Transcript Internet és elektronikus levelezés

AZ INTERNET ALAPJAI
Az Internet kezdetei az Egyesült Államok katonai
kutatóintézete, az Advanced Research Project Agency
(ARPA) egy kutatási projektéig nyúlnak vissza. Az országos
méretű adatátvitel (adatkommunikáció) lehetőségeinek
vizsgálatához 1969-ben egy négy – különböző városban
telepített – számítógépből álló hálózat, az ARPANET
szolgált alapul. A kutatási projekt célja többek között a
csomagkapcsolási technika alkalmazási lehetőségeinek
vizsgálata volt. Ennek segítségével az ARPA egy olyan
hálózatot akart létrehozni, amelyben az egyes számítógépek,
vagy vonalak kiesése esetén az üzenetforgalom
automatikusan átirányítható, így a hálózat túlélőképessége
atomtámadás esetén is fenntartható.
1973-ban az ARPA egy "hálózatközi" (Internetworking)
kutatási programot indított egy olyan nyílt architektúrájú
hálózat kialakítására, amelyben különböző jellemzőkkel
rendelkező hálózatok képesek egymással rugalmasan
együttműködni. Ennek a programnak a keretében került
kialakításra az Internet Protokoll (Internet Protocol, IP) és az
Átvitelvezérlő Protokoll (Transmission Control Protocol,
TCP), amelyek mára a hálózati forgalom alapvető, szinte
kizárólagos eszközeivé váltak. Maga az Internet megnevezés
is az internetworking kifejezés rövidítéséből származik.
A világméretű hálózat elsőként az oktatási és kutatási szférában
terjedt el, amelyet a kormányzati (állam- és közigazgatási)
szféra és a gazdasági szféra követett, végül az Internet
alkalmazása meghódította a kultúrát és szórakoztatást, kiterjedt
a mindennapi élet szinte minden területére.
Az Internet napjainkban egymással adatátviteli kapcsolatban
álló és azonos szabvány alapján kommunikáló számítógépek
összessége, hálózatok világméretű hálózata. A meghatározás és
egyben a hálózat alapját a TCP/IP protokoll alkalmazása
képezi, vagyis más megfogalmazásban az Internet a TCP/IP
protokollt "ismerő", egymással összekapcsolt számítógépek
rendszere. Az adatátvitel eredményes megvalósításához az
Internet részét alkotó valamennyi aktív elemnek (számítógép,
adatátviteli berendezés, stb.) egyedi azonosítóval kell
rendelkeznie. Ez biztosítja, hogy az IP protokoll csomagjai
eljutnak a megfelelő címzetthez. Ezeket a TCP/IP terminológia
csomópontnak (node), illetve gazdagépnek (host) nevezi.
ERŐFORRÁSOK, SZOLGÁLTATÁSOK
AZ INTERNETEN
Az IP-cím (Internet Protocoll-cím) tehát egy
egyedi hálózati azonosító, amelyet az Internet
Protocoll segítségével kommunikáló számítógépek
egymás azonosítására használnak. Minden,
az internetre kapcsolt számítógépnek van IP-címe, de
egy-egy konkrét cím nem kötődik feltétlenül egy-egy
géphez: egyes gépeknek több címük is lehet (ilyenkor
a különböző címek rendszerint a számítógép
különböző hálózati eszközeit azonosítják), vagy több
gép osztozhat egy címen vagy a gép IP-címe
rendszeresen változhat (ez különösen a
lakossági internetszolgáltatón keresztül kapcsolódó
otthoni számítógépekre jellemző).
Az IP cím egy 32 bites egész szám, amelyet a könnyebb
olvashatóság kedvéért négy – egymástól pontokkal elválasztott
– 8 bites (0-255 közötti értéket felvevő) egész szám
formájában jelenítenek meg. Egy számítógép IP címe például
lehet a következő: 193.224.76.3. Az IP címek kiosztása olyan
rendszerben történik, amely biztosítja a globális, világméretű
egyértelműséget. A 32 bites címekkel "mindössze" 37 milliárd
csomópont azonosítható, ami rövidesen kevésnek bizonyulhat,
így már kidolgozásra került a 128 bites IP cím-formátum
(IPv6). Ez a könnyebb olvashatóság kedvéért nyolc –
egymástól kettőspontokkal elválasztott – négyjegyű
hexadecimális szám formájában kerül ábrázolásra.
Az IP címek kiosztása az InterNIC (InterNetwork Information
Center) felügyeletével, hierarchikus rendben, az alárendelt
régióközpontoknak kiosztott, majd azok által kezelt
címtartományok felhasználásával történik.
Az Interneten elérhető számítógépek különböző
szolgáltatásokat biztosíthatnak más számítógépek és azok
felhasználói számára. Az internetes szolgáltatások köre az
idők során folyamatosan bővült és ez a folyamat napjainkban
is tart. Az egyes – a későbbiekben ismertetendő –
szolgáltatások igénybevételének formai, tartalmi és eljárási
szabályait az adott szolgáltatásnak megfelelő protokollok
rögzítik, amelyeket az Internet esetében az úgynevezett RFC
(lényegében szabványként működő) dokumentumok
definiálnak. Az RFC dokumentumok a protokollok mellett az
Internettel kapcsolatos számos más kérdést is szabályoznak. A
szabványos protokollok definiálása és alkalmazása biztosítja,
hogy az Internet eredendően heterogén környezetében
bármely, a szabályokat "ismerő" és "betartó" eszköz képes
legyen eredményesen és hatékonyan igénybe venni a
rendelkezésre álló szolgáltatásokat.
Az internetes szolgáltatások közé többek között a
következők tartoznak:
- hipertext dokumentumok böngészése (World Wide Web);
- elektronikus levelezés (E-mail);
- fájl-letöltés, fájl-átvitel (FTP);
- levelezési listák használata (ListServ);
- hírcsoportok használata (News);
- on-line társalgás (IRC);
- távoli számítógép-használat (Telnet);
- szöveges dokumentumok böngészése (Gopher);
- fájl keresése (Archie);
- felhasználó keresése (Whois).
Az internetes szolgáltatások igénybevételének egyik feltétele a
különböző erőforrások egyértelmű azonosítása. Ennek megoldását
szolgálja az Egységes Erőforrás Helymeghatározás (Uniform
Resource Locator, URL) az Interneten elérhető erőforrások
világméretekben egyértelmű azonosító-rendszere, amelynek
általános formátuma és néhány konkrét példája látható a
következőkben:
protokoll://számítógép:port/könyvtár/könyvtár/fájl?paraméter(ek)
http://www.zmne.hu
http://www.zmne.hu/tanszekek/informatikai/tanfolyamok.htm
ftp://www.zmne.hu/tanszekek/informatikai/jelentkezesilap.doc
A protokoll az adott állomány, szolgáltatás elérésének
módját, az alkalmazott üzenetformátumot határozza meg,
amely a World Wide Web esetében a későbbiekben
részletesebben ismertetendő hipertext átviteli protokoll
(http). Emellett különböző protokollok léteznek a
számítógépes állományok letöltésére (ftp);
menürendszerbe szervezett karakteres dokumentumok
lekérdezésére (gopher); hírcsoportok, elektronikus
vitafórumok elérésére (news); elektronikus levelezési
szolgáltatásra (mailto); valamint a saját számítógép
háttértárolóján megtalálható állományok elérésére is
(file).
A számítógép (gazdagép, host) annak az eszköznek az
azonosítására szolgál, amelyen a keresett dokumentum,
szolgáltatás megtalálható. Az azonosítás lehetséges egy a
felhasználó számára szemléletes névvel, vagy az adott
számítógép egyértelmű azonosítójával, az IP címmel. Az
IP cím alkalmas az egyes számítógépek egyértelmű
azonosítására, de nem igazán alkalmas arra, hogy a
felhasználók könnyen megjegyezzék. Ezért került
bevezetésre a "felhasználóbarát" megnevezés (úgynevezett
domain név), amelynek formátumát az Internet
tartománynév-rendszer szabályozza.
Az úgynevezett tartományok hierarchikus rendszert alkotnak,
amelyben egy számítógép azonosítását az egymástól
pontokkal elválasztott tartományrész-nevek és eszköznév
biztosítja.
A domain tehát a számítógépek (kiszolgálók) azonosítására
szolgáló névtartomány. Az internetre csatlakozó összes
számítógépnek egyedi azonosítója, ún. IP-címe van, ami
hasonló a személyi igazolvány számunkhoz. A számítógépek
közötti kommunikáció (adatátvitel) ezen címek között zajlik és
a Világháló az információközvetítő szupersztráda szerepét
tölti be. A domain-nevek valójában ezen nehezen megjegyezhető IP-címeket teszik könnyen megjegyezhetővé, egyben
egyedivé. A domain-nevek– végződésük alapján – alapvetően
két nagy csoportba oszthatók: nemzetközi fődomain-ek és
nemzeti domain-ek.
A nemzetközi fődomain-ek (Top Level Domain – legfelső
szintű tartomány) közé tartozik például
a .com (kereskedelmi tevékenységet jelöl), a .net (hálózatot
– network-öt jelöl) vagy épp a .org (szervezet) kiterjesztésű
domain-végződések. A nemzeti domain-ek végződései egyegy ország nevéből képzett rövidítések, Pl.: .hu –
Magyarország, .at– Ausztria, .de – Németország, .fr –
Franciaország vagy távolabbra tekintve: .jp – Japán.
A tartománynevekben csak az ASCII karakterkészletből
származó betűk, számjegyek és aláhúzásjel szerepelhet. A
tartományrész-nevek felsorolása jobbról balra történik,
vagyis a legfelső szintű tartomány a név végén található,
ettől balfelé haladva szerepelnek az alacsonyabb szintű
tartományok-részek, amelyeket a név elején található eszköz
azonosítója zár le.
A domain nevek és az IP címek egymáshoz rendelését
speciálisan e célt szolgáló, egymással kapcsolatban álló
névkiszolgálók (domain name server) végzik. Minden
tartományban kell lennie egy névkiszolgálónak, amely
tartalmazza a tartomány összes eszközének azonosítóját és
IP címét, amelyet igény esetén a többi névkiszolgáló
számára is rendelkezésre bocsát. Egyes névkiszolgálók
kiesése esetén a név-cím átalakítás kudarcot vallhat, ami az
adott web-kiszolgálók és web-lapjaik elérését is meghiúsítja.
Egy domain névhez értelemszerűen csak egyetlen IP cím
tartozhat, de ugyanahhoz az IP címhez több név is társítható.
A port (kapu) az adott számítógép egy meghatározott logikai
kapcsolódási pontja, amelyet egy egész szám azonosít.
Minden szolgáltatáshoz tartozik egy alapértelmezés szerinti
port-szám, amelyen a szolgáltatást megvalósító alkalmazás
várja a beérkező kéréseket, így ezt általában csak akkor kell
megadni, ha az információcsere során nem az alapértelmezett
portot akarjuk használni, vagy ugyanaz a szolgáltatás több
port-számon is elérhető és ezek közül akarunk választani.
Az URL következő része azt a könyvtárat (mappát)
azonosítja, amelyben a keresett dokumentum megtalálható.
Ez a számítógépes fájlrendszerekből már ismert formában, a
hierarchikus könyvtárszerkezet megfelelő könyvtárainak,
alkönyvtárainak nevét tartalmazza egymástól per-jelekkel
elválasztva. Végül a (többnyire) utolsó elemet az adott
dokumentum, fájl megnevezése alkotja. Amennyiben a
fájlnév hiányzik, általában az adott könyvtárban található
speciális dokumentum (pld. default.htm) kerül
visszaküldésre. A web-kiszolgáló gyökérkönyvtárának
alapértelmezés szerinti dokumentuma általában a honlap,
vagyis kizárólag a számítógépnév megadása (pld.
www.startlap.hu) általában a honlap megjelenítését
eredményezi.
Az URL végén található, kérdőjellel kezdődő rész nem a
keresett dokumentum azonosítását szolgálja, hanem
különböző információknak a web-kiszolgáló számára történő
továbbítását és ezek alapján dinamikusan változó tartalmú
dokumentumok rendelkezésre bocsátását teszi lehetővé. Ez a
lehetőség kerül felhasználásra például a későbbiekben
ismertetett keresőprogramokban, ahol a paraméterek
segítségével továbbítható a keresőkérdés, amelyet a webkiszolgáló átvesz, feldolgoz és válaszként ennek megfelelő
tartalmú web-dokumentumot (találati listát) küld vissza a
felhasználónak.
Az Internet fogalmából következően ahhoz, hogy egy
felhasználó az Interneten hozzáférhető szolgáltatásokat
igénybe tudja venni, számítógépének képesnek kell lennie
TCP/IP-alapú kommunikációra, csatlakoznia kell az
Internethez és rendelkeznie kell IP-címmel. (1)
Az Internetre történő csatlakozáshoz önmagában nem
elegendő, hiszen az adott vonal túlsó végén egy, az Internet
hálózathoz kapcsolódó kapcsoló-berendezésre van szükség.
Ezt egy úgynevezett Internet-szolgáltató (Internet Service
Provider, ISP) biztosítja megfelelő szerződés keretében, vagy
ingyenes szolgáltatásként. Az Internet-szolgáltató a
csatlakoztatás mellett általában további szolgáltatásokat is
nyújt, például elektronikus levelezési lehetőséget (egy, vagy
több postafiókot), vagy tárolási lehetőséget a szolgáltató
számítógépén. Az Internet-hozzáférés időtartama lehet
korlátozott vagy lehet korlátlan. Hasonlóképpen lehet
korlátozott, vagy korlátlan az adott időszak alatt letölthető
információk mennyisége.
ELEKTRONIKUS LEVELEZÉS
Az elektronikus levelezés az Internet egyik leggyakrabban
használt szolgáltatása, amely a hagyományos levelezéshez
szinte teljes egészében hasonló módon működik, de annál
sokkal kényelmesebben, gazdaságosabban és
összehasonlíthatatlanul gyorsabban. Az elektronikus levél
napok helyett perceken, sőt másodperceken belül eljut a
címzett postaládájába, költségei lényegében függetlenek a
címzett földrajzi elhelyezkedésétől és többpéldányos
küldemény esetén a címzettek számától. Az elektronikus
formátum önmagában is rendelkezik annak minden
előnyével, a könnyű módosíthatósággal, az egyszerű és
gazdaságos tárolási, archiválási lehetőséggel.
AZ ELEKTRONIKUS LEVÉL ÉS
FELÉPÍTÉSE
Az elektronikus levél (e-mail, electronic mail) felépítésében
és a felhasználók számára történő megjelenésében jelentős
mértékben hasonlít hagyományos elődjéhez. Alapvető
összetevői közé a fejléc, maga az üzenet(szöveg), valamint a
levéllel továbbított mellékletek tartoznak. A fejléc
lényegében a hagyományos levelet hordozó borítékot
helyettesíti, az üzenet(szöveg) a levélpapírok tartalmának
megtestesítője, a mellékletek pedig a borítékba helyezett
egyéb dolgok (fényképek, rajzok, mozijegyek, stb.)
megfelelői.
Az elektronikus levél fejléce – a hagyományos levél
borítékjához hasonlóan – a továbbításhoz szükséges alapvető
információkat tartalmazza. A felhasználó számára
közvetlenül elérhető összetevői (mezői) közé a következők
tartoznak: feladó, címzett(ek), másolatot kapó(k), tárgy,
illetve prioritás. A feladó, a címzett(ek) és a másolatot
kapó(k) azonosítása elektronikus levélcímük (postafiókcímük) segítségével történik.
Az elektronikus levélcím az RFC 822 szabvány szerint az
adott személy postafiókjának nevéből, valamint a postafiókot
kezelő levelező kiszolgáló címéből áll. Ez lényegében azt
határozza meg, hogy az elektronikus levelet kinek kell
továbbítani és hová. A levélcím két elemét egy "@" jel
választja el egymástól a következők szerint:
postafiók-név@kiszolgáló-cím
A postafiók tartozhat egyetlen felhasználóhoz, vagy
felhasználók egy csoportjához (sőt akár egy programhoz is,
amely levelezéssel kapcsolatos feladatokat lát el) és vannak
speciális funkciójú postafiókok is. A postafiók névnek az
adott levelező kiszolgálón belül egyedinek (egyértelműnek)
kell lennie, mert különben egy beérkező elektronikus
levélről nem lehetne eldönteni, hogy kinek szól.
A postafiók névben az ASCII karakterkészlet betűi,
számjegyei, néhány további karakter és a pont
szerepelhetnek.
A másolatot kapó(k) mezőben további címzett, vagy
címzettek elektronikus levélcíme adható meg. Ezek a
másodlagos címzettek az elektronikus levelet az elsődleges
címzettekhez hasonlóan kapják meg, az egyedüli különbség
abban van, hogy mind a címzettek, mind a másolatot kapók
tudomást szereznek arról, hogy ők – illetve a további
érintettek – milyen minőségben kapták meg a levelet. Ehhez
a "minőséghez" (címzett, másolatot kapó) a szervezeti
gyakorlat különböző teendőket, felelősséget kapcsolhat.
A titkos másolatot kapó(k) mezőben szintén olyan
címzettek adhatók meg, akik megkapják az elektronikus levél
másolatát, de erről sem az elsődleges címzettek, sem a
másolatot kapók, sem a további titkos másolatot kapók nem
szereznek tudomást, a titkos másolatot kapók listája ugyanis
nem szerepel az elküldött levél fejlécében.
Az elektronikus levél tárgya a levél tartalmának rövid
leírására szolgál. Ez a levél címzettjeinek a nagyszámú
beérkező levél esetén megkönnyíti az eligazodást, a levelek
feldolgozási sorrendjének megválasztását anélkül, hogy az
egyes levelek tartalmát meg kellene nézni. A levelező
programok a fejléc részét alkotó tárgyat már a levelek
listáján szerepeltetik, egyes esetekben akár a levél egészének
(tartalmának) letöltése nélkül is. A levél tárgyának megadása
nem kötelező, de a legtöbb levelező program figyelmeztet a
tárgy elmaradására. A tárgy mezőben tetszőleges – ékezetes
és speciális karaktereket is tartalmazó – szöveg adható meg,
amelynek elvileg a hossza sem korlátozott (bár egyes
levelező programokban lehetnek erre vonatkozó korlátok).
Az elektronikus levél prioritása a küldő által
meghatározott fontosság, sürgősség megjelölése, de ez nem
biztos, hogy megegyezik a fogadó ezzel kapcsolatos
véleményével, minősítésével. A levél küldője általában
három különböző prioritás közül választhat, amelyeket a
különböző levelező programok eltérő megnevezéssel
jelölnek: sürgős, átlagos, nem sürgős; vagy magas, normál,
alacsony.
ELEKTRONIKUS LEVELEZŐ
RENDSZEREK
Az elektronikus levelezést támogató alapvető funkciókat –
levelek továbbítása, tárolása, rendelkezésre bocsátása – az
úgynevezett levelező, vagy levelezési kiszolgálók (mail-server)
valósítják meg, míg a felhasználói funkciókat – levelek
készítése, fogadása, megtekintése – levelező (ügyfél-)
programok, levelező kliensek biztosítják.
Az elektronikus levelezés infrastruktúrális feltételeit biztosító
levelező kiszolgálók olyan számítógépek, amelyeken egy
levelező kiszolgáló alkalmazás fut. Egyes esetekben,
hatékonysági okokból az adott számítógépen egyedül ez az
alkalmazás fut, de lehetséges az is, hogy a levelező kiszolgáló
alkalmazás más – általában kiszolgáló alkalmazásokkal –
"osztozik" az adott számítógépen. A levelező kiszolgálók
alapvető rendeltetése az elektronikus levelek átvétele,
továbbítása a küldőtől a címzetthez (címzettekhez), a beérkezett
levelek tárolása a címzett elektronikus postafiókjában, majd
igény esetén azok átadása, rendelkezésre bocsátása.
A felhasználó tevékenységét közvetlenül támogató levelező
programok a felhasználó számítógépén futó alkalmazások,
amelyek alapvető rendeltetése az elektronikus levelek
elkészítésének, elküldésének, a beérkező levelek fogadásának,
megtekintésének, helyi tárolásának és rendezésének
támogatása. Az ügyfél-kiszolgáló működésmódnak
megfelelően az elküldendő leveleket a levelező programok
átadják egy levelező kiszolgálónak, a beérkező leveleket
pedig lekérik a megfelelő levelező kiszolgálótól, vagyis
igénybe veszik a kiszolgálók által nyújtott szolgáltatásokat, a
további funkciókat pedig önállóan valósítják meg.
levelező
kiszolgáló
In te rn e t
levelező
kiszolgáló
levelező
ügyfél
levelező
kiszolgáló
Az elektronikus levelezéshez egy felhasználónak elektronikus
postafiókkal kell rendelkeznie egy levelező kiszolgálón. A
postafiók létrehozására többféle módon is sor kerülhet. Egy
munkahelyi szervezeten belül a szervezet tagjai számára –
amennyiben munkájukhoz az elektronikus levelezésre szükség
van – a szervezet informatikai szakemberei, rendszeradminisztrátorai hozzák létre a megfelelő postafiókot és adják
meg az elérést biztosító jelszót.
A postafiókhoz jutás másik változata a szolgáltatás
megrendelése egy Internet-szolgáltatótól. Ennek megfelelően
Márton János egy szolgáltatási szerződés keretében igényelhet
postafiókot, kívánt megnevezéssel. Amennyiben ilyen
postafiók az adott szolgáltatónál még nem létezik, ezt általában
teljesítik is, ütközés esetén azonban másik postafiók nevet kell
választania, egyeztetnie. Az elérést biztosító jelszót a
szolgáltató adja meg.
A harmadik csoportba az ingyenes levelező szolgáltatások
tartoznak, amelyek esetében a postafiók létrehozása interaktív
módon, az Interneten keresztül történik. Új postafiók készítése
során néhány adat megadása mellett elsősorban a postafiók
kívánt megnevezését kell megadni, amelynek mindjárt meg is
történik az egyediség-ellenőrzése. Ezt követően a felhasználó
adja meg az eléréshez használni kívánt jelszót is és ezzel a
postafiók lényegében létre is jött, használható. (1)
Egy felhasználónak különböző szolgáltatóknál, vagy akár
ugyanannál a szolgáltatónál több postafiókja is lehet (ez utóbbi
esetben természetesen eltérő postafiók névvel). Így az előző
példában szereplő Márton Jánosnak akár mind az öt postafiókja
létezhet egy időben. A postafiókok méretét a szolgáltató
korlátozhatja, így ha a beérkező levelek nem kerülnek letöltésre,
az újabb levelek egy idő után már visszautasításra kerülnek.
(1)
(2)
(2)
(3)
(3)
(1)
(1)
(2)
KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!