Transcript Hankovszky_fiaitkereso
Slide 1
Hankovszky Béla:
A fiait kereső atya
A tékozló fiú történetének magyarázata
A fiait kereső Atya című könyv eligazító és útmutató
olvasmánnyá válhat mindazok kezében, akik hajlandóak
arra a nehéz feladatra, melyet a példabeszéd elénk tár:
vár bennünket kimondhatatlan és leírhatatlan
szeretetében az Atya, aki azt szeretné, hogy
megismerjük önmagunkat, rádöbbenjünk személyünk és
életünk mibenlétére és valóságára, mely a magunkba
szállás (megtérés) nélkül nem lehetséges.
Visszafogadó tekintete messziről figyel most is és vár.
Várja, hogy fölemelhesse az embert, aki halott volt és
életre kelt, elveszett és visszatalált. De ebben a
várásban is szinte türelmetlen, mert a magunkba szállást
is ő indítja el, hogy megkoronázza az emberben az ő
kegyelméből szerzett érdemet.
Kairosz Kiadó, 2011.
Slide 2
Életünk során rengeteg veszteség ér bennünket, s ezeket abszolút
veszteségként, azaz úgy szoktuk megélni, hogy mindent elvesztettünk, már
nincs jövő. Sokszor kapcsolódik a veszteség élményéhez az a jogos, vagy akár
oktalan önvád, hogy én voltam az, aki mindent eltékozolt. Ilyenkor mulasztásunk
súlya agyonnyom bennünket, és úgy tűnik, hogy nincs már esély. De Isten a jövő
Istene, aki újjá teremt minket, új lehetőséget ad. A veszteség befelé fordít, elzár
a többiektől és a világtól. Olyan, mint a halál. A kérdés az, hogy Isten föl tud-e
támasztani a halálból. Ez a példabeszéd valódi, Istentől jövő „igen” a
veszteségélmény legszorongatóbb kérdéseire. Az Atya szeretete teremti a jövőt,
Ő teszi lehetővé, és Ő a mi Istenünk. Miattam nincs jövő, de Miatta van.
Amit Jézus annak idején a farizeusoknak
és az írástudóknak mondott, az a ma élő
jámbor, vallásos embereknek is szól, akik
szintén hajlamosak ítélkezni, elítélni és
kirekeszteni másokat Isten Országából, a
bűnnel együtt a bűnöst is megvetni. Az
igazi címzettek tehát nem a „tékozló fiak”,
hanem a látszólag jól viselkedő otthon
maradottak.
Bartolomé Esteban Murillo, XVII. sz.
Slide 3
Méltóságát, fiúi mivoltát ugyanúgy semmibe vette, mint Ézsau. Itt a hangsúly
azon van, hogy „csekélységnek tartotta”, más fordítások szerint „semmibe
vette” méltóságát, ugyanezt tette a fiatalabb fiú is. A zsidó jámborsági
hagyományban is megtalálhatók a példái ennek a szemléletnek. Az egyik
„haszid történetben” ezt olvassuk: „Slómó rabbi megkérdezte: – Mi a gonosz
legszörnyűbb tette? Maga válaszolt a kérdésre: – Ha az ember megfeledkezik
arról, hogy „királyfi”. Mert igaz, hogy az örökség, amit a fiú az atyjától kapott,
anyagi javak halmaza volt; de e vagyonnál sokkal nagyobb jelentőségű volt az
a fiúi méltóság, ami az atyai házban őt megillette. Szó szerint igaz rá, hogy
„gyöngyeit”, személyiségének igaz méltóságát a disznók elé szórta.
A Kinyilatkoztatás és a hívő ember üdvtapasztalata
szerint van „szerencsés vétek” (felix culpa, Exultet –
Húsvéti örömének), amikor a bűn látható, és
következményeiben kézzelfogható és húsbavágó. A
fiatalabb fiú bűne „szerencsés vétek” volt, mert olyan
krízisbe (görög szó, törést jelent, valami nem folytatódhat
úgy, mint eddig) juttatta, amikor nem volt más
lehetősége, mint az élet és halál közti választás, a szó
fizikai és lelki értelmében egyaránt.
Constantin Meunier XIX. sz.
Slide 4
A fiatalabb fiú olyan, mint Camus Caligulája, aki boldogtalan, mert a holdat akarja
magának. Aki mindentől független akar lenni, az lesz a legkiszolgáltatottabb, az
igazi szolga, hiszen a teljes függetlenség embernek lehetetlen, egyedül Isten
abszolút, azaz mindentől eloldott.
Az egyházatyák számára az elveszett fiú az ember képe lesz általában, Ádámé, aki mi
mindnyájan vagyunk – azé az Ádámé, akinek most Isten elébe ment és akit újból befogadott
házába, A példabeszédben az atya meghagyja a szolgáknak, hogy hozzák elő az „első ruhát”.
Az atyák számára ez az első ruha utalás a kegyelem elveszített ruhájára. Íme, ezt az első
ruhát, a fiú ruháját ismét neki ajándékozzák. A megtartott ünnepségben a hit ünnepének a
képét látják, az ünnepi eucharisztiát, amelyben az örök lakomát elővételezzük.
Általánosságban elmondható, hogy
legtöbbször, ami elől menekülünk, az
szolgál üdvösségünkre. A fiú számára az
atyai ház volt az, amitől szabadulni
próbált. A halál, amit idegenben átélt,
föltámadássá lett, üdvösségére szolgált.
A föltételezett és vizionált fájdalom elől
menekülünk a szenvedésbe, hiszen „ki
nem akar szenvedni, kétszer szenved”.
Így tett a fiatalabb fiú is, de amikor
szembenézett a fájdalommal, legyőzte a
szenvedést. Ez a „metanoia”. Az értelem
átfordulása, a megtérés.
Ferenczy Károly XIX-XX. sz.
Slide 5
Juhász Gyula: Szimpozion
Valahol lenni kell egy lakomának,
Hová hivatalos, kit idelenn
Halálba űzött az éhség, a bánat,
A reménytelen szerelem.
Valahol lenni kell egy palotának,
Hová bejáratos, kit idelenn
Minden örömből és fényből kizártak
S elhullt a rögös útfelen.
Valahol lenni kell egy orgonának,
Melyen majd egyszer befejezhetem
A dallamot, mely itt halálba bágyadt
S amely az életem nekem!
Bartolomé Esteban Murillo, XVII. sz.
Slide 6
A fiú még messze van, de az apa látása nincs akadályozva, mint az
emmauszi tanítványoké.
Be kell látnunk, hogy nemcsak a fiú keresi az atyját, hanem az apa is keresi a
fiát. Mivel pedig a földi apa képe a Mennyeinek, így viselkedése jól példázza
azt, amit Keresztes Szent János mond: „Nemcsak az ember keresi Istent,
hanem az Isten is keresi az embert”. Martin Buber vallásfilozófus szerint Isten
vágyódásának végső célja az ember”.
Az apa örömét kifejezve és megélve lakomát
rendez hazatérő fiának. A példabeszéd logikája
szerint a lakoma a legistenibbet – az Isten
örömét az elveszett megmenekülése fölött a
legemberibben, a közös étkezésben fejezi ki.
Jézus egész életében és működésében
kiemelkedő szerepet töltött be az ünnepi
lakoma, ilyeneken többször is részt vett.
Ugyanakkor Jézus a tanításában a korabeli
kultúra és társadalom legvágyottabb képében, a
gondtalan, bőséges lakomában foglalja össze
Isten országának nagyszerűségét.
Jan Steen XVII. sz.
Slide 7
Azzal azonban, hogy az apa nem tett és
nem mondott semmi visszavonhatatlant,
nyitva hagyja az ajtót a visszatérés előtt. Az
elemi logika szerint ez inkább
felelőtlenségnek látszik, és nem jóságnak,
de az atya még arról is lemond, hogy
terveiről, szándékairól faggassa a
másodszülöttet. Magatartása, amelyet
gyengeségnek is lehetne bélyegezni,
valójában nagy (elvakult) szeretetéből
fakad. A szeretet korlátozza önmagát,
aggódását, félelmeit, de nem korlátozza
magát a szeretetet. Ha valakit szabaddá
teszünk, szabadon engedünk, annak
hatalmat adunk önmagunk fölött,
szenvedőképesek leszünk vele szemben.
Isten a saját képmására szabadnak
teremtette az embert, és ez teszi lehetővé a
bűnt, a Tőle való elszakadást, Ez lesz az
apa, a Mennyei Atya fájdalmának forrása.
Pompeo Batoni, XVIII. sz.
Slide 8
Rónay György: A tékozló fiú hazatérése
A messzeség sugárzó pitvarában
angyalok jönnek-mennek, kék csuporban
tejet hoz egy, a másik nagy kosár
gyümölcsöt, fehér lenvászonnal asztalt
terít egy harmadik, nagy szárnyukat
becsukva szorgoskodnak egy pedig
a korlátnál, szemét ernyőzve néz
a távolba, ahol a domb alatt
kanyargó úton csapzottan, soványan,
kimerültségtől meg-megtántorodva,
de azért mégis egyre szaporább
léptekkel, ahogy egyre közelebb ér,
már jön a Vendég…
Salvator Rosa, XVII. sz.
Slide 9
A pokol az, ahol nincs megtérés, nincs bűnbocsánat és nincs újjászületés. Az
ünnep apokaliptikus jellege abban áll, hogy az egyik fiú számára az életet
jelenti, míg a másikból gyűlöletet vált ki.
Amit ez a szeretet kivált az
idősebb fiúból, a kárhozat
allegóriája lehet:: ő maga nem
akar bemenni, nem kizárják
onnan hanem magát rekeszti ki.
Jézus földi működésének
drámája éppen abban áll, hogy
a Benne megjelenő jóság
egyesekből esztelen gyűlöletet
vált ki. A pokol nem egy hely,
ahová belökik az embert,
hanem egy viszonyulás.
Az Atya lakomát rendez, ahol
zene, tánc, mulatság van. Ő
nem rigid vagy távolságtartó
Isten, hanem élettel teljes,
érzelmekben gazdag Atya. Ebbe
az ünnepi, ünneplő közösségbe
várja az idősebb fiút, a
farizeusokat és minket is.
Rembrandt Harmenszoon van Rijn, XVII. sz.
Slide 10
A Szentírás egészéből is az látszik, hogy Isten tékozolja az Ő szeretetét,
irgalmát és törődését, csakúgy, mint az apa, aki eltékozolta vagyonát egy
alkalmatlan fiúra, és elpazarolta szeretetét méltatlan gyermekeire. Az
Úrjézus eltékozolta éltét és tanítását olyanokra, akik nem kértek belőle. A
„tékozló fiú” történetének fényében gondoljunk a „tékozló Istenre”, a mi
Urunkra, Jézus Krisztusra, hiszen Ő (…) az életét adta oda.
Giovanni Francesco Barbieri, XVII. sz.
Slide 11
József Attila: Talán eltűnök hirtelen…
Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.
Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.
Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.
Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.
Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.
James Jacques Joseph Tissot, XIX. sz.
Slide 12
Én magam vagyok a jussát igénylő, az Atyától függetlenedni akaró, s ugyanakkor
az irigy, képmutató fiú is. Mikor melyik, ahogy az élet és a természetem hozza.
De mindegy is: Mennyei Atyánk ugyanúgy szeret, ugyanúgy vár vissza, és
ugyanannyira fontos, hogy a Vele való közösségre eljussak.
Jelen könyvecske elmélkedései
és teológiailag átgondolt és
adatokkal alátámasztott írásai
ehhez a felismeréshez segítenek
hozzá.
Ha szívesen elolvasnád, várunk
szeretettel könyvtárunkban!
Hankovszky Béla:
A fiait kereső atya
A tékozló fiú
történetének
magyarázata
Kairosz Kiadó, 2011.
Készítette: Nagy Péterné
Korándi Márta
Hankovszky Béla:
A fiait kereső atya
A tékozló fiú történetének magyarázata
A fiait kereső Atya című könyv eligazító és útmutató
olvasmánnyá válhat mindazok kezében, akik hajlandóak
arra a nehéz feladatra, melyet a példabeszéd elénk tár:
vár bennünket kimondhatatlan és leírhatatlan
szeretetében az Atya, aki azt szeretné, hogy
megismerjük önmagunkat, rádöbbenjünk személyünk és
életünk mibenlétére és valóságára, mely a magunkba
szállás (megtérés) nélkül nem lehetséges.
Visszafogadó tekintete messziről figyel most is és vár.
Várja, hogy fölemelhesse az embert, aki halott volt és
életre kelt, elveszett és visszatalált. De ebben a
várásban is szinte türelmetlen, mert a magunkba szállást
is ő indítja el, hogy megkoronázza az emberben az ő
kegyelméből szerzett érdemet.
Kairosz Kiadó, 2011.
Slide 2
Életünk során rengeteg veszteség ér bennünket, s ezeket abszolút
veszteségként, azaz úgy szoktuk megélni, hogy mindent elvesztettünk, már
nincs jövő. Sokszor kapcsolódik a veszteség élményéhez az a jogos, vagy akár
oktalan önvád, hogy én voltam az, aki mindent eltékozolt. Ilyenkor mulasztásunk
súlya agyonnyom bennünket, és úgy tűnik, hogy nincs már esély. De Isten a jövő
Istene, aki újjá teremt minket, új lehetőséget ad. A veszteség befelé fordít, elzár
a többiektől és a világtól. Olyan, mint a halál. A kérdés az, hogy Isten föl tud-e
támasztani a halálból. Ez a példabeszéd valódi, Istentől jövő „igen” a
veszteségélmény legszorongatóbb kérdéseire. Az Atya szeretete teremti a jövőt,
Ő teszi lehetővé, és Ő a mi Istenünk. Miattam nincs jövő, de Miatta van.
Amit Jézus annak idején a farizeusoknak
és az írástudóknak mondott, az a ma élő
jámbor, vallásos embereknek is szól, akik
szintén hajlamosak ítélkezni, elítélni és
kirekeszteni másokat Isten Országából, a
bűnnel együtt a bűnöst is megvetni. Az
igazi címzettek tehát nem a „tékozló fiak”,
hanem a látszólag jól viselkedő otthon
maradottak.
Bartolomé Esteban Murillo, XVII. sz.
Slide 3
Méltóságát, fiúi mivoltát ugyanúgy semmibe vette, mint Ézsau. Itt a hangsúly
azon van, hogy „csekélységnek tartotta”, más fordítások szerint „semmibe
vette” méltóságát, ugyanezt tette a fiatalabb fiú is. A zsidó jámborsági
hagyományban is megtalálhatók a példái ennek a szemléletnek. Az egyik
„haszid történetben” ezt olvassuk: „Slómó rabbi megkérdezte: – Mi a gonosz
legszörnyűbb tette? Maga válaszolt a kérdésre: – Ha az ember megfeledkezik
arról, hogy „királyfi”. Mert igaz, hogy az örökség, amit a fiú az atyjától kapott,
anyagi javak halmaza volt; de e vagyonnál sokkal nagyobb jelentőségű volt az
a fiúi méltóság, ami az atyai házban őt megillette. Szó szerint igaz rá, hogy
„gyöngyeit”, személyiségének igaz méltóságát a disznók elé szórta.
A Kinyilatkoztatás és a hívő ember üdvtapasztalata
szerint van „szerencsés vétek” (felix culpa, Exultet –
Húsvéti örömének), amikor a bűn látható, és
következményeiben kézzelfogható és húsbavágó. A
fiatalabb fiú bűne „szerencsés vétek” volt, mert olyan
krízisbe (görög szó, törést jelent, valami nem folytatódhat
úgy, mint eddig) juttatta, amikor nem volt más
lehetősége, mint az élet és halál közti választás, a szó
fizikai és lelki értelmében egyaránt.
Constantin Meunier XIX. sz.
Slide 4
A fiatalabb fiú olyan, mint Camus Caligulája, aki boldogtalan, mert a holdat akarja
magának. Aki mindentől független akar lenni, az lesz a legkiszolgáltatottabb, az
igazi szolga, hiszen a teljes függetlenség embernek lehetetlen, egyedül Isten
abszolút, azaz mindentől eloldott.
Az egyházatyák számára az elveszett fiú az ember képe lesz általában, Ádámé, aki mi
mindnyájan vagyunk – azé az Ádámé, akinek most Isten elébe ment és akit újból befogadott
házába, A példabeszédben az atya meghagyja a szolgáknak, hogy hozzák elő az „első ruhát”.
Az atyák számára ez az első ruha utalás a kegyelem elveszített ruhájára. Íme, ezt az első
ruhát, a fiú ruháját ismét neki ajándékozzák. A megtartott ünnepségben a hit ünnepének a
képét látják, az ünnepi eucharisztiát, amelyben az örök lakomát elővételezzük.
Általánosságban elmondható, hogy
legtöbbször, ami elől menekülünk, az
szolgál üdvösségünkre. A fiú számára az
atyai ház volt az, amitől szabadulni
próbált. A halál, amit idegenben átélt,
föltámadássá lett, üdvösségére szolgált.
A föltételezett és vizionált fájdalom elől
menekülünk a szenvedésbe, hiszen „ki
nem akar szenvedni, kétszer szenved”.
Így tett a fiatalabb fiú is, de amikor
szembenézett a fájdalommal, legyőzte a
szenvedést. Ez a „metanoia”. Az értelem
átfordulása, a megtérés.
Ferenczy Károly XIX-XX. sz.
Slide 5
Juhász Gyula: Szimpozion
Valahol lenni kell egy lakomának,
Hová hivatalos, kit idelenn
Halálba űzött az éhség, a bánat,
A reménytelen szerelem.
Valahol lenni kell egy palotának,
Hová bejáratos, kit idelenn
Minden örömből és fényből kizártak
S elhullt a rögös útfelen.
Valahol lenni kell egy orgonának,
Melyen majd egyszer befejezhetem
A dallamot, mely itt halálba bágyadt
S amely az életem nekem!
Bartolomé Esteban Murillo, XVII. sz.
Slide 6
A fiú még messze van, de az apa látása nincs akadályozva, mint az
emmauszi tanítványoké.
Be kell látnunk, hogy nemcsak a fiú keresi az atyját, hanem az apa is keresi a
fiát. Mivel pedig a földi apa képe a Mennyeinek, így viselkedése jól példázza
azt, amit Keresztes Szent János mond: „Nemcsak az ember keresi Istent,
hanem az Isten is keresi az embert”. Martin Buber vallásfilozófus szerint Isten
vágyódásának végső célja az ember”.
Az apa örömét kifejezve és megélve lakomát
rendez hazatérő fiának. A példabeszéd logikája
szerint a lakoma a legistenibbet – az Isten
örömét az elveszett megmenekülése fölött a
legemberibben, a közös étkezésben fejezi ki.
Jézus egész életében és működésében
kiemelkedő szerepet töltött be az ünnepi
lakoma, ilyeneken többször is részt vett.
Ugyanakkor Jézus a tanításában a korabeli
kultúra és társadalom legvágyottabb képében, a
gondtalan, bőséges lakomában foglalja össze
Isten országának nagyszerűségét.
Jan Steen XVII. sz.
Slide 7
Azzal azonban, hogy az apa nem tett és
nem mondott semmi visszavonhatatlant,
nyitva hagyja az ajtót a visszatérés előtt. Az
elemi logika szerint ez inkább
felelőtlenségnek látszik, és nem jóságnak,
de az atya még arról is lemond, hogy
terveiről, szándékairól faggassa a
másodszülöttet. Magatartása, amelyet
gyengeségnek is lehetne bélyegezni,
valójában nagy (elvakult) szeretetéből
fakad. A szeretet korlátozza önmagát,
aggódását, félelmeit, de nem korlátozza
magát a szeretetet. Ha valakit szabaddá
teszünk, szabadon engedünk, annak
hatalmat adunk önmagunk fölött,
szenvedőképesek leszünk vele szemben.
Isten a saját képmására szabadnak
teremtette az embert, és ez teszi lehetővé a
bűnt, a Tőle való elszakadást, Ez lesz az
apa, a Mennyei Atya fájdalmának forrása.
Pompeo Batoni, XVIII. sz.
Slide 8
Rónay György: A tékozló fiú hazatérése
A messzeség sugárzó pitvarában
angyalok jönnek-mennek, kék csuporban
tejet hoz egy, a másik nagy kosár
gyümölcsöt, fehér lenvászonnal asztalt
terít egy harmadik, nagy szárnyukat
becsukva szorgoskodnak egy pedig
a korlátnál, szemét ernyőzve néz
a távolba, ahol a domb alatt
kanyargó úton csapzottan, soványan,
kimerültségtől meg-megtántorodva,
de azért mégis egyre szaporább
léptekkel, ahogy egyre közelebb ér,
már jön a Vendég…
Salvator Rosa, XVII. sz.
Slide 9
A pokol az, ahol nincs megtérés, nincs bűnbocsánat és nincs újjászületés. Az
ünnep apokaliptikus jellege abban áll, hogy az egyik fiú számára az életet
jelenti, míg a másikból gyűlöletet vált ki.
Amit ez a szeretet kivált az
idősebb fiúból, a kárhozat
allegóriája lehet:: ő maga nem
akar bemenni, nem kizárják
onnan hanem magát rekeszti ki.
Jézus földi működésének
drámája éppen abban áll, hogy
a Benne megjelenő jóság
egyesekből esztelen gyűlöletet
vált ki. A pokol nem egy hely,
ahová belökik az embert,
hanem egy viszonyulás.
Az Atya lakomát rendez, ahol
zene, tánc, mulatság van. Ő
nem rigid vagy távolságtartó
Isten, hanem élettel teljes,
érzelmekben gazdag Atya. Ebbe
az ünnepi, ünneplő közösségbe
várja az idősebb fiút, a
farizeusokat és minket is.
Rembrandt Harmenszoon van Rijn, XVII. sz.
Slide 10
A Szentírás egészéből is az látszik, hogy Isten tékozolja az Ő szeretetét,
irgalmát és törődését, csakúgy, mint az apa, aki eltékozolta vagyonát egy
alkalmatlan fiúra, és elpazarolta szeretetét méltatlan gyermekeire. Az
Úrjézus eltékozolta éltét és tanítását olyanokra, akik nem kértek belőle. A
„tékozló fiú” történetének fényében gondoljunk a „tékozló Istenre”, a mi
Urunkra, Jézus Krisztusra, hiszen Ő (…) az életét adta oda.
Giovanni Francesco Barbieri, XVII. sz.
Slide 11
József Attila: Talán eltűnök hirtelen…
Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.
Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.
Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.
Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.
Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.
James Jacques Joseph Tissot, XIX. sz.
Slide 12
Én magam vagyok a jussát igénylő, az Atyától függetlenedni akaró, s ugyanakkor
az irigy, képmutató fiú is. Mikor melyik, ahogy az élet és a természetem hozza.
De mindegy is: Mennyei Atyánk ugyanúgy szeret, ugyanúgy vár vissza, és
ugyanannyira fontos, hogy a Vele való közösségre eljussak.
Jelen könyvecske elmélkedései
és teológiailag átgondolt és
adatokkal alátámasztott írásai
ehhez a felismeréshez segítenek
hozzá.
Ha szívesen elolvasnád, várunk
szeretettel könyvtárunkban!
Hankovszky Béla:
A fiait kereső atya
A tékozló fiú
történetének
magyarázata
Kairosz Kiadó, 2011.
Készítette: Nagy Péterné
Korándi Márta