Transcript tarsf_17 - Shrek

DEBRECENI EGYETEM
Tudományegyetemi Karok
Természettudományi és Technológiai Kar
Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék
Az általános társadalomföldrajz alapjai I.
Prof. Dr. Süli-Zakar István (DSc.)
egyetemi tanár
17. tétel
A városfejlődés szakaszai
 Kovács Zoltán 2002: Az urbanizáció jellemzői
napjainkban In: Népesség- és településföldrajz
ELTE Eötvös Kiadó, Budapest pp. 179-191
 Kovács Z. 2002: Az urbanizáció jellemzői KeletKözép-Európában a posztszocialista átmenet idején.
In: Földrajzi Közlemények 1-4. pp. 57-77
 Cséfalvay Z. 1994: A modern társadalomföldrajz kézikönyve
IKVA Könyvkiadó Kft. Budapest. pp. 185-192
 Enyedi Gy. 1988: A városnövekedés szakaszai
Akadémiai Kiadó, Budapest. pp. 13-46, 65-96
A modern urbanizáció szakaszai
A gazdaság egyes szakaszaiban a termelőerők bővülésének üteme, összetétele és
földrajzi elhelyezkedése (települése) változó. Mindez a településrendszer fejlődését,
az urbanizáció pályáját is alapvetően vezérli.
A gazdaság – és általában a társadalom – ciklikus, visszaesésekkel,
irányváltozásokkal tarkított a fejlődése. A gazdaság ciklikussága az urbanizáció
szakaszosságában is kifejeződik. A legfejlettebb ipari országokban is bekövetkezett a
városfejlődési folyamatok (időleges) megszakadása. Az 1970-es években számos, a
megtorpant városnövekedést elemző tanulmány született.
Az elméletek közös vonásai:
1. Valamennyi több szakaszt különböztetett meg a modern urbanizáció (azaz, az
ipari forradalmat követő, mintegy kétszáz éves városnövekedés) folyamatában.
Az első szakasz a gyors városnövekedéssel, a többi területi dekoncentrációval
jellemezhető.
2. Ezen elméletek a folyamatokat a legfejlettebb ipari országokra vonatkoztatva
vizsgálták.
Enyedi Gy. az urbanizációt globális folyamatként értelmezi. Nem írható le egységes
modellel a világ minden részének városnövekedési sajátosságai és a megközelítés
sem kizárólag földrajzi. Egy-egy szakasz jellemzésére példa-területek szolgálnak, a
szakaszok mostani állapotát bemutatva. Négy szakaszt különböztet meg és a
szakaszokat a gazdasági fejlődés különböző stádiumaihoz köti.
Az egyes szakaszok a legfejlettebb régiókban kezdődnek, majd innen terjednek a
fejlett országok perifériái, majd a fejlődő országok felé.
A szakaszok lényeges vonásaikat megőrzik terjedésük hosszú ideje alatt is, ám
pontos megjelenési formájuk már magán viseli annak a korszaknak és annak a
(természeti és épített) térnek a jellegét, amikor és ahol megjelenik az adott
országban.
A szakaszok sem időben, sem térben nem válnak el élesen egymástól. Egy ország
településrendszerének egyes részei is más-más fejlődési szakaszban lehetnek.
A modern urbanizáció szakaszai
Szakaszok
Gazdaság
Települések
Időtartam
Városrobbanás
Ipari forradalom, extenzív
iparosítás
Gyors nagyvárosi növekedés,
tömeges elvándorlás faluról,
munkahelyek és lakóhelyek
abszolút térbeli koncentrációja
Fejlett (tőkés) országok: 18.
század végétől az 1930-as,
1950-es évekig; Kelet-KözépEurópa: 19-20. sz. fordulójától
az 1960-as, 1970-es évekig;
Fejlődő országok: az 1960-as
évektől
Szuburbanizáció
(viszonylagos
dekoncentráció)
Modern iparágak, intenzív
fejlődés
Kisvárosi, elővárosi fejlődés,
település-együttesek (pl.
városi agglomerációk), a
falusi településállomány
modernizálódik, népessége
stabilizálódik
Fejlett országok: az 1930-as,
1950-es évektől az 1960-as
évek végéig; Kelet-KözépEurópa: 1980-as évek végétől
Dezurbanizáció
(abszolút
dekoncentráció)
Gyorsan növekvő ipari
termelékenység, a termelő
szektorok csökkenő
foglalkoztatása, a K+F szektor
húzó jellege, a foglalkoztatottak
többsége nem termelő
(posztindusztriális szakasz)
Rurális (nem városi)
népességnövekedés,
nagyvárosi népességcsökkenés, elővárosi gyűrű
kibővülése
Fejlett országok: 1970-es
évektől
Reurbanizáció
(az informatika
urbanizációja)
A csúcstechnológia (elektronika,
távközlés, robottechnika,
biotechnika) általános elterjedése,
társadalmi-szervezeti adaptáció
Munkahelyek erős
dekoncentrációja, egységes
civilizációs szintű
településrendszer kialakulása,
új központok kiemelkedése
Fejlett országok: 1990-es
évektől
 1. szakasz: Városrobbanás
 2. szakasz: Szuburbanizáció
 3. szakasz: Dezurbanizáció
 4. szakasz: Reurbanizáció
Városrobbanás
A rohamos városnövekedés szakasza. Az ipari forradalomhoz, általában a modern
gazdaság elrugaszkodásához (take-off) kötődik. Ez egyértelműen a népesség
települési koncentrálódásának szakasza. A városok felé áramlanak a falusi tömegek,
gyorsan növekszenek a nagyvárosok.
Az első városrobbanás országai a Föld nagy részét gyarmati uralom alá vonták ill. a
világkereskedelmet is szinte kisajátították.
 Nyugat-Európa az iparosodás kezdetén már igen fejlett városhálózattal
rendelkezett. Nemcsak az ipar növelte a városokat, hanem a már korábban
felhalmozott kereskedelmi tőke is településfejlesztő tényezővé vált.
 Észak-Amerikára a szakasz az 1860-as években terjedt át. Az ipari forradalom itt
alapjában már városi jellegű településhálózatot talált.
A Föld többi részén később és tökéletlenebb kifejlődésben jelent meg ez a szakasz.
 A fejlődő országok napjainkban léptek-lépnek a modern urbanizáció útjára. A
városrobbanás elemi erejű – ma a gyors városnövekedésnek a ”harmadik világ” a
színtere. A városi népességnövekedés üteme átlagosan négyszer gyorsabb, mint a
fejlett világban.
Ez a városrobbanás több szempontból eltérő, mint amilyen korábban a mai fejlett
országokban lezajlott, bár lényege (a lakosság fokozódó területi – városi
koncentrációja) azonos.
Fő sajátosságai:
 A városrobbanást csak egyes területeken vezérli egyértelműen az ipar, ám a
gyorsan iparosodó országokban az ipar húzó ereje elsőrendű. Sok helyen a szolgáltató
szektor vonzása és a mezőgazdaság válsága duzzasztja fel a városokat.
 A városnövekedés egy (vagy estenként néhány) nagyvárosra korlátozódik. Nem
alakul ki korszerű városhálózat. A milliós metropolisok és a falusi vásárhelyek között
hiányzik a középvárosok lánca. Minden elvándorló 1-2 nagyvárosba igyekszik,
amelyek országon belüli gazdasági súlya, politikai hatalma elképesztő mértékű.
 A hatalmas városok ellenére a fejlődő országok falusi jellegűek maradtak. A
városok lakosságszámának növekedése napjainkban épp a legelmaradottabb,
legfalusiasabb országokban a leggyorsabb ütemű.
 1. szakasz: Városrobbanás
 2. szakasz: Szuburbanizáció
 3. szakasz: Dezurbanizáció
 4. szakasz: Reurbanizáció
Szuburbanizáció
Viszonylagos dekoncentráció
Ez a szakasz olyan gazdasági fejlettségi körülmények között következik be, amelyet
napjainkban intenzív fejlődésnek nevezünk. Az iparosodás nagy mennyiségi hulláma
befejeződött, az ipar szerkezeti átalakulása a legfontosabb gazdasági mozzanat, a
foglalkoztatásban gyorsan nő a nem termelő szektorok szerepe.
Az urbanizálódásban az infrastruktúra-fejlesztés kitüntetett jelentőségű. A településrendszer átalakulásának legjellemzőbb vonása a városi agglomerációk kifejlődése és
a kisvárosi hálózat megerősödése. A falusi településállomány gyorsan
modernizálódik – városiasodik, a falusi elvándorlás mérséklődik.
A faluállomány egy része nem képes a modernizálódási folyamatban részt venni,
elmarad a fejlődésben, népessége csökken, esetleg teljesen elnéptelenedik. A
stabilizálódott helyzetű falvakban azonban az alapvető civilizációs szint (az
alapellátás színvonala) nem marad el a városokétól.
 1. szakasz: Városrobbanás
 2. szakasz: Szuburbanizáció
 3. szakasz: Dezurbanizáció
 4. szakasz: Reurbanizáció
Dezurbanizáció
Abszolút dekoncentráció
Ez a szakasz még csak a legfejlettebb ipari országokban figyelhető meg az 1960-as
évektől. A gazdaság a posztindusztriális (ipar utáni) korszakába lép. A termelő
szektorok foglalkoztatottsága gyorsan csökken: a mezőgazdaság már csak néhány (23) százalékát foglalkoztatja az munkavállalóknak, de az ipar is csak egyre kevesebb
embernek nyújt megélhetést. A foglalkoztatottak zöme a nem termelő szektorokban
dolgozik. Ezek közül növekvő gazdasági húzóereje van a K+F tevékenységeknek.
A népesség területi dekoncentrációja erősödik és nem marad meg a városhálózaton
belül. A szuburbanizáció szakaszában elkezdődött jelenségek folytatódnak, ám új
elemként jelentkezik, hogy a népességnövekedés súlypontja áthelyeződik az
agglomerációkon kívüli rurális terekbe.
 1. szakasz: Városrobbanás
 2. szakasz: Szuburbanizáció
 3. szakasz: Dezurbanizáció
 4. szakasz: Reurbanizáció
Reurbanizáció
Az informatika urbanizációja
Ezt a szakaszt a városközpontok újraélesztése, a
központhoz csatlakozó lakóterületek átépítése, ezzel a
városközpontok lakosságának újabb növekedése
jellemzi. A városközpont újranépesedését ösztönzik a
megnőtt közlekedési költségek is.
A legfejlettebb országokban pedig határozottan érezhető, hogy alapvető változások
játszódnak le a termelőerők állapotában, nem egyszerűen arról van szó, hogy
visszaszorul a kohászat vagy a textilipar.
A csúcstechnológia megjelenése, elterjedése, és az ehhez történő társadalmiszervezeti adaptáció jelentősen megváltoztatja a termelőerők elhelyezkedését, a
foglalkoztatás módjait ill. a lakóhely megválasztás tényezőit. A csúcstechnológia
megkezdte a fejlett országok életének átformálását és mindezek hatása a
településrendszer átalakulásában is jelentkezni fog.
A fejlődő országok – a városrobbanás rémei
A fejlődő országok az 1960-as évektől kezdve léptek a modern urbanizáció útjára.
Ennek első szakaszát ott is a gyors városnövekedés, a városrobbanás jellemzi.
Gazdaságuk szerkezete és színvonala is eltérő. Ezen országok társadalma alapvetően
önellátó paraszttársadalom, amelyet európai jellegű polgárosodás nem érintett, a
városok társadalma sem hasonlít az ipar-polgári városokéhoz.
A nagyvárosokhoz tehát nem az európai-amerikai („fehér” civilizációt hirdető)
városkép társul. Nem a fejlettség és a gazdagság szinonimái, bár kétségtelen, hogy
sok esetben még így is vonzó perspektívát jelentenek a falusi nyomorban tengődők
számára.
Kontinentális különbségek
Latin-Amerika
Sajátossága a városi népesség magas aránya, a városok nagy száma.
Latin-Amerika településállománya kétféle módon fejlődött. A városok az Ibériai
félszigetről „kerültek” át a nyugati féltekére, mint a kereskedelem és gyarmati
igazgatás központjai. Ahová pedig afrikai rabszolgákat hurcoltak ültetvényes
munkára, ott az afrikai falu jelentette meg a rurális térségek alapját.
A gyarmati korszakban a falu (és a mezőgazdaság) soha nem vált igazán fontossá. Az
anyaországok gyengén fejlettek maradtak, kimaradtak az európai ipari forradalom és
urbanizáció első hullámaiból így a gyarmatok nyersanyagforrásként vagy
élelmiszerforrásként sem váltak jelentőssé, nem volt szükség rájuk ilyen célból.
A latin-amerikai városállomány tehát nem szervesen fejlődött ki egy lassan mozduló
faluállományból, hanem kívülről került oda, a gyarmatosítók által. A
településhálózatban betöltött vezető szerepét, fontosságát a függetlenné vált
országokban is megtartotta.
Ázsia
Ázsia lakosságának kétharmada mindössze két országban él. Ez a két ország (Kína
és India) közismerten több ezer éves (az európaitól gyökeresen eltérő) városi
kultúrával rendelkezik. Városállományuk kiterjedt és sok régi központtal bír.
Indiában már mutatkoznak a relatív dekoncentráció első jelei, egyelőre a
városhálózaton belül. A kínai vagy hátsó-indiai városi lakosok pénzjövedelme ugyan
jóval magasabb a falusi lakosokénál, de a különbségnek a korlátozott áru- és
pénzviszonyok közepette, a jórészt önellátó falusi gazdálkodás mellett nem olyan
nagy a jelentősége.
A város azonban korántsem szerepel magasabb rendű településként, a forradalmak
szülőhelyeként, hiszen az ázsiai forradalmak alapvetően parasztforradalmak voltak, a
dolgozó paraszttömegek lázadásai a nem termelő, élősdinek tartott városok ellen.
Afrika
Afrika már hosszú ideje a Föld legkevésbé urbanizált kontinense, bár egyes részein
a városok hosszú múlttal rendelkeznek.
A legnagyobb afrikai város a 10 milliónál is népesebb egyiptomi főváros, Kairó, a
második helyezett Lagos (Nigéria) lakosságát 5 millió főre becsülik. Jóllehet, az
afrikai országok általában még mindig a legfalusiasabb országok a Földön, a
városnövekedési ütemük a XX. században (különösen annak második felében)
rendkívül gyors volt.
 Afrikát (jelentős egyszerűsítéssel) három urbanizációs zónára oszthatjuk:
• Az elsőbe Észak-Afrika arab országai tartoznak, ahol a gazdasági növekedés, és a
városnövekedés is a legerőteljesebb volt az elmúlt évtizedekben.
• A második zóna Fekete-Afrika, ahol a városnövekedés a legtöbb (kis) országban
jórészt a fővárosra korlátozódott, s meglehetősen független volt az országok
gazdasági helyzetétől.
• A harmadik csoportba Dél-Afrika urbanizációját sorolhatjuk. Itt a faji
megkülönböztetés a fehér és a színes bőrű lakosság településeit is elválasztja,
azonban e területen igen jelentős pozitív előrelépések történtek az utóbbi időben.
A fejlődő országok városnövekedésének jellemvonásai
 A fejlődő országok urbanizációját a városnövekedés jellemzi, a városiasodás, azaz a
városi civilizáció terjedése még a városi rangú településeken is nagyon töredékes. A
városi infrastruktúra súlyosan elmaradott és roppant egyenlőtlenül fejlett.
 A városnövekedésnek nincs igazi belső alapja, elsősorban a tercier szektor
duzzadása ösztönzi. A falusi térségek fejlesztését a legtöbb ország elhanyagolja.
 Az urbanizáció nemcsak a faluállományt, hanem a városállomány jelentős részét is
érintetlenül hagyja. Nincs modern kisvárosi településcsoport, amely szervesen
együttműködő hálózattá kapcsolná össze a falvakat és (nagy)városokat.
 A fejlődő országok társadalma és gazdasága sajátosan kettős szervezetű, a modern
és hagyományos (formális és informális) gazdaság a falvakban és a városokban
egyaránt jelen van. A harmadik világ metropolisainak óriási nyomornegyedei
körbefonják a belső fejlettebb városrészeket. Nemcsak a falusi ember, hanem a falusi
település is benyomul a nagyvárosokba. A városba vándorlás tehát nem mérsékli a
természetes szaporodást. A megoldás a bevándoroltak gyorsabb városi integrációja, az
urbánus magatartásformák elterjedése lehetne.
 A fejlődő országok gyorsan növekvő városaiból hiányzik a középosztály, a polgári
réteg, amely a fejlett országok városi társadalmának alappillére.
A települési-népesedési dekoncentráció
Európában és Észak-Amerikában
Az ipari forradalom befejeztével a városok növekedése csillapodni kezdett NyugatEurópában és Észak-Amerikában. Megkezdődött és napjainkig tart a települések és
a népesség területi dekoncentrációjának folyamata.
A dekoncentráció első időszaka viszonylagos, és alapvetően a városokon és a
városállományon belüli dekoncentrációt jelenti. A nagyvárosokon belüli
népességeloszlás jelentősen megváltozik, a városközpont elnéptelenedik, míg a
perifériák felduzzadnak.
Még gyorsabban növekszenek a városkörnyéki települések, sőt új elővárosok
épülnek: kialakulnak a nagyvárosi agglomerációk.
A viszonylagos dekoncentrációt fejezi ki, hogy a fejlett országok többségében ez a
városfejlődési periódus a kis- és középvárosi hálózat megerősödésével, a városi
népességen belül a nagyvárosi népességarány csökkenésével jár együtt.
Az USA-ban az 1960-as évektől jelenik meg, és a későbbiekben uralkodóvá válik az
abszolút dekoncentráció szakasza, a dezurbanizáció.
A városi agglomerációk
A városi agglomerációk kialakulása a városnövekedés folyamatának eredménye,
amikor a nagyváros lakossága és a város gazdasági funkciói szétfeszítik az ipari
forradalom nagyvárosának térbeli kereteit. A környező falvak mezőgazdasági
tevékenysége visszaszorul, lakói egyre inkább a városban találnak munkahelyet.
Kiépül egy szorosan összetartozó, ezer szállal egybefűződő településegyüttes,
központjában a nagyvárossal, az agglomeráció központjával. A település-együttesben
állandóan jelen van a népesség áramlása – állandó és ideiglenes migráció.
A csatlakozott kisebb településeknek gyakran megmarad a formai (jogi) különállása,
elkülönül az igazgatása, van saját városközpontja stb., ám mindezek a települések
szerves térbeli – funkcionális egységet és tulajdonképpen egyetlen települést
képeznek.
Ezeknek a nagyvárosi település-együtteseknek többféle formája van: a nagyvárosi
központú agglomerációk, a többi városi vonzáskörzet összeolvadásából keletkezett
konurbációk.
Észak-Amerikában a nagyvárosok területi
dezintegrációja sokkal erőteljesebb volt, mint
Európában. Az amerikai város valósággal
szétrobbant, lakóhelyövezetének darabjai nagy
területre repültek szét, beékelődve a rurális
terekbe.
Fényképek: La Crosse,Wisconsin, USA
Az amerikai városok első lakóhelyöve roppant
gyorsasággal és kifejezetten silány minőségben épült
ki. A városközpont-közeli lakóhely vonzása a legtöbb
amerikai városban hagyományosan csekélyebb, mint
Európában. (Nincs nagy történelmi értéke, a
településidentitást kevésbé fejezi ki.)
Az amerikai város nagy területi szétszóródását
elősegítette az egyéni motorizáció korai tömeges
elterjedése. A szétszóródásának másik oka spontán,
tervezetlen fejlődése, a piaci erők csaknem korlátlan
érvényesülése.
Dezurbanizáció
A dezurbanizáció azt a folyamatot jelöli, hogy a modern urbanizáció
történetében először a népességnövekedés súlypontja áthelyeződött a városi
agglomerációkon kívüli rurális terekre. (Falu-város népességarány a falusi
népesség javára kezdett eltolódni.)
A szakasz alapvető jellemzői (az Amerikai Egyesült Államok példáján
bemutatva):
-A nagyvárosok népességnövekedés lassúbb, mint a nem városi, ezzel az utóbbi
térség népességaránya növekszik
- A nagyvárosok vándorlási egyenlege negatív, és ha népességük valamelyest
növekszik, az a természetes szaporodásnak és annak köszönhető, hogy a külföldi
bevándorlók elsősorban a városokban telepednek le.
- Gyors népességnövekedés volt megfigyelhető a városi agglomerációkon kívüli
falusias megyék jelentős részében
Alapvetően azonban arról van szó, hogy az amerikai gazdaság térszerkezete
átalakul(t), az ipar a korábbitól eltérő földrajzi eloszlásban kínálja a
munkahelyeket és vonzza a nem termelő ágazatokat.
Az új térszerkezetben a termelő tevékenység jóval szétszórtabban jelentkezik, az
új termelő régiókba települ az üzleti élet és a kutatás-fejlesztés is. Az új
térszerkezet kialakításának egyik alapja az ipari szerkezetváltás, amelynek során
a hagyományos ágazatok (kohászat, textilipar stb.) fejlődése megtorpant,
termelése esetenként jelentősen visszaesett.
A dezurbanizáció nem jelenti általában a városok hanyatlását, sőt a városok
túlzsúfoltságának enyhülése a városi emberek életminőségnek is kedvez. A
társadalom térbeli eloszlása egyenletesebbé válik, ami a tér erőforrásainak
terhelése és használata szempontjából előnyös. A dezurbanizációs szakaszban a
falusi tér aktív formálója a társadalom térszerkezetének.
A modern urbanizáció történetében először egy új urbanizációs szakasz ÉszakAmerikában kezdődött, és Nyugat-Európának csak a követő szerep jutott.
Alapvető tényező a közlekedés fejlődése, amelynek köszönhetően a városi
agglomerációkon kívüli falvakból is naponta be lehet járni a munkahelyre. A
településhálózat változásai politikai változásokhoz is hozzájárultak. A kis
települések megerősödése a helyi önkormányzatok jelentőségét is fokozta.
Összefoglalás
 A modern urbanizáció szakaszai
 Városrobbanás
 Szuburbanizáció – viszonylagos dekoncentráció
 Dezurbanizáció – abszolút dekoncentráció
 Reurbanizáció – az informatika urbanizációja
 A fejlődő országok – a városrobbanás rémei
 Kontinentális különbségek (Latin-Amerika, Ázsia, Afrika)
 A fejlődő országok városnövekedésének jellemvonásai
 A települési-népesedési dekoncentráció Európában és
Észak-Amerikában
 A városi agglomerációk
 Dezurbanizáció a fejlett világban
Köszönöm a figyelmet!