Transcript Költségmegosztás a felsőoktatásban: tandíj

Költségmegosztás: a közösségi és
magánfinanszírozás szerepe a
felsőoktatásban
Arányok, hatások, problémák és megoldási
lehetőségek
Semjén András, CSc
MTA KRTK KTI
A kötet
Köszönet:
• OTKA T-048983:
Felsőoktatásfinanszírozási modellek
és eszközök az expanzió,
a minőség, a széleskörű
hozzáférhetőség és
esélyegyenlőség
szolgálatában –
nemzetközi helyzetkép és
hazai tapasztalatok
• Patkós Anna szerkesztő
• KTI könyvek, Laki Mihály
A prezentáció vázlata
•
•
•
•
•
•
•
•
Fogalmi keretek: költségmegosztás
A tandíj közgazdaságtana
Tandíjak és hozzáférés: gyakorlati tapasztalatok
Tandíj-fizetés halaszthatósága: intézményes
formák, modellek, hatások
Értékpapírosítás
Hazai helyzetkép: költségmegosztás
átalakításának indokoltsága
Követelmények egy hazai költségmegosztási
reformmal szemben
Eddigi hazai próbálkozások problémái:
tandíjhullámvasút – kudarcok előre programozva
Fogalmi keretek
Költségmegosztás
Költségmegosztás
• Bruce Johnstone, Nemzetközi
összehasonlító felsőoktatás-finanszírozási
és hozzáférési projekt (International
Comparative Higher Education Finance
and Accessibility Project), State University
of New York at Buffalo, Buffalo, N.Y.
• Felsőoktatás összes költsége négy végső
teherviselő fél közt oszlik meg.
Végső teherviselők
• Kormányzat/adófizetők (közvetlen vagy
közvetett [vállalkozások adóztatása,
költségvetési hiány inflációs hatása is!]
adóztatás);
• Szülők (megtakarításokból, folyó jövedelemből
vagy hitelfelvételből);
• Hallgatók (megtakarításokból, folyó
jövedelemből vagy hitelfelvételből);
• Jótékonyság, adományozók (alapítványok
hozamai, illetve közvetlen támogatások).
Finanszírozó, de nem végső teherviselő
•
Üzleti szektor, vállalatok
– Nyereségen vagy hozzáadott értéken alapuló adók
–
•
• termelési költségnek is felfoghatóak
• fogyasztókra átháríthatók
Vállalati adományok (jótékonyság) (?, adókedvezmények – többi adófizető)
Felsőoktatási intézmények
saját forrású ösztöndíjak, tandíjkedvezmények
– Állami egyetemek
•
Korlátozza: állami támogatás [adó] és a saját bevételek [zömmel tandíjakból]
Végső teherviselő: kormányzat (költségvetés), nem kedvezményezett hallgatók (és
szüleik)
– Magánintézmények
•
•
A) elitegyetemek
Kiváló minőség fenntartását szolgáló intézményi kiadás (költség), nem adomány
B) átlagos minőségű magánegyetemek
Meghirdetett tandíjakat („árcédulán szereplő árakat”) megfizetni képes potenciális
hallgatók korlátozott száma miatti árdiszkrimináció a tandíjbevételek maximalizálására
Teher
A) a magasabb díjat fizető tehetős, de az intézmény számára kívánatos tulajdonságokkal
nem rendelkező, nem kedvezményezett hallgatókon (és családjukon), illetve
B) a sticker price-t fizető hallgatókon
A költségmegosztás szűkebb
értelmezése
Költségmegosztás: keresleti nyomásra és a
növekvő költségvetési szigorra adott
társadalmi, oktatáspolitikai válasz.
A folyamat során a politikai döntéshozók a
költségek mind nagyobb hányadát próbálják az
adófizetőről a hallgatókra, illetve azok
családjára terhelni.
A költségmegosztás valójában a tandíjak
(tuition) és/vagy egyéb felhasználói díjak
(user charges) eufemisztikus megnevezése!
Tandíj-politikák 4 fő típusa ma
Marcucci- Johnstone (2007)
• „Ingyenes” felsőoktatás (nincs tandíj)
• Általános és előre fizetendő tandíj (DE: szociális
szempontokat is figyelembe vevő mentességek,
ösztöndíjak és diákhitelek enyhítik a hozzáférésre
gyakorolt hatásokat!)
• Duális tandíjpolitika (tandíjmentesség keretszámokkal a
teljesítmény alapján szelektált legjobbaknak, tandíjas a
többieknek)
• Végzés utánra halasztott, jövedelemfüggő törlesztésű
tandíj (hozzájárulás)
A tandíj közgazdaságtana
Amerikai szakirodalom áttekintése
Amerikai empirikus ökonometriai
irodalom
Tandíjak hatása a hallgatói keresletre (beiratkozások
árrugalmassága) – survey cikkek 3 generációja
– Jackson és Weathersby, 1975 (kezdetek, módszertani
problémák)
– Leslie és Brinkman, 1987 (meta-analízis, 30 vizsgálat,
25-nél sikerült standardizálni az eredményeket:
hallgatói árválasz koefficiensek)
– Heller, 1997 (alacsonyabb árválasz-koefficiensek;
pénzügyi támogatások hatásai)
Ökonometriai modellek áttekintése:
Leslie és Brinkman, 1987 következtetései
– mind a 25 vizsgált tanulmány az elvárt irányú keresleti hatást mutatta
– változatlan 82/83-as tanévi árakon számítva 100 dolláros tandíjemelkedés átlagosan 0,7 százalékponttal csökkenti a felsőfokú
beiratkozási arányt
– szociológiai változók (pl. származás/osztályhelyzet, a szülők iskolai
végzettsége, stb.) erősebb hatásúak, mint az árak;
– a hallgatói keresletre vonatkozó vizsgálatok általában az elsőéves
beiratkozásra koncentrálnak, ezáltal könnyen felülbecsülhetik az
áremelkedés hallgatói keresletre gyakorolt hatását;
– hatások az intézményi bevételekre
• egynél kisebb tandíj-elaszticitások: intézményi bevételek növekedése
• egynél magasabb sajátár-rugalmasságok: csökkenő intézményi bevételek;
– a tandíjak változásának hatásai nem szimmetrikusak: a tandíjak
csökkentése nagyobb pozitív hatással lehet a beiratkozási
szándékokra, mint amennyire a tandíj-emelés elriaszt a részvételtől.
Heller, 1997: újabb vizsgálatok
áttekintése
•
•
•
•
•
a tandíj emelkedése ceteris paribus csökkenti a részvételt: 100 dolláros
tandíjnövekedés a korábbi becslésekhez képest kisebb mértékben (0,5-1
százalékponttal) csökkenti a beiratkozott hallgatók számát a 70-es, 80as évek adataira épülő vizsgálatok szerint;
a hallgatóknak nyújtott pénzügyi támogatások csökkenése ugyancsak
csökkenti a beiratkozást és a részvételt: a hatás nagysága a támogatás
típusától függően változik (ösztöndíjak hatása jelentősebb, mint a
diákhiteleké vagy az intézmények által nyújtott munkalehetőségeké);
az alacsonyabb jövedelmű családokból érkező diákok érzékenyebben
reagálnak a (a felsőoktatás nettó árát nagyban meghatározó) tandíjak és
támogatások változásaira, mint a közepes és magas jövedelmű családok
gyermekei;
az egyéni költségek emelkedése bizonyos etnikai kisebbségekhez
tartozó hallgatókra különösen erős visszatartó (negatív) hatással bír;
a tandíjak növekedésének hatásai a különféle intézménytípusok szerint is
eltérőek lehetnek: a kétéves community college-ok hallgatói jóval
érzékenyebben reagálnak a tandíjak emelkedésére, mint a négyéves
alapképzési diplomát (BA/BSc fokozatot) nyújtó intézmények hallgatói.
Elméleti modellek: 2 szemben álló megközelítés
Rotschild & White, 1993,1995
elegáns ÁE modell,
kompetitív piac,
tökéletes informácó, stb.
•
•
Plauzibilis következtetések
de a szektor valóságos jellemzőivel,
tulajdonságaival gyakran
nyilvánvalóan ellentétes, irreális
feltételezések alapján
Winston, 1999:
awkward economics
•
•
•
•
információs aszimmetriák, ún.
bizalmi piac (trust market).
fogyasztók számára ilyen esetben
általában megnyugtatóbb, ha
termelők (felsőoktatási
intézmények) nem profitmaximáló
ágensek, hanem nonprofit
vállalkozások.
menedzsment motivációja
komplex, a vezetés nagy súlyt
fektet az intézmény relatív
helyzetére.
ellentétben a profitorientált
vállalatokkal, az ilyen vállalatok
tartósan is szubvencionálhatják
fogyasztóikat (mivel az adományok
miatt a nonprofitok termelési költségei
tartósan meghaladhatják
árbevételeiket)
A Rotschild-White modell fő következményei
•
•
•
•
•
a különféle típusú (eltérő termelékenységű) hallgatóktól ugyanazon
intézményen belül is eltérő tandíjakat kérhetnek;
a különféle típusú hallgatók ugyanazon intézményen belül eltérő mértékű
emberi tőkéhez juthatnak;
a különféle típusú hallgatók (a kapott emberi tőkeértéktől és az érte
fizetendő tandíjtól függő) nettó „nyeresége” eltérő lehet (oktatásban
mutatott) határtermelékenységüktől függően;
az azonos típusba tartozó hallgatók a különböző felsőoktatási
intézményekben eltérő mennyiségű emberi tőkéhez juthatnak, de mivel
ennek megfelelően eltérő tandíjakat is kell fizetniük, ily módon az oktatásból
származó nettó „nyereségük” minden intézményben azonos lesz;
az egyes felsőoktatási intézmények eltérő technológiával és hallgatói
összetétellel dolgozhatnak, eltérő tandíjakat kérhetnek különféle
hallgatóiktól, és cserébe eltérő emberitőke-mennyiséget nyújthatnak nekik.
Azonban az egyes felsőoktatási intézmények által a hallgatók egy adott
típusának kínált (a tandíj és a nyújtott emberi tőke által jellemzett) „oktatási
csomagnak” olyannak kell lennie, hogy az kielégítse az azonos típusú
hallgatók nettó „nyereségének” kiegyenlítődésére vonatkozó egyensúlyi
feltételt.
Tandíjak és hozzáférés
Gyakorlati tapasztalatok
Hallgatói ill. intézményi szempontú tandíj
és metszetük, a „valódi” tandíj
Hallgatói szempont
Intézményi szempont
Valódi tandíjak hatásai
• adott országon belül a tandíjak ceteris
paribus negatívan hatnak a felsőoktatás
iránti keresletre (Semjén, 2011)
• a halaszthatóság önmagában nem
szünteti meg teljesen a tandíjak jelzett
részvételcsökkentő hatását (Dearden et
al., 2011)
Tandíjak mértéke eltérő, fajlagos költségektől általában
jóval elmarad
Tandíjak és hozzáférés
Önmagában abból, hogy egy adott országban magas tandíjak
vannak, vagy éppen egyáltalán nincsenek tandíjak, gyakorlatilag
semmi sem következik automatikusan a felsőfokhoz való hozzáférés
szélességére, a felsőfokú részvételi vagy belépési arányokra.
Dearden és szerzőtársai [2011]: Elérhető hallgatói
támogatások és a halasztást lehetővé tevő hitelek feltételei
jelentős hatással lehetnek a részvételre, a belépési arányokra
Tandíjmentesség c. p. nyilván pozitív hatású a részvételi
szándékokra, de a felsőoktatás támogatására rendelkezésre
álló költségvetési források korlátozottsága akadályozhatja
a részvételi szándékok valóra váltását – ingyenesség közvetve
a szélesebb hozzáférés akadálya is lehet (Németország,
Ausztria).
Belépési arányok az A és B típusú felsőoktatási programokba
Érvek a tandíjak mellett és ellen
Mellette
Ellene
1.
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
diplomások bérhozama (egyéni
életkereseteik növekedése) lehetőséget
teremt
felsőoktatással szembeni mennyiségi
és minőségi igények növekedése
többleterőforrásokat igényel
a többi közösségi finanszírozású szektor
versenye miatt a tandíjbevételek kellenek
döntően egyéni hozamok miatt nem is
lenne igazságos, méltányos a teljes
közfinanszírozás
hallgatókért folyó verseny hatása a
képzés minőségére pozitív
pozitív teljesítményösztönző hatás: c.p.
gyorsabb áthaladás, kisebb
lemorzsolódás
differenciált tandíj miatt hatékonyabb
felsőoktatási erőforrás-allokáció,
munkaerőpiac (megfelelő bérekkel is
alátámasztott) igényeihez alkalmazkodó
kibocsátási szerkezet
2.
3.
emberitőke-befektetések hozamaiból a
társadalom egésze részesül, a
felsőoktatás pozitív externális hatásai
jelentősek
a tandíjak léte a hátrányosabb
társadalmi helyzetű fiatalokat
visszatart(hat)ja a felsőfokú oktatásban
való részvételtől, gátolja a kívánatos
társadalmi mobilitást és esélyegyenlőtlenséget teremt: a tandíjfizetés
kereső életpályára való halaszthatósága
(diákhítelek elérhetősége) híján a
visszatartó hatás nagyon erős lehet,
ami méltányossági és hatékonysági
szempontból egyaránt káros
a hallgatók tanulmányi teljesítményei (ezen
keresztül áthaladásuk sebessége és
felsőfokú tanulmányaik sikeres befejezése)
elsősorban a hallgatók társadalmigazdasági hátterétől függnek, nem pedig a
tandíj lététől vagy hiányától
Tandíj-fizetés halaszthatósága
Intézményes formák, modellek,
hatások
Halaszthatóság hatásai
• Ha a tandíjakat a képzési időszak során előre kell fizetni, a
hallgatók (illetve szüleik) anyagi háttere, pillanatnyi
fizetőképessége nagymértékben meghatározhatja azt, hogy ki
tanulhat felsőfokon. Ez nyilvánvalóan komoly méltányossági,
igazságossági problémákat vet fel, és társadalmi hatékonyság
szempontjából sem előnyös.
• A tandíjfizetés elhalasztásának a lehetősége az életpálya kereső
szakaszára elvben lehetővé teszi azt, hogy a szülők anyagi
helyzete és fizetési hajlandósága ne korlátozza a részvételt. A
gyakorlatban azonban a halaszthatóság különféle intézményes
formáinak hatása az eltérő családi hátterű hallgatókra nagyon
különböző lehet, nagyban befolyásolva azt, hogy a halasztás
lehetősége mennyire hatásos esélyegyenlőségi szempontból,
mennyire javítja ténylegesen is a mobilitási esélyeket.
• A tandíjfizetés halaszthatóságát lehetővé tevő különféle gyakorlati
megoldások – a diákhitel-, illetve az utólagos költség-hozzájárulási
rendszerek – általában jelentős mértékű közvetett állami
támogatásokkal járnak együtt (kamattámogatások,
garanciavállalások, bizonyos idő után a nem visszafizetett
tartozások elengedése stb.).
A rendszer-design (kialakítás) fontossága
• Elméletben elképzelhető, hogy egy diákhitelrendszer működési
költségei és közvetett állami támogatásai – pl. kamattámogatások,
garanciák a bebukó (nem teljesítő) hitelekre - olyan magasak, hogy
végül a beváltásra kerülő állami garanciák, stb. miatt a tandíjhitelek
végső költsége az államháztartás számára magasabb lesz, mint
amennyibe a közvetlen hallgatói támogatások (ösztöndíjak,
tandíjkedvezmények) kerültek volna
• A működő hallgatói hitelrendszerek visszatérülési arányai (a
kumulált nettó visszafizetések/tőketörlesztések összege az
eredetileg felvett hitelek százalékában) nagyon gyakran az 50
százalékot sem érik el. A tandíjfizetés halaszthatóvá tétele
jelentős költségekkel jár, államháztartási vonzata – főleg nem
körültekintő rendszer-kialakítás esetén – jelentősen negatív lehet.
Hallgatói támogatások főbb fajtái
• általános, nem a hallgatók bizonyos
csoportjaira célzott támogatások (pl. a
diákhitelek általános kamattámogatása, ha van)
• felsőoktatási adókiadások (elengedett
adóbevételek): a felsőoktatás elismert családi
költségeinek az adórendszerbe épített
kedvezményeken keresztül történő támogatása
(pl. tandíjak utáni adóalap-csökkentési
lehetőségek, illetve adójóváírások)
• célzott hallgatói támogatások
Célzott hallgatói támogatások főbb típusai
•
•
•
•
Célzott közvetlen hallgatói
támogatások
közvetlen, rászorultsági alapú,
(eszközteszthez kötött) hallgatói
támogatások/ösztöndíjak;
a felsőoktatásban
alulreprezentált hallgatók az
anyagi helyzettől eltérő
attribútumait figyelembe vevő
közvetlen hallgatói
támogatások/ösztöndíjak;
a hallgató korábbi tanulmányi
eredményein alapuló
(érdemalapú) hallgatói
támogatások/ösztöndíjak;
a hallgató az intézmény
szempontjából kívánatos, de
tanulmányi teljesítményével
nem közvetlenül összefüggő
speciális tulajdonságain, illetve
képességein alapuló hallgatói
támogatások/ösztöndíjak
Diákhitelekhez kapcsolódó
célzott közvetett támogatások
•
•
•
•
célzott (pl. a szülők alacsony
jövedelmén vagy a felsőoktatásban
alulreprezentált hallgatók más
attribútumain alapuló)
kamattámogatások;
a visszafizetési időtartam vége után
fennmaradó tőketartozás
elengedése a hitelfelvevő alacsony
életjövedelme esetén (pl.
jövedelemfüggő törlesztésű
diákhitelek esetében);
a felsőoktatásban elért tanulmányi
eredményen alapuló (érdemalapú)
adósságcsökkentés;
a hallgató végzés utáni
karrierválasztásán, elhelyezkedésén
alapuló adósságcsökkentés vagy
tartozás-elengedés (pl. alacsonyabb
bérű közalkalmazotti állásokban, ill.
hátrányos vagy nehéz
körülményekkel jellemezhető
területeken, elmaradott
kistelepüléseken vagy nagyvárosi
„gettókban” az oktatásban
elhelyezkedők esetében).
Halaszthatóság alapmodelljei
• Klasszikus, hagyományos törlesztésű
(ún. jelzáloghitel-típusú) diákhitel
• Jövedelemfüggő törlesztésű diákhitel
• Ennek speciális alesete (?) az utólagos képzési
hozzájárulási rendszerek (ausztrál HECS és a
2006, illetve 2012 utáni angol modell)
• Diplomás adó (Friedman, 1962,
Glennerster et al., 1968)
Rögzített ütemezésű, jövedelemfüggő
törlesztésű hibrid
•
a hitelfelvevők az rögzített törlesztési ütemezés szerint törlesztenek, amíg havi vagy éves
törlesztésük nem haladja meg havi vagy éves jövedelmük egy előre meghatározott százalékát;
•
amennyiben a rögzített ütemezés szerinti törlesztés meghaladná a jövedelem előre meghatározott
százalékát, a kölcsön átmenetileg átalakul egy sajátos jövedelemfüggő törlesztésű hitellé. A
százalékos plafon feletti esedékes törlesztés megfizetését ilyenkor elhalasztják egy olyan későbbi
időszakra, amelyben a hitelfelvevő jövedelme már elég magas lesz ahhoz, hogy ez, valamint az
eleve esedékes törlesztés együttesen beleférjen a jövedelem maximálisan törlesztésre fordítható
százalékába;
•
a legtöbb hitelfelvevő az eredeti rögzített ütemezés szerint törleszt, miközben azok az adósok,
akik átmenetileg munkanélkülivé/alacsony jövedelművé váltak, jövedelemfüggő módon
törleszthetnek a jövedelem-kiesés ideje alatt. Az ilyen adósok hiteleinek visszafizetése
automatikusan kitolódik (egy refinanszírozáshoz hasonlóan), de nem kapnak szubvenciót;
•
néhány adós, akiknél relatíve hosszú munkanélküliségi időszakok vagy tartósan alacsony
keresetek relatíve magas kiinduló adósságokkal kombinálódtak, soha nem fog tudni visszatérni a
rögzített törlesztési ütemezéshez, és folyamatosan jövedelemfüggő módon törleszt. Végül a
törlesztési idő alatt nem fogja tudni teljesen visszafizetni a felvett hitelt és annak terheit; egy idő
után pedig fennmaradó tartozását elengedik.
Alkalmazása:
•
Kanada, Hollandia, illetve bizonyos körben az Egyesült Államok (ún. puha jövedelemfüggő
törlesztésű kölcsönök).
Előnyei:
•
adminisztratív egyszerűség és biztonság: a visszafizetési időszak nagy részében a legtöbben
az fix törlesztési ütemezés szerint fizetnek (nincs szükség a jövedelem igazolására!), a kifizető
eleve levonhatja és visszatarthatja a kormányzatnak járó pénzt. Ugyanakkor a nehéz anyagi
helyzetbe kerülők számára a visszafizetendő törlesztés sose lesz reménytelenül megterhelő.
Utólagos költség-hozzájárulási
rendszerek
Jövedelemfüggő törlesztésű hitelek speciális típusa
•
•
•
•
a felvett hallgatók számára alapesetként (külön hitelkérelem és hitelbírálat
nélkül automatikusan) biztosított a hallgatói hozzájárulás (tandíj)
utólagos, halasztott, jövedelemfüggő törlesztésű fizetése
a hozzájárulás előre történő megfizetését lehet ösztönözni (ausztrál
példa), vagy nem támogatni (angol példa)
adóadminisztrációban rejlő lehetőségek kiaknázása a törlesztések
beszedése során
utólagos és jövedelemfüggő törlesztésű tandíj-fizetés esetén a rétegspecifikus elriasztó hatás eleve alacsonyabb lehet
Mivel a viselkedési válaszokat érintően számottevő különbségek
lehetnek az utólagos költség-hozzájárulási rendszerek és a tandíjkiadások
fedezésére egyéni döntés alapján felvehető egyszerű jövedelemfüggő
törlesztésű diákhitelek között, célszerű lehet az utólagos költséghozzájárulási rendszereket külön csoportként kezelni, nem pedig
egyszerűen a jövedelemfüggő törlesztésű kölcsönök alesetének tekinteni.
Értékpapírosítás
Magánforrások fokozottabb bevonása a
diákhitelek finanszírozásába
A diákhitelek forrása lehet
• vagy intézményi és magán-megtakarítás (banki, hitelintézeti
közvetítéssel, általában kormányzati garancia mellett), vagy pedig
• közvetlenül maga a kormányzat.
Mindkét esetben mód lehet a magánforrások fokozottabb
bevonására és a hitelekben lekötött (banki vagy költségvetési)
források felszabadítására a hitelek értékpapírosítása útján.
Ha az értékpapírosítás nem, vagy csak jelentős diszkonttal
lehetséges, egy utólagos képzési hozzájárulási rendszer beindítása
és működtetése (a hiteltörlesztések jelentős késleltetése és a
kezdeti lassú beáramlása miatt) tartósan jelentős költségvetési
forrásokat köt le. (Azaz egy ilyen rendszerrel nem valósítható meg a
gyorsi forráskivonás a felsőoktatásból.)
Értékpapírosítás (securitisation)
Lépések:
1.
A diákhitelek adósságleveleit az eredeti kibocsátó megfelelő nagyságú
csomagokba rendezi, hogy az egyéni kockázatok kiegyenlítődjenek. A
diákhitel-állomány csomagjai meglehetősen biztos jövőbeli pénzáramlást
testesítenek meg, amelynek jelenértéke meghatározható, a jövőbeli
törlesztésekre vonatkozó jogok pedig intézményi és magánbefektetők
számára tovább értékesíthetőek.
2.
A kibocsátó a nagyobb csomagokba rendezett hallgatói adósságleveleket
először általában egy közbülső vásárlónak, egy gyakran kimondottan erre
a célra létrehozott vagyonkezelő cégnek (ún. Special Purpose Vehicle)
mint közvetítőnek adja el.
3.
Ez a közbülső közvetítő cég a birtokába került adósságleveleket
biztosítékként (fedezetként) használva ún. eszközalapú értékpapírokat
(asset-backed securities, ABS) bocsát ki, és ezeket a tőkepiacon
(megfelelő hozadékért cserébe bizonyos kockázatot vállalni hajlandó)
befektetők részére megfelelő nagyságú diszkonttal (engedménnyel)
értékesíti.
4.
A szükséges diszkont mértékét a csomagokba rendezett adósságlevelek
eszközértéke (asset value) figyelembe vételével lehet meghatározni.
5.
Az eredeti kibocsátó az értékpapírosításból származó bevételeit más
célokra használhatja.
Stratégiák az eszközérték magasan
tartására
Johnstone és Marcucci [2010] szerint a magán tőkepiac felsőoktatásfinanszírozási célú megcsapolásának sikere annak a függvénye, hogy a
kormányzat mennyire lesz képes növelni a diákhitel-állomány eszközértékét.
Az eszközérték magasan tartásának lehetséges fő stratégiái:
• ésszerű, lehetőleg nem, vagy csak minimális mértékben támogatott kamatláb
meghatározása a hallgatói kölcsönökre;
• a nem teljesítő hitelek számának csökkentése, a befolyó törlesztések növelése, és
a diákhitelezés adminisztratív költségeinek alacsony szinten tartása jó hitelezési
gyakorlat segítségével;
• a hitelezési kockázat kormányzati lefedése;
• a kockázat kezesek bevonásával történő lefedése;
• tartalékalap létrehozása a hitelezési veszteség fedezésére, megosztva a nemteljesítési kockázatot a kormányzat, közösségi illetve magán jótékonysági
szervezetek és a felsőoktatási intézmények között;
• a hitelt folyósító bank vagy egyéb magán tőkeforrás részére olyan egyszeri díj
fizetése (a kormányzat által), amely (tartalékalap helyett) mintegy előre fedezi a
kockázatot;
• olyan kamatfelár felszámítása a hitelekre, amely fedezni képes a nem-teljesítővé
válás kockázatát;
• a potenciális adósok előzetes hitelminősítése, és hitelnyújtás csak a hitelképesnek
ítélt adósoknak.
A magas eszközérték elérésének korlátai
• Előzőekben vázolt stratégiák jelentős része csak
szelektív, nem általános hozzáférésű diákhitelek
esetén lenne használható.
• A stratégiák egy másik része politikai okokból
vállalhatatlan, nem összeegyeztethető a felsőoktatás
nyitottságával, a széles hozzáféréssel.
• A jelentős kamattámogatások hatása az eszközértékre
erősen negatív.
• Tartózkodó, óvatos magánbefektetők: a hagyományos
hallgatói hitelek adósságleveleihez képest a befektetők
egyértelműen kevésbé szívesen vásárolnak a relatíve
ismeretlen hatású, kiszámíthatatlannak tűnő
jövedelemfüggő törlesztésű adósságok megfelelő
nagyságú csomagokba összepakolt adósságleveleiből.
A subprime-válság hatása az értékpapírosításból
származó magántőke-bevonásra
• 2008 után erősödő aggodalom észlelhető az amerikai (és kisebb
mértékben a nyugat-európai) pénzügyi sajtóban és a tudományos
igényű publikációkban (Gillen (2008), Macchiarola – Abraham
(2010), Nasser – Kelly (2011) ) is, hogy a pénzügyi válságot
előidéző ingatlanpiaci buborék után az értékpapírosított, de esetleg
majd bedőlő diákhitelek lehetnek az újabb ketyegő bomba
• Megbízó-ügynök probléma: a nem megfelelő ösztönzők miatt a
bankoknak érdekében áll minél több új hitelszerződés megkötése,
miközben nem voltak kellően érdekeltek abban, hogy csak jó
minőségű hiteleket helyezzenek ki, hiszen a hitelállomány
értékpapírosítása következtében az esetlegesen bebukó hitelek
kockázatát már nem a bank, hanem a kötelezettségeket a banktól
megvásárló külső befektető viseli.
• Sokan figyelmeztetnek a korábbi ingatlanhitelezés és a mai
diákhitelezés számos hasonló strukturális problémájára
Ingatlanpiac vs. felsőoktatási piac, USA
Mindkét piacon jellemző
•
•
•
•
•
az irreálisan gyors és megállíthatatlannak
tűnő árnövekedés (az infláció kiszűrése
utáni reáltandíjak 30 év alatt
megháromszorozódtak)
az árnövekedésben a támogatott
hitelprogramok komoly szerepet
játszottak
megfigyelhető a finanszírozásban a
hitelekre történő nagymértékű
támaszkodás
mesterségesen alacsonyak a
kamatlábak
gyenge a hitelképesség vizsgálata (és
következésképp a hitelállomány
minősége is).
A diákhitelek esetében a gyenge minőségű állomány
különösen a szövetségi programok esetében
elterjedt.
Átlagos diákhitel-felvétel az Egyesült
Államokban a négyéves alapképzésben az
átlagos tandíj százalékában
Hazai helyzetkép
Költségmegosztás átalakításának
indokoltsága
Magánforrás-bevonás (tandíjak) hazai szükségességét
indokló tények I. (expanzió – költségvetés nem tud lépést
tartani)
Magánforrás-bevonás hazai szükségességét indokló
tények II. (elmaradás a diplomások arányában – munkaerő
romló versenyképessége)
Magánforrás-bevonás (tandíjak) hazai szükségességét
indokló tények III. (háztartási magánforrások aránya –
relatív lemaradás)
Magánforrás-bevonás (tandíjak) hazai szükségességét
indokló tények IV. (duális tandíjrendszer –
igazságtalan tehermegosztás)
Magánforrás-bevonás (tandíjak) hazai szükségességét
indokló tények V. (csökkenő fajlagos kiadások és
támogatások – minőségi problémák)
Követelmények egy hazai
költségmegosztási reformmal
szemben
Ésszerű magyar tandíj- és támogatási politika: néhány
jogosan elvárható követelmény I.
•
•
•
•
•
•
A tandíjrendszernek általánosnak kell lennie, azaz alapesetben minden
felsőoktatási képzési formára, minden intézményre és minden hallgatóra
vonatkoznia kell!
Olyan tandíjrendszerre van szükség, amelyben a tandíj effektív, azaz a
keresletet érdemben korlátozó mértékű!
Intézményi szinten az összesített tandíjbevételeknek jelentős, lehetőleg
meghatározó szerepe legyen az intézmény bevételi szerkezetében –
ésszerű, a felsőoktatási intézmény jellege, képzési profilja által
meghatározott korlátok között!
A tandíj-megállapítás intézményi hatáskör legyen! Ez természetesen
nem zárja ki a tandíjak valamilyen mértékű központi szabályozását.
A hivatalosan megállapított tandíjak különbségeinek részben a várható
megtérülési viszonyokon, részben pedig a tényleges költségeken kell
alapulniuk!
A tandíj generáljon többletbevételt az intézmény számára, azaz a
tandíjbevétel növekedését elérő sikeres, a hallgatók által keresett
intézményeket ne büntessék azzal, hogy költségvetési támogatásukat
tandíjbevételeik növekedésének mértékében csökkentik!
Ésszerű magyar tandíj- és támogatási politika:
néhány jogosan elvárható követelmény II.
•
•
•
•
A tandíj a magyarországi kereseti viszonyok mellett is legyen megfizethető!
Egy középosztálybeli kétkeresős, átlagos gyermekszámú háztartás részére
a normális életfeltételek biztosítása mellett a gyermekek tandíjának a
tanulmányi idő alatt történő megfizetése ne jelentsen elviselhetetlen terhet!
A tandíj ne jelentsen feltétlenül a tanulmányi idő alatt fizetendő terhet,
megfizetése legyen a hallgató választásától függően az aktív kereső
életszakaszra halasztható!
A rászorulók és a kiemelkedően tehetségesek számára a hiteleken
túlmenően esélyegyenlőségi, méltányossági és teljesítményelveket
egyaránt figyelembe vevő támogatási rendszer tegye lehetővé és
ösztönözze a felsőoktatásban való részvételt!
Az utólagos hozzájárulások/diákhitelek visszafizetési szabályai olyanok
legyenek, hogy az adósok számára a törlesztések ne jelentsenek túlzott,
a családalapítást, az önálló otthon megteremtését akadályozó, nehezen
elviselhető terheket!
Ésszerű magyar tandíj- és támogatási politika:
néhány jogosan elvárható követelmény III.
• A hitel-visszafizetési (törlesztési) és -behajtási szabályoknak
biztosítaniuk kell, hogy a hallgatói hitelek jelentős része térüljön
vissza reálértéken az adósok aktív életpályája alatti
befizetéseiből!
• A hallgatói hitelrendszer olyan legyen, ami lehetővé teszi a
magántőke bevonását a hitelezésbe, azaz ne csak a
kormányzat/költségvetés lehessen a végső hitelnyújtó!
• A tandíj- és a hallgatói támogatási rendszer nem
veszélyeztetheti azt a –nemzetközi összehasonlításban még éppen
elfogadható – felsőfokú továbbtanulási arányt, amely képzettségi
szempontból egyelőre még garantálja a versenyképességet!
• A rendszert érintő jelentős változásokat jól elő kell készíteni, és
velük kapcsolatban viszonylag széles körű társadalmi és politikai
konszenzust kell teremteni!
Konfliktusos követelményrendszer
DE. kompromisszumot kell és lehet elérni!
Eddigi hazai próbálkozások
problémái
Tandíjhullámvasút: kudarcok előre
programozva
A Bokros-féle tandíjreform-kísérlet fő
problémái
• 2000 Ft-os egységes tandíj nem volt effektív,
azaz nem korlátozta érdemben a keresletet ;
• nem volt differenciált;
• mértékének megállapítása nem intézményi
hatáskör volt;
• megfelelő támogatási és diákhitelezési rendszer
híján viszonylag alacsony mértéke ellenére is
sérthette a hozzáférés nyitottságát és az
esélyegyenlőséget.
Az első Orbán-kormány: ellentmondásos
folyamatok
• A költségmegosztás reformjáról és a tandíj-kérdésről való racionális
gondolkodás tartós ellehetetlenítése a tandíj tabuvá tételén
keresztül
• Költségtérítéses képzések felfutása, duális tandíjrendszer lopakodó
kiépülése: a mögöttes teljesítmény-elv látszólagossága
• Diákhitel-rendszer kiépítése: alacsony összeghatár miatt csak a
megélhetési költségek finanszírozására alkalmas
Fő problémák:
• A létrejövő tandíj (eufemizmus: költségtérítés) nem általános
• Esélyegyenlőség sérül: ingyenesség és támogatások a
tehetősebbeknek, tandíjas képzések az alacsonyabb kulturális
tőkével rendelkezőknek
• A kiépülő diákhitel-rendszer nem tette lehetővé a tandíj-fizetés
kereső életszakaszra történő halasztását
2002-2010: eltékozolt évek
• CSEFT, 2003: a kampány-ígéretek és a túlzott
konfliktuskerülés miatt önként vállalt tandíj-tabu
lehetetlenné tette a költségmegosztási rendszer ésszerű
újragondolását, az akkor még reális lehetőséget jelentő
utólagos képzési hozzájárulás előnyeinek mérlegelését
• 2006: választás után UKH felvetése – de későn: akkor,
amikor a költségvetési helyzet már ezt nem teszi járható
úttá
• 2007: FER (a Hiller-féle tandíjreform az első
évfolyamosok tandíjmentessége miatt valójában csak
2008 szeptemberétől vált volna effektívvé); a duális
tandíjrendszer ezzel párhuzamosan fennmaradt volna.
• 2008. márciusi „szociális népszavazás”
Teljesítmény-elvre való hivatkozás és totális
érzéketlenség a szociális szempontokra: a hamvába
holt FER esete
Fő jellemzők:
• Előre fizetendő általános, effektív mértékű tandíj a második évfolyamtól
• Mentesség halmozottan hátrányos helyzetűek mellett csak tanulmányi
eredmény alapján kapható (legjobb 15%) – de a tanulmányi eredmény
közismerten erősen összefügg a szociális helyzettel és a szocio-kulturális
háttérrel
• A teljesítmény-elv túlhangsúlyozása miatt az ösztöndíjak zöme is a szociokulturális előnyöket birtokló tandíjmentesekhez kerülne
• Diákhitel-rendszer a FER halasztott fizetését lehetővé tevő módosítása nem
is került napirendre
Értékelés:
A tervezett rendszer erősen sértette volna
• az esélyegyenlőséget,
• a hozzáférés nyitottságát,
• a halaszthatósági követelményt és
• a konszenzus-követelményt
A 2011 utáni fordulat
•
•
•
•
•
•
Duális helyett immár 3 osztatú finanszírozási rendszer
„Önköltséges” és (gyorsan elhaló) „részösztöndíjas” képzés
Felvételi keretszámok (különösen az ösztöndíjas és
részösztöndíjas) férőhelyek részletekbe menő, önkényes
központi szabályozása, bizonyos munkaerőpiacon sikeres
képzések teljes egészében fizetőssé való tétele
Állandósult átmenetiség: a rendszer kulcsfontosságú elemei
évente jelentősen megváltoznak
Tandíjak túlzottan a költségekhez kötődnek (megtérülési
viszonyok figyelmen kívül hagyása)
Diákhitel-2 a tandíjak finanszírozására: kamattámogatások
miatt „ketyegő bomba”; a rendszer nem is teljesen
jövedelemfüggő visszafizetésű
Sérülő követelmények – sérülékeny, instabil
rendszer
• A tandíj-kötelezettség nem általános, a támogatások jelentős
része nem az egyéni körülmények és teljesítmények alapján
kerül odaítélésre, hanem a felsőoktatás kívánatosnak tartott
szerkezetéről alkotott kormányzati vízió által vezérelt.
• A tandíjak megfizethetősége kérdéses.
• A tandíjfizetés halaszthatósága megvalósul, de lehet, hogy
csak a visszatérülési követelmény sérülésével.
• Méltányosság, esélyegyenlőség sérülhet, társadalmi
mobilitás lehetőségei beszűkülhetnek (magas tandíjak
egyes hátrányos helyzetű rétegek számára fokozottan
visszatartó erejűek lehetnek).
• Versenyképességhez szükséges emberi tőke előállítása
kérdésessé válhat.
• Előkészítés, felkészülési idő hiánya.
• Konszenzus hiánya.
Köszönöm a figyelmet!