb
(interest rate)
A kölcsöntőke (hitel) használati díja (kamat) és a
hitelösszeg aránya.
Csak hitelviszonyt megtestesítő ügyletek esetében
értelmezhető (a hozam minden pénzügyi
befektetés esetében).
A hitelfelvevőnek nominális kamatláb, míg a hitelnyújtónak a reálkamatláb (az inflációval
csökkentett nominális kamatláb) a fontos.
Kamatperiódus: két kamatváltozás között eltelt idő.
Hitel-kamatláb  kockázatmentes kamatláb (
állampapír-hozam) + kockázati prémium
A kockázati prémium mértékét meghatározó főbb
tényezők:
– nem-fizetés kockázata: a hitelfelvevő esetleges
fizetésképtelensége;
– inflációs kockázat: a jövőbeli (várható)
infláció mértéke;
– likviditási kockázat: a követelés készpénzzé
(„méltányos” áron történő) konvertálásának
lehetősége és időigénye.
7.
A MAKROGAZDASÁGI
TELJESÍTMÉNY MÉRÉSE
A nemzetközi összehasonlítások alapja: Nemzeti
Számlák Rendszere (System of National
Accounts, SNA) → SNA-mutatók
Kiindulópont:
Bruttó kibocsátás (Gross Output), GO:
Egy országban, adott időszak alatt előállított
termékek és szolgáltatások összértéke.
Meghatározása:
– az összes gazdálkodó szervezet összes értékesítése és
készletváltozása piaci (fogyasztói) árakon vagy
tényezőköltségen számolva;
– nem piaci szolgáltatások (pl. közoktatás, honvédelem
stb.) esetén a ráfordítások összege.
A bruttó kibocsátás nem alkalmas a tényleges teljesítmény mérésére, mert „halmozódásokat” tartalmaz (egyes értékeket többszörösen számít fel).
Folyó termelő felhasználás: valamely tevékenység
során felhasznált, ugyanakkor más gazdasági
szereplők által megtermelt javak értéke.
A térbeli halmozódás kiszűrése:
Bruttó kibocsátás – folyó termelő felhasználás =
Bruttó hozzáadott érték (Gross Value Added),
GVA
Amortizáció (amortization): a fizikai tőkejavak
(gépek, berendezések, épületek stb.) adott
időszakra elszámolt értékcsökkenése.
(A korábban előállított fizikai tőkejavak
megtérülése az adott időszakban.)
Az időbeli halmozódás kiszűrése:
Bruttó mutatók – amortizáció = nettó mutatók
SNA-mutatók
Bruttó
Nettó
„Hazai”
GDP
NDP
„Nemzeti”
GNI
GNDI
NNI
NNDI
Bruttó hazai termék (Gross Domestic
Product), GDP
(1) Egy országban, adott időszak alatt előállított
és végső felhasználásra kerülő termékek és
szolgáltatások összértéke (összes hozzáadott
érték; végtermékek összértéke).
(2) Az adott országban, adott időszak alatt
realizált összes elsődleges (bruttó) jövedelem
(bér, kamat, profit, járadék) + amortizáció
(Nem azonos a hazai gazdasági szereplők
jövedelmével!)
(3) GDP = C + I + G + NX
C: háztartások fogyasztása (consumption)
I: (vállalati) beruházások (investment)
(bruttó felhalmozás)
G: kormányzati (government) vásárlások
(közösségi fogyasztás)
NX: nettó export (net export) =
export (X) – import (IM)
A GDP és végső felhasználásának volumenindexei
Magyarországon, 2001 - 2010
Előző év = 100,0
C
I
G
X
IM
GDP
2001
105,7
105,2
101,0
108,1
105,3
104,1
2002
110,6
98,8
105,3
103,9
106,8
104,4
2003
108,3
102,5
105,1
106,2
109,3
104,2
2004
102,5
108,2
99,9
115,6
113,4
104,8
2005
103,4
95,6
99,9
111,5
106,8
104,1
2006
101,9
97,3
105,8
119,0
114,7
103,9
2007
99,7
105,2
96,9
114,2
112,0
101,2
2008
99,5
97,4
100,7
104,8
104,7
100,6
2009
93,3
93,5
101,0
90,9
84,6
93,7
2010
97,8
94,4
99,4
114,1
112,0
101,2
Forrás: KSH
A GDP nemzetgazdasági ágak szerinti megoszlása
Magyarországon, 2010-ben (milliárd Ft és %)
Milliárd Ft
Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás,
halászat
Ipar
Építőipar
Szolgáltatások
Termékadók egyenlege
GDP (piaci beszerzési áron)
%
777,3
2,9
6 212,4
22,9
947,5
3,5
14 921,2
55,0
4 261,4
15,7
27 119,8
100,0
Forrás: KSH
Bruttó nemzeti jövedelem (Gross National
Income), GNI
Egy ország belföldi gazdasági szereplői
(„rezidensei”) által, adott időszakban realizált
összes elsődleges (bruttó) jövedelem és az
amortizáció összege.
(Korábban: bruttó nemzeti termék – Gross
National Product, GNP)
Bruttó nemzeti rendelkezésre álló
jövedelem (Gross National Disposable
Income), GNDI
GDP
– amortizáció
NDP
elsődleges jövedelmek
+
nemzetközi egyenlege
GNI
– amortizáció
NNI
egyoldalú átutalások (transzferek)
+
nemzetközi egyenlege
GNDI
– amortizáció
NNDI
Nominális GDP (nominal GDP):
Folyó (adott évi) árakon mért GDP.
Reál GDP (real GDP):
Változatlan (bázis évi) árakon mért GDP.
Gazdasági növekedés (economic growth):
A reál-GDP %-os változása, az előző év azonos
időszakához képest.
Potenciális GDP (potential GDP):
A rendelkezésre álló termelési tényezők teljes
kihasználásával, az infláció gyorsulása nélkül
elérhető maximális (reál) GDP.
Gazdasági növekedés Magyarországon,
1990-2010 (%)
Forrás: KSH
Gazdasági / üzleti ciklus (economic /
business cycle):
A gazdasági teljesítménynek (a reál GDP-nek és
más paramétereknek) a hosszú távú növekedési
trend körüli ingadozása, a visszaesés
(dekonjunktúra) és fellendülés (konjunktúra)
egymást követő váltakozása.
Recesszió (recession):
A makrogazdasági teljesítmény csökkenése.
A reál GDP két egymást követő negyedévben
csökkenést mutat (az előző év azonos
negyedévéhez képest).
A gazdasági fejlettség mérése:
Egy főre jutó GDP (GDP per capita)
Egy főre jutó GNI (GNI per capita)
A nemzetközi összehasonlítás ún. vásárlóerőparitáson (az árszínvonalbeli különbségek
kiszűrésével) történik.
Egy főre jutó GDP (vásárlóerő-paritáson) a közép-keleteurópai EU-tagországokban, 2000 és 2010
(EU-27 átlag = 100)
2000
28
2010
44
Csehország
Észtország
Lengyelország
Lettország
71
45
48
36
82
64
62
52
+11
+19
+14
+16
Litvánia
Magyarország
Románia
40
54
26
58
63
45
+18
+9
+19
Szlovákia
Szlovénia
50
80
74
86
+24
+6
Bulgária
Változás
+16
Forrás: Eurostat
A Világbank ország-kategóriái
GNI/fő
(USD), 2010
Magas jövedelmű országok (70)
>= 12276
Magasabb közepes jövedelmű országok (54)
3976 – 12275
Alacsonyabb közepes jövedelmű országok (56)
1006 – 3975
Alacsony jövedelmű országok (35)
<=1005
Forrás: http://data.worldbank.org/about/country-classifications/country-and-lending-groups
„Humán fejlettségi index” (HDI)
Az ENSZ által kifejlesztett komplex mutatószám,
amely az egy lakosra jutó GDP mellett
figyelembe veszi a születéskor várható
élettartamot, az írni-olvasni tudók arányát, a
lakosság iskolázottsági szintjét és az életminőség
számos egyéb mérőszámát is.
Értéke egy 0 és 1 közötti szám (a magasabb érték
nagyobb fejlettségi szintet jelent).
Az ENSZ ország-kategóriái
HDI, 2008
Nagyon magas humán fejlettségű országok (42)
>= 0,785
Magas humán fejlettségű országok (43)
0,675 – 0,784
Közepes humán fejlettségű országok (42)
0,481 – 0,674
Alacsony humán fejlettségű országok (35)
<=0,480
Forrás: ENSZ („Human Development Report 2010”)
8.
MUNKANÉLKÜLISÉG
Népesség
(10 003 ezer fő)
Munkavállalási korú
(15-64 éves) népesség
(6 769 ezer fő)
Inaktív népesség
(2 545 ezer fő)
Foglalkoztatottak
(3 781 ezer fő)
Munkavállalási koron
kívüli népesség
(3 234 ezer fő)
Aktív népesség
(4 256 ezer fő)
Munkanélküliek
(475 ezer fő)
Foglalkoztatottak (employed):
Azok létszáma, akik a munkaerő-felmérés hetében legalább 1 óra, jövedelmet biztosító munkát
végeztek, vagy munkájuktól csak átmenetileg
(szabadság, betegség stb. miatt) voltak távol.
Munkanélküliek (unemployed):
Azok létszáma, akik a munkaerő-felmérés hetében nem dolgoztak (nem végeztek legalább 1 óra,
jövedelmet biztosító munkát, és nem volt olyan
munkájuk, amelytől csak átmenetileg voltak
távol), a megelőző időszakban (4 hétben) aktívan
kerestek munkát, és rendelkezésre állnak (2 héten
belül munkába tudnának állni).
Gazdaságilag aktív népesség (economically active
population) = munkaerő-állomány:
A népesség azon része, amely adott időpontban
képes és hajlandó munkát vállalni.
Foglalkoztatottak + munkanélküliek
Az inaktívak főbb csoportjai:
– (15 évesnél idősebb) tanulók
– munkavállalási korú nyugdíjasok
– gyes-en stb. lévők
– egyéb, nem ismert okból inaktívak
Aktivitási ráta (%) =
Gazdaságil ag aktív népesség
×100
Munkaképes korú népesség
Munkanélküliségi ráta (%) =
Munkanélküliek száma
Gazdaságil ag aktív népesség
×100
A foglalkoztatottak számának alakulása
Magyarországon, 1990-2010 (ezer főben)
Forrás: KSH (MEF)
A 15-64 éves népesség foglalkoztatási rátája az
egyes EU-tagországokban, 2000 és 2010 (%)
2000
2010
2000
2010
Ausztria
68,5
71,7
Bulgária
50,4
59,7
Belgium
60,5
62,0
Ciprus
65,7
69,7
Dánia
76,3
73,4
Csehország
65,0
65,0
Egyesült Királyság
71,2
69,5
Észtország
60,4
61,0
Finnország
67,2
68,1
Lengyelország
55,0
59,3
Franciaország
62,1
63,8
Lettország
57,5
59,3
Görögország
56,5
59,6
Litvánia
59,1
57,8
Hollandia
72,9
74,7
Magyarország
56,3
55,4
Írország
65,2
60,0
Málta
54,2
56,1
Luxemburg
62,7
65,2
Románia
63,0
58,8
Németország
65,6
71,1
Szlovákia
56,8
58,8
Olaszország
53,7
56,9
Szlovénia
62,8
66,2
Portugália
68,4
65,6
EU-27
62,2
64,1
Spanyolország
56,3
58,6
Svédország
73,0
72,7
Forrás: Eurostat
Munkanélküliségi ráta az egyes EU-tagországokban,
2000 és 2010 (az aktív népesség %-ában)
2000
2010
2000
2010
Ausztria
3,6
4,4
Bulgária
16,4
10,2
Belgium
6,9
8,3
Ciprus
4,9
6,2
Dánia
4,3
7,4
Csehország
8,7
7,3
Egyesült Királyság
5,4
7,8
Észtország
12,8
16,9
Finnország
9,8
8,4
Lengyelország
16,1
9,6
Franciaország
9,0
9,8
Lettország
13,7
18,7
11,2
12,6
Litvánia
16,4
17,8
Hollandia
2,8
4,5
Magyarország
6,4
11,2
Írország
4,3
13,7
Málta
6,7
6,9
Luxemburg
2,2
4,6
Románia
7,3
7,3
Németország
7,5
7,1
Szlovákia
18,8
14,4
Olaszország
10,1
8,4
Szlovénia
6,7
7,3
4,0
12,0
EU-27
8,7
9,7
11,1
20,1
5,6
8,4
Görögország
Portugália
Spanyolország
Svédország
Forrás: Eurostat
Ciklikus munkanélküliség (cyclical unemployment)
A vállalati szféra értékesítési nehézségekkel küzd
 az aggregát kereslet szintje nem elégséges a
rendelkezésre álló munkaerő-állomány teljes
foglalkoztatásához.
Mértéke a gazdaság konjunkturális hullámzásának (a GDP alakulásának) megfelelően alakul.
Várakozási munkanélküliség (waiting
unemployment)
A munkanélküliek száma meghaladja a betöltetlen állásokét (várnak, hogy álláshoz jussanak).
Strukturális munkanélküliség (structural
unemployment)
A munkakereslet és munkakínálat szerkezeti
eltérése miatt fellépő munkanélküliség.
•
a vállalatok szakképzettségi elvárásai és a
munkavállalók tényleges szakismerete nincs
összhangban egymással
•
a munkavállalók egy része olyan szakismerettel
rendelkezik, amelyre helyben nem, csak az egy
másik helyi munkapiacon van igény
Súrlódásos munkanélküliség (frictional
unemployment)
A munkahely- (és/vagy lakóhely-) változtatás
idő- és információ-igénye miatt fellépő
munkanélküliség.
Önkéntes munkanélküliség (voluntary
unemployment)
A gazdaságilag aktív népesség egy részének
minimális reálbér-igénye magasabb az aktuális
bérajánlatoknál, ezért – a jobban fizető állás
reményében – kivárnak, és inkább a munkanélküliséget választják.
9.
INFLÁCIÓ
Infláció (inflation)
Tartós árszínvonal-emelkedés, a pénz
vásárlóerejének csökkenése.
Mérése – az inflációs ráta (inflation rate)
meghatározása – általában a fogyasztói árindex
(consumer price index, CPI) alapján történik,
amely meghatározható:
 a gazdaság egészére,
 egyes társadalmi csoportokra,
 fogyasztási cikkek egyes csoportjaira
vonatkozóan.
Defláció (deflation): az árszínvonal tartós
csökkenése.
Az infláció alakulása Magyarországon,
1990-2010
40
35
28,2
29,0
22,5
23,6
18,8
18,3
14,3
10,0
5,3
5
3,9
3,6
2004
2003
2002
2001
2000
1999
1998
1997
1996
1995
1994
1993
1992
1991
4,7
0
8,0
6,8
Fogyasztói árak éves átlagos változása (%)
6,1 4,2
2009
9,8
9,2
2006
10
2008
15
2007
22,6
20
1990
%
25
2005
30
34,9
Forrás: KSH
Az infláció típusai (a kiváltó ok alapján):
 Kereslet-húzta infláció (demand-pull
inflation): az aggregát kereslet bővülésétől
elmarad az aggregát kínálat növekedése (pl. a
teljesítménnyel nem fedezett bérkiáramlás
következtében).
 Költség-tolta infláció (cost-push inflation): a
termelési költségek növekedése által előidézett
árszínvonal-emelkedés (pl. importtermékek
árainak emelkedése, adónövelés, béremelés)
 Tehetetlenségi infláció (inertial inflation):
A gazdasági szereplők várakozásaiba beépült,
kiszámítható mértékű árszínvonal-emelkedés,
amely éppen a várakozásokba való beépülése
miatt maga is az árak növekedésének egyik
forrásává („önbeteljesítő jóslattá”) válik.
Pl. a háztartások az infláció gyorsulásától tartanak,
így előrehozzák vásárlásaikat  a fogyasztási
kereslet növekedése (c.p.) keresleti inflációt gerjeszt
A gazdaságpolitika (jegybank) feladata: a gazdasági
szereplők inflációs várakozásainak – verbális
intervenció révén történő „hűtése”
Phillips-görbe (Phillips curve)
Gazdasági fellendülés idején rövid távon csökken a
munkanélküliség, ugyanakkor a munkáltatók
könnyebben engednek a szakszervezetek bérköveteléseinek. A nominálbérek növekedése (c.p.)
növeli az aggregát keresletet, emiatt (változatlan
termelékenység esetén) nő az infláció.
A gazdaságpolitikának tehát választania kell
a munkanélküliség és az infláció csökkentése
között.
Hosszú távon a munkanélküliség mértéke a
„természetes” (a strukturális és súrlódásos
munkanélküliségi) ráta nagyságának felel meg.
0
UN
munkanélküliségi ráta (%)
10.
ELMÉLETTÖRTÉNETI
ÁTTEKINTÉS
1. Klasszikus (liberális) közgazdaságtan
Kialakulása: 18. század vége
Megteremtője: Adam Smith (1723-1790)
Fő műve: A nemzetek gazdagsága (1776)
A gazdasági tevékenységek fő mozgatórugója az,
hogy az emberek („homo oeconomicus”-ok) a saját
érdekeik alapján cselekszenek. Az egyéni
cselekedeteket egy „láthatatlan kéz” ( = a piac) úgy
irányítja (koordinálja), hogy az a nemzet (ország)
egésze számára maximális jólétet biztosít.
Az államnak csupán az „éjjeli őr” szerepet szabad
betöltenie, vagyis csak azokban az esetekben
avatkozzon be a gazdaság működésébe, ha a piac
„kudarcot” vall  az állam feladatai:
– a társadalom tagjainak védelme a külső
támadásokkal szemben;
– a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklése;
– olyan kiadások eszközlése, valamint olyan
intézmények létrehozása és működtetése,
melyek „előállítására” a piac nem képes,
ugyanakkor a társadalom többségének érdekeit
(a „közérdeket”) szolgálják.
2. Neoklasszikus közgazdaságtan
Kialakulása: 19. század utolsó harmada
Középpontjában a verseny által biztosított
mikrogazdasági szintű hatékonyságba (a piaci erők
„mindenhatóságába”) vetett hit áll.
A makrogazdasági problémák háttérbe szorulnak,
az irányzat későbbi képviselői (a legismertebbek:
Marshall, Pigou, Fisher) csak a pénznek tulajdonítottak nagyobb makroökonómiai jelentőséget.
A társadalom „homo oeconomicus”-ok összessége
(nincs „közérdek”).
3. Keynesiánus közgazdaságtan
Kialakulása: 1930-as évek
Megteremtője: John M. Keynes (1883-1946)
Fő műve: A foglalkoztatás, a kamat
és a pénz általános elmélete (1936)
Kiindulópont: az 1929-33-as világgazdasági válság
tapasztalatai azt mutatják, hogy a makrogazdasági
folyamatoknak olyan – a mikrogazdasági törvényszerűségekből közvetlenül nem levezethető – önálló
„törvényszerűségeik” vannak, melyek szükségessé
teszik az állam közvetlen gazdasági szerepvállalásának növelését.
A keynes-i gazdaságpolitika alapelvei és eszközei:
 Elsődleges cél a munkanélküliség csökkentése.
Ennek érdekében szükséges az állam tudatos,
keresletösztönző beavatkozása a szabad piaci
viszonyok között működő gazdaságba.
 A keresletösztönzés főbb eszköze a jövedelemújraelosztás radikális kiszélesítése és/vagy az
állami kiadások növelése.
„Deficit spending”: az állam eladósodása
dekonjunktúra idején megengedett, ha ezzel
élénkíti a gazdaságot (növeli a keresletet és
a foglalkoztatást).
4. Monetarista közgazdaságtan
Kialakulása: 1970-es évek
Legismertebb képviselője:
Milton Friedman (1912-2006)
Kiindulópont: Az 1970-es években – az állami
kiadások (államadósság) növekedése ellenére –
egyszerre nőtt a munkanélküliség és az infláció, ami
kétségessé tette a keynes-i gazdaságpolitika
hatékonyságát.
Alapelv: a makrogazdasági folyamatokat elsősorban
a forgalomban lévő pénzmennyiség stabilitásának
biztosításával lehet megfelelően szabályozni.
A pénzmennyiség növekedése növeli az
makrokeresletet, ugyanakkor inflációs
veszélyekkel jár.
Az állami gazdaságpolitika elsőszámú
„közellensége” az infláció.