Transcript 05_Ujkor_2

A gyógypedagógia
története
5. Felvilágosodás, újkor
2. rész
A felvilágosodás gondolatvilága és a
gyógypedagógia
Étienne Bonnot de Condillac (1715-1780)



Locke elkötelezett híve, a
szenzualizmus egy leegyszerűsített
empirista változatát képviselte.
Eszerint minden képzet, minden
eszme a érzékszervi tapasztalásból
származik.
Locke-nál merevebben képviselte a
„tabula rasa”-elvet, azaz a locke-i
„sensation” (érzékelés) mozzanatára
helyezte a fő hangsúlyt, és figyelmen
kívül hagyta az elme információfeldolgozó tevékenységét, a
„reflection”-t.



A Traité des sensations (1754) című értekezésében
Condillac elutasította Locke felfogását az eszmék
kettős eredetéről (érzékelés és reflexió).
Ehelyett a lélek teljes szerkezetét úgy tekintette,
hogy az kizárólag az érzékelésre épül.
Condillac abbénak az eszmék eredetére vonatkozó
elképzelését erőteljesen befolyásolták azoknak a vak
emberek tapasztalatai, akik sikeres szürkehályogeltávolító műtéten estek át. Gondolkodásmódját
befolyásolták továbbá Diderot siketnéma
emberekkel folytatott vizsgálódásai is.




Ezen elmélet demonstrációjaként Condillac példaként
egy először csak szaglóérzékkel rendelkező képzeletbeli
lényt említ, és ezt az érzékelést tekintette a tudásszerzés
szempontjából a legkevésbé érzékesnek.
Ezt követően nyomon követte azt, hogy a szaglás
hogyan segíti elő a következő pszichikai műveleteket,
mint az összehasonlítás, a megítélés, a motiváció,
emlékezet stb. – ezzel szemléltetve, hogy egy érzékszerv
az összes többi képességet fejleszti.
A szaglás után a tapintást elemezte ugyanilyen
módszerrel.
Ilyen módon Condillac megkísérelte lépésenként
rekonstruálni a normális ember mentális világát
megmutatván, hogy minden az érzékszervekből és ezek
kölcsönhatásából ered.


Condillac intelligens lényeknek tekintette az
embereket, akik a nyelv adománya által képesek
a reflexióra; ezáltal az emberi intellektus
fejlődését alapvetően a nyelv fejlődésével
állította párhuzamba.
A nyelvről szóló korabeli viták arról szóltak,
hogy a gesztusok-e a beszéd természetes
előzményei, vagy a gesztus és a beszéd teljesen
független egymástól a fejlődés során.



Mint gesztus-teória meggyőződéses híve,
Condillac azt feltételezte, hogy a hangokat
kezdetben hozzáadták a természetese
gesztusnyelvhez, és azt hitte, hogy a fogalmak
felidézését segíthette a nyelvek használata.
Nagy súlyt helyezett a nyelv szerepére, és úgy
látta, hogy a fogalmak egy jel vagy szó
asszociációjával rögzültek.
Bár hitt abban, hogy a tanulás elsősorban az
érzékszervek útján történik, feltételezte, hogy a
nyelv formálja, ahogyan az elméleti tudás
megszerzését is.
Denis Diderot (1713-1784)


Az összes filozófus közül, akik
hatással voltak a gyógypedagógia
fejlődésére, egy sem volt olyan
erőteljesen befolyásoló hatású, mint a
briliáns és ellentmondásos Denis
Diderot (1713-1784), aki Jean Le
Rond’ d’Alembert-rel arra
törekedett, hogy a világ valamennyi
tudását enciklopédiába rendezze.
Diderot műve fókuszában az
érzékszerveiktől megfosztott emberek
nyomorúsága, kizsákmányolása állt, és
ösztönözte törekvéseket a siket, a vak
és a siketvak egyének oktatásáraképzésére.


A látáskárosodás problémáját a következő
művében fejtette ki: Levél a vak emberekről a
látók számára (Lettre sur les aveugles à l’usage
de ceux qui voient, 1749), amelyben a vakok és
siketvakok számára új módszert javasolt.
Megfigyelte, hogy egy gyermek tanítható a
tapintás segítségével, azáltal, hogy türelmesem és
kitartóan kapcsolatban van az érintett tárgy
kézzelfogható tulajdonságaival.


Diderot levele a siket és néma emberekről
(Lettre sur sourds et muets… 1751) szintén
foglalkozik a szenzoros depriváció jelenségével,
és így az siketnéma egyénekről szóló első átfogó
tanulmányként tartjuk számon.
Diderot levelei lelkesedést és érdeklődést
váltottak ki Párizsban. Sokakat elragadott az
elképzelések újszerűsége, és a reagáltak
hátrányos helyzetű személyek tanulmányozásával
és oktatásuk lehetőségeivel kapcsolatos
gondolatokra.



Diderot műveltségének tisztelettel adóztak a
korabeli tudósok is.
De pszichológiai spekulációi az ateizmus elemeit
is magukban foglalták. A hivatalos körök ezért
nem nézték jó szemmel működését. Három
hónapos börtön követte az 1749-es levél
megjelenését Vincenne-ben.
A heves közfelháborodás azonban, amely
Diderot bebörtönzést követte, a vak emberek
bálványává tette őt. Pszichológiai és pedagógiai
gondolatai széles körben elterjedtek.
Európa gyógypedagógus úttörői



A 18. században már több olyan gyakorló
gyógypedagógus lépett színre, akik megismerték és
derűlátó optimizmussal fordították le a gyakorlat
nyelvére a neves filozófusoknak a fogyatékkal élő
emberek nevelésével és oktatásával kapcsolatos nézeteit.
A felvilágosult filozófia talaján létrejött új környezetben
kezdtek új pedagógiai kísérletekbe.
Az úttörő gyógypedagógusok egyre többet
panaszkodtak a fogyatékosok helyzetére, emberhez
méltatlan életkörülményeire.



Nem voltak hajlandók továbbra is türelmesen
beletörődni az évszázadok óta változatlan
helyzetbe.
A minden egyén társadalmi jogairól alkotott új
elméletet a francia gyógypedagógia úttörő
képviselői a felvilágosult pedagógia eszméivel
ruházták fel.
Ez az új alkalmazott pedagógia a
szenzualizmusban, a nyelvben és az egymást
helyettesítő szenzoros ingerek teljesebb
megértésében gyökerezett.
Jacob Rodrigue Pereire (1715-1780)


Locke empirikus pszichológiája,
amelyet áthatottak a francia
szenzualisták gondolatai, korán
kifejeződött Pereire
munkásságában. (Származását
tekintve száműzött spanyol zsidó
volt, eredeti neve Giacomo
Rodríguez Pereira.)
Ő volt a siket tanulók első hivatásos
tanára Franciaországban.



Pereirának az erőfeszítései, amelyek a siketség
következményeinek az enyhítésére irányultak, többet
köszönhettek Rousseau-nak, mint bármely más korabeli
gondolkodónak.
Talán azért alakult ki ez a szellemi kölcsönhatás kettejük
között, mert egymás szomszédjai és közeli ismerősei
voltak. Vagy talán a romantika és empirizmus finom
keveredésének, amely Rousseau pedagógiájában
kifejeződött.
Pereira magáévá tette Rousseau szenzualista gyökerű
előírását az egyén oktatására és különösen
érzékszerveinek strukturált és rendszeres képzésére.


Rousseau gyakran felkereste Pereira iskoláját.
Eduoard Seguin francia gyógypedagógus szerint
a filozófus pedagógiai elméletében – amely
empirikus alapelvekben gyökerezett és konkrét
kifejeződést az Émile című könyvében írja le – a
saját vizsgálódásain kívül Pereira tapasztalatait is
hasznosította.
Viszonzásképpen az Émile-ben bemutatott
pedagógiai elmélet Pereira egyik fő útmutatója
lett.



Hite ellenére, hogy minden idea az érzékekből
származik, Condillac írásai tanúsága szerint nem
támogatta az érzékszervek specifikus és módszeres
képzését.
Ezzel szemben Rousseau meg volt győződve arról,
hogy ha a gyerekeket hagyják egyedül játszani, akkor a
motoros fejlődésük természetesen foga alakulni, bár
érzékszerveiket képezni kell.
Azt állította, hogy minden érzékszerv speciális képzést
igényel nem csak azért, hogy az érzékenységet fokozza,
hanem azért is, hogy fejlessze a tárgyak
megkülönböztetésének képességét.




És csak ezután lehet az érzékszervet döntésalkotásra
használni. Rousseau-val egyetértve Pereira azt vallotta,
hogy minden gondolat az érzékekből ered; hitte, hogy
az érzékszervek erősítik és helyettesítik egymást.
Ennélfogva az oktatás hangsúlyát áttette a képességek
fejlesztéséről az érzékszervek fejlesztésére.
Rousseau az Émile-ben a gyerek kézzelfogható tudás
iránti érdeklődését hangsúlyozza, amely arra késztette
Pereirát, hogy a tapintást tekintse a tudás alapjának, és
szigorúan fejlessze ezt az érzékelési módot.
Megkísérelte demonstrálni, hogy minden érzékszerv
a tapintás érzékszervének valamilyen változata.



Pereira módszereinek pontos rekonstruálása nem
lehetséges. Mint támogtói, például Henry Baker és
John Conrad Amman, Pereira titokzatosságba
burkolta a működését, „kimondottan megtiltotta
tanítványainak, hogy elárulják, hogyan képezték őket”.
Úgy tűnik, hogy a siket gyerekekről írott művében
Pereira az egymást helyettesítő érzékszeri
ingereket használta – Jean Pablo Bonet egykezes
spanyol ábécéjét – melyhez hozzátette az ő saját maga
által kidolgozott 40 jelet.
1767-ben Pereira bevonta a tanításába az ún. „beszélő
trombitát”, hogy demonstrálja, hogyan lehet stimulálni
a megmaradt hallást a beszédteljesítmény javítása
érdekében.



Pereire előtt a siket emberek hallómechanizmusának az
ösztönzését Archigenes kísérelte meg az 1. században,
Tralles-i Alexander a 6. században, Guido Guidi a 16.
században.
Mindazonáltal Pereire olyan módszereket alkalmazott a
hallásképzésben, amelyeket még ma is alkalmaznak a
tanárok nagyon fiatal siket gyerekeknél.
Pereire tanítványai messzire jutottak a tanulásban, az
egyikük Saboureux de Fontenay rendkívül magas
szintű műveltségre tett szert veleszületett siketsége
ellenére. Sikereit igazolta a Francia Tudományos
Akadémia tudósai előtt három alkalommal tartott
bemutatója, és kiérdemelte kortársai elismerését is.




„Semmi nem tudná összegző formában megmutatni,
hogy az érzékszervek alapvetően mennyire egyformák,
és hogy milyen mértékben támogatják egymást” –
állapítja meg Georges-Louis de Buffon francia
természettudós, miután megtekintette Pereire siket
diákjainak bemutatóját.
Diderot-t is inspriálta siketekről írt levele megírásában
Pereira siketekkel végzett bemutatója a Tudományos
Akadémián.
A nyelv eredetéről írt esszéjében Rousseau elismerően
szólt arról, hogy Pereire milyen leleményesen
biztosította a siketet természetes nyelvfejlődését,
dicsérte a tanárt, az első személyt Franciaországban, aki
a gyakorlatban alkalmazta ezt a „csodálatos módszert”.
A hivatalos szervek is elismerték Pereirét, a francia
király pedig életjáradékkal jutalmazta.
Charles Michel de l’Épée (1712-1789)



Pereire egy következetlen és különc zseni volt, olyan
módszereket dolgozott ki, amelyek megelőlegezték a
száz évvel később működő Itard, Seguin és Maria
Montessori munkásságának egyes elemeit.
Mindemellett olyan alapelveket fogalmazott mely,
amelyek később axiómák lettek a siket és az értelmileg
fogyatékos gyermekek nevelése terén.
De annak ellenére, hogy Pereire lelkesen népszerűsítette
a szenzualizmus tanait és az alternatív szenzoros
ingerek elméletét, koncepciója mégis egy lélektani
szakadék felett egyensúlyozott, amelyet soha nem volt
képes felderíteni.



Nem integrálta gyógypedagógiai koncepciójába a
felvilágosodás új nyelvelméleti tanításait sem.
Nagyvonalúan túlértékelte a beszélt nyelv jelentőségét,
úgy tekintve erre, mint a gondolkodás fejlesztésének
legfontosabb eszközére. A siketek beszédtanítását
tekintette oktatásuk legfőbb céljának.
Mindazonáltal a nyelv fejlődésére vonatkozó korabeli új,
provokatív elméletek lehetővé tették a siketen született
gyerekek esetében az olyan módszerek alkalmazását,
amelyek teljes mértékben az alternatív ingerek
alkalmazásán alapultak.



Pereire esküdt ellensége, Charles Michel de l’Épée
francia pap volt az, aki körültekintően alkalmazta a
siketség lélektanára vonatkozó elméleteket és a nyelv
fejlődésére vonatkozó modern tanokat a siketek
tanításában.
Egy alkalommal de l’Épée az egyházközségéhez,
Troyeshez tartozó két siket gyerekkel találkozott,
akiknek a könyörgése arra késztette, hogy alapítson egy
iskolát a szegény siket gyerekek számára.
1760-ban, amikor már majdnem ötven éves volt, de
l’Epée iskolát nyitott hat szegény siket gyermeknek
otthonában, a párizsi Moulins utcában, sajnos nagyon
közel Pereire jól működő iskolájához.




A troyes-i tapasztalatait kivéve az abbé keveset tudott a
siket gyerekek tanírásáról, de, miután elhintette a
magvakat, korábbi tanárok írásaival nevelte ezeket, és a
Franciaországban népszerű szenzualista elméletekből
merített ideológiával.
De l’Épée először lelkiismeretesen tanulmányozta
Amman és Bonet műveit, spanyolul is megtanult, hogy
az utóbbit olvasni tudja.
Úttörő munkája nemcsak Locke, Diderot Condillac
és Rousseau nyelvfilozófiai elméleteit visszhangozta,
hanem a janzenista pedagógiai gondolatokat is
tükrözte a gyermekkor különleges jellegét illetően.
Olyan vágyak is kifejeződtek elméletében, hogy
létrehozza a gyermekek lelki sajátosságaihoz illeszkedő
módszereket.
Emlékeztető: Janzenizmus




A kor ellentmondásait tükrözi a katolikus valláson belüli
megújhodást hirdető janzenizmus (Cornelius Janzen holland teológus
után) híveinek felfogása. A janzenisták egy része a franciaországi
Port Royal kolostorban létesített iskolát.
Ők a gyermekek krisztusi ártatlanságáról vallott nézetet
elegyítették a középkor pesszimista szemléletmódjával.
Szent Ágostonhoz hasonlóan úgy vélekedtek, hogy az ember a
bűnbeesés óta hordozza magában a bűnre való hajlamot, és Isten
megszentelő kegyelme nélkül tehetetlenül áll a világban. A keresztség
által azonban mindannyian részesülünk a megszentelő kegyelemben.
Ezt Isten csak azoknak nyújtja, akiket erre érdemesnek tart. Az
üdvösségre csak úgy lehet reményünk, ha a keresztség adta ártatlanság
állapotát (l'innocence chrétienne) megóvjuk a romlott természet
kényszerével szemben. A gyermekség szent: a Szentlélek lakozik
benne. Ezért kell tőle aggályos gonddal távol tartani minden káros
befolyást: a családi otthon gyakran világias, hívságos légkörét
éppúgy, mint a korabeli kollégiumok versengésre és besúgásra
késztető tömegnevelését



Alapvető feltevésként de l’Épée átvette Locke
gondolatát arról, hogy a nyelv mesterséges és
önkényes, illetve hogy nem létezik természetes
kapcsolat a metafizikai fogalmak és a fülbe eljutó
hangok között, mint ahogyan ugyanazon gondolat és a
leírt betűk között, amelyeket a szem lát.
Ebbe a felfogásba oltva jelent meg volt a francia
filozófusok által kidolgozott koncepció arról, hogy a
képek a gondolatok alapjai, ezek ugyan gyakran nem
jeleníthetők meg a beszédben, de talán közvetlenebbül
kapcsolódnak a gesztusokhoz.
De l’Épée abbé úgy vélekedett, hogy „a süketeket és
némákat lehetséges írott betűkkel oktatni, amelyekhez
mindig érzékelhető jelek társulnak”.




Mielőtt magáévá tette volna a helyettesítő ingerek módszerét,
de l’Épée alaposan megfigyelte tanulóit.
Meggyőződött róla, hogy az egymással való
kommunikációban természetes módon használt jelek az
anyanyelv alapjai.
„A siketnémák természetes nyelve a jelek nyelve” – vonta le a
következtetést az abbé. Meg volt győződve arról, hogy
tanulóinak nem hang-, hanem jel-kommunikációs
rendszerre van szükségük. (Ezt nevezzük manualista
modellnek.)
Nem riadt vissza attól, hogy az általa javasolt nyelv elkülöníti a
siketeket a többségi társadalomtól, és egy új nyelvet próbált
alkotni a tanulók által használt jelekből. Ahhoz a
jelcsoporthoz, amelyet a tanulók spontán módon használtak,
de l’Épée sok saját maga által kialakított jelet is hozzátett,
melyek néha a tanulók által alkalmazott jeleken alapultak,
olykor pedig teljesen eredeti jeleket talált ki.



A tanulók jelei nagyjából jelezték a tárgyakat,
tulajdonságokat, eseményeket, de az abbé jelei a francia
nyelvtani funkcióknak feleltek meg.
Jeleket fejlesztett ki az igeidő, a személy, a nyelvtani
kategória stb. jelzésére és az elvont kapcsolatok,
metafizikai és vallásos eszmék jelölésére.
Az abbé jóvoltából az egész rendszer a beszélt
nyelv manuális-vizuális megfelelőjévé fejlődött, a
jelek teljesen artikulált nyelvévé. Az ujj-jelelés is
beleépült ebbe a rendszerbe. Valószínűleg ugyanazt a
rendszert használta, mint Pereira, amelyet Fontenai,
Pereira egyik tanítvány mutatott be l’Épée-nek egy
nyilvános prezentáció alkalmával.



De l’Épée „tabula rasa”-nak tekintette siket tanítványait,
Condillac képzeletbeli szobrához hasonlóan, akit
életre kívánt kelteni.
Szigorú intellektuális megközelítést képviselt az
oktatásban, ha már egyszer felébresztette értelmüket az
érzékszerveik stimulálásával, akkor arra
összpontosította figyelmét, hogy megtanítsa a siket
gyerekeket szisztematikusan gondolkodni.
De l’Épée ragaszkodott ahhoz, hogy a nevelés központi
kérdése az legyen, hogy a siket egyéneket logikus
gondolkodásra késztesse, és ebben az értelemben
célkitűzése hűen tükrözze a francia moralisták
intellektuális értékeit.




Mivel a nyelvet többnek tekintette a hangok és az
írásmód verbális rendszerénél, egy hajlíthatatlan
álláspontot képviselt a beszéd tanításában.
Ragaszkodott a hangutánzás és a szabályos nyelvi
kifejezés megkülönböztetéséhez, és az artikuláció
képzést pusztán annak függelékének tekintette, hogy a
fő cél, a siketek elméjének a fejlesztése megvalósuljon.
Azt állította, hogy a „siketnémák, ha tanítják őket,
ugyanúgy tudnak beszélni, mint mi”.
A folyamatot nem tekintette sem hosszadalmasnak, sem
fájdalmasnak, a feladatot egyszerű nőkre osztotta ki,
akiknek megtanította ezt „maximum két hét leforgása
alatt”.



Éles ellentétben az „oralista” (hangzó beszédre épülő)
módszereket előnyben részesítő úttörőkkel de l’Épée
nem titkolózott, hanem szívesen látta a kíváncsi kritikus
és cinikus érdeklődőket.
1771 és 1774 között évente nagyon nagy ovációval
fogadott bemutatókat rendezett tanítványai
eredményeiből a kápolnában, amelyet az apja által
épített tágas házhoz épített a király építésze.
Ezekkel a bemutatókkal kívánta meggyőzni az
oktatókat, akadémikusokat és a nagyközönséget arról,
hogy a siket egyének nemcsak a nyelvet tudják
elsajátítani, hanem ugyanúgy képesek az oktatásra, a
tanulásra, mint azok, akik hallanak és beszélnek.


Például 1773 augusztusában, egy fontos
bemutatón, melyre a pápai nuncius és más
méltóságok is megjelentek, a tanulóknak 200
kérdést tettek fel három nyelven, sok kérdés az
egyház misztériumaira vonatkozott.
De l’Épée jelrendszere és pedagógiája, illetve azt
ezt megalapozó filozófiai elvek nagy elismerést
váltottak ki a nevelőkből, törvényhozókból,
egyházi emberekből, filozófusokból.



Condillac korábban tagadta a siket emberek emlékező
képességének a létét, mert úgy vélte, hogy a
memóriához szükség van a nyelvre.
Most a filozófus túláradóan dicsőítette az abbét, „mert
- úgymond - ő volt az, aki a cselekvés nyelvét
átalakította egy egyszerű módszertani készséggé azért,
hogy tanítványainak mindenféle fogalmat
megtaníthasson”. „Az így megtanult fogalmak” –
jegyezte meg Condillac –, „valószínűleg egzaktabbak,
pontosabbak, mint a hallás segítségével megtanultak.”
De l’Épée munkássága teremtette meg az alapjait a
későbbi korok modern nevelő eljárásainak a siket
gyerekek segítésére.
Roch Ambroise Lucurron Sicard
(1742-1822)


Sicard abbé Bordeaux-ból jött,
hogy megtanulja de l’Épée
módszereit és 1789-ben átvette
annak iskoláját, amely 1791-ben
országos intézmény lett.
Sicard teljesen elfogadta mentora
filozófiáját és pedagógiáját:
rendezettebbé és árnyaltabbá
tette a jeleket. Nagyban
hozzájárult a francia
gyógypedagógiai módszer
elismertetéséhez.
Sicard abbé egy siket leányt
tanít
Jerône-Martin Langlois
festménye, 1806





A forradalom pusztításai, a terror, Napóleon uralma és Sicard
politikai irányultsága komoly következményekkel jártak.
Mivel hű királypárti maradt, a száműzött Bourbonok híve
maradt.
1792-ben már a Nemzetgyűlés bizottsága előtt kellett
megjelennie. Elfogták, börtönbe vetették, mert nem volt
hajlandó letenni a papoktól megkövetelt hűségesküt.
Sicard elmenekült, ám a felbőszült tömeg megölte volna, ha
egy Monnet nevű órásmester váratlanul a védelmére nem kel.
Önmagát védve Sicard így könyörgött: „Sicard abbé vagyok.
Siketnémákat tanítok, és mivel szerencsétlenek száma mindig
nagyobb a szegények, mint a gazdagok körében, sokkal
hasznosabb vagyok számotokra, mint nekik.” (A csőcselék
haragjától való megmenekülése történetét Thomas Carlyle írja
le a francia forradalom történetéről írott könyvében.)


Sicard és iskolája politikai elhajlása ellenére
túlélte a terrort. Hű királypárti maradt, és
minden bizonnyal örvendezett a Bourbonok
visszatértének és Napóleon száműzetésének.
Az újra hatalomba került XVI. Lajos
becsületrendet adományozott neki. Amikor
Napóleon visszatért Franciaországba Elba
szigetéről, Sicard két tanítványával Londonba
menekült. (Ez meghatározó esemény volt az
észak-amerikai gyógypedagógia történetében,
mivel hatása angol közvetítéssel Amerika felé
irányult.)
Samuel Heinicke (1727-1790)


Ahogyan de l’Épé Párizsban hozott
létre egy tanítási módszert, ezzel
párhuzamosan egy ellentétes
módszer alakult ki
Németországban.
Samuel Heinicke kifejlesztett egy
alternatív elméletet, egy „oralista”
módszert a siket gyermekek
tanítására, amely logikusabb és
szisztematikusabb alkalmazása volt
a korábbi európai elődök – pl.
Amman – módszerénél.



Heinicke pályafutása változatos volt. Nem vette
feleségül az apja által számára kiszemelt leányt, és 1750ben családját elhagyva Drezdába ment, ahol zsoldos
katona lett a szász választófejedelem testőrségében.
A hétéves háborúban a poroszok börtönbe vetették, de
innen elszökött – egy púpos hegedűs álruhájába
öltözve. Jénába menekült és ott beállt a királyi
testőrségbe.
Ezzel együtt beiratkozott az egyetemre is, hogy tanár
legyen, és szabadidejében latint, franciát és matematikát
tanult. Magántanítóként oktatott egy siketnéma fiút, és
1754-re figyelme a siket személyek tanítása felé irányult.


1768-ban Heinicke iskolát létesített
Eppendorfban, de ezt 1775-ben
elhagyta, amikor a helyi lelkipásztor
prédikációjában elítélte munkáját.
A pap szerint nem volt helyes
beavatkozni isten munkájába, aki
ilyen fogyatékos személyeket is
teremtett. 1778-ban a szász
választófejedelem védelme alatt az
iskola Lipcsébe költözött.




Heinicke több szálból szőtte össze a siket tanulók
képzésének teljes módszerét.
Azt állította, hogy a beszéd áll az első helyen, és ez válik
a siket tanulók mentális fejlődésének a kizárólagos
eszközévé.
Hogy elérje ezt a célt, kifejlesztett egy módszert, ami
teljes mértékben ellentétben volt a de l’Épée által
kifejlesztett módszerrel, nevezetesen azzal, hogy a
mesterséges nyelv a sarkalatos pont, ekörül forog
minden.
Heinicke nem látott lehetséges kompromisszumot
a beszéd és a jelelés között; úgy vélte, hogy az
emberek csak a szavak segítségével tudnak
gondolkodni, és csak akkor tudják a szavakat
megérteni, ha képesek artikulálni is őket.



Az emberi gondolat – érvelt – lehetetlen
gesztusokkal vagy írott formában, csak
kimondott szavakkal lehetséges.
Heinicke azt állította, hogy a nem beszélő siket
gyerek soha nem válhat többé mássá, mint egy
író gépezetté.
A jeleket elkerülve és dacolva az írásbeliség
franciák által való hangsúlyozásával, ő főleg arra
törekedett, hogy növendékeit képessé tegye a
szóbeli kommunikációra.



Keveset tudunk Heinicke tényleges
módszertanáról, mivel azt titok övezte, amely annyira
jellemző volt az orális módszer képviselőire.
Semmit nem tett közzé pedagógiájáról, noha számos
gyermekkönyvet írt. David Greenberger magyarázata
alapján Heinicke fő törekvése az volt, hogy képessé
tegye tanítványait a szóbeli kommunikációra, és ennek
megvalósítása érdekében sokat gyakorolták a szájról
való olvasást is.
Megtanította tanítványait minden beszédhang lehető
legpontosabb artikulációjára, főleg a magánhangzókéra.



Az a nézete, hogy a beszéd a siketnéma tanulók
oktatásának alfája és omegája oda vezetett, hogy
Heinicke becsmérelte azokat a tanárokat, akik más
módszerekhez ragaszkodtak. Mindemellett az „oralista”
módszer korábbi támogatóit is lenézte.
Azzal kérkedett, hogy ő volt az első és egyetlen, aki
feltalálta és a gyakorlatban megvalósította a siketnéma
tanulók nevelésének egyetlen igaz módszerét.
Állította, hogy azok, akik az ő módszerével tanultak,
megtanultak olvasni, világosan és értelmesen
gondolkodni.




Azt állította, hogy néhány hónap alatt többet elért, mint
mások sok év alatt.
Tudatlansággal és szélhámossággal vádolta azokat, akik
korábban a témáról írtak, és akik siketnéma emberek
tanítására vállalkoztak őt megelőzően.
Olyan nagy volt a gyűlölködés Heinicke és de l’Épée, az
„oralista” és a „manualista” között, hogy írásaikban is
heves vitát kezdtek saját módszerük értékéről.
Amikor de l’Épée egyik pártfogoltját, Frederick
Storkot kinevezték Bécsben a siketek iskolája élére
igazgatónak, ez a végletekig felszította a vitát.



A vitában független tudósokat kértek fel döntőbírónak.
Miután Stork inkognitóban ellátogatott Heinicke
iskolájába, jelentést tett, hogy amit látott, az nem felel
meg Heinicke túlzó állításainak.
A csekély mennyiségű információ és a független
megfigyelők tanúsága alapján a szavazás során de
l’Épée módszerét támogatták.
A Zürichi Akadémia tudósai végül ezt a véleményt
tették közzé ezzel kérdéssel kapcsolatban: „Semmiféle
artikulált nyelv, amelyet az emberek használnak, nem
teljesebb és nem jobb útmutató, mint az a nyelv,
amelyet ön létrehozott a siketnémák számára.”
Az oralista-manualista vita kezdetei


A siketnéma tanulók számára kidolgozott
legalkalmasabb kommunikációs módozatokat
illető vita nem Heinickével és de l’Épée-vel
kezdődött. Visszavezethető a brit és európai
úttörőkig. De l’Épée és Heinicke azonban egy
hosszas vita alapjait vetette meg, ez a kettősség
megmaradt egészen napjainkig.
Alapvetően de l’Épée és a manualista módszer
hívei a siketséget olyan emberi
különbözőségnek látják, amely saját nyelvet
igényel.



Ezzel ellentétben az oralista módszer hívei a siketséget
olyan emberi különbözőségnek látják, amelyet az
oralista módszer használatával lehet legyőzni – a beszéd
és a szájról olvasás azt szolgálja, hogy „normalizálja” a
siket embert, és így bele tudjon illeszkedni a többségi
társadalomba.
A vita nem maradt az iskolai oktatás keretei között.
Kölcsönhatásban volt a nevelés és szocializálódás más
területeivel.
A 18. században az orális-manuális vitát markánsan
befolyásolta a tanulók társadalmi osztálya és a tanár
státusza.


De l’Épée-t nemcsak magukkal ragadták az új
pszichológiai nézetek, hanem anyagi alapokkal is
rendelkezett, hogy létrehozza pedagógiai kísérletét. Az
abbé örömmel fogadta a kritikusokat, a cinikusokat és a
kíváncsiakat, hogy tekintsék meg módszerének
eredményeit.
Heinicke viszont adományokból tartotta fönn
iskoláját, ezek azonban a sikertől függtek. Érthető, hogy
módszerét titok övezte, és elutasította, hogy
nyilvánosságra hozza módszerét, kivéve akkor, ha
fizetnek érte. Azzal érvelt, hogy ennek a kitalálása és
megszervezése hihetetlenül sok erőfeszítéssel járt és
„nem vagyok hajlandó ennek hozamát másoknak
ingyen átengedni”.


De l’Épée abbé azt állította, hogy a szegényekért
dolgozik, Heinicke viszont a tandíjat fizető diákokat
részesítette előnyben.
Ez az egyik legnyilvánvalóbb hatása a társadalmi
hovatartozásnak az oralista és manualista módszer
alkalmazására a 19. században. A vagyonos szülők azt
kívánták, hogy gyermekeik elsajátítsák a magasabb
társadalmi körökbe való belépéshez szükséges
készségeket és nyelvi kompetenciákat. Így azután az
oralista módszert a közép- és felsőbb osztályok
részesítették előnyben, míg a szegény gyerekek
nyilvános közintézményekbe mentek, ahol a manualista
módszerrel oktatták őket.
Valentin Haüy (1745-1822)



Franciaországban és innen elterjedve az egész
kontinensen a siket tanulók nevelésének
rendszere biztos alapokon nyugodott.
Az érdeklődés a siketek után a vaksággal sújtott
emberek felé fordult.
A vak személyek már előzőleg is részesültek
némi oktatásban, de még mindig sok vak ember
kényszerült arra, hogy a szűkös megélhetését
koldulással vagy zenéléssel biztosítsa.


A felvilágosodás korában a vak emberekkel kapcsolatos
filozófiai okfejtésekben nem volt hiány: Molyneux,
Berkeley, Locke Diderot és mások feltérték a vakság
különféle aspektusait, de ha valami konkrétumot
akartak elérni, akkor egy de l’Épée-hez hasonló
elkötelezettségű és kaliberű tanárra volt szükség, egy
katalizátorra, aki a filozófiát tettekre fordítja.
Bizonyos szempontból a vak emberek első tanára
figyelemre méltó módon hasonlított de l’Épée-hez –
hátterét és eltökéltségét tekintve. Hozzá és sok más
filozófushoz hasonlóan Valentin Haüy a közrendű
embereket segítette, noha a párizsi társaság felsőbb
rétegéből származott és arisztokratikus életvitelt
folytatott.



De l’Épée apja ismert építész volt, Haüy bátyja
pedig ünnepelt mineralógus volt.
Mindkét tanár a klérus tagja volt, bár Haüy két
házassága némileg kétségessé teszi fogadalmait.
Haüy ugyanazon a társasági körökben forgott,
mint a vezető filozófusok, és Diderot
filozófiáján nevelkedett.



Tulajdonképpen Diderot filozófiája szolgáltatta az
alapokat Haüy koncepciójához.
Diderot érdeklődése teljes mértékben teoretikus volt, a
Molyneux és Locke által megfogalmazott problémából
eredt – ha egy vak ember tapintással tanul, látása
visszanyerésével képes lesz-e csak látással, tapintás
nélkül megkülönböztetni a formákat?
Diderot ezt a kérdés a Lettres sur les aveugles című
értekezésében taglalta azt állítván, hogy a vakok
érzékszervei nem a látással élesednek, hanem az egyik
érzékszerv elveszítése fokozott működésre kényszeríti a
többi érzékszervet.



Diderot úgy vélekedett, hogy a vak emberek
nevelését arra kell építeni, amit az illető már tud,
azaz az egyénnek a megmaradt érzékszervein
keresztül a világgal való kapcsolataira.
Rousseau-nak is érdemlegesen szólt hozzá a
kérdéshez. Elmélkedett azon, hogy az
általánosan alkalmazott nevelési eljárásokat
hogyan lehet adaptálni a vakok nevelésére.
A vakok olvasását megemelt nyomtatású
(dombornyomású) könyvek javasolta segíteni.




Haüyre saját feljegyzései szerint nagy hatást gyakorolt
de l’Épée, aki olyan irányba ösztönözte gondolatait,
hogy egy általánosabb fordulatot tegyen.
Neki is rendelkezésére álltak mások tapasztalatai,
esetleírások a vakok tanításáról speciális eszközök
alkalmazásáról.
Kedvező események sora arra késztette Haüyt, hogy az
elmélkedést tettekre váltsa. 1771-ben egy párizsi utcán
egy kávézóból jövő hangos tülkölésre és nevetésre
figyelt fel, ahol is tíz vak ember valamiféle kezdetleges
húros hangszeren játszott.
papírmasé szemüveget és groteszk köntöst és
szamárfülű csúcsos papírsapkát viseltek. A látvány
taszította Haüyt, és ezt a látványt emberhez
méltatlannak vélte.




Érdeklődését az is felkeltette, amikor 1784.ben
Párizsban találkozott Maria Theresia von
Paradis-zel, a bécsi vak zongoristával.
Paradis nemcsak inspirálta Haüy közvetlen
részvételét a gyógypedagógiában, hanem segített
is neki módszereket kifejleszteni és anyagokat
válogatni.
Az olvasástanítás módszere úgy alakult ki, hogy
Haüy megfigyelte von Paradis gyakorlását.
A zongorista fogott egy tűkkel telitűzdelt
tűpárnát, ez képviselte a hangjegyeket, és ezt
átalakította dombornyomású betűkkel
nyomtatott könyvvé.





És most módszerrel felfegyverkezve és egy filozófiai alappal,
amely a filozófiából és a társadalomtudományokból
származott, Haüy végre készen állt az építkezésre.
Keresett egy kiváló tanulót, olyat, aki eredményeit
bemutatókon tudja szemléltetni, hogy adományokat gyűjtsön,
ahogyan de l’Épée tanítványai tették.
Haüy megtalálta ezt a kiválóságot Francois Lesueur, egy
koldusfiú személyében találta meg, akin nyomtatási módszerét
kikísérletezte, amelyet von Paradis tűivel fejlesztett ki.
Miután bemutatta a 17 éves Lesueurt a Tudományos
Akadémia előtt, Haüynek lehetősége nyílt arra, hogy 1784-ben
egy kis iskolát nyisson a párizsi filantropisták védnökségével,
akik 12 szegény sorsú gyerek tanulmányait támogatták.
Ezt tekintjük a világon vak emberek első iskolájának.


Haüy továbbra is a nyilvánosság támogatását
kereste a bemutatókkal a nyilvánosság
támogatását, az előkelőségek kegyes jóindulattal
fogadták erőfeszítéseit, miután egy
demonstráción felkeltette Marie Antoinette
királynő érdeklődését.
1786 decemberében Haüy és 24 tanítványát
fogadta a király Versailles-ban. Egyéb
kitüntetések közepette a király kinevezte őt
királyi tolmácsnak és a régi iratok szakértőjének.



Haüy az Essay sur l’éducation des aveugles (A vakok
nevelése) című tanulmányában írta le módszereit „illír”
(megemelt) betűformátummal, melyet az iskola
nyomdájában állítottak elő a dombornyomású
térképekkel és kottákkal egyetemben.
Haüy megemelt nyomtatása azonban nem elkülönített
rendszer volt, amelyet vak emberek számára hozott
létre, mint a jelnyelv a siket embereknek. A megemelt
nyomtatást a látó emberek is olvashatták.
Csak 1862-ben hozott létre Louis Braille egy
olvasás-írás módszert kizárólagosan a vak emberek
számára.



Bár a szenzualista módszerek formálták Haüy
gondolkodását az alternatív szenzoros ingerek
létrehozásában – megemelt nyomtatás formájában.
Haüy pedagógiai felfogása élesen eltért; tehát
módszereit nem alkalmazta a vak gyerekek speciális
szükségleteihez, ehelyett azzal próbálta meg legyőzni a
fogyatékosság korlátait, hogy a vak gyerekeket a látók
világába helyezte.
A filozófiai érdeklődés és a pedagógiai kísérletezés
ötvözésével Haüy a szakképzés fontosságát
hangsúlyozta, tanítványai megtanultak szőni,
kosarat, szőnyeget, sőt nádszéket készíteni, kötelet
fonni.





Az intellektuális fejlődést alárendelte a kifizetődő
pénzkereső foglalkoztatásnak.
Azzal, hogy ezt tette, Haüy nem követte koraszellem
parancsát – ahogyan egyik kritikusa írta.
1790-ben a Nemzetgyűlés elrendelte, hogy Sicard siket
embereknek létrehozott iskolája és Haüy vak
embereknek létrehozott iskolája egyesüljön Sicard
vezetésével.
A tanulókat a Celestines zárdába költöztették, és az
egyesített iskolát részben egyházi pénzalapból
finanszírozták. Haüy és Sicard azonban elkeseredett
és ádáz harcot vívtak a vezetésért, amíg mindkét
iskola léte veszélybe került.
Majd 1791-ben Haüy anyagi bázisa megrendült, amikor
a Filantrópusok Társasága megszűnt, tagjait
bebörtönözték, száműzték vagy guillotine alá küldték.



A Nemzetgyűlés elrendelte, hogy az iskola
fenntartója az állam legyen. Bár az iskolát állami
felügyelet alá helyezték, Haüy-nek kellett fizetnie
a fenntartás költségeit, mert az Új Köztársaság
kincstára üres volt.
Az erkölcsi támogatás megtartása érdekében a
tanulók és a tanárok röplapokat és pamfleteket
nyomtattak az új rezsim számára.
A közös csapás sem enyhítette a feszültséget
Sicard és Haüy között, és végül a vakok iskolája
1794-ben máshova költözött.



De Haüy nem értett a pénzügyekhez, és hat évvel
később Napóleon az összes vak gyermeket QuinzeVingts-be költöztette.
Ezt a menhelyet feltehetően IX. Lajos alapította a
keresztes háborúkban megvakított katonák számára.
Haüy, aki royalista nézetei miatt nem tartozott
Napóleon kedvencei közé, csekély járadékban részesült,
majd 1801-ben véglegesen elbocsátották.
A uralkodó körök kegyeit olyan mértékben elveszítette,
hogy később – vakság történetével foglalkozó
kiadványban – iskolájának létrehozását nem neki,
hanem XVI. Lajosnak tulajdonították.




Miután Napóleon elbocsátotta Haüy
magániskolát nyitott, amely három évig
működött.
Amikor Napóleon visszatért Elba szigetéről, és
mindenki a kegyeit kereste, Haüy a száműzetést
választotta.
Elfogadta az orosz cár meghívását, hogy
alapítson menhelyet a vakok számára
Szentpéterváron.
Útközben megállt Berlinben, és a források
szerint nagy hatást gyakorolt az ottani iskola
fejlesztésére.