A magyar igekötők kategóriájának a keletkezése, gyarapodása

Download Report

Transcript A magyar igekötők kategóriájának a keletkezése, gyarapodása

A magyar igekötők kategóriájának a
keletkezése, gyarapodása
Az előzmények
•
•
•
•
•
szófaji kategóriájuk nem ősi öröksége nyelvünknek, a magyar nyelv önálló életében
keletkeztek, de az ugor alapnyelvben már rendelkezhettek azokkal a szerkezeti
előzményekkel, amelyek lehetővé tették a magyar igekötők ősmagyar kori
kialakulását
legrégebbi rétegük latívuszragos határozószókból keletkezett (megé, felé stb.)
a korai ómagyar kort még az igekötő nélküliség jellemzi inkább, ebben a
korszakban bontakoztak ki
a legrégebbi igekötőink előzményei az ősmagyar korban a mondatokban az igékkel
határozós szerkezetet alkottak, a térnek hat különböző, egymással párosával
szemben álló helyét jelölték:
– megé – elé
– kí – bé
– lé – felé
az ősmagyar korban a mondatban utánuk álló igével egyre szorosabb kapcsolatba
kerültek, összetett szót alkottak vele, de a határozószók igekötővé válása során
alaki és funkcionális változások következtek be
Az igekötővé válás
• Az eredeti helyviszonyjelentés egyre inkább
elhomályosult, illetőleg kialakult egy újabb
funkció: a perfektiválás:
• Megé tér az erdőből. (A visszatérés egyúttal
befejezettséget is jelent.)
• A korai ómagyar korban az alaki redukció még
nem keletkezett be, a latívuszrag még
megtalálható az igekötőkön.
• Az alaki redukálódás után azonban már
egyértelműen igekötőknek tekinthetők.
Az ómagyar kor változásai
• a hová kérdésre válaszoló határozószókból új igekötők
keletkeztek szófajváltással, alaki módosuláson nem
mentek át, máig őrzik eredeti ragjaikat, tő és
ragmorféma együtteséből állnak, irányjelentésüket
megtartották
• a szófajváltást itt is funkcionális változás előzte meg, ez
az átértékelődés hasonló módon történhetett, mint a
legősibb igekötők keletkezésekor, jelentésük az idők
folyamán általánosabbá vált, igekötőjellegük erősödött
• az ómagyar kori igekötők második rétegéhez tartoznak
a következők: által, alá, elé, egybe, majd: hátra, haza,
körül, ide, oda, vissza, öszve; rëá, belé, hozzá, neki
A későbbi korszakok
• a középmagyar kori (3.réteg) igekötőknél is a
szófajváltás volt a fő keletkezési mód, a hová kérdésre
felelő ragos főnevekből létrejött határozószókon
keresztül váltak igekötőkké
• a határozószók is tovább éltek, alaki rövidülés nem
történt, pl.: együvé, félre, keresztül, mellé, széjjel,
szembe, szerte, szét, tele, túl, végbe, végig
• a ragszilárdulás, mint új igekötő keletkezési mód
honosodik meg ekkor, ragos főnévből közvetlenül lett
igekötő
• a 4., újmagyar kori réteg szófajváltással és
ragszilárdulással jött létre
Az igekötők történetileg kialakult
funkciói
A jelentésmódosító szerep:
• irányjelentés (az eredeti, pl. kimegy)
• aspektusképzés (befejezettség: megjön, kezdés:
elindul stb.)
• cselekvés akcióminőségének a megváltoztatása
(mozzanatosság: meglát, folyamatosság:
elszenved stb.)
• jelentésspecializáló szerep (berúg, megszól stb.);
ez a szerep a középmagyar korban erősödött meg,
megjelent egyfajta szóképző funkció is
Az igekötők szintaktikai szerepe
A mondatban állítmányként álló igének a szintaktikai viszonyait, más
mondatrészekkel való kapcsolódási lehetőségeit, vonzatait is
megváltoztathatja, megváltoztathatja az ige tranzitivitását is
A főbb típusok:
• az igekötős ige mellett másfajta határozó áll, mint a testhelyzetet,
tartós, nem változó állapotot jelentő alapigék mellett (ül vhol – leül
vhová)
• az igekötő leszűkítheti az alapige kötött bővítményeinek a körét,
illetőleg új vonzattal is bővítheti az igét (italt tölt a pohárba – itallal
tölti meg a poharat)
• a tárggyal és a határozóval is bővíthető alapige egyes igekötőkkel
ellátva egyik bővítményét, más igekötőkkel másik bővítményét
veszíti el, illetve tartja meg (néz – benéz – megnéz)
• az igekötő az intranzitív igét tranzitívvá is teheti (néz – megnéz)
Az igekötők és az igeidők
• az igeidők kialakulásával mutatható ki kapcsolat,
összefüggésük kétirányú, kölcsönös,
keletkezésüknek egyrészt oka a múlt idők
változása, másrészt következménye is
• hiányzott nyelvünkből a cselekvés
befejezettségének a jelölése, és erre szolgált a
kialakuló igekötőrendszer
• kialakulásuknak következményeképpen a
bonyolult igeidőrendszer egyszerűsödött
• erősödött a perfektiváló és a mozzanatosságot
kifejező szerepük