Veréb László, Szolnoki Bányakapitányság

Download Report

Transcript Veréb László, Szolnoki Bányakapitányság

A Szolnoki Bányakapitányság Iletékességi
területén 2012. évben bekövetkezett
munkavédelmi balesetek
Visegrád, 2012. november 22-23.
Készítette: Veréb László
A Szolnoki Bányakapitányság Illetékességét a
267/2006. (XII. 20.) Korm. Rendelet 1.számú melléklete rögzíti
• Az illetékességi területen található négy megyében a
természeti adottságokból adódóan nagyobb kockázatot
jentő szilárd nyersanyagot kitermelő bányászati
tevékenység nem történik.
• Az agyag illetve a homokbányák kb. 30%-a szünetel,
illetve nem folytat kitermelést. Az autópálya építés
kapcsán megnyitott célkitermelő helyek területén
végeznek üzemszerű kitermelést.
• A tőzegbányászat a Duna bal parti területére
korlátozódik, Kecel – Sükösd tengelyvonalban.
• A megyék települései vezetékes gázellátása
megtörtént. A gázelosztó vezetékek építése,
rongálása során 2012. évben személyi sérüléssel
végződő üzemzavar nem következett be.
• Az illetékességi területen a CH kitermelési, szállítási
és tárolási, PB töltési tevékenység valósul meg
országos szinten is jelentős mértében.
• Ebből adódóan a tárgy évben bekövetkezett 8
munkabaleset kapcsolódik a fenti tevékenységhez.
A balesetek megoszlása a sérülés jellege és helye
szerint
3
térd
2
boka
kar
test
1
fejsérülés
kéz
0
rándulás
törés
égés
halálos
•A Bányakapitányság illetékességi területén egy II
fokú égési sérüléssel végződő baleset következett be,
azonban a körülmények vizsgálata alapján nem
minősült súlyos munkabalesetnek.
•A balesetek közül egy a munkavédelemről szóló
1993. évi XCII. törvény 87. § 3. pont a) bekezdése
szerint súlyos munkabalesetnek minősült.
Az égési sérüléssel végződő baleset rövid
ismertetése és következtetései:
•A CH termelésben kőolaj gyűjtőállomásként nyilvántartott
területen, a gazolin lefejtőnél 2012. augusztus 08-án 19 óra
10 perckor tűz keletkezett.
•A tűz a gazolin lefejtő területén illegális visszafejtés során
történt.
•A visszafejtést a technológiai rendszer részeként telepített
50 m3 fekvőhengeres üveges szintjelzővel ellátott gazolin
tartályból akarták elvégezni.
•A tűz során a területen illetéktelenül tartózkodó kút és
mélyszivattyú kezelő saját tulajdonát képező FIAT Ducato
típusú, zárt kocsiszekrényű gépkocsija, valamint a
kocsiszekrényben lévő 8 db 200 l-es fémhordó kiégett.
• A keletkezett tűz át terjedt a gyűjtőállomás technológiai
szerelvényeire, valamint a szivattyú szín tetőszerkezetére.
•A bekövetkezett tűz során a gépkocsi rakodóterében
tartózkodó kút és mélyszivattyú kezelő súlyos II. fokú égési
sérüléseket, a gyűjtési rendszerkezelő az oltás során kisebb
égési sérülést szenvedett.
•A gazolin gőzének berobbanását követően a
gyűjtőállomás kezelője kb. 90 másodperc után elzárta
a töltővezeték 2”-os gömbcsapját, ekkor megszűnt az
utánpótlás.
•A kialakult tüzet az állomáson rendszeresített
poroltókkal az utánpótlás megszűnését követően a
helyszínen lévők eloltották.
•A kiérkező tűzoltók gondoskodtak a környezett
hűtéséről,
az
esetleges
öngyulladás
megakadályozásáról.
Az esettel kapcsolatos következtetések
•A kút- és mélyszivattyú kezelő nem szervezett
munkavégzés közben szenvedett súlyos égési
sérülést, balesete nem minősül munkabalesetnek.
•A gyűjtési rendszerkezelő szervezett munkavégzés
során, ahhoz nem kapcsolódó tevékenység
következtében keletkezet tűz oltása során szenvedett
el kisebb égési sérülést (ami munkaköri kötelessége)
balesete munkabaleset.
•A
Munkáltató
technológiai
szerelvények
alkalmazásával (pl. visszacsapó szelepek), rendszer
felügyelettel akadályozza meg a hasonló esetek
előfordulásának lehetőségét.
A Tiszaszentimre -2 fúrásponton bekövetkezet
súlyos munkabaleset
A súlyos baleset az éjszakai partiban következett be. A parti
munkaideje 19 órakor kezdődött, a munkarend szerint a
munkaidő 12 óra.
A munkát a nappalos parti főfúrómesterétől vette át az
éjszakás főfúrómester, majd munkamegbeszélést tartottak,
ahol a főfúrómester elmondta, hogy a feladatuk az „E” dugó
zárásvizsgálatának elvégzése, majd sikeres nyomáspróba
esetén kútindítás és termeltetés végzése lesz.
A zárásvizsgálathoz a nappalos parti már megszerelte a
dugattyús szivattyú nyomóvezetékét a termelő csőfej egyik
béléscső közi tolózárjához.
A főfúrómester, a munkafolyamatokat felügyelő supervisor és a
szivattyút kezelő beosztású dolgozó felmentek a munkapadra.
A szivattyúval 100 bar-t rányomtak a kút béléscső közére, majd
leállás után nyomáscsökkenést észleltek. Újabb rányomás után is
fennmaradt a jelenség, felszíni hibát észleltek, ezért a supervisor
szólt, hogy zárják be a bekötött béléscső köz tolózárat és szereljenek
nyomásmérőt a termelőcső fej szabadon lévő béléscső köz
tolózárjára.
.
A súlyos bányászati munkabaleset oka:
A fúróberendezésnél a 2 3/8”-os termelőcső szeleptartóba
behelyezett „E” záródugó jóságának ellenőrzésére 2012. április
13.-án az éjszakás műszakban nyomáspróbát rendelt el a
supervisor.
A fúróberendezés dolgozói által a szabad béléscső köz tolózárra
felszerelt nyomásmérő rendszert a gyorscsatlakozóval szerelt
kapcsolódási pontnál a nyomáspróba megkezdése után nagyon
rövid időn belül a kútban uralkodó, mintegy 80 bar nyomás
szétnyomta,
és a felfelé elrepülő, gyorscsatlakozó anyarészbe fixen szerelt
feszmérős egység a mellette tartózkodó kulcsos beosztású
dolgozót a fején eltalálva, súlyos sérülést okozott, amely miatt
nevezett munkavállaló másnap elhalálozott.
A nyomás hatására lerepült (FIG 1502 típusú) gyorskapcsoló
A FIG 602 gyorskapcsoló
A Rendőrség által lefoglalt eszközök pontos méretezése
2012. április 20.-án műszaki szakértő közreműködésével
megtörtént, a gyorskapcsolók adatai:
aparész
anyarész
a menet külső átmérője
belső átmérő
96,5 mm
96,3 mm
a menetfej szélessége
3,05 mm
3,15 mm
menethorony szélessége
3,5
mm
3,2 mm
A különbség az összekapcsolódáshoz átmérőben 0,2 mm,
azaz összecsavaráskor a felfekvő keresztmetszet
minimális.
A FIG 602 gyorskapocs és a szerelt közcsavar használatára
utaló jelek
A fúróvállalat 2006.03.09. dátummal Műszaki igazgatói körlevelet
adott ki ML-1-2006 számon, ami hasonló baleset kapcsán
elrendelte minden berendezésnél a gyorskapcsolók felmérését,
majd a körlevél rendelkezett, hogy a vízvezeték rendszerbe
véglegesen beépített alacsony nyomású gyorskapcsolók
kivételével kizárólag csak magasnyomású (FIG 1502 típusú)
gyorskapcsoló használható a fúróberendezéseknél, és az ettől
eltérő gyorskapcsolókat el kell távolítani a berendezésektől,
szerviz egységektől és minden egyéb technológiai rendszerekből.
Bányakapitányság vizsgálta, hogy a berendezés üzemeltetéséhez,
illetve a munkafolyamatok elvégzéséhez az előírt típusú
utasítások rendelkezésre állnak-e, illetve azokat a munkavállalók
megismerték-e. A KFBSZ előírja, hogy:
4.§ (2) bekezdés: „A gépek, berendezések, létesítmények
üzemeltetésére, karbantartására, az egészséget nem veszélyeztető
és biztonságos munkavégzés tárgyi és személyi feltételeire
vonatkozó üzemi (technológiai, műveleti, kezelési, karbantartási,
ellenőrzési, üzemzavar-elhárítási, szolgálati) utasításokat kell
készíteni. Az utasításokat évente felül kell vizsgálni, és szükség
szerint aktualizálni.
A berendezésnél végzett nyomáspróbához kapcsolódóan az
alábbi utasításokat adta át fúróvállalat képviselője:
-V-80-06-5. Munkaengedélyezési rendszer.
Hatályos: 2011.08.01.
-M-42-158-1. Gyorskapcsoló össze- és szétszerelése.
Hatályos: 2011.12.02.
-M-63-08-1. Az SBS DIR 806 típusú berendezés felszíni
nyomóvezeték rendszer nyomáspróbájának műveleti utasítása.
Hatályos: 2007.03.20
.
A vizsgálat megállapította
Az érvényben lévő utasításból a munkaköri leírásának II.4.
pontjában előírtak ellenére a dolgozóknak oktatást nem tartott a
főfúrómester, csak az éves munkavédelmi tájékoztató vállalati
programjában január hóra előírt, a MER-t érintő részek kerültek
ismertetésre.
A MER működési rendszerét, az abból adódó kötelezettségeket a
főfúrómester ismerte, ennek ellenére a gyakorlatban nem
alkalmazta sem a műszak megkezdésekor, sem a program
módosulásakor.
A műveleti utasításokból bizonylatolt módon a műszak dolgozói
nem kaptak oktatást.
A Bt. végrehajtásáról szóló 203/1198. (XII.19.) Kormányrendelet
(továbbiakban Vhr.) Vhr. 16.§ (2) bekezdése kimondja,
hogy az üzemi utasítás alapján végezhető munkát –M-42158-1 utasítás–csak akkor szabad megkezdeni, ha az
érintettek kioktatása megtörtént, erről az elrendelő
személy meggyőződött.
A 2/2010. (I.14.) KHEM rendelet a Kőolaj- és Földgázbányászati
Biztonsági Szabályzatról (továbbiakban KFBSZ) előírja,
hogy:
19.§ (2) bekezdés: „A fúrási, lyukbefejezési és kútjavítási
tevékenységeknél csak az Európai Unión belüli gyártó által
adott megfelelőségi nyilatkozattal, vagy tanúsító szerv által
kiadott megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező eszközt,
berendezést szabad használni.”
A hasonló balesetek megelőzésére elrendelt intézkedések:
A fúróvállalat köteles olyan rendszert kialakítani és
működtetni, ami a munkafolyamatok közben beépíthető,
szerelhető, felhasználható anyagok, eszközök
felhasználhatóságát nyilatkozattal, vagy tanúsító szerv
által kiadott megfelelőségi tanúsítvánnyal garantálja,
illetve azok mozgását kizárólagosan, nyomon
követhetően biztosítja.
A fúróvállalat köteles olyan rendszert kialakítani és
működtetni, hogy a KFBSZ 4.§ alapján készített üzemi
utasítások átadási, megismerési és oktatási gyakorlata
feleljen meg a Mvt. 54.- 55.§ -ában megszabott
követelményeknek.
A munkaköri leírásokat úgy kell átalakítani, hogy az azokban
leírtak számon kérhetőek legyenek, egyértelmű legyen a
konkrét felelőssége a dolgozónak.
A berendezéseknél történő vezetői cserék átadás-átvételi
követelményeit le kell szabályozni.
Köszönöm figyelmüket!