Transcript KÍSÉRLET - Pecze Mariann Weblapja

KÍSÉRLET
Kutatásmódszertan
WJLF SZM
Pecze Mariann
A kísérlet olyan kvantitatív eljárás, amely a függő és független változó
közti ok-okozati összefüggés feltárását célozza. Fő alkalmazási területe a
szociálpszichológia.
Lényege: oksági összefüggések keresése
a kutató kontrollált körülmények között, aktív módon állít elő olyan
helyzetet, amelyben megfigyeli a kísérleti alanyok viselkedését
Mód: a kutatók felállítanak két, azonosnak tételezett csoportot, majd
létrehozzák azt a különbséget, aminek hatását vizsgálni akarják.
Megfigyelhető és ellenőrizhető természetes vagy mesterséges
körülményeket teremtenek mind a kísérleti, mind a kontrollcsoport
számára. Az eljárás során a kutatók hatást gyakorolnak a vizsgálat
tárgyára, a független változóra, és e hatás eredményeként bekövetkezett
változást mérik a függő változó alakulásában.
független változó -pl. személyes jelenlét, jelentős /-telen személy,
nem, bőrszín…
függő változó - a viselkedés
Pl.: MILGRAM (1974) áramütéses kísérlete
2
engedelmesség és befolyásolás oksági kapcsolatának kimutatása a cél
MILGRAM áramütéses kísérlete
A kísérlet célja a résztvevők autoritással szembeni engedelmességének
vizsgálata volt, amikor olyasmit kérnek tőlük, ami lelkiismeretükkel ellenkezik.
Résztvevőket toboroztak a Yale Egyetemen folytatott tanulást és emlékezetet vizsgáló kísérletekhez.
Az újságban megjelent hirdetés szerint a kísérlet egy órát vesz igénybe, amiért 4,50$ fizetés járt. A
résztvevők 20 és 50 év közötti férfiak voltak.
A kísérletvezető elmagyarázta a kísérleti személynek és a másik kísérleti személyt játszó színésznek,
hogy a kísérlet, amelyben részt vesznek, a büntetés hatását vizsgálja a tanulási folyamatra.
A kísérleti személy és a színész is kaptak egy-egy papírlapot. A kísérleti személynek úgy állították ezt
be, mintha az egyikre „tanuló”, a másikra „tanár” lett volna írva, és a szerepek véletlenszerű kiosztását
szolgálnák. A valóságban azonban semmi véletlenszerű nem volt a „sorsolásban”, mert mindkét
papírlapon „tanár” felirat szerepelt, és a színész egyszerűen mindig azt állította, hogy övé a „tanuló”
feliratú lap.
Ezután mindkettejüket bevezették egy szobába, ahol a tanulót lekötözték egy székbe. Demonstrációs
céllal mindketten kaptak egy 45 voltos áramütést a székhez erősített készülékből.
A tanárt ekkor egy szomszédos szobába vezették, melyben egy generátor volt 30 kapcsolóval,
mindegyik mellett felirattal, melyek szerint a feszültség 15 voltonként nőtt, 15-től 450 voltig. Ezenkívül
minden felirat mellett minősítés is szerepelt, „enyhe áramütés”-től „vigyázat: súlyos áramütés”-ig. Az
utolsó két kapcsoló „XXX”-szel volt megjelölve.
Felkérték, hogy olvasson fel egy szópárokat tartalmazó listát, amit a tanulónak el kellett ismételnie. Ha
helyesen válaszolt, továbbhaladtak a következő szópárra. Helytelen válasz esetén a tanárnak növekvő
feszültségű áramütést kellett adnia a tanulónak, 15 volttól indulva. Valójában a tanulót alakító színész
csupán eljátszotta a szimulált áramütések hatásait.
Elérve a 150 voltot, a „tanuló” kérte a kísérlet befejezését. A kísérletvezető ekkor azt mondta neki: „A
kísérlet szerint folytatnia kell. Kérem, folytassa.” Ezután, folytatva a kísérletet az emelkedő
feszültségekkel, a színész fokozódó kellemetlenséget, majd komoly fájdalomérzetet játszott el, végül
már kiabálni kezdett, hogy állítsák le a kísérletet. Ha a tanár szerepét betöltő résztvevő nem akarta
folytatni, a kísérletvezető elmondta neki, hogy ő, a kísérlet vezetője vállal minden felelősséget a
kísérlet eredményeiért és a tanuló épségéért, és a kísérlet szerint a tanárnak tovább kell folytatnia.
A kísérletvezető (K)
felkéri a kísérleti
személyt (S), hogy a
„tanuló” (T) –
valójában egy
színész – számára
fájdalmasnak látszó
áramütéseket adjon.
Sok kísérleti személy
akkor is folytatta az
áramütések
küldését, mikor a
színész már 3
kegyelemért
könyörgött.
Eredmények
A kísérlet elvégzése előtt Milgram megkérdezett más pszichológusokat, mit
gondolnak, mi lesz a kísérlet eredménye. Egyöntetűen azt felelték, hogy
szerintük csupán néhány szadista személy lesz hajlandó elmenni a
legnagyobb feszültségig.
Milgram első kísérletsorozatában a kísérleti személyek 65%-a volt hajlandó
kiadni a legnagyobb, 450 voltos áramütést, bár sokuk meglehetősen rossz
érzéssel tette ezt meg. Egyetlen résztvevő sem állt meg 300 volt alatt.
Thomas Blass a Marylandi Egyetem pszichológia tanszékének professzora,
összegyűjtve a világ országaiban azóta megismételt kísérletek
eredményeit, úgy találta, hogy a halálos feszültséget megadni hajlandó
kísérleti személyek száma időtől és helyszíntől függetlenül nagyjából
állandó: 61% és 66% között van.
4
A hiba

Minden befolyásoló körülmény, ami a független
változón kívül hatást gyakorol a függő változóra.




Külső hiba: váratlan esemény, megjelenés
Belső hatásokból eredő hiba: egyedi élettörténet
Véletlen hiba, „zaj”: kül. zavaró tényezők által okozott;
ténylegesen nem akadályoz
Szisztematikus hiba: olyankor mutat összefüggést,
amikor nincs
Aranyszabály: egy kísérlet nem kísérlet!
5
Kísérlet típusai
1.
Laboratóriumi kísérlet
A kísérleti személyek önként vesznek részt –
befolyásolhatja az eredményeket
Klasszikus példa: ASCH vonalkísérlet
2.
Terepkísérlet
A kísérleti személyek természetes közegben vannak –
nincs torzítás
Klasszikus példa: SHERIF kísérlet
3.
Kvázikísérlet
Beavatkozás nélküli adatgyűjtési eljárás
Példa: egy iskola egyik osztályában bevezetik a
nyelvtanulást, a másikban nem- a két osztály telj.,
motiváció, fáradtság… mérése
6
ASCH-féle vonalkísérlet
Solomon Asch a konformitás erejét vizsgálta, azaz hogy a kísérleti személyek mennyire
engedelmeskednek a csoport nyomásának. Az eredeti kísérletet 1955-ben végezte el a
Stanford Egyetemen
Asch eredeti, 1955-ös kísérletében hét egyetemista diákot ültetett egy asztal köré, és
nagyméretű papírlapokat mutatott fel nekik párosával. Az egyik lapon egyetlen függőleges
fekete vonal volt, ez volt a referencia. A másik lapon három függőleges fekete vonal volt (a,
b és c betűkkel megjelölve), melyek közül az egyik hosszúsága pontosan megegyezett az
első lapon szereplőével. A vonalak hosszúsága olyan nagy mértékben
különbözött, hogy a helyes válasz gyakorlatilag mindig egyértelmű
volt a résztvevők számára. Ám a kísérletben egyetlen személy
kivételével mindenki „beépített ember” volt, és az egyetlen valódi
résztvevő nem tudta, hogy őket még a kísérlet előtt felkérték, hogy
következetesen rossz válaszokat adjanak.
Asch megdöbbentő eredménye az volt, hogy a kísérlet
résztvevői még teljesen egyértelműen helytelen válasz esetén is
hajlandóak voltak a többség oldalára állni. Azoknál a kritikus
A résztvevőknek arra a kérdésre kellett
válaszolniuk, hogy a jobb oldali lapon
kérdéseknél, ahol a többség rossz választ adott, a véleményükkel
látható vonalak közül melyik hosszúsága
egyedül maradt résztvevők 37%-a csatlakozott a helytelen
egyezik meg a bal oldali lapon látható
referenciavonaléval.
többségi válaszhoz.
7
SHERIF terepkísérlete
Sherif házaspár is meggyőző kísérleteket végzett a csoportközi konfliktusok
kezelésére. Kamasz fiúk nyári táboroztatása során a két pártra szakadt csoport
tagjai között igen éles összetűzések, agresszív indulatok feszültek. Az
ellenségességet tovább fokozta, hogy a vezetők versenyeztették is a
csoportokat. nulla összegű játékokat játszottak: az egyik csapat csak a másik
rovására nyerhet (azaz annyit tud nyerni, amennyit a másik veszíteni)
Az Ördögök és Bulldogok, a Sasok és a Csörgőkígyók ölre mentek, vad
indulatok csaptak össze. Ekkor a táborvezetők közös szórakozásokat
javasoltak, a gyűlölködés azonban továbbra is fennállt. Ebben a kritikus
helyzetben találtak rá arra a megoldásra, hogy olyan helyzetet kell teremteni,
ahol közös összefogásra van szükség. Tönkrement a vízvezeték, meg kellett
szervezni a tábor vízellátását, majd az élelmiszert szállító teherautót kellett
kimenteni a kátyúból.
Az eredmények valóban meggyőzőek voltak. A közös cél, az együttes
erőfeszítés, a pozitív interpendencia (kölcsönös függés), a közös célért végzett
sikeres munka áttörte a gyűlölködés „barrikádját”, az ellenséges csapatok
keveredtek, barátkoztak egymással. A buszon hazafelé tartva már az egyik
csoport üdítővel vendégelte meg korábbi ádáz ellenfeleit.
Ironikus módon Sherif gondolata az volt, hogy ezek a kísérletek a hidegháború két
főszereplője, az Egyesült Államok és a Szovjetunió számára adnak majd módszertani
útmutatást. A két nagyhatalom vezetői azonban ügyet sem vetettek a kísérlet
eredményeire, s tovább folytatták a hidegháborút, mely végül úgy ért véget, hogy az
egyik fél negyvenöt év múlva kiütéssel győzött a másik fél fölött.
8
KVÁZIKÍSÉRLET
Nem igazi kísérlet, mert természetes csoportokat vizsgál. De van
beavatkozás ill. manipuláció - tehát van független változó
Független változó: az egyik természetes csoport kap valamilyen
„kezelést”, a másik nem, vagy másmilyen beavatkozást kap. (Pl. új
oktatási módszer bevezetése, drogprevenciós program, stb.)
Példa kvázikísérletre
􀁠 Kasl, Chisolm és Eskenazi (1981): atomerőmű dolgozóinak
attitűdjei nukleáris baleset után
● 1979-ben kisebb (de majdnem súlyossá váló) atomerőmű-baleset
az USA-ban
● Kérdés: vajon a baleset milyen hatást gyakorolt az ott dolgozók
attitűdjeire és viselkedésére?
􀁠 Módszer: az ott dolgozókat másik atomerőmű dolgozóival
hasonlították össze, ahol nem volt baleset („kontrollcsoport”).
9
Módszertani problémák
(Léderer Pál, 2002)
 Eredmények
általánosíthatósága
Érvényesség a laboratóriumon kívül, más
csoportban
 Teszthatás
A vizsgálat ténye befolyásolni képes a kísérleti
személyeket
10
Elvárási torzítások kiküszöbölése
􀁠 A probléma: intelligens, érdeklődő és tapasztalt emberi lényekkel kísérletezünk
● A megoldás:
􀁠 Jó fedőtörténet, illetve helyzetteremtés
􀁠 Megtévesztés
􀁠 Látszólag egymástól független vizsgálatok
􀁠 Kettős vak elrendezés
A független változó elrejtése
􀁠􀁠 A független változó látszólagos leválasztása a kísérletről
● „Balesetszerű” manipuláció, pl. Wilson és munkatársai (1995)
● Beavatott személy alkalmazása, pl. Schachter és Singer (1962)
● A résztvevők látszólagos egyedül hagyása
● A függő változó mérésének elhalasztása
● A kísérlet két vizsgálatként való bemutatása
Példa balesetszerű manipulációra: Wilson, Hodges és LaFleur (1995) azt akarták elérni,
hogy a résztvevők jobban emlékezzenek egy célszemély pozitív vagy negatív viselkedéseire.
• Módszer: miután vetítőn bemutatták a pozitív és a negatív viselkedéseket, az egyik fajtát
még egyszer bemutatták.
• Probléma: ez így kissé átlátszó lenne!
• Megoldás: azt az instrukciót adták, hogy „most még egyszer megmutatjuk a viselkedéseket”,
ám az egyik fajtához tartozó viselkedések diáinak bemutatása után a vetítő „elromlott”.
• A hitelesség kedvéért a k.v. szitkozódott, bosszankodott, próbálta megjavítani, másik vetítőt
keresni, majd rezignáltan „feladta” és közölte a résztvevőkkel, hogy nincs mit tenni, folytatják a
11
kísérletet a többi dia bemutatása nélkül.
A fedőtörténet
Alapelv: a résztvevők értelmes és kíváncsi emberek, ezért mindenképpen
értelmezni fogják a helyzetet. Ezért számukra is értelmes elrendezést kell
alkalmaznunk. Ha már mindenképpen értelmezik a helyzetet, értelmezzék
úgy, hogy az elősegítse a kísérlet céljait!
Különösen fontos szempont a forgatókönyv és a fedőtörténet kialakításában,
hogy alkalmazunk-e megtévesztést.
􀁠
Milyen a jó fedőtörténet?
1. 􀁠 A kísérlet minden részletét lefedi
● Azaz nem marad a kísérletnek olyan részlete, amelyre ne lenne valami
magyarázat
● A kísérlet részleteit hitelesen, hihetően magyarázza
2. 􀁠 Felkelti az érdeklődést
● A résztvevők motiváltak maradnak, hogy a kísérletben részt vegyenek,
őszintén válaszoljanak ill. teljesítményfeladatokban a lehető legjobb
teljesítményt nyújtsák
3. 􀁠 Nem kelt gyanakvást
● A résztvevők nem sejtik a megtévesztést (ha van), és nem sejtenek 12
megtévesztést akkor sem, amikor nincs!
Etikai problémák

Becsapás, megtévesztés
Nem árulják el a kísérlet valódi célját (term.tudban ez nem gond)

Általánosíthatóság
Nem biztos, hogy ugyanő a hétköznapokban is így reagálna

Mire használják az eredményeket
Pl.: náci hatalom és auschwitzi gázkamrák kifejlesztése,
atomenergia

Milyen tartalommal folytatják
Fizikai ártalmak (fájdalom, kellemetlenség) – pszichés ártalmak
(méltóság sérülése, unalom, szorongás, önismeret)
Pl.: ’60-as évek: Milgram, Zimbardo kísérletei (éheztetés,
áramütés…)

Szabad tudományos vizsgálódás ↔ az emberek joga
a méltósághoz és a magánélethez
􀁠 Kérdés: mivel ártunk/használunk többet? Ha elvégezzük a
kísérletet, vagy ha nem?
13
Stanfordi börtönkísérlet (ZIMBARDO)
pszichológiai szempontból vizsgálta az emberek
fogságban való viselkedését. A kísérletet 1971-ben
végezték a Stanford Egyetemen, Philip Zimbardo
vezetésével. A résztvevő önkéntes diákok foglyok és őrök
szerepét játszották el egy, az egyetem alagsorában
berendezett börtönben. A kísérletet azonban a befejezés
tervezett ideje előtt – hat nap után – félbe kellett
szakítani, mert az alanyok viselkedésükkel veszélyeztetni
kezdték egymás testi és lelki épségét.
A kutatást az Egyesült Államok Haditengerészete
finanszírozta, hogy magyarázatot találjon a
haditengerészet és a tengerészgyalogság börtöneiben
tapasztalható különbségekre. Zimbardo és csapata azt az
elméletüket próbálták kísérleti úton bizonyítani, miszerint
mind a börtönőrök, mind a foglyok meghatározott
viselkedésformákat vesznek fel, amelyek az adott
körülmények között a szituácó romlásához vezetnek.
Zimbardo (középen)
az eligazító
megbeszélésen
14
A rabok és őrök ruházata
Stanfordi börtönkísérlet (ZIMBARDO)
A résztvevőket újsághirdetés alapján toborozták, melyben napi 15 dollárt ajánlottak fel
részvételükért egy kéthetes „börtönszimuláció”-ban. A 70 jelentkező közül aztán Zimbardo
és csapata kiválasztott 24 általuk leginkább egészségesnek illetve pszichológiailag
stabilnak ítélt résztvevőt, akik túlnyomórészt fehér, középosztálybeli fiatal férfiak voltak.
A csoportot véletlenszerűen felosztották két egyforma létszámú részre, „rabokra” és
„őrökre”. Érdekes módon, a foglyok később azt állították, hogy az őröket nagyobb
testméretük alapján választották ki, de a valóságban pénzfeldobással döntöttek és nem volt
valós különbség a két csoport testi adottságai között.
A tényleges kísérlet a Stanfordi Egyetem pszichológia tanszékén zajlott, melynek alagsorát
egy valódi börtön mintájára rendezték be. A kutatócsoportot szakértőként egy volt elítélt
segítette, aki korábban 17 évet töltött el fegyintézetben. Egy egyetemi hallgató volt az őrök
főnöke, Zimbardo pedig a börtönigazgató.
Egy nappal a kísérlet kezdete előtt az őrök rövid eligazító megbeszélésen vettek részt, de
hivatalos iránymutatásokat nem kaptak. Mindössze annyit mondtak nekik, hogy az ő
felelősségük a börtön működtetése, melyet tetszőleges módon oldhatnak meg, de fizikai
erőszakot nem alkalmazhatnak.
A rabok szerepét játszó résztvevőknek azt mondták, hogy a kísérlet első napján
maradjanak otthon, amíg nem hívják be őket. A „behívás” abból állt, hogy minden előzetes
figyelmeztetés nélkül a valódi Palo Altó-i rendőrség emberei fegyveres rablás vádjával saját
otthonukban, gyakran szomszédaik szeme láttára „letartóztatták”, megbilincselték, majd
egy szirénázó rendőrautóban a rendőrőrsre szállították őket.
A foglyokat végigvitték a bűnügyi nyilvántartásba vétel minden egyes
lépésén. Ujjlenyomatot vettek tőlük, lefényképezték őket, ismertették
jogaikat, majd bekötötték a szemüket és egy cellába zárták őket.
Később a rabokat egyenként átszállították az egyetemen berendezett
börtönbe, ahol valamennyiüket levetkőztették, megmotozták és tetvetlenítették.
15
A 416-os számú fogoly
Stanfordi börtönkísérlet (ZIMBARDO)
„Hat nap elteltével véget kellett vetnünk a játékbörtönnek, mert amit láttunk,
iszonyatos volt. Többé már nem volt nyilvánvaló sem számunkra, sem a legtöbb
kísérleti személy számára, hogy hol végződnek ők és hol kezdődnek szerepeik. A
többség valóban »rabbá« vagy »börtönőrré« vált, és többé nem voltak képesek
tisztán különbséget tenni a szerepjátszás és saját személyük között.
Viselkedésüknek, gondolkodásuknak és érzéseiknek szinte minden aspektusában
drámai változások következtek be. Nem egészen egy hét alatt a bebörtönzés
élménye (időlegesen) elmosta az egész addigi életük során tanult dolgokat;
felfüggesztette az emberi értékeket, kikezdte az énképüket, és az emberi
természet legtorzabb, legközönségesebb, legpatologikusabb oldala került
felszínre. El kellett borzadnunk, amint láttuk, hogy egyes fiúk (»őrök«) úgy
kezelnek másokat, mintha hitvány állatok lennének, örömüket lelik a
kegyetlenségben, miközben mások (»foglyok«) szolgálatkész, engedelmes,
dehumanizált gépekké váltak, akiket csak a menekülés, a saját egyéni túlélésük,
valamint az őrök ellen halmozódó gyűlöletük foglalkoztatott.”
Erre a szituációra alapozva, és a következményeket valósághűen modellezve
forgatott filmet Oliver Hirschbiegel Mario Giordano Black Box című
regénye nyomán.
16
17
Köszönöm a figyelmet!
A diasorozat letölthető a
www.peczemariann.extra.hu honlapról
18