A Föld, ahol élünk: Életünk alapja a víz, és a Föld ivóvíz készlete már csak 50 évre elegendő ! Víz nélkül nincs élet! A föld édesvíz-készletével kapcsolatban.
Download ReportTranscript A Föld, ahol élünk: Életünk alapja a víz, és a Föld ivóvíz készlete már csak 50 évre elegendő ! Víz nélkül nincs élet! A föld édesvíz-készletével kapcsolatban.
A Föld, ahol élünk: Életünk alapja a víz, és a Föld ivóvíz készlete már csak 50 évre elegendő ! Víz nélkül nincs élet! A föld édesvíz-készletével kapcsolatban az első aggodalmak 1977-ben, Argentínában, az ENSZ által szervezett Vízügyi Konferencián fogalmazódtak meg. A következő e témával kapcsolatos találkozó a dublini tanácskozás volt, 1992-ben, amelyen megállapították, hogy a Föld édesvízkészlete véges, és az emberiség nagyon pazarlóan bánik vele. A résztvevők az édesvizek védelme érdekében ezért sürgős cselekvési programot fogalmaztak meg. Mai ismereteink szerint a mi naprendszerünkben csak a Földön van víz. A Föld vízkészlete 26 600 millió km3-re tehető, ennek nagy része azonban a litoszféra kőzeteiben kötve van. A hidroszférában mindössze 1 413 millió km3 lelhető fel. Ez a nem nagy mennyiség az, amely az emberiség számára hozzáférhető, és amellyel gazdálkodhat. E víztömeg legnagyobb része tengerekben, óceánokban van. A sarki jég és hó fogságában 2 százaléknyi található, a tavakban, folyókban, pedig 1 százalék. Mindennapi életünkben, az atmoszférában található víznek van jelentősége, mivel innen hull a csapadék különböző halmazállapotú formákban. Az eső, hó, esetleg jég kb. 450 000 km3 évente. Átlagosan az atmoszféra vízkészletet évente 37-szer kicserélődik. A földfelszínre jutó csapadék nagyrészt párolgással visszajut a légtérbe, a kisebbik része, 1-2 százaléka a felszín alatti vizeket táplálja. A hidroszféra vízkészlete: Mennyiség ( 1 000 km3 ) Arány (%) 1 380 000 97,64 Sarki, hegyvidéki jég és hó 29 000 2,05 Felszín alatti vizek 4 000 0,28 Édesvizű tavak 125 0,00884 Sósvizű tavak 104 0,00736 Talajnedvesség 67 0,00474 Vízpára az atmoszférában 14 0,00099 Folyóvizek 1,2 0,00008 1 413 311 100,00 Óceánok és tengerek Összesen Az emberiség számára létkérdés a víz, és mi mégsem óvjuk eléggé, nem vigyázunk kellőképp a tisztaságára, és szinte korlátlanul pazaroljuk ! Termékünk időszerűsége: Az ivóvíz felhasználására egyre inkább oda kell figyelni és a szakembereknek megfelelő megoldásokat találni, mivel Földünk valamennyi kontinensén kevés az ivóvíz készlet. Az USA és Anglia az 1990-’95-ös években az ivóvízzel való takarékoskodás érdekében vízügyi szakemberekkel vizsgálatot végeztettek, melynek eredményeként megállapították, hogy: - a legnagyobb ivóvízfogyasztók a lakosság és a kommunális fogyasztók, - a szolgáltatást igénybe vevők esetében pedig az ivóvíz legnagyobb fogyasztója a WC-öblítő készülék (az USA-ban a fogyasztás 49 %-át, Angliában 46 %-át ezek a készülékek okozzák) Tekintve, hogy az ilyen mértékű, egészségügyi célú ivóvíz felhasználása nem váltható ki, mivel erre a célra egy második, ipari vízzel működtethető vízhálózat sehol sem került kiépítésre, a vizsgálat eredményeként Angliában elhatározták, hogy 1998.10. 01-től folyamatosan lecserélik a korábbi nagy vízfelhasználású készülékeket egy olyanra, amely öblítésenként mindössze 4-6 liter ivóvizet használ. Mivel abban az időben sem gyártót, sem ilyen készüléket nem találtak, minden maradt a régiben. Szabadalmaztatott termékünk újszerűsége, alkalmazási területei: Közismert, hogy az öblítőkészülékeknél az elmúlt 50-60 év folyamán sokan sokféle módszerrel próbálkoztak, és különféle megoldásokat alkalmaztak a víztakarékosság érdekében. Működési elvüket tekintve ezek a következők szerint csoportosíthatók: Nyitott és zárt tartályos megoldások: • Gravitációs úton működnek. Rendszerük ejtőtartályos, öblítésenként minimum 6-9 liter vizet használnak, függetlenül a vízhálózat nyomásától. A nagy vízfogyasztás mellett rendkívül zajosak, szerkezetük vízzel érintkezik, ezért rendkívül hamar korrodál. Rendszerükben a zárószelep zárási hibája miatt túlfolyás jöhet létre, emiatt a lakások beázhatnak, ami ellen biztosítások megkötésével kell védekezni. Szelepes rendszerű megoldások: • Kizárólag a hálózati nyomásra hagyatkoznak, amihez külön megtervezett és kiépített hálózati keresztmetszet szükséges. Teljesítményük függ a hálózatban uralkodó pillanatnyi nyomástól. Hirtelen zárások esetén a távolabbi szelepeknél zajos ütések jönnek létre. Az általunk kifejlesztett, szabadalmaztatott és bevezetésre váró termék újszerűsége: Készülékünk olyan belső kialakítású, hogy rendszere magában foglalja az egyesített gáztörvény azon feltételeit és kölcsönhatásait, amelynek eredményeként működtetéséhez belső mozgó alkatrész nem szükségeltetik. - A készülék automatikusan végzi a működtetéséhez szükséges, de az öblítéskor csökkenő mennyiségű levegő visszapótlását. A készülék víztranszformátorként működik, mivel a hálózati nyomás csökkenésétől függetlenül (a nyomás akár 1,5 bárra történő csökkenése esetén is !) az öblítés eredményes. A bevezetésre kerülő termék alkalmazási területe nem korlátozott: - lakossági, közületi, intézményi, ipari épületek ...stb. WC-k öblítésére is alkalmas, - nagy mennyiségű vizet felhasználók esetén a hálózati nyomás kiegyenlítésére is alkalmas. - Víztakarékosságát alapul véve ezen WC-öblítő készülék forgalmazásával, beépítésével, általános használatával jelentős eredményeket lehet elérni a vízfelhasználás csökkentésében. A légüst rendszerű készülékünk alkalmazásának előnyei: • Az öblítés hatékonyan csak nagy mennyiségű víz felhasználásával, vagy kevesebb mennyiségű, de nagyobb mozgási energiájú víz segítségével történhet. A légüst rendszerű készülék ez utóbbi megoldást alkalmazza, ezáltal képes víztakarékos módon működni. Az általunk kifejlesztett, szabadalmaztatott légüst rendszerű készülék működési elve: • Kifolyószelep nyitásakor a készülék Vízhozam 3. 1. 6. 4. tartályába bezárt levegő magasabb vízhozam-képességet biztosít (az 1.érték szerint) a vízhálózat 2.értéke szerinti vízhozam képességhez képest. 5. • Készülékünknél nyitáskor a 2. Levegőbeszívás szakasza beépített-a szabadalom lényegét képező- ”vízsugár injektor” működésbe lép (5.görbe), ennek következtében a vízhozamképesség a 6.görbe szerint lassabban fog csökkenni. • A kifolyószelep zárása után a vízhálózat nyomása vizet nyom a tartályba, vízhozam képessége ezért nőni fog a 4.görbe szerint. Vízhozam 3. 1. 6. 4. 5. 2. Levegőbeszívás szakasza • Mivel a készülék az öblítés közben levegő beszívással pótolja az öblítővízzel távozó levegő mennyiségét, a vízhozam-képesség ismét el fogja érni az eredeti 1.értéket. A következő öblítésre a készülék ismét teljes vízhozam-képességgel áll rendelkezésre. A készülékre - a mérések alapján - jellemző még, hogy zárás után néhány másodperccel már ismét öblítésre kész. A készülék rendszere önszabályozó, hatásfoka automatikusan beáll az optimumra, és ez az optimum-pont folyamatosan alkalmazkodik a vízhálózat mindenkori hálózati nyomásához. Az általunk kifejlesztett légüst rendszerű készülék további előnyei: • A készülék karbantartást nem igényel. • Áteresztőszeleppel működik. • Az áteresztőszelep és a tartozékok anyaga műanyag, a tartálytesté korrózióálló acél. • A tartálytest készülhet műanyagból is. • Az öblítés teljes keresztmetszetében nyitható kifolyószeleppel történik, így áteresztőképessége maximális, ezért az öblítéshez alkalmanként csak 1,5 - 4 liter vízmennyiséget használ, ami megfelel a szigorú európai követelményeknek is. • Az öblítő-készülék előállítási és szerelési költsége - magyarországi árakon számolva együttesen sem haladja meg a korábban ismert és alkalmazott egyéb öblítő-készülékek költségét. • A régi tartályok helyére, de újként is bárhol felszerelhető a csatlakozási pontok ismeretében. • A közműhálózat kapacitásigényét az általa megtakarított vízmennyiség arányában csökkenti. • A víztisztító művek és a csatornahálózatok terheltsége az általa megtakarított vízmennyiséggel csökken. Az általunk továbbfejlesztett , szabadalmaztatott légüst rendszerű készülékkel elérhető vízmegtakarítás: A számításhoz 1 000 000 lakást, a régi és az új kivitelezésű légüst rendszerű készülékek vízfelhasználását, lakásonként 4 főt és személyenként napi 4 kicsi és 2 nagy használatot vettük figyelembe. A régi típusú készülékek esetén: kis használat 6 liter/öblítés, nagy használat 9 liter/öblítés. Lakásonkénti éves ivóvíz felhasználás a régi készülékek esetében: 4 fő x ( 4 x 6 liter + 2 x 9 liter ) x 365 nap = 61 320 liter = 61,32 3 m Új rendszerű készülékünk esetén: kis használat 1,5 liter/öblítés, nagy használat 4 liter/öblítés. Lakásonkénti éves ivóvíz felhasználás: 4 fő x ( 4 x 1,5 liter + 2 x 4 liter ) x 365 nap = 20 440 liter = 20,44 m3 Lakásonkénti éves vízmegtakarítás: 61,32 m3 - 20,44 m3 = 40,88 3 m Éves ivóvíz megtakarítás 1 000 000 lakás esetén: ( 61,32 m3 - 20,44 m3 ) x 1 000 000 = 40 880 000 m3 Egy olimpiai úszómedence térfogata 2500 m3, így ez a mennyiség 16 352 db medencét töltene meg! • Víz nélkül nincs élet! • Korunkban az ivóvíz a Föld számos területén stratégiai kérdés lett. • Az ivóvíz felhasználásnak csökkentése szükséges! • Az ivóvíz-szolgáltatás alapvető szükséglet, de költsége nagy terhet képvisel havi kiadásaink között. • Vízfelhasználását csökkentheti, ha az új és víztakarékos WSA-típusú WC-öblítő készülékünket használja. Szabadalmaztatott találmány ! • Készülékünkkel vízfelhasználását és annak költségeit akár 55%-65%-al csökkentheti. • A készülék működése egyszerű, biztonságos, hosszú élettartamú, feltöltődése minimális zajjal jár, az öblítések azonnal ismételhetők. • A csatlakozások megfelelő kiépítése után a korábbi készülékek helyére felszerelhető. • A készülék ára a forgalomban lévő típusok árához hasonló. • Az általunk ajánlott készülék ára rövid időn belül megtérül, ezután folyamatosan megtakarítást eredményez. Szabadalmaztatott találmány ! "TAKARÉKOSKODJ AZ IVÓVÍZZEL, TUDATOSAN KORLÁTOZD A FELHASZNÁLÁSÁT, MERT UTÓDAINK LÉTE FÜGG TŐLE!"