Transcript Létfilozófia

Létfilozófia
Pörczi Zsuzsanna
Létfilozófia - ontológia
► Ob=gör.
létező, lat. Ens
► A mindennapi tapasztalat révén a világ eleve
megnyilik a számunkra. A tapasztalat filozófiai
kritikája ellenben azt mutatja, hogy az érzékeink
számára megjelenő világ jelenségvilág. Lét és
látszat különbözősége már PLATÓNt elvezette
ahhoz a kérdéshez, hogy vajon mi képezi a
jelenségek alapját. Mi az a tulajdonképpeni lét,
ami a jelenségekben megjelenik és „megmutatja
magát”?
Létfilozófia - ontológia
►A
lételmélet nem valamely konkrét létezőt
vagy léttartományt vizsgál, hanem az
általában vett létezőt, vagyis a létezőt,
amennyiben létező. Éppen ez tesz az
ontológiát alap- és egyetemes tudománnyá.
► az ontológiai reflexió szükségképpen
egyoldalú – de ez a fő irány volt az első,
amelyet bölcseleti hagyományunk magáévá
tett.
Az ontológia szerepe a filozófiai
hagyományban
► (az
ókori és a középkori gondolkodásban az
ontológiai érdeklődés állt a filozófiai kutatás
előterében)
► ugyancsak fontos szerepet játszott a
felvilágosodáskor, valamint a német idealizmus
filozófiai rendszereiben (elsősorban SCHELLINGnél
és HEGELnél)
► a jelenkori bölcselet csekély érdeklődést mutat
létfilozófiai kérdések iránt (ez napjaink filozófiai
gondolkodása számára kevésbé tűnik
lényegesnek)
A világegység elve: preszókratikusok
►A
világegység elve: preszókratikusok
► A görög filozófia kezdetén a világegység fogalma
áll előtérben, amelyből minden összetevődik, az
ősanyag, (arkhé), amiből minden felépül.
► A milétoszi THÁLÉSZ számára ez az ősanyag a víz
► ANAXIMENÉSZ számára a levegő
► ANAXIMANDROSZ számára egy minőségileg
meghatározatlan anyag, a „határtalan” az apeiron,
amely halhatatlan és határtalan.
Démokritosz
► DÉMOKRITOSZ
szerint az, amiből minden van,
vagyis a lét, atomokból áll, őselemekből, a
legkisebb már nem osztható építőkövekből,
amelyek az üres térben egymás felé elmozdulnak s
így különböző összetételük révén az anyag
sokféleségét adják
► Démokritosz szerint ezért a lét mellett létezik a
nem-lét mint üres tér, ahol nincs lét, hogy
végbemehessen a mozgás.
Parmenidész
► PARMENIDÉSZ
a csalóka érzékeléssel a fogalmi
megismerést állítja szembe. Egyedül ennek a
tárgya a valóságos, egységes lét. A lét van, a
nem-létező nincs, mert nem gondolható el.
Parmenidész szerint nincs keletkezés és elmúlás
(Werden), csak lét. Ez nem keletkezhet, sem a
nem-létből, hiszen az sincs, sem a létezőből, hisz
az ő maga. A keletkezés és elmúlás, mozgás,
sokság csak látszat, amelyet érzékeink csalnak
elébünk, az igazi létező azonos az elgondolttal, az
az ész tárgya.
Arisztotelész
► Ontológiájában
(a létről szóló tanában)
ARISZTOTELÉSZ kritikusan vet számot elődeivel. A
PRESZÓKRATIKUSOK felfogásában azt bírálja,
hogy nem különböztetnek meg eltérő létmódokat,
hanem mindig csak egységes létről beszélnek,
vagy egy ősanyagról, amely minden létre
magyarázatot ad. Részben pedig csak statikus
létről szólnak, mint PARMENIDÉSZ, aki kizárja a
létből a keletkezést és elmúlást.
► Mindenekelőtt azonban mesterének, Platónnak a
filozófiájával való számvetés határozza meg
Arisztotelész filozófiáját.
Arisztotelész Platón kritikája
► Azt
veti Platón szemére, hogy a fogalom
meghatározás Szókratésztől átvett módszerét
elszakítja az egyes dolgoktól, s ezektől elválasztva
egy második világot épít fel, az ideák világát. A
tudománynak az általánosra kell irányulnia, de azt
ebben a világban kell keresnie, s nem egy
második, az érzéki világtól megkülönböztetett világ
fikciójában. A platóni ideafogalommal
ARISZTOTELÉSZ saját szubsztanciafogalmát állítja
szembe.
A világ rendje a nyelv rendje
► ARISZTOTELÉSZ
abból indul ki, hogy a létezőt
sokféle jelentéssel mondjuk ki, így pl. hogy
„élőlény…egészséges,…nagyobb, mint…, a
piactéren van…”
► Ezért a „van” szót veti alá elemzésnek. Különböző
módon állítjuk valamiről a „VAN”-t (s így
Arisztotelész szerint a létet is). A kijelentések
(kategóriák) ezen osztályait Arisztotelész a
megfigyelhető nyelvi viszonyokból nyeri
elvonatkoztatással.
kategóriák
►
►
►
►
►
►
►
►
►
►
►
Egy létezőről mint alanyról (mint alapról) a létet mint állítmány
mondjuk ki. Arisztotelész 10 ilyen kijelentésformát (kategóriát)
különböztet meg:
szubsztancia, lényeg (az egyes dolog, az alap), pl. ember, ló
mennyiség (tömeg), pl. kettő vagy három könyöknyi hossz
minőség (mineműség), pl. fehér, irodalmilag művelt
viszony (vonatkozás), pl. kétszerese, fele, nagyobb
hely, pl. a piacon, a líceumban (Lükeionban)
idő, pl. tegnap, tavaly
helyzet, pl. ül, fekszik
állapot, pl. sarus, fegyveres
tevékenység, pl. szab, ég
elszenvedés, pl. vágattatik, égettetik
Szubsztancia-akcidenciák
►
►
Minden kijelentést valamilyen alapról teszünk, amelynek ez
a meghatározása. A meghatározás egyébként lényegi
azonosságot is kifejezhet – ha az alapul vett alany
lényegéről, a szubsztancia kategóriájáról van szó, pl. egy
meghatározott ember („Szókratész ember; az egyes
önállóan létező)-. Vagy lehet a meghatározás nem
lényegazonos – ha a meghatározás nem a szubsztancia
kategóriájával, hanem egy másik kategóriával adható meg,
pl. Szókratész a piacon van”.
A szubsztancia (lényeg, ouszia) önállóan létezik, az
akcidenciák (tulajdonságok) kimondásának viszont
előfeltétele a szubsztancia. Az akcidenciák léte, a
szubsztancia létével ellentétben, levezetett lét.
Példa: labda
►
Így pl. a gömbölyűség nem lényege egy testnek, hanem a
testek létminősége. Előfeltételez egy szubsztanciát,
amelyről kimondható. Így az idő, a megismerés, a fogalom
szerint a szubsztancia az első. Éppen ezért a szubsztancia
különleges helyet foglal el a kategóriák között. Előfeltétele
az összes többi kategóriának. Arisztotelész szerint a lényeg
kettős jelentésű: első lényegként (első szubsztanciaként)
az egyedi dolgot érti rajta, a konkrét individuumot, a
második lényegként (második szubsztanciaként) a fajokat
és a nemeket (amikor is a fajt – „ember” – a nem –
„élőlény” specifikálásával, a fajalkotó különbség révén –
„eszes élőlény” képezi).
Forma és anyag I
► Egy
dolog lényege anyag (materia, hülé) és forma
(alak, eidosz) egységeként fogható fel. „Anyagnak
nevezem pl. az ércet, formának a kép alakját, s a
szobor mint konkrét egész az, ami e kettő
egyesüléséből áll” . Az ember esetében az anyag a
teste, a forma a lelke.
► Az anyag nem létezhet forma nélkül. A forma
ellenben létezhet anyagtól függetlenül, mint
formaelv. A forma egy dolog fogalmi lényege és
eredeti szubsztanciája.
Forma és anyag II
►
Az anyag az, amiből valami lesz, valamely formának
megfelelően. Így az anyag minden keletkezés alapja. Ez az
anyag azonban mindig valamilyen formához kapcsolódik.
Miként az oszloppá formázott érc is új formába önthető,
úgy minden anyag kiindulópontja lehet egy új formának.
Forma és anyag viszonylagos ellentétben állnak egymással;
ami egyik vonatkozásban forma, egy másikban anyag
lehet. Így a deszka és a gerenda formák a fatörzs
tekintetében, amelyből vágták, a kész ház tekintetében
viszont, amelyet építenek belőlük, anyagok
az ontológia néhány alapfogalma
► az
arisztotelészi lételmélet tradíciójában,
ontológiai szempontból a filozófiatörténet
kétségkívül egyik legfontosabb
hagyományában gyökereznek. Az ontológiai
lényegében mindmáig azokon az alapokon
nyugszik, melyeket ARISZTOTELÉSZ
fektetett le.
Aktus és potencia
►
►
►
►
►
►
Aktus és potencia megkülönböztetése ARISZTOTELÉSZ
ontológiájának központi jelentőségű eleme.
Korábban egység és különbözőség problémája az alábbiak
szerint éleződött ki:
HÉRAKLEITOSZ – a különbözőségben oldott fel minden
egységet
PARMENIDÉSZ – minden különbözőséget megszűntetett az
egységben
Kettejük ellentéte voltaképpen egyetlen kérdésben
összegezhető, abban, hogy mi a mozgás. Magunk körül
szüntelen mozgást és változást tapasztalunk. De hát mi is
az valójában?
PARMENIDÉSZ (és Zénón) szerint a mozgás merő látszat
Miként gondolható el a mozgás?
► HÉRAKLEITOSZ
szerint sem gondolható el,
minthogy mindig feltételez valami viszonylagosan
mozdulatlant, változatlant, ez viszont
felemésztődik az ellentétek harcában.
► PLATÓN – szintén az empirikus látszathoz (doxa)
rendelte a mozgást, az ideák tulajdonképpeni létét
pedig „elszakította” a mozgástól és a változástól, s
változatlannak tartotta. ARISZTOTELÉSZ számára
azonban nyilvánvaló, hogy van mozgás és az
ontológiai jelentőségű.
► De miként hidalja át ezt a nehézséget?
Arisztotelész válasza
minden valóságos dolog önmagában véve két
mozzanatból áll:
► Az aktuális lét (gör. energeia) mozzanatából,
►
aminek alapján a valóságos dolog az, ami
aktuálisan. Ezt a mozzanatot nevezzük aktusnak
(lat. actus).
► A lehetőség szerinti lét (gör. dünamisz)
mozzanatából, aminek alapján a valóságos dolog a
mássá válás lehetőségével rendelkezik. Ezt a
mozzanatot potenciának (lat. potentia=képesség,
lehetőség) nevezzük
Ontológiai differencia
►A
tulajdonképpeni létre irányuló ontológiai
kérdés tehát az aktuális és potenciális lét
megkülönböztetéséhez vezetett. Minden
tulajdonképpeni létező („minden valóságos
dolog”) magában hordozza ezt a
differenciát, s éppen e különbözőségnek a
megszűntetve- megőrzésében az, ami. E
differenciából fakad.
Aktus és potencia
►
►
A létet nemcsak a szubsztancia, a minőség és a mennyiség
szempontjából lehet tekinteni, hanem a potencialitás
(potencia, dünamisz) és az aktualitás (aktus, energeia
entelekheia), vagyis a lehetőség és a valóság
szempontjából is.
Az anyag és forma fogalompár mellett az aktus és potencia
fogalompár az Arisztotelészi filozófia kulcsfogalma. E két
létmódnak, aktusnak és potenciának a megkülönböztetése
teszi lehetővé, hogy két különböző létfajta lépjen
kapcsolatba és hasson kölcsönösen egymásra. Általuk válik
megmagyarázhatóvá a változás jelensége, mert minden
keletkezés átmenet a lehetségesből a valóságosba. Eszerint
az lehetséges, ami meg is valósulhat. De eközben nem
lehet elsiklani a lehetetlenség fogalma fölött.
Példa az ontológiai differenciára
►A
mozgás átmenet a potenciából az aktusba. A
labda a pálya egy meghatározott pontján fekszik.
Aktuálisan azon a helyen van de felépítése és
formája alapján elmozdítható, vagyis képes a
helyváltoztatásra, következésképpen potenciálisan
más helyen van. Amikor a játékos belerúg a
labdába, aktuálissá teszi azt, ami potenciálisan
benne volt: aktualizálja a labdában szunnyadó
lehetőséget. A labda elrepül, ilyenformán
megvalósul a potenciából az aktusba való átmenet
A labda immár egy másik helyen található, vagyis
aktuálisan máshol van.
Ható ok
►A
potenciából az aktusba való átmenet minden
esetben feltételez egy okot, amelynek hatására
végbemegy, vagyis egy ható okot. Ez az ok
ténylegessé teszi a lehetőséget, mégpedig
annyiban, amennyiben maga az ok aktusban van.
A játékos képes közvetíteni a labdának az aktust
(rendelkezik tehát azzal a potenciával, hogy oksági
hatást gyakoroljon.) Mindezek alapján nyilvánvaló,
hogy a potencia fogalma további árnyalásra szorul.
Aktiv/passziv potencia
► Ennek
értelmében megkülönböztetünk:
► Aktív potenciát, ami az aktus létrehozásának
képessége, pl. az a képesség, amellyel a játékos
rendelkezik a labdával kapcsolatban, továbbá
► A passzív potenciát, ami az aktus befogadásának
képessége, vagyis az, hogy az aktus ténylegessé
váljék, pl. az a potencia, amellyel a labda
rendelkezik a játékossal kapcsolatban.
összefoglalva
► ARISZTOTELÉSZ
szerint tehát minden valóságos
dolog két mozzanatból ered: az aktuális létből,
amely által pozitív módon az, ami, valamint a
potenciális létből, amelynek révén rendelkezik a
másvalamivé válás képességével. Az aktuális lét
szerint önmaga (egység önmagában) , a lehetőség
szerint pedig más valami (a különbözőségben).
Minden valóságos dolog az egység és a
különbözőség mozzanatával rendelkezik, s éppen
ezáltal meghatározottan, konkrétan valóságos
dolog.
A létező elvei
► Arisztotelész
a létezőnek 4 okát, illetve elvét
különbözteti meg:
► az anyagi ok; causa materialis, az anyag, a
matéria, amiből lesz valami.
► a forma- ok; causa formalis, az alak, illetve forma,
ami szerint valami lesz.
► ható-ok; causa efficiens (a mozgás oka), a
változásnak, a mozgásnak a forrása.
► cél-ok; causa finalis, a változás célja, a finalitás
A ház példája
►–
az építőkövek az anyag, a forma a háznak már a
megépítése előtt meglévő fogalma (terve), a
mozgató ok az építőmester, a végcél pedig a
valóságosan felépített ház – látható, hogy itt
tulajdonképpen nem négy különböző okról van
szó, hanem a tudományos kérdezés fogalmának
differenciálásáról. Csak mind a négy elvnek az
összessége, ismerete tesz érthetővé egy dolgot. Itt
a „miért” kérdése, és pedig a célra vonatkozó az
elsődleges.
A télosz elve
►
►
A cél (télosz) elvét Arisztotelész vezeti be elsőként a
filozófiába. Szerinte minden történés célra orientált. Az
ember cselekvése egy cél felől meghatározott éppúgy,
ahogyan a természetben minden egy célra irányul: így pl. a
levelek a növény védelméért vannak, a gyökerek a táplálék
felvételéért, a mag célja pedig a fa.
A keletkezés, amely egy lehetségesnek egy valóságosba
való átmenete, tehát egy potenciának az aktualizálódása
egy valóságos által (pl. a ház, amelyet felépítenek, s
azután kész házként megvalósul, mindig tökéletlen, mert
minden ok előfeltételez egy másik okot, mint ahogyan az
építőmester a megbízót stb.)
► Ez
végső soron egy olyan valóságoshoz vezet,
amely nem okozat, csak ok, nem anyag, hanem
tiszta forma, tehát immateriális: egy első,
magában mozdulatlan mozgató.
►
„Ha valami mozog, akkor kell, hogy valami
mozgassa, de az első mozgatónak önmagában
mozdulatlannak kell lennie. Az örökkévaló mozgás
pedig örökkévaló mozgatótól, s az egységes
mozgás egy mozgatótól származhat…
Isten: a mozdulatlan mozgató
►A
csillagok természete ugyanis, valami örök
szubsztancia lévén, az, ami őket mozgatja, szintén
örökkévaló és korábbi, mint amiket mozgat: ami
pedig a szubsztanciát megelőzi, annak magának is
szubsztanciának kell lennie.” (Arisztotelész:
Metafizika. 275.o.)
► Ez a szubsztancia a legmagasabb rendű létező, a
tulajdonképpeni igazán létező, amely tiszta
aktualitás és tiszta forma. Ez a testetlen,
mozdulatlan és örök létező az isten, a
„mozdulatlan mozgató”.
„MIÉRT VAN EGYÁLTALÁN LÉTEZŐ ÉS NEM INKÁBB
SEMMI?”
Martin Heidegger
►
»Ti derítsetek kellő világosságot erre, hogy mit is akartok
kifejezni, amikor a létező-t kimondjátok. Mert nyilvánvaló,
hogy ti ezt réges-régen értitek, mi ellenben ezelőtt azt
hittük, hogy értjük, most azonban teljes bizonytalansága
jutottunk.«Van-e válaszunk ma arra a kérdésre, hogy mit is
értünk voltaképpen a »létező« szón? Egyáltalán nincs.
Újból fel kell tehát vetnünk a lét értelmének kérdését. És
vajon ma is bizonytalanná tesz-e bennünket, hogy nem
értjük a »lét« kifejezést? Egyáltalán nem. Ezért
mindenekelőtt arra van szükség, hogy képessé váljunk a
kérdés értelmének felfogására.” (Heidegger : Lét és
idő.86.o.)