Bős-Nagymaros vízlépcsőrendszer

Download Report

Transcript Bős-Nagymaros vízlépcsőrendszer

Készítette: Vajgel Bettina
BŐS-NAGYMAROSI
VÍZLÉPCSŐRENDSZER
Történetéről röviden
 a rendszerváltás hajnalán az ország szinte
egy emberként támadt a nagymarosi




vízlépcsőre
százezrek vonultak az utcára az erőmű
ellen, rázúdítva minden dühüket és
fájdalmukat
a létesítmény „áldozat lett a rendszerváltás
oltárán”
azóta a kommunizmus összedőlt
a győzelemnek sem örülhetünk
maradéktalanul, hiszen a Magyarországot
ért hatalmas anyagi kár mellett a szlovákok
„elrabolták” a Dunát
Szereplői
 A szereplők is igen sokfélék;
 tisztességes emberek mellett
 a betonlobbi tagjai,
zölden csőlátók
 és a politika által magasra
juttatott dilettánsok is
szerepelnek a történetben
Története
 a szakértők egybehangzó állítása szerint az
ügyet csak egy olyan kompromisszumos
megoldással lehet végleg lezárni, amely
egyszerre kezeli az ökológia, az erőmű és a
hajózás szempontjait
 Magyarország és Csehszlovákia 1977
szeptemberében kötötte meg a szerződést a
vízlépcső megvalósításáról
 a megállapodás szerint a létesítmények 38
százalékban Magyarországon, 62 százalékban
Csehszlovákiában helyezkednek el, az
elkészült beruházás 50-50 százalékban közös
tulajdon lett volna
A szerződés aláírása
A szerződés felbontása után…
 néhány évvel a felek a Hágai
Nemzetközi Bírósághoz fordultak a vitás
kérdések miatt
 az ítélet mind a folyó elterelését, mind a
vízlépcső-szerződés felbontását jogtalan
cselekménynek minősítette
 Szlovákiának tudomásul kellett vennie,
hogy a nagymarosi vízlépcső nem épül
meg
 Magyarországnak pedig azt, hogy a bősi
erőmű továbbra is működik
Jelenleg
 a "betonosok és a zöldek" állnak szemben
egymással az erőmű körüli vitában
 Magyarországon a politikai nyomás volt a
legmeghatározóbb abban, hogy Németh
Miklós miniszterelnök 1989. május 13-án
felfüggesztette a bős-nagymarosi vízlépcső
munkálatait
 A rezsim új arcát lehetett látni 1988.
szeptember 12-én, amikor a hatóságok nem
kívántak erőszakosan fellépni a 70 ezres vízlépcsőt ellenző - békés tüntetőkkel
szemben
A vízlépcsőt ellenzők
 legfontosabb érve az volt, hogy az építkezés
tönkreteszi Budapest és környéke
ivóvízbázisát
 a vízáramlás sebességének csökkenésével
hihetetlen mértékben leromlott volna a
folyó öntisztuló képessége
 a beruházás ráadásul tönkretette volna a
Duna legértékesebb, a Nagymaros és
Visegrád közötti látványát, illetve
elárasztotta volna az ártéri erdőket, és
öntözővíz nélkül hagyta volna a
mezőgazdaságot
A magyar szakaszon végül
 10-20 százalékos készültségig jutott a
beruházás
 míg Szlovákiában beüzemeltek egy, a
korábbi tervek teljes kapacitását el nem érő
erőművet
 a Duna vízhozama az eredeti 2050
köbméter/másodpercről, 200-400 köbméterre
csökkent
 aminek köszönhetően az úgynevezett ÖregDuna ártéri ökoszisztémája állandó
vízhiánnyal küszködött, a mellékágrendszer
pedig nagymértékben kiszáradt
Jelenleg
 bár a szakemberek az 1997-ben
kihirdetett hágai ítéletét figyelembe
vevő megoldást dolgoztak ki szlovák
zöldszervezetekkel és tudományos
csoportokkal, továbbá Mikolics
Sándorral, a vízlépcső magyarországi
tervezőjével közösen, ennek ellenére
jelenleg nem történnek érdemi lépések
a kérdésben
Pillanatnyilag
 szakértői szinten folyik tárgyalás a bősnagymarosi vízlépcső ügyében
 az érintett két ország szakértőinek 2009
végéig kellett volna megtalálniuk a hágai
ítéletnek és az Európai Unió
környezetvédelmi előírásainak megfelelő
rendezési célokat és az azok
megvalósítására alkalmas intézkedéseket
 a még kifizetetlen számlák és károk
rendezésére, illetve az üzemeltetési
feladatok tisztázására csak ezt követően
kerülhet sor
Köszönöm a figyelmet!
 Forrás:
 http://www.parameter.sk/files/imagecache/lar
ge/files/article_image/bos_vizieromu_P.jpg
 http://www.multkor.hu/20090513_a_rendszervaltas_szimbolu
mava_valt_a_bosnagymaros_elleni_kuzdelem
 http://www.google.hu/images?hl=hu&gbv=2&
tbs=isch%3A1&sa=1&q=b%C5%91s+nagyma
ros&aq=2&aqi=g7&aql=&oq=b%C5%91s&gs_
rfai
 http://www.bosnagymaros.hu/dokumentumok
/2-fordulo/28