Transcript foky_otto

BÁBOKKAL
tanítani,
TÁRGYAKKAL
eljátszani
FOKY OTTÓ BÁB- ÉS TÁRGYFILMJEI
Foky Ottó, aki eredeti foglalkozását
tekintve tanító, saját szavaival élve,
„berajzolta magát” az Iparművészeti
Főiskola színpad szakára,
ahonnan egyenes út vezetett
a Pannónia Rajzfilmstúdióba
1956-ban.
Foky Ottó feleségével és a bábokkal
A bölcsőtől az iskoláig (1960)
I. A BÁBTANÍTÓ
Szentgalleni kaland (1961) –
jelenet a filmből és bábterv
Sosemvolt Király bánata (1962)
Az elemisták számára a tananyagot
nem közkeletű módon, hanem
a táblán színes rajzokkal szemléltette.
Nevelői tapasztalatait először a háború
utáni magyar bábfilmezést elindító
Imre István munkáinak bábtervezőjeként
kamatoztatta (A bölcsőtől az iskoláig,
A Didergő Király bánata, Szentgalleni
kaland, Sosemvolt Király bánata).
Saját bevallása szerint legsikerültebb és számára legkedvesebb, egyedi bábterve a
Szentgalleni kalandhoz
készített hengertömb formájú
bumfordi szerzetes- és lovagkarakterek voltak.
A hatvanas években már televíziós
esti mesékben folytathatta mesepedagógiáját. Foky olyan,
Bálint Ágnes szerkesztette és írta,
báb-meseszériákat tervezett és rendezett mint az Egy világhírű vadász
emlékiratai, a Mirr-Murr, a kandúr,
A legkisebb Ugrifüles
vagy a Makk
Marci,
illetve
egészestés
mesefilmeket
mint
a Misi
mókus
kalandjai
vagy
az Éljen
Szervác!
Egy világhírű vadász emlékiratai – Ottó és
az oroszlán (1970)
A Legkisebb Ugrifüles
(1975) – bábterv a Világot
akarok látni c. epizódhoz
Mirr-Murr a Füles
címlapján (1976)
Egy világhírű vadász emlékiratai
– bábterv a Gyógykígyó című
epizódhoz (1968)
Bohóciskola (1965)
Első két önálló rövidfilmje is
népszerű tévésorozataihoz volt
hasonló: a Siker és a Bohóciskola –
főszerepeikben a jól ismert
Foky-féle bábkarakterekkel –
mesélve tanító, példázat jellegű
történetek voltak.
Foky Ottó Jávorszky László operatőrrel
A Siker című filmben a lelkesen tapsoló rokonok gyűrűjében torkaszakadtából
üvöltő csecsemőből az iskolai egyenkórus tagja, majd az éjjeli park szerenáddalosa lesz. Sikerein fölbuzdulva már nem elégszik meg a szűk körű
elismertséggel, hisztérikus ovációra vágyik. A beteljesülő álom tetőpontján,
a karrier csúcsán, amikor a bábfilmben még az élő emberek lába is beindul
a boogie-ra, zenész-sztárunk pályafutása váratlan dramaturgiai
fordulattal szakad
meg: bár még
nem fagyott
torkára az ének,
eltemetik, szobrot
is emelnek neki.
Utcai plakátjára
azonban már
a soron következő,
minden valószínűséggel hasonlóan
tiszavirág-életű
sztárjelölt
hirdetése kerül.
Siker (1962)
A film a könnyen pótolható,
gyorsfogyasztásra szánt
sztárság intézményéről
énekel, hogy óva intse
a fiatalokat
az olcsó sikertől.
Bohóciskola (1965)
Következő egyedi filmjében, a Bohóciskolában a tanító szándék még
nyilvánvalóbb, hiszen a filmben azt követjük végig, ahogy az osztály
bolondja, az órát békabrekegéssel megzavaró és a tankönyvben
Petőfi arcképét gonoszul kidekoráló klasszikus rossztanuló,
név szerint Holzinger, a helyi cirkusz szigorú, már-már szürreálisan
hátborzongató
bohóciskolájában
tett látogatás
során rájön,
a kötelező
bolondéria
mégsincs
ínyére,
és végül
Petőfi Sándor
arcáról
a firkákat
jól nevelten
leradírozza.
II. KÉS, VILLA, OLLÓ
A BÁBMESTER KEZÉBE VALÓ
Nemzetközi animációs hírnevét mégsem ezekkel a szelíden didaktikus bábfilmekkel, „fokys” karakterekkel alapozta meg. Ahhoz, hogy Foky Ottó az animációs újhullám teljes értékű tagjává válhasson, Nepp József forgatókönyvíró és Tóth
János operatőr alkotói együttműködésére volt szükség. A közös munkák újszerűsége annak volt köszönhető, hogy Nepp ötlete alapján a filmek szereplőinek bábfigurák helyett hétköznapi használati
tárgyakat választottak. Továbbá az is
egyedivé tette ezeket a filmeket, hogy
a magyar film újhullámának legendás
operatőre, Tóth János ezeket a tárgyfilmeket a lágyan fényelt báb-mesesorozatok színpadszerű fotografálása
helyett játékfilmeket idéző módon,
markáns stílusban fényképezte:
kihasználta a különböző, a vízszintestől
eltérő gépállások által létrehozott torz
látószögeket, illetve kontrasztos
Foky Ottó és Tóth János
fényeléssel erős térhatást tudott teremteni.
A közös munka az Ellopták a vitaminomat
című filmmel kezdődött 1966-ban.
Ebben szerepet kap többek között
két kesztyű, egy elemlámpa, egy nagyító,
egy használt cipő és persze a napi
vitaminforrás, egy mosolygós piros
alma, amelyek a bábmester kezei
között kelnek életre és válnak
egy izgalmas akciófilm szereplőivé.
Ellopták a vitaminomat (1966)
A bábmester pedig nyugodtan
behelyettesíthető magával a filmbeli kisfiúval,
aki a végén jóízűen beleharaphat
az eltulajdonított gyümölcsbe,
vagy bármelyik gyerekkel,
aki játék közben az otthoni tárgyakkal közvetlen
kapcsolatba kerülve a gyakorlati hasznukon túl
meglátja bennük antropomorf típusjellemüket:
így lesz a bokszkesztyűből bumfordi bűnöző,
a finom bőrkesztyűből pedig rafinált tolvaj.
La Desodora (1983)
A gyerekek meséket játszanak el
az esti fürdés alatt is:
a La Desodora
egy romantikus tragédiát helyez
a habos fürdővízbe,
a mosdókagyló peremére
és a vécékagyló ülőkéjére;
a fürdőszobai kellékek pedig
a szappan és a parfüm
tragikus kimenetelű
szerelmi történetéhez statisztálnak.
A Bizonyos jóslatokban
egy vacsora utáni
romos vendéglőasztalon
landol két robotlény.
A helyzet, amit az asztal
mutat, lesújtó:
a földi élet megszűnt,
az emberiség kipusztult.
Bizonyos jóslatok (1967)
A napi vitaminforrás köré szőtt akciómese és a fürdőszobai operafilmen
kívül a bármivel bármit eljátszani, mesélni tudó
alkotótrió következő filmjeiben földönkívüliek
szemével is
górcső alá vette
az emberi
társadalmat.
A film sci-fi műfajparódia, ahol az irreális környezet nem fényévekre
van tőlünk, hanem az apró, gyerekhasználatra készült ufójátékok és a velük
játszók szokatlan, alsó gépállású látószögének köszönhető.
Babfilm (1975)
A Babfilm szintén a nem mindennapi perspektívának és szereplőválasztásnak
köszönheti erejét. Ez a sci-fi zsánerparafrázis egy földönkívüli szemével, kívülről
láttatja a babszemekben megjelenített fejlett emberi civilizációt, hasonlóan a
gyerekhez, aki az ő saját, még külső, „ufó” szemszögéből látja az idegenszerű
felnőttvilágot.
Halkonzerv- és gyufás
skatulya-autók nyüzsögnek
a nagyvárosi forgatagban,
miközben a szőnyegföldeken borotvák szántanak; hétvégenként a tükörtóban áztatják magukat
a babszemek, a gyári
dolgozók pedig az életveszélyes munkakörülmények ellen sztrájkolnak az utcákon, a szódás
palack végül könnyedén
feloszlatja a tüntetést. Az idegen bolygóról jött külső szemlélőre azonban nincs
szükségük a babfiknak, talán maguk is zavarba jönnének,
ha szembesülnének céltalan nyüzsgésükkel.
Babfilm (1975)
Foky tárgyanimációi már
nem a bábfilmek és mesesorozatok burkolt nevelőcélzatával születtek.
A rendező ezekben a filmekben a mindennel játszani és
bármivel mesélni tudó
gyerekek nézőpontját tette
a magáévá. Ezek a filmek
az animáció definícióértékű „életre keltő”
funkciójának iskolapéldái.
Babfilm (1975)
és a babdíj
Ugyanakkor ezek a filmek az európai kortárs animációs nagymesterek, a cseh
Jan Švankmajer vagy a lengyel Borowczik-Lenica páros megelevenedő tárgyai
által kiváltott rémálomszerű, groteszk hatást teljesen nélkülözik.
Foky ezen stop motion animációi nem egy nyomasztó, szürreális világot
jelenítenek meg, hanem a minimalizmust kreatív módon kiaknázó,
a legegyszerűbb tárgyat is életre kelteni tudó
animációs technika iskolapéldái.
Mívesen megtervezett és kivitelezett játékfigurák, bábok és díszlet híján
a Foky-féle tárgyfilmek magától értetődően varázsolnak kesztyűből rablót,
konzervből autót, fésűből kerítést, megszáradt kenyérdarabból posztapokaliptikus romokat. És a fantázia éltetőerejével velük együtt természetesen
maguk a nézők is. Foky ősrégi sablonmeséket, a mindennapi világ dolgait
játszatja el apró tárgyakkal, amelyek éppen
a szokatlan szereplőválasztás miatt
állítják meghökkentő
fénytörésbe
a jól ismert kliséket.
Nem a meséken,
hanem az animációs
csodán ámulunk el,
azon, hogy – akár
egy kisgyerek – el tudjuk
hinni, a fürdőszobában
a szappan Rómeó,
a parfüm pedig Júlia.