Transcript 8.

Növényvilág védelme
VIII. előadás
A gombák védelme
A magyarországi gombák védelme
A Földön élő gombafajok száma meghaladja a 100 ezret.
Polifiletikus eredetük miatt ma 3 világba (Protozoa, Chromista,
Mycota) sorolják őket.
Gyakorlati megközelítésben a gombákat két részre osztják:
1. mikroszkopikus gombák (amelyek termőteste – ha van –
szabad szemmel nem látható)
2. makroszkopikus gombák (ún. nagygombák) (amelyek termőtestét szabad szemmel lehet látni)
A mikroszkopikus gombák potenciális fajszáma hazánkban közel
7 ezer, a nagygombák fajszáma – becslések alapján – 30003200, amelyből eddig mintegy 1600 fajt dokumentáltak.
Életmódjuk alapján három csoportba szokás őket sorolni:
1. szaprobionta gombák, amelyek elhalt szervesanyagon élnek;
2. parazita gombák, amelyek más élőlényeken élősködnek;
3. szimbionta gombák, amelyek más élőlényekkel kölcsönös
kapcsolatban élnek. Utóbbi csoportból az ún. mikorrhizás gombák
fontosak a számunkra, amelyek fásszárú és lágyszárú fajokkal
élnek szimbionta kapcsolatban.
• A gombák a természetes életközösségek anyag-forgalmában
rendkívül fontos szerepet töltenek be;
• Kiemelendő feladatuk van a szerves anyag lebontásában;
• Érzékenyen reagálnak a környezeti változásokra;
• Eltűnésük, megritkulásuk az adott életközösség működését,
fennmaradását kedvezőtlenül befolyásolja.
A gombák magyarországi védelme sokkal később kezdődött, mint az
állat- és növényfajoké, s eredményeiben is jóval elmarad azokétól.
Ennek okai:
• a hazai természetvédelem sokáig csak a magasabbrendű állatokra és
növényekre fókuszált;
• a gombavilág alacsony feltártsága és nehéz tanulmányozhatósága,
regisztrálhatósága.
A gombavédelem általános sajátossága, hogy csak az ún. nagygombák
(makroszkopikus gombák) kerülnek hatósugarába, a mikroszkopikus
gombák védelmével nem foglalkozik.
• A gombavilágban végbemenő változásokra, a nagygombák
visszahúzódására először 1978-ban figyelt fel egy német kutató.
• A gombák veszélyeztetettségének feltárása, védettségének
törvényi szintű megjelenése Magyarországon csak napjainkban
következett be.
• Az 1989-ben megjelent hazai Vörös Könyvből (Rakonczay, 1989)
egyszerűen kimaradtak a gombák.
• Az IUCN 2007-ben megjelent ún. Globális Vörös
Listájában
mindössze
egyetlen
(!)
kipusztulással
veszélyeztetett bazidiumos gombafaj (Pleurotus nebrodensis)
szerepel, amely hazánkban nem él.
• Az európai természetvédelmi egyezményekben a gombák
védelme még nem került megfogalmazásra.
• Az európai vörös lista összeállítása 2004-ben kezdődött
meg, megjelenése azonban még várat magára.
• Gombák Megőrzésének Európai Tanácsa
Council for Conservation of Fungi = ECCF)
(European
A hazai gombák természetvédelmi értékelésének története:
1989 – Babos Margit az általa összeállított Magyarország kalapos
gombáinak jegyzékében 488 fajt jelzett nagyon ritkának, s 3 faj
veszélyeztetettségét külön is kiemelte.
1992 – Rimóczi Imre javaslatot tesz a nagygombák vörös
listájának összeállítására.
1993 – Siller Irén és Vasas Gizella közreadja az első vörös listát,
amelynek veszélyeztetett gombafajait (47 faj + 4 nemzetség
valamennyi faja) védetté nyilvánításra is javasolták, továbbá a
kímélendő fajok listáját is megadták.
1995 – A fenti lista javított változata, amelyben 19 hazánkból
kipusztult gombafaj, 78 kipusztulással veszélyeztetett,
sebezhető és ritka faj, 52 gyűjtéssel veszélyeztetett faj szerepel.
1997 – Újabb vörös listát állít össze Rimóczi Imre. E mű az
előbbinél már jóval bővebb, érdekessége és különlegessége az,
hogy a tételesen felsorolt 450 faj mellett 76 nemzetség minden,
vagy csaknem minden faja és 3 rend minden taxonjával alkotja
a listát.
• A fajnál magasabb rendszertani kategóriákkal való
megadás azért jó, mert magában foglalja az itt élő, de a
tudomány számára még nem ismert fajokat is, valamint a nem
specialista szakemberek (például gombaellenőrök, gombagyűjtők) számára is jobban kezelhetők, el-sajátíthatók.
• Ez az összevont megadás egyébként a védelem konkrét
alkalmazása esetében is jobban alkalmazható a gyakorlatban.
• Ebben a vörös listában a kipusztult fajok száma 30, a
kipusztulással veszélyeztetetteké 77, az erősen veszélyeztetetteké 181, a veszélyeztetetteké 184, a kímélendő,
potenciálisan veszélyeztetetteké 64, azaz összesen 536 faj
került fel a jegyzékre.
1999 – Elismert mikológusokból álló szerzői gárda állította össze
a következő vörös listát (Rimóczi et al.)
• A vörös lista mellé csatolták az árusításra engedélyezett gombafajok
(78 db) javasolt jegyzékét is.
• Elképzelésük szerint a védendő, ugyanakkor árusítható fajok esetében
mennyiségi, illetve méretbeli korlátozást kell bevezetni.
• Ebben a vörös listában 16 kipusztult faj, 103 kipusztulással
veszélyeztetett faj, 337 erősen veszélyeztetett faj szerepel, amelyeket
fokozott védelemre ajánlanak, míg a további veszélyeztetett és ritka
fajokat védetté javasolják nyilvánítani.
2004 – A több oldalról is jelentkező ellenállás (például
gombafelvásárlók, kereskedők) miatt a megjelent tanulmány
(Pál-Fám et al.) már csak a kipusztulással veszélyeztetett és az
erősen veszélyeztetett fajokat ajánlotta törvényes védelemre,
míg a veszélyeztetett és ritka fajokat már csak megfigyelésre
javasolták.
2005 – 2005. szeptember 1-től lépett életbe a 23/2005. (VIII.
31.) KvVM rendelet, amely mindössze 35 törvényesen védett
gombafajt sorol fel. Fontos követelmény volt, hogy a fajok jól
felismerhetők, a rokon fajoktól könnyen elkülöníthetők,
ugyanakkor veszélyeztetettek és ritkák legyenek.
• Kiemelt figyelmet kaptak azok a gombafajok, amelyek
Európában nagyon ritkák, és a legnagyobb állományuk
hazánk területén található, (pl. őzlábgalóca, álszömörcsög,
nyárfa-pókhálósgomba, csíkosspórájú álszarvasgomba, honi
csillaggomba);
• A védettségi listára felkerültek az európai szinten
veszélyeztetett gombafajaink is (pl. feketedőhúsú
rókagomba, rózsaszínű nedűgomba, óriás pókhálósgomba,
disznófülgomba, lemezes tinóru);
• Szerepelnek benne étkezési céllal gyűjtött ritka gombafajok
(pl. tüskés sörénygomba, barnahátú zsemlegomba, óriás
bocskorosgomba, szilfa-laskagomba);
• Az élőhelyeik eltűnése, átalakulása miatt veszélyeztetetté
váló gombafajok közül lett védett (pl. lemezes pöfeteg, korpás
gereben, szilfa-laskagomba, pikkelyes tinóru, éger-tinóru, óriás
pókhálósgomba).
A védett gombák száma sokáig változatlan maradt, míg végül
2013-ban a 83/2013. (IX. 25.) VM rendelet számos
további fajt védetté nyilvánított, így a természetvédelmi oltalom
alatt álló gombák száma 58-ra emelkedett. A módosítás
nemcsak bővítette a fajlistát, de növekedtek a fajok
természetvédelmi értékei is.
A gombákat veszélyeztető tényezők
 Intenzív erdőgazdálkodás
• Nem őshonos fafajok alkalmazása
• A holtfa hiánya vagy csekély mennyisége
• Öreg faegyedek hiánya
• Tarvágás, tuskózás, szántás, gépi közelítés
• Károsítók, kórokozók leküzdésére alkalmazott
vegyszerek
• Homogenizáló erdőművelési eljárások
• A mikorrhiza-kapcsolatok veszélyeztetése
 Intenzív mezőgazdálkodás
Trágyázás, talajjavítás, öntözés
 Vízrendezés, lecsapolás, vízszennyezés
 Légszennyezés
 Klímaváltozás, szélsőséges időjárás
 Gombagyűjtés
 Túlszaporított nagyvadállomány
 Egyéb okok
A gombák védelmének lehetséges módjai
 Élőhelyek védelme
 Fajok védelme
 Gombagyűjtés és –forgalmazás korlátozása – A
gyűjthető fajok listájának megadásán túl időszaki,
mennyiségi és méretbeli korlátozásokat is szükséges lenne
bevezetni a fenntartható gombakereskedelem, gombagyűjtés
kialakítása érdekében.
Megjegyzendő, hogy területi alapú korlátozások már
korábban megjelentek hazánkban, így az 1996. évi
természetvédelmi törvény (LIII. törvény) a védett
területeken a gombagyűjtést a terület kezelőjének
engedélyéhez köti.
• Az Erdőtörvény (LIV. törvény 58. § 4. bekezdése)
értelmében „gomba … gyűjtése az állami erdőben, az egyéni
szükségletet meg nem haladó mértékben, szabadon végezhető.
• A magánerdő területén bármilyen mértékű, állami területen az
egyéni szükségletet meghaladó mennyiségű gyűjtés csak az
erdőgazdálkodó előzetes írásbeli engedélyével gyakorolható.”
• Magánterületen – legyen az erdő- vagy nem erdőterület –
pedig a terület tulajdonosának előzetes engedélye szükséges a
gombagyűjtéshez.
• A gombák árusítását, forgalomba hozatalát az
Egészségügyi Minisztérium 16/1982. (XII. 30.) EüM
rendelete szabályozza, amely a gombával kapcsolatos
közegészségügyi szabályokról rendelkezik.
• Ez a rendelet tartalmazza az élelmiszer nagypiaci, piaci,
vásárcsarnoki árusításra engedélyezett gombafajok
jegyzékét.
• A jegyzék – amely a kor elvárásaihoz már kevésbé
alkalmazkodik – több nemzetség (például kucsma-gombák,
tinóruk, csiperkék) valamennyi faját (a mérgező fajok
kivételével) árusításra engedélyezi.
• Éppen ezért ebben a rendeletben olyan fajok is szerepelnek,
amelyek a gyűjtés miatt is megritkultak [például
császárgalóca (Amanita caesarea), királyvargánya (Boletus
regius), sárgahúsú tinóru (Boletus appendiculatus)], s a
jövőben célszerű lenne őket törölni a gyűjthető fajok
jegyzékéből.
• Konkrét javaslat is született (Rimóczi et al, 1999), amelyben
faji szinten vannak megadva a gyűjtésre javasolt gombafajok,
így a ritka fajok legális gyűjtése elkerülhető.
• Megjegyzendő, amíg a védetté nyilvánításnál járható út
esetenként a fajnál nagyobb rendszertani kategóriák
megadása, addig a gyűjtésre engedélyezett gombáknál éppen
faj szintű feltüntetés szükséges.
Magyarország védett gombafajai
Tömlősgombák – Ascomycota
Szövedékes gombák – Eurotiales
Álszarvasgomba fajok (Elaphomyces spp.)
Törvényes védelmet 6 fajuk élvez hazánkban, amelyek
egymástól nehezen megkülönböztethetők. Borsó–dió nagyságú,
fekete színű, föld alatt termő, mikorrhizás fajok, lombos
erdőkben élnek. Nem ehetők! Hazánkban rendkívül szórványos
előfordulásúak, nagyon ritkák. Legfőbb veszélyeztető
tényezőjük az intenzív erdő-gazdálkodás és a túlszaporított
nagyvadállomány.
Elaphomyces anthracinus - Köldökös álszarvasgomba
Elaphomyces leveillei – Patinás álszarvasgomba
Elaphomyces maculatus – Foltos álszarvasgomba
Elaphomyces mutabilis – Bundás álszarvasgomba
Elaphomyces persooni – Kékbelű álszarvasgomba
Elaphomyces virgatosporus – Csíkosspórájú álszarvasgomba
Csészegombák – Pezizales
Ráncos tárcsagomba (Disciotis venosa)
Nagytermetű, könnyen felismerhető faj. Tavasszal hoz
termőtestet. Talajlakó szaprobionta, húsa kissé klórszagú, csak
fiatalon ehető. Főleg keményfás ligeterdőkben terem, nálunk
ritka.
Disciotis venosa – Ráncos tárcsagomba
Bazídiumos gombák – Basidiomycota
Rókagombák – Cantharellales
Sötétedőhúsú rókagomba (Cantharellus melanoxeros)
A közismert és közkedvelt sárga rókagombához (C. cibarius)
hasonló, de kissé szürkülő húsú faj. Mikorrhizás, dombvidéki és
középhegységi területeinken mészkerülő erdőkben él. Az ECCF
európai védelemre javasolta.
Cantharellus melanoxeros – Sötétedőhúsú rókagomba
Szemölcsgombák – Thelephorales
Korpás gereben (Sarcodon scabrosus)
Barna színű, csapos termőrétegtartójú, mikorrhizás gomba,
amely mészkerülő erdőkben él. Nem ehető! Egész
Európában visszaszorulóban van, hazánkban a Mátrából, a
Soproni-hegységből, a Vend-vidékről és a Mecsekből
jelezték.
Sarcodon scabrosus – Korpás gereben
Fekete gereben, fekete szagosgereben (Phellodon niger)
Kékes,
majd
később
feketés
árnyalatú,
csapos
termőrétegtartójú, talajlakó szaprobionta faj. Húsa Maggi
kocka szagú, de nem ehető. Mészkerülő erdőkben, főleg
fenyőfajok alatt nő, hazánkban nagyon ritka.
Phellodon niger – Fekete gereben, fekete szagosgereben
Likacsosgomba-fajok (Polyporus spp.)
Likacsos termőrétegű gombák, hazánkban 2 fajuk, az
olaszgomba (P. tuberaster) és a tüskegomba (P. umbellatus)
védett. Korhadó faanyagon, főleg tölgyeken és bükkön
találhatók,
fakultatív
paraziták.
Főként
gyűjtésük
veszélyeztetheti őket, ugyanis fiatalon ehetők.
Gomphales
Disznófülgomba, zápfoggomba (Gomphus clavatus)
Ráncos termőrétegű, mikorrhizás faj, hazánkból mészkerülő
bükkösökből került elő. Ehető, jóízű gomba, Európában az
utóbbi negyed évszázadban jelentősen megritkult. Szerepel az
ECCF európai listáján is.
Gomphus clavatus – Disznófülgomba
Csillaggombák – Geastrales
Honi csillaggomba (Geastrum hungaricum)
A létező legkisebb csillaggombafaj, amelyet hazánkból írtak
le. Talajlakó szaprobionta, száraz szikeseken vagy nyílt
homoki gyepekben, mohák és zuzmók társaságában fordul elő.
Elszáradt termőtestei évekig a területeken maradhatnak.
Jellegzetes sztyeppfaj. Feltehetően hazánkban (a Duna–Tisza
közén és a Hortobágyon) van a faj legnagyobb állománya.
Geastrum hungaricum – Honi csillaggomba
Taplógombák – Polyporales
Likacsosgomba-fajok (Polyporus spp.)
Likacsos termőrétegű gombák, hazánkban 3 fajuk védett. Az
olaszgomba (P. tuberaster) és a tüskegomba (P. umbellatus)
korhadó faanyagon, főleg tölgyeken és bükkön találhatók,
fakultatív paraziták. A gyepi likacsosgomba (P. rhizophilus)
alföldi pusztagyepekben pázsitfüvek elhalt maradványait
korhasztja. Főként gyűjtésük veszélyeztetheti őket, ugyanis
fiatalon ehetők.
Polyporus umbellatus – Tüskegomba
Polyporus tuberaster – Olaszgomba
Polyporus rhizophilus – Gyepi likacsgomba
Rézvörös lakkos tapló (Ganoderma cupreolaccatum)
Konzolos termőtestű, sötétbarna fás húsú, kellemes illatú faj.
Érdekessége, hogy kérges felülete a kéz melegétől is megpuhul
és megőrzi ujjlenyomatunkat. Parazita, főleg öreg tölgyeken és
bükkön terem, esetenként tuskókon is megjelenik.
Ganoderma cupreolaccatum - Rézvörös lakkos tapló
Ágas tapló (Grifola frondosa)
Egyéves gomba, nagy, csoportos termőtesttel. Ritka faj,
tölgyek vagy szelídgesztenye tövében, illetve tuskóján,
látszólag talajon terem, csak öreg erdőkben jelenik meg.
Parazita. Fiatalon ehető és kellemes illatú, idősen sajtszagú.
Jellegzetes termőteste miatt a tüskegomba (Polyporus
umbellatus) fajjal téveszthető össze, mely „kalapkái” nem
féloldalasak, hanem központosak.
Grifola frondosa – Ágas tapló
Sáfrányszínű likacsgomba (Hapalopilus croceus)
Látványos termőtestű parazita faj. Hazánkban Igmándy Zoltán
találta meg a Sárvár melletti idős gyertyános-kocsányos
tölgyesben egy öreg tölgy törzsén. Számos országban védett.
Hapalopilus croceus – Sáfrányszínű likacsgomba
Barnahátú zsemlegomba
(Scutiger oregonensis, syn.: S. pes-caprae)
Likacsos termőrétegű, mikorrhizás gomba. Fiatalon ehető, de
ritkasága miatt nem fogyasztják. Nálunk mészkerülő
bükkösökben fordul elő, egész Európában erőteljesen
visszahúzódó, sok helyről már kipusztult faj.
Scutiger oregonensis (S. pes-caprae) – Barnahátú zsemlegomba
Tinóru-fajok
Hazánkban, több nemzetségben sok fajukat tartják számon.
Likacsos termőrétegtartójú, mikorrhizás gombák. Az égertinóru (Gyrodon lividus) éger fajok alatt terem, egész
Európában ritka faj. A tarkahúsú érdestinóru (Leccinum
variicolor) nyír fajok alatt terem, elsősorban tőzegmohás
lápokban, láperdőkben lehet megtalálni. Jellegzetes
megjelenésű, mással össze nem téveszthető a pikkelyes tinóru
(Strobilomyces strobilaceus), amely nálunk mészkerülő
erdőkben él, s ritka élőhelyén túl feltűnősége miatt
veszélyeztetett.
Gyrodon lividus – Égertinóru
Leccinum variicolor – Tarkahúsú érdestinóru
Strobilomyces strobilaceus – Pikkelyes tinóru
Az élősdi tinóru (Xerocomus parasiticus, syn.:
Pseudoboletus parasiticus) termőteste a mikorrhizás rőt
áltriflából (Scleroderma citrinum) nő ki, e furcsa együttes
eddig hazánkban mészkerülő erdőkből került elő. Az élősdi
tinóru nálunk ritka fajnak számít, maga az áltrifla viszont
gyakori.
Xerocomus (Pseudoboletus) parasiticus – Élősdi tinóru
A lemezes tinóru (Xerocomus pelletieri, syn.: Phylloporus
pelletieri) termőrétege nevének meg-felelően, de a tinórukkal
ellentétben, lemezes szerkezetű. Mészkerülő erdőkben élő,
kevés termő-testet fejlesztő, európai védelemre javasolt faj.
Xerocomus (Phylloporus) pelletieri – Lemezes tinóru
Kárminvörös tinóru (Boletus dupainii)
Dekoratív megjelenésű faj, amely mészkerülő erdőkben a
tölgyek és a szelídgesztenye mikorrhizás partnere. Ehető.
Magyarországon nagyon ritka, az ECCF veszélyeztetettségi
listáján is szerepel.
Boletus dupainii – Kárminvörös tínórú
Sötét tinóru (Porphyrellus porphyrosporus)
Fenyőfajokkal és a bükkel képez mikorrhizát, mészkerülő
erdőkben terem, nálunk nagyon ritka. Nem ehető, kellemetlen
szagú, kesernyés vagy csípős ízű.
Porphyrellus porphyrosporus – Sötét tinórú
Kalaposgombák – Agaricales
Csoportos csiperke (Agaricus bohusii)
E faj a csiperkékre nem jellemző tulajdonsággal rendelkezik,
mindig több példány jelenik meg szorosan egymás mellett. A
nagyobb csiperkék közé tartozik, egy-egy népesebb csoport
súlya meghaladhatja a kg-ot is. Főként ligeterdőkben és
gyertyános-tölgyesekben terem, ehető. Fajnevét Bohus Gábor
magyar mikológusról kapta. 2013-ban az év gombájának
választották.
Agaricus bohusii – Csoportos csiperke
Galóca fajok (Amanita spp.)
Őzlábgalóca (A. vittadini)
A galócák között sajátos életmódú, mivel nem mikorrhizás,
hanem talajlakó szaprobionta. Nitrofil gyepekben, legeltetett
helyeken fordul elő, hazánkban van az egyik legjelentősebb
európai állománya. A hagyományos legeltetés visszaszorulása
miatt veszélyeztetett.
Amanita vittadini - Őzlábgalóca
Császárgalóca (Amanita caesarea)
Délies elterjedésű faj, nálunk húzódik areájának északi határa.
Mészkerülő erdőkben nő, egyre ritkábban kerül szem elé. Az
ókori rómaiak kedvenc csemegegombája volt, az ételt szép
sárgára festi. Elsősorban a kíméletlen gyűjtés veszélyezteti.
Amanita caesarea - Császárgalóca
Húsbarna galóca (Amanita lepiotoides)
Szintén délies elterjedésű faj, nálunk mészkerülő erdőkben él,
s nagyon ritka. Nem ehető.
Amanita lepiotoides – Húsbarna galóca
Álszömörcsög (Battarrea phalloides)
Sajátos felépítésű, fás tönkű faj, száraz, homokos, de
korhadékban gazdag talajon fordul elő. A faj legnagyobb
populációja Európában feltehetően Magyarországon
(főként a Duna–Tisza közén) van, az 1990-es évektől
azonban erőteljesen vissza-szorult.
Battarrea phalloides – Álszömörcsög
Pókhálósgomba fajok (Cortinarius spp.)
A hazánkban élő számos, mikorrhizás pókhálósgomba
nemzetségből 2 faj védett. A nyárfa-pókhálósgomba (C.
paracephalixus) Magyarországról leírt gombafaj, s itt van a
legnagyobb populációja is. Nem ehető! A fehér nyárral alkot
mikorrhizát, főleg a Duna–Tisza köze borókás-nyárasaiban
található meg. Az óriás pókhálósgomba (C. praestans)
feltűnően nagy termetű, ehető faj. Hazánkban főleg mészkerülő
bükkösökből ismert.
Cortinarius paracephalixus – Nyárfa-pókhálósgomba
Cortinarius praestans – Óriás pókhálósgomba
Lemezes pöfeteg (Endoptychum agaricoides)
Paprikára emlékeztető termőtestű, talajlakó szapro-bionta faj.
Homoki gyepekben, legelőkön, erősen trágyázott területeken
terem. Az utóbbi negyed évszázadban állománya
drasztikusan lecsökkent, amelynek az élőhelyek átalakításán
túl feltűnő megjelenése is oka lehet.
Lilásbarna döggomba (Entoloma porphyrophaeum)
Nagytermetű, feltűnő színű gomba. Üde-nedves réteken a
hegy- és dombvidékeken él. A jó állapotú gyepek
indikátorfaja. Nem ehető.
Entoloma porphyrophaeum – Lilásbarna döggomba
Iglice-fülőke, mezei télifülőke (Flammulina ononidis)
Alakjában, színében a téli fülőkéhez (F. velutipes) igen
hasonló, de élőhelyében feltűnően különbözik. Késő őszi
gomba, csak az első fagyos éjszakák után kezd teremni, de
kora tavaszi hófoltok közt is találták már. A tövises iglice
(Ononis spinosa) vastag gyökérzetének elhalt kérgén él, bár
lehet, hogy parazitaként a növény élő gyökerébe is
behatolnak
gombafonalai.
Kiterjedt
ősi
legelők,
szárazgyepek, sziki gyepek faja. Európában nagyon ritka,
viszont Magyarországon még jelentősebb állománya él.
Flammulina ononidis – Iglice fülőke, mezei télifülőke
Pereszke fajok (Leucopaxillus spp.)
Gyökeres álpereszke, gyökeres cölöppereszke
(Leucopaxillus macrocephalus)
Feltűnően nagytermetű, gyökerező tönkű, ehető gombafaj.
Szaprobionta, elsősorban kevésbé bolygatott erdők idősebb
tölgyei alatt nő. Hazánkban az utóbbi két évtizedben
jelentősen megritkult.
Leucopaxillus macrocephalus
Gyökeres álpereszke, gyökeres cölöppereszke
Háromszínű álpereszke (Leucopaxillus compactus)
Nagytermetű, idősebb bükkösökben és tölgyesekben növő,
ritka faj. Ehető. Európában és hazánkban is ritka faj, az ECCF
veszélyeztetettségi listáján is szerepel.
Leucopaxillus compactus – Háromszínű álpereszke
Tejpereszke (Leucopaxillus lepistoides)
Ehető, korábban árusítható, népszerű gombafaj. Gyakran
boszorkánykörben terem, az erdőssztyepp jellemző gombája. A
legeltetés csökkenésével megritkult.
Leucopaxillus lepistoides - Tejpereszke
Sárgászöld pikkelyespereszke (Floccularia luteovirens)
Sík- és dombvidéki szárazgyepekben, extenzív legelőkön,
borókás-nyárasokban, füves erdőszéleken él. Talajlakó
szaprobionta,
Európa
szerte
ritka.
Az
akác
pikkelyespereszkéhez hasonlít, amely akácok tövében él, így
termőhely alapján könnyen elkülöníthetők.
Floccularia luteovirens – Sárgászöld tejpereszke
Rózsaszínű nyálkásgomba (Gomphidius roseus)
Rózsáspiros kalapú, nedves időben nyálkás felületű gomba.
Mikorrhizás, erdeifenyő alatt, mészkerülő erdőkben nő.
Hazánkban elsősorban az Őrségben és a Vend-vidéken,
illetve a Dráva menti mészmentes homokra telepített
erdeifenyvesekben él, Európában nem ritka és nem
veszélyeztetett. Nálunk feltűnő megjelenése, ízletes húsa és
ritka élőhelye miatt vált védetté. Ehető!
Gomphidius roseus – Rózsaszínű nyálkásgomba
Óriási bocskorosgomba (Volvariella bombycina)
Élő vagy korhadó idős fatörzseken, tuskókon, faodvakban
terem. Jellegzetes megjelenésű, más fajjal nem téveszthető
össze. Sebparazita és szaprobionta életmódot egyaránt
folytathat. Ehető!
Volvariella bombycina – Óriás bocskorosgomba
Nedűgomba fajok (Hygrocybe spp.)
Rózsaszínű nedűgomba (Hygrocybe calyptriformis)
Feltűnően dekoratív, talajlakó szaprobionta faj, amely
nitrogénben szegény talajú, mészkerülő gyepekben él.
Hazánkban csak a Vend-vidéken fordul elő, szerepel az európai
szinten védendő gombák javaslatában is.
Hygrocybe calyptriformis – Rózsaszínű nedűgomba
Hygrocybe punicea – Vérvörös nedűgomba
Csigagomba fajok (Hygrophorus spp.)
Tavaszi csigagomba (Hygrophorus marzuolus)
Népi neve a márciusi gomba, mivel korán, hóolvadás után
hozza termőtestét. Nem mindig bújik elő, sokszor rejtve marad
az avartakaró alatt. Jelenleg két termőhelyét ismerjük
hazánkból, az ország nyugati részéről (Őrség, Zala megye),
ahol mészkerülő erdőkben nő. Bár ehető, de csekély a
gasztronómia értéke.
Hygrophorus marzuolus – Tavaszi csigagomba
Izabellvöröses csigagomba (Hygrophorus poetarum)
Édeskés illatú, elsősorban bükkösökben terem, ősszel jelenik
meg. Nálunk ritka faj. Ehető.
Hygrophorus poetarum – Izabellvörös csigagomba
Pelyhes csengettyűgomba (Pluteus umbrosus)
Talajban lévő faanyagon, fakorhadékon, fűrészporon, főleg
homokos talajokon nő, hazánkban ritka, látványos
szaprobionta faj. Előrehaladott korhadást és természetközeli,
holtfában gazdag élőhelyet jelez. Nem ehető.
Pluteus umbrosus – Pelyhes csengettyűgomba
Fakópikkelyes tőkegomba (Pholiota sqarrosoides)
Látványos termőtestet képez és a szakirodalom szerint az
egyik legízletesebb tőkegomba faj. Öreg, háborítatlan
erdőkben fordul elő, parazita, hazánkból eddig csak a
Juhdöglő-völgy Erdőrezervátumból ismert.
Pholiota sqarrosoides – Fakópikkelyes tőkegomba
Sárga pikkelyesgalóca (Squamanita schreieri)
Termőtestet ritkán hozó, a cafrangos galócán (Amanita
strobiliformis) parazita életmódot folytató faj. Különleges
életmódja miatt mind Európában, mind hazánkban
kipusztulás fenyegeti.
Squamanita schreieri – Sárga pikkelyesgalóca
Szilfa-laskagomba, laskapereszke (Hypsizigus ulmarius)
Vastag holtfán, néha élő fákon magasan, elsősorban szileken nő.
Sebparazita, illetve szaprobionta életmódú, ehető faj.
Megritkulásának a szilfavészen túl, amely a szilek visszaszorulását
okozta, az idős törzsek, a vastag holtfa hiánya is oka.
Hypsizygus ulmarius – Laskapereszke
Tönkös kacskagomba (Rhodotus palmatus)
Elhalt lombos fák (főleg szilek és bükk) törzsén és ágain
csoportosan növő, feltűnő színű gomba. Nem ehető,
szaprobionta, amely nedves környezetet igényel. Alzatigénye
speciális, amely az intenzív erdő-gazdálkodással érintett
erdőkben alig található ma már meg.
Rhodotus palmatus – Tönkös kacskagomba
Nyeles pöfeteg (Tulostoma obesum,
syn.: T. volvulatum)
Különleges megjelenésű, talajlakó szaprobionta. Nyílt
homokfelszínen, fellazult homoki gyepekben szinte az egész
évben terem. Hazánkban eddig a Duna–Tisza közéről került
elő.
Tulostoma obesum (T. volvulatum) – Bocskoros nyelespöfeteg
Galambgombák – Russulales
Daróc-tejelőgomba (Lactarius helvus)
A számos tejelőgomba fajunk közül ez az egyetlen védett
faj. Nem ehető, mikorrhizás gomba, hazai előfordulása
szinte teljes mértékben tőzegmoha-lápokra korlátozódik,
ahol nyírek alatt nő.
Lactarius helvus – Daróc-tejelőgomba
Krómsárga galambgomba (Russula claroflava)
Az egyetlen védett galambgomba fajunk. Ehető,
mikorrhizás gomba, amely erősen savanyú környezetben,
nedves közegben, nyírek alatt terem. Elsősorban
tőzegmohalápokban lehet megtalálni.
Russula claroflava – Krómsárga galambgomba
Sörénygombák, süngombák (Hericium spp.)
Bizarr megjelenésű, hosszú tüskékből álló termőrétegtartót viselő, parazita és szaprobionta fajok. Élő,
majd elhalt idős lombos fákon találhatók, fiatalon ehetők.
A tüskés sörénygomba (H. cirrhatum) főleg bükkön és
nyíreken, a közönséges süngomba, cérnagomba (H.
erinaceus) bükkön és tölgyeken nő. Ritkaságuk részben az
őserdő jellegű állományok hiányának, részben a
feltűnőségük miatt bekövetkező gyűjtésnek tudható be. Az
utóbbi faj az ECCF európai listáján is szerepel.
Hericium cirrhatum – Tüskés sörénygomba
Hericium erinaceus – Közönséges süngomba, cérnagomba
Pöfetegek – Lycoperdales
Cafatos pöfeteg (Lycoperdon mammiforme)
Háromrétegű
burokkal
rendelkező
látványos
faj.
Mészkedvelő erdőkben nő, talajlakó szaprobionta. Fiatalon
ehető. Érzékeny a környezetszennyezésre, elsősorban a talaj
kémhatásának csökkenésére.
Cafatos pöfeteg (Lycoperdon mammiforme)
„A természet tönkretétele és a természet
védelme a fejekben kezdődik.”
Werner