Transcript 03_Reneszansz_korai ujkor

A gyógypedagógia
története
3.
Humanizmus, korai újkor
A fogyatékkal élő emberek helyzete a
humanizmus korában


A mániákus boszorkányüldözés és a babonaság számos
formája fokozatosan elkezdett visszahúzódni a
reneszánsz liberális atmoszférájában, amely új
tudományos ismereteket eredményezett az orvoslás és a
pszichiátria területén is.
A 16. és 17. század filozófusai fürkésző elméjükkel már
kétségbe vonták a régi hiedelmeket, és növekvő
szkepticizmussal tekintettek a korábban feltétlen
tekintélynek számító szerzők – mint például
Arisztotelész – műveire.



Michel de Montaigne (1553–1592)
például a tanítványát önálló
gondolkodásra és a tekintélyek
kritikájára, kételkedésre akarja nevelni.
A gyerek „ha úgy tetszik, bátran felejtse
el, honnan szedte tudományát; de tegye
valóban magáévá”.[1] „Rostáljon meg a
gyermek mindent, és ne fogadjon el
semmit tekintély és kijelentés alapján: ne
tekintse egyedül idvezítőnek sem
Arisztotelész, sem a sztoikusok vagy az
epikureusok tanait. Tárjuk eléje a sokféle
vélekedést: ha tud, válasszon közülük
olyant, amellyel egyetért; ha nem, érje be
a kételyeivel.”[2] Dante szavait eleveníti
fel: „Tudásnál nekem édesebb a kétely”.
[1] Montaigne, M. A gyermeknevelésről.
Az Esszék c. kötetben. Fordította Oláh
Tibor. Kriterion, Bukarest, 1983. 77.
[2] U.o.
Michel de Montaigne
(1553–1592)


Ezek a felvilágosult
gondolkodók már elítélték a
elvakult boszorkányüldözés
irracionális mániáját. Girolamo
Cardano (1501-1576) –
korának kiemelkedő orvos és
matematikus zsenije – például
nemcsak a boszorkányüldözés
ellen szólalt fel, hanem az elsők
között volt, akik speciális
nevelői eljárásokat dolgoztak ki
fogyatékkal élők számára.
Amikor kiderült, hogy egyik fia
hallási nehézségekkel küzd,
foglalkozni kezdett az emberi
érzékelés lélektanával és
fiziológiájával.




Feltételezte, hogy az érzékszervi károsodással
élők oktatása lehetséges akkor, ha tanításukra
speciális módszereket alkalmaznak alternatív
ingerekkel.
A vakok számára például a Braille-íráshoz
hasonlatos tapintható kódrendszert szerkesztett,
és a siketek oktatását is lehetségesnek tartotta
speciális jelrendszer segítségével.
Az elméletalkotás szintjén megfogalmazta az
érzékszervek kapcsolatának és helyettesítésének
teóriáját.
A gyakorlatba viszont nem ültette át
elképzeléseit.



Amikortól fogva a felvilágosultabb
gondolkodásmód teredének következtében
kezdték kétségbe vonnia a boszorkányok
létezését, az üldözés hullámai is kezdtek
alábbhagyni.
A törvénykezés terén azonban nagy fáziskésés
volt megfigyelhető. Angliában például csak
1736-ban helyezték hatályon kívül a
boszorkányság büntetéséről szóló törvényt.
Mindezek következtében lassanként a
fogyatékkal élő emberek életkilátásai is javulni
kezdtek a humanizmus korától kezdve


Nagy jelentőségű volt e téren a korai
felvilágosodás hatásának megjelenése az
orvostudomány terén.
A középkorban szigorúan megtiltották az
emberi test boncolását, a reneszánsz korában
ez a tilalom is oldódni kezdett. Az anatómia
és a fiziológia ennek következtében gyors
fejlődésnek indult.
Rembrandt: Tulp doktor anatómiája, 1632


Egyebek között elkezdték
vizsgálni például az emberi
fül felépítését.
Két itáliai tudós, Gabriello
Fallipo (1523-1562) és
Bartolommeo Eustachio
(1524-1524) nagy
felfedezéseket tettek e
téren. Fallipo a labirintus
rendszert írta le, Eustachio
pedig a dobhártyát feszítő
izmok működését és a róla
elnevezett járat (Eustachkürt) funkcióját mutatta
be.
Bartolommeo
Eustachio és a
róla elnevezett
kürt




Ugyanebben az időben a könyvnyomtatás technikájának
a kifejlesztése és a mindenki számára hozzáférhető
könyvek elterjedése rendkívüli mértékben elősegítette új
természettudományos tudás terjesztését is.
Az 145-es évektől kezdve, amikor Gutenberg
nyomdája elkezdett működni, fél évszázad alatt több
könyv készült el, mint korábban a Krisztus utáni Római
Birodalomban és Európa más országainak írókamráiban
a kódexmásoló szerzetesek keze alatt.
A nyomtatott írás elterjedése ugyanakkor erőteljesen
motiválta a kutatókat arra, hogy megértsék az emberi
látás működésének mechanizmusát, és próbálják javítani
az emberek látóképességét.
A legenda szerint az első szemüveget Szent Jeromos
(340-420) egyházatya használta.
Az orvostudomány fejlődése




A középkori társadalmak nem nélkülözték a
gyógyítókat.
A sámánok, varázsló, kuruzslók és papok mellett
megjelentek az orvosok is.
A 13. századtól kezdve ezek a gyógyítók írásműveikben
sajátos elegyét nyújtották a racionálisan megalapozott
ismereteknek és az irracionális tanoknak.
Ezekben a könyvekben a fogyatékosság-típusok széles
skálájának bemutatása is megtalálható a gyógyításukra
tett javaslatokkal együtt.
A reneszánsz kor orvostudománya lassan
fejlődésnek indult, habár Hippokratész,
Celsus és Galenus tanai mellet még jócskán
megtalálhatók voltak benne a babona, a
mágia és a kuruzslás továbbélő elemei.
 Így az érzékszervi és értelmi
fogyatékosságok gyógyítására irányuló
terápiák között is sokáig tovább éltek a
különböző ráolvasások, varázslatok és a
boszorkányfőzetek receptjei.




A kora újkor orvoslásának
ellentmondásos jellegét híven tükrözi
például Paullini Flagellum salutis című
könyve. Christian Franz Paullini (16431712) 1698-ban jelentette meg híreshírhedt könyvét Flagellum sanitatis címmel.
A német fordítás címe: „Heilung durch
Schläge in allerhand schweren
Krankheiten”. Azaz: „Gyógyítás
ütésekkel – mindenféle súlyos betegség
esetén”.
Paullini a „fej”, azaza az agy, a központi
idegrendszer olyan megbetegedéseit
tartotta a fejre mért ütésekkel
gyógyíthatónak, mint például a
melankólia, a dühkitörések, az epilepszia.


De jótékonyhatásúnak
vélte az ütéseket hallási
problémák, siketség,
fogfájás és nimfománia
(!) esetén is.
Paullini másik elhíresült
könyvének címe: Neue
vermehrte, heylsame
Dreck-Apothecke
(1696).




Az epilepsziára egyébként is kezelési módozatok
változatos sokféleségét alkalmazták.
A reneszánsz korában e téren nem történt jelentős
előrelépés a racionalitás irányába, továbbéltek a korábbi
korszakokból ismert bűbáj-praktikák, ráolvasások,
kuruzslások (pl. a beteg megetetése hegyi kecske
agyvelejével stb.).
A legtöbb terápiás eljárást talán a nagyothallás és a
siketség kezelésére módolták ki a humanizmus és a
korai felvilágosodás orvosai.
Az egyik eljárás abban állt, hogy a siket személy fülébe a
lehető leghangosabban üvöltettek bele, hogy
„felébresszék alvó hallását”. Egy másik „kezelés”
folyamán olyan erősen ütötték meg a beteg fültövét,
hogy a csont eltörött – bíztak abban, hogy a keltett
extrém erős rezgés rendbe hozza a hallást.
Az intézmények kialakulása



Az antikvitás nem ismerte a fogyatékos személyek
gondozásának intézményeit, a középkorban pedig csak
elszórtan jöttek létre kolostori menedékházak, ahova
befogadták őket.
Egyébként az egészségügyi problémákkal küzdők
befogadására és gyógyítására szánt menhelyek és
kórházak a 6. és 13. század között jöttek létre
Európában, amikor a lepra széleskörű elterjedése az
emberi egészséget veszélyeztető egyik legnagyobb
kockázati tényezővé vált.
Michel Foucault francia történész szerint a keresztény
világban ekkor mintegy 19 000 lepratelep (leprosarium)
működött.
Spinalonga, volt lepratelep
Leprás ember középkori ábrázolása





Amikor azután a leprajárvány – a 17. század elejére – elkezdett
visszahúzódni, a lepratelepek többségét átalakították,
különösen azoknak a számára, akiket értelmi fogyatékosnak
ítéltek.
Érdekes, hogy korábban, a középkori társadalmakban nem
tettek erőfeszítést arra, hogy az értelmi fogyatékosokat, a
mentális megbetegedésben szenvedőket elrejtsék a
nyilvánosság elől. Láthatóak voltak mindenki számára.
A kortársak attitűdjei vegyesek voltak velük szemben:
elegyedett benne a félelem, a megvetéssel és kisebb mértékben
a szánalommal.
Az elmebetegek egészen speciális helyet foglaltak el a
társadalomban: kitaszítottnak tartották őket, akik a
rendetlenséget és a káoszt testesítik meg.
Különösen érvényes volt ez a legveszélyesebb őrültekre: az
őrjöngőkre, a dühöngőkre, a fenyegetődzőkre és a
mániákusokra.




Megjegyzendő, hogy a humanizmus
korának hírességei között is találunk
mentális problémákkal küzdőket.
Ilyen volt például Carlo Gesualdo
(1561-1613) zeneszerző, Venosa
hercege.
A zenei manierizmus képviselője volt,
híresek kromatikus meneteket
tartalmazó ötszólamú madrigáljai,
amelyeknek hangzása a 20. századi
zenei irányzatokat előlegezi meg.
Időnként búskomorság vett rajta
erőt, a kortárak szerint megbomlott
az elméje.



A középkor vége felé ezeknek a szabadon élő őrjöngő
elmebetegeknek egy része kriminalizálódott, komoly
bűntényeket követett el.
Komoly veszélyt kezdtek jelenteni a társadalom más
tagjaira. Ez a potenciális veszély már nem volt tovább
tolerálható, ezért a korábbi leprahelyeket az ő számukra
alakították át, és elnevezték őket elmegyógyintézetnek,
tébolydának.
Ismert volt az „asylum” elnevezés is, amely a betegekkel
szembeni védelmező, menedéket nyújtó gesztusra utalt.
Ez az elnevezés azonban nem a valós állapotokat
jelezte, megszépítette, eufemizálta a menedékházak
viszonyait.



A középkor végére és az újkor elejére ezek az
elmegyógyintézetek már gyökeresen más
szerepet töltöttek be, mint a korábbi
évszázadokban a kolostorok melletti
menedékházak.
Azokban ugyanis a fogyatékkal élők leletek
menedéket, az új típusú intézmények viszont a
társadalmat kívánták megóvni a fogyatékkal –
elsősorban az értelmi fogyatékossággal – élőktől.
Ezek a tébolydák tehát sokkal inkább börtönök
voltak, mintsem azilumok, menedékhelyek.



Londonban az 1247-ben alapított Bethlehemi
Szt. Mária Kórházat 1676-ban építették újjá a
nagy londoni tűzvész után.
Az újjáépítés után elmegyógyintézetként
működött tovább.
Nevéből ered az angol „bedlam” szó, ami
őrültek házát, tébolydát (sőt a szlengben
hangzavart) jelent.


Párizsban 1630-ban
hasonló központ nyílt
Saint Vincent de Paul
(1581-1660) vezetésével.
Richelieu bíboros az
egykori Szt. Lázár
kápolnát katonai
kórházzá alakíttatta át,
de aztán átadta az
intézményt Vincent de
Paulnak, aki
hajléktalanokat,
kitaszítottakat, valamint
értelmileg és testileg
akadályozottakat
gyűjtött össze itt.
A neve Hospice de Bicêtre lett.
Hamarosan egy multifunkcionális
intézménnyé vált
(elmegyógyintézet, árvaház,
kórház), ahová a bejutás kritériuma
egyedül a rászorultság lett.


St. Paul hamarosan
egy másik épületre is
szert tett, amely
korábban
lőporgyárként
működött. Innen a
neve: „Salpêtrière”
(=salétrom, azaz
kálium nitrát).
Az épületet St. Paul
az értelmileg
fogyatékos és
mentálisan beteg
nők számára
rendezte be.
Dr. Pinet betegeket vizsgál a Salpêtrière
Kórházban. Tony Robert-Fleury rajza




A korai intézetekben a betegek és fogyatékosok
kezelése rendkívül durva módszereken, elsősorban a
fizikai fenyítéken, a verésen alapult. A kosztjuk
szegényes volt, ruházatuk durva, fekhelyük kemény.
Ráadásul ezekben az időkben széles körben elterjedt
volt a szokás, hogy – pénzszerzés céljából – a
nagyközönségnek is mutogatták a fogyatékosokat.
A tébolydák egy része pénzért megnyitotta kapuit az
érdeklődők előtt, a falakon belül pedig ketrecbe zárt
szörnyeknek állították be a bentlakó betegeket,
fogyatékosokat.
A londoniak például vasárnaponként pár pennyért
meglátogathatták a St. Mary of Bethlehem (Bedlam)
kórházat, a mi olyan volt számukra, mint a cirkuszi
látványosság.
Látogatók a Bedlamban. Korabeli
karikatúra
William Hogart: Bedlam, 1735
A gyógyító pedagógia kezdetei
Spanyolország


A fogyatékossággal élők tervszerű és koncepciózus
gyógyításának történeti gyökerei Spanyolországban
nyúlnak a legmélyebbre. Az első gyógyító-nevelői
törekvéseket a reneszánsz korabeli Spanyolországban
elsősorban pénzügyi motivációk vezették.
Az első források a Burgos melletti San Salvador
kolostorba vezetnek, ahol az első írásos emlékeket
találjuk, amelyekben a fogyatékkal élők szisztematikus
nevelésére-gyógyítására való utalásokat találunk.



Ennek hátterében az állt, hogy a korabeli
Spanyolországban az örökletes siketség gazdag
családok egész sorának veszélyeztette az anyagi
jólétét.
A korabeli törvények ugyanis kimondták, hogy a
siketnéma fiók nem örökölhetnek, ha nem
tudnak beszélni.
Ez volt az indítéka annak, hogy az arisztokrata
családok mindent megtettek azért, hogy
siketnéma gyermekeiket beszélni taníttassák.





E törekvés motiválta Pedro da Ponce (1508-1585)
bencés papot, akinek célja így a siketnéma arisztokrata
gyerekek beszédtanítása volt.
Módszerének részletes leírása nem maradt fenn, de a
források szerint nem alkalmazta a jelelés technikáját.
Először írni tanította a gyerekeket szövegmásolás
segítségével.
Ezután következett a kiejtéstanítás (módszere nem
ismert).
Annyi ismeretes, hogy a halló gyerekeknél alkalmazott
betűztető (sillabizáló) módszert alkalmazta az
olvasástanítás során.



Saját beszámolójában Ponce arról ír, hogy az
arisztokrata fiúkat a legnagyobb sikerrel tanította meg
beszélni, olvasni, írni és számolni.
Megtanultak imádkozni, ismerték a kereszténység tanait,
ministráltak a miséken, sőt megtanultak latinul és
görögül is. Egyesek közülük később magas egyházi
tisztségekre tettek szert. Másokból kiváló
természettudósok vagy történészek lettek.
Joggal kételkedhetünk e csodás eredményekről szóló
híradás hitelességben, de arról a kortársak is
beszámoltak, hogy Ponce jelentős eredményeket ért el a
gyógyító pedagógiai gyakorlatban, így ő volt a speciális
pedagógia első igazán sikeres képviselője.

A személyes motívumok más
esetben is fontos szerepet
játszottak. A kasztíliai koronavezér
öccse siketnéma volt, ez ösztönözte
titkárát, Juan Pablo Bonet-t (15791633) arra, hogy kövesse Ponce
példáját. 1620-ban adta ki
értekezését a siketnémák
oktatásának módszereiről. (Adler
Simon 1907-es magyar fordításának
címe: A betűknek elemire való
felbontása és a némák beszédre
való tanításának művészete.)
Bonet kézjelei



Bonet elmarasztalja az ókori bölcseket és
orvosokat, akik eddig nem találtak módszert
ennek a fogyatékosságnak a gyógyítására.
Ennek okát abban látja, hogy az emberek
többsége inkább szánakozik rajtuk, vagy megveti
őket.
Bomet volt az első, aki körültekintő vizsgálódást
folytatott a siketnémák beszédtanításának
lehetőségét illetően.





Nem volt orvos, anatómiai ismeretei meglehetősen
hiányosak voltak, ennek ellenére sikerrel fogalmazott
meg számos olyan elméleti tételt, amelyek ma is
helytállóak. A némaság oka Bonet szerint a siketség,
azaz a halláshiány, de kiváltó ok lehet még szerinte a
nyelv rendellenes fejlődése.
Módszertani értekezésének újszerű vonásai a
következőkben összegezhetők:
1. Értékes fonetikai megfigyeléseket tartalmaz.
2. A halló gyerekek számára is új olvbasástanítási
eljárást javasol,
3. Elméletileg megalapozza a siketnémák
beszédtanításának módszerét. (Gordosné, 1996. 46.)




Például a betűztető (sillabizáló) módszer helyett
a hangoztató módszert javasolja az olvasás
tanításában.
A „segélyhang” (kiejtést segítő magánhangzó) az
ő rendszerében nem a mássalhangzó előtt van
(pl. „ef ”), hanem a mássalhangzó után („fe”).
Így könnyebben elérhető a mássalhangzó helyes
kiejtése.
Bonet a gyógypedagógia első jeles képviselői
közé tartozott, de közvetlen hatása kisebb volt
mint munkásságának jelentősége.
Anglia




A 17. század Angliájában a filozófusok már egyre
többet foglalkoztak a fogyatékkal élő személyekkel.
De nem csak a fogyatékkal élők érdekelték őket, hanem
általában az emberi érzékelés, az észlelés, valamint a
nyelv kialakulása és fejlődése.
Ez utóbbi vizsgálódáshoz ehhez siket embereket
kerestek, hogy vizsgálják őket. A vakok körében szintén
folytattak vizsgálódásokat.
Például az érdekelte őket, hogy ha egy születésétől
fogva nem látó ember hirtelen látó lenne, akkor
felismerné-e azokat a tárgyakat, amelyeket korábban
tapintással ismert meg.



A Londoni Királyi (Tudományos) Társaság (Royal
Society of London) 1682-ben kapott egy királyi
okirattal megerősített felhatalmazást a természet
jelenségeinek tanulmányozására. („History of things”,
„historia naturalis” azaz „természethistória” vagyis
„természetrajz” = a természet jelenségeinek leíró
rendszere.)
A természeti dolgok vizsgálatával párhuzamosan egyre
nagyobb igény merült fel egy egyetemes nyelv
megalkotása iránt.
Először a 17. század középén vetődött fel ez a
gondolat, majd a következő háromszáz évben újra és
újra felmerült.


Ezzel együtt vetődött fel újra és újra a siketek
számára egyfajta „látható beszéd” fonetikai
rendszere kidolgozásának az ötlete.
A következő századokban olyan hírességek is
foglalkoztak ezzel a témával, mint például John
Cleland (a Fanny Hill című, botránykővé vált
regény szerzője), illetve Alexander Melville
Bell (Alexander Graham Bell, a telefon
feltalálójának az apja), aki „visible speech” néven
tett közzé egy fonetikai rendszert a 19.
században.



A Királyi Akadémia tagjai tehát nagy
elszántsággal a siketség vizsgálatához. Köztük
volt William Holder, George Dalgarno, John
Bulwer és John Wallis.
Elsődleges céljuk az volt, hogy a siket
emberektől tudják meg a titkát annak, hogy
milyenek voltak az emberek a beszéd, a nyelv
kialakulása előtt, mielőtt a fogalmaikat a beszélt
nyelv alakította, formálta.
Ezek a filozófus-természettudósok tehát
illusztrációként használták a siket gyerekeket és
felnőtteket az értekezéseikben.



Ilyen írások jelentek meg: John Wallis: De loquela
(1653) és Levelek Robert Boyle-hoz (1670), William
Holder: Elements of Speech (1699), George Dalgrano:
Didascalocophus (1680) és George Sibscota: deaf and
dumb man’s Discourse (1670).
Ezek a művek filozófiai jellegű eszmefuttatások voltak a
nyelv természetéről, és jól kidolgozott elemzéseket a
beszéd különböző elemeiről.
A siket emberek tanításával szerzett tapasztalatok arra
szolgáltak, hogy alátámasszák ezeket a
gondolatmeneteket, amelyek egyebek között a
mesterséges nyelv kidolgozásának szükségességét
bizonygatták.


Ezeknek az úttörő személyiségeknek a
munkásságát ma hajlamosak vagyunk úgy
tekinteni, mint a fogyatékkal élők oktatására tett
sikeres kísérleteket, de tudnunk kell, hogy ezek a
kezdeményezések még nem vittek közelebb a
siketség pszichológiai jelenségeinek a
megértéséhez.
A Királyi Akadémia tagságának a siketséggel
kapcsolatos írásai voltaképpen dilettáns munkák
voltak abban az értelemben, hogy valójában nem
érzékeltették a süketség lélektani és
ismeretelméleti (episztemológiai) komplexitását.

Egyetértve azzal a felfogással amely
Hippokratész óta uralkodott, a siket embereket
ők is kuriózumnak, ritka érdekességnek
tekintették, gyógyításukra többször alkalmaztak
pszichológiailag spekulatív eljárásokat, mintsem
hogy a saját vizsgálódásaik eredményeit
próbálták volta meg átültetni a gyógyító
pedagógia gyakorlatába.


John Wallis (1616-1703) az
oxfordi egyetem matematika
professzora, aki
jelentőseredményeket ért el a
kalkulus (differenciál- és
integrálszámítások) terén. Egyike
volt a Királyi Akadémia alapító
tagjainak. Mindemellett a maga
korában a siketség legismertebb
szakértője volt.
A matematika terén elért hírneve,
a nemzetközi tudományos életben
szerzett tekintélye révén
hatékonyan tudta ráirányítani a
közvélemény figyelmét a születő
félben levő gyógyító pedagógia
eredményeire.


Wallis 1653-ban megjelentetett egy könyvelt az
angol nyelv leíró nyelvtanáról „Grammatica linguae
anglicanae. Cui praefigur, De loquela sive sonorum
formastione, tractatus grammaticophysicus” címmel.
A nem angol nyelvű olvasók számára írt latin
nyelvű grammatika könyv bevezető
tanulmányában a siket személyek nevelésének
fontosságáról is értekezett.



Ebben a De loquela rövid címen ismertté
bevezető tanulmányban Wallis részletezően leírja
a beszédképző szerveket, a hangokat és alaposan
elemzi az angol kiejtés fonetikai sajátosságait.
Ez utóbbi különösen fontos volt a nem angol
anyanyelvű és a siket emberek esetében.
A bevezető fejezet külön talulmány formájában
magyarul is megjelent 1910-ben, Szabó Imre
fordításában. Címe: „Tanulmány a beszédről
vagy az összes betűk képzéséről és azok igazi
hangzásáról”.


Amikor 1661-ben Wallis elvállalta a 25 éves
Daniel Whalley oktatását, akkor már a „De
loquela” jelentette a siket személy oktatásának
alapját.
Wallis nagy hangsúlyt fektetett az írott nyelv
oktatására, ezek után a jelnyelv egy sajátos
fajtáját használta a George Dalgarno (16261687) által kidolgozott kézjel-ABC-t.


Wallis olyan jó eredményt ért el a fiatalember
oktatásában, hogy bemutatta őt a Királyi
Akadémián, hogy demonstrálja
beszédkészségének fejlődését.
A vélemények elismerőek voltak, Whalley
„beszéde nem volt ugyan választékos, de
érthető” („though not elegantly, yet so as to be
understood”).






Wallis a siketek tanításával szerzett tapasztalatai alapján
műveiben határozottan állította, hogy a siketnéma
megtanítható a hangbeszédre, (Gordosné, 1996, 68.)
A fejlesztőmunka előfeltétele az ép beszélőszerv.
A siketnéma gyereknek meg kell tanulnia kiejteni a
hangokat, szavakat, meg kell tanulnia minden szó
értelmét. Ennek eléréséhez két feladatot jelöl meg:
1. a kiejtés tanítását,
2. a beszéd tartalmi részének elsajátítását.
Véleménye szerint a siketnéma a látás segítségével teljes
mértékben tudja pótolni azokat az információkat,
amelyeket a ép érzékszervű emberek a hallás útján
szereznek. Nagy hangsúlyt fektetett a szókincs
gyarapítására, ehhez szótárt (tezauruszt) is szerkesztett.




Az előzőekben már említett George Dalgarno (16261687) az általa kidolgozott kézjel-nyelv révén írta be a
nevét a gyógyító pedagógia történetébe.
Rendszerének továbbfejlesztett változatát ma is
használják.
Tapasztalatai alapján tudta, hogy a siketek
beszédfejlődésében a korai fejlesztésnek döntő szerepe
van.
Ezért hangsúlyozta azt, hogy az édesanyák és a dajkák
nagyon sikeresek lehetnek a siket gyermek
beszédtanítása terén akkor, ha „a kezük legalább olyan
fürge, mint amilyen a nyelvük szokott lenni”. (Idézi
Winzer, 34.)
Dalgarno kézjelei
Ábra „Dalgarno kesztyűjé”-n



Johann Conrad Amman (1669-1724) svájci
orvosdoktor volt, aki Hollandiába emigrált. Lelkesen
kutatta a nyelv fejlődését.
A nyelvet Isten adományának tekintette, misztikus
eredetét a következőképpen írta le: „A hang a Szentlélek
emanációja (kiáradása), amelyet Isten lehelt az ember
orrlyukába, amikor élő lélekkel ajándékozta meg…”
(idézi Winzer, 36.)
A beszélt nyelv fontosságát Amman azért hangsúlyozta,
mert mindenekelőtt az értelem fejlesztésére törekedett,
és ehhez kívánta a nyelvet eszközként használni.


Foglalkozott a siketnémák és a beszédhibások
tanításával is – lelkesedését arra a feltevésre
alapozta, hogy ő az első, aki e téma iránt
érdeklődik. Tanítványai jelentős sikereket értek
el.
23 éves korában, 1692-ben adja ki művét,
melynek címe: „Surdus loquens, seu methodus,
qua, qui surdus natus est, loqui discere possit”,
azaz: „Beszélő süket, vagy módszer, amellyel a
süketen született egyén beszélni megtanulhat”.


Miután megismerkedik Wallissal, értesül arról, hogy
előtte már többen megkísérelték a siketek beszélni
tanítását. Módszerét továbbfejleszti, és 1700-ben
megjelenteti új könyvét, melynek címe: Dissertatio de
loquela, qua non solum vox humana, et loquendi
artifixium ex originibus suis eruuntur; sed et traduntur
media, quibus ii, qui ab incunabulis surdi et muti ferunt,
loquem adipisci, quique difficulter loquuntur, vitia sua
emendare possint”, azaz:
„Értekezés a beszédről, mely nem csupán alapjaiból
kutatja ki az emberi hangot és a beszéd művészetét,
hanem közli azon eszközöket is, melyek segítségével
azok, akik születésük óta süketek és némák, a beszédet
elsajátíthatják, vagy akik nehézkesen beszélnek, hibáikat
kijavíthatják”. Magyarul ez a bővített mű 1910-ben
jelent meg Szabó Imre fordításában, Surdus loquens
(Beszélő süket) címmel.










Amman három témával foglalkozik könyvében:
1. A beszéd és annak eredete,
2. a hangok képzése és
3. a süketnémák és a beszédhibások oktatásának
módszerei.
Amman a némaságot is osztályozza, és annak öt fajtáját
különbözteti meg:
1. Született siketségből eredő némaság,
2. beszédpélda hiányából eredő némaság,
3. tompaelméjűség következtében fellépő némaság,
illetve hibás beszéd,
4. a beszélőszervek hibás működése folytán fellépő
némaság,
5. beszédképtelenség (motoros afázia és hallónémaság).


A siketnémák gyógyítására, nevelésére eljárást dolgoz
ki, amelyet tökéletesnek tart. Az általa elképzelt tanuló
„eleven eszű” és „tanulékony”, életkora pedig 3-15 év
között van.
Módszertanának új vonása, hogy a kiejtés tanításával
párhuzamosan tanítja (szótagoló módszerrel) az
olvasást, és az írást. Új elem nála a szájról-leolvasás
tanítása is. Az első a gyógypedagógia történetében, aki
felismeri, hogy a siketnémák beszédtanításának egyik
legfontosabb feladata, hogy a tanítványt képessé tegye
gondolatainak a szavak segítségével való kicserélésére.
(Gordosné, 77.)




Nagy hangsúlyt helyez a beszéd tartalmi
felépításáre. „Mikor született siket tanítványom
olvas, és az én beszédemet már némileg utánozni
tudja, úgy bánok vele, mint üres lappal, és a világ
új lakójával” (Amman: A beszélő süket. Idézi:
Gordosné, 77.) Locke hatása?
Amman a beszédhibák javításával is foglalkozik.
Ezek két fajtáját különíti el:
1. általános fogyatkozás,
2. részleges fogyatkozás.




Nagy hangsúlyt helyez a beszéd tartalmi
felépításáre. „Mikor született siket tanítványom
olvas, és az én beszédemet már némileg utánozni
tudja, úgy bánok vele, mint üres lappal, és a világ
új lakójával” (Amman: A beszélő süket. Idézi:
Gordosné, 77.) Locke hatása?
Amman a beszédhibák javításával is foglalkozik.
Ezek két fajtáját különíti el:
1. általános fogyatkozás,
2. részleges fogyatkozás.




1. Általános fogyatkozás: hottentottizmus és
dadogás.
2. Részleges fogyatkozás: egy-egy beszédhang
hiánya vagy tökéletlen képzése.
A beszédhibák javítására nincsen kidolgozott
módszertana, de vannak érdekes ötletei (pl. a
dadogó beteg olvasson hangosan, a szöveget
tanulja meg kívülről.
Amman hatása a legnagyobb az eddig tárgyalt
gyógypedagógus egyéniségek közül.