Slide 1

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 2

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 3

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 4

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 5

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 6

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 7

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 8

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 9

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 10

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 11

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 12

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 13

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 14

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 15

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 16

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 17

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 18

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 19

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 20

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 21

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 22

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 23

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 24

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 25

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 26

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 27

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 28

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 29

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 30

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 31

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 32

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 33

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 34

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 35

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 36

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 37

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 38

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 39

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 40

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 41

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.


Slide 42

A keresztes
háborúk

A keresztes háborúk a katolikus egyház és a
pápa által szentesített, a keresztes lovagok
részvételével folytatott nagyarányú
hadjáratok voltak a 11–13. században. Fő
céljuk a Szentföld megszerzése volt a muszlim
araboktól és törököktől, bár némely hadjárat
más afrikai és európai területek ellen irányult,
például a negyedik, Konstantinápoly elleni
keresztes háború. Keresztes seregeket később
is szerveztek, például a Magyarországot
megtámadó törökök ellen 1456-ban. A
keresztes háború kifejezés napjainkban átvitt
értelemben is használatos az erkölcstelennek
ítélt jelenségekkel szemben szervezett,
felülről irányított nagy ideológiai-politikai
kampányokra.

Anthiókia ostroma

Előzmények

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a
kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, ÉszakAfrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás
egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a
hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után
utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését
előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériaifélszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank
majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.
A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.
A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben
Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem
elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel
szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a
kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a
muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak
azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda
szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten
parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint
innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya
lett a kersztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír
látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a
keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben,
amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik
vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv
népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták
vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja)
kellett fizetniük cserébe.
Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021
között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó
üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a
zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit
büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem
megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek
atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak
a nyugati zarándokok elleni rablótámadások.
A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi
Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták.
Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti
csatában katasztrófális vereséget mértek Romanosz Diogenész
bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra
került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok
ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott
küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban
II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a
"fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

Sziklamecset

Boillon-i Gottfried

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095.
évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben
ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén
megérkezett Franciaországba. Útja során
beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is:
augusztus 5-én Valencében volt, 11-én Le Puyben.
Innen levelet küldött a francia püspököknek,
amelyben novemberre Clermontba hívta őket.
Ezután délnek indult, a szeptembert Provanceban
töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október
elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én
Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán
Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi
apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében
a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg
már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve
Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a
későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott,
körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta.
Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a
szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét
ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt
házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint
megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és
reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november
27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és
laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi
kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz
szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn
kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig
helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan
nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt
későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti
kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a
szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a
Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a
keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas
nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt,
hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki
vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és
bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” –
kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös
posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki.
Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke
azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd
vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros
rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után
a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és
elbocsátotta a jelenlevőket.
Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus
zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól,
de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a
harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni
neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet,
annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki
nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a
dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell
beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak
püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A
gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére
(augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László
magyar királyt kérték fel,
de ő még abban az évben
meghalt, így végül is a
sereg élére három francia
nemest: Bouillon Gottfriedet, Raymond de SaintGillest és Toulos-i
Raymondot állították.
Szónoklatának hatása messze
meghaladta II. Orbán
számításait. Ezzel s az első
keresztes hadjárattal
gyakorlatilag
megkezdődött NyugatEurópa közel kétszáz évig
tartó, a Közel-Keletre
irányuló fegyveres
expanziója, amely kihatott
a kor társadalmára éppúgy,
mint kulturális fejlődésére.
A zsinatról a zsidók egy
gyásznapon, a tisá beávon
emlékeznek meg.

Gyülevész sereg

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el,
tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a
német Nincstelen Walter, valamint a francia Remete
Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a
parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege
indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római
Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek
el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal
megegyeztek, hogy az országon való békés
átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól.
A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben
tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek
lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét
lemészárolták, a falut kifosztoták és lerombolták. A
környéken állomásozó magyar katonák emiatt
rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de
a sereg nagyrésze már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán
és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy
részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők
is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén
békésen viselkedtek a lakossággal szemben, azonban amikor
Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen
kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen
Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar
katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat
és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal
megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal
elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el,
mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a
törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt
megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később
csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult
egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén
Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni.
Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették,
ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a
sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap
vezetésével a király engedélye nélkül tört be
Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött,
lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős
sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von
Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők
Németország területén lemészároltak mintegy 4000
zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a
király azonban megtagadta számukra az átvonulást
az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették
Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A
magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd
egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket
okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak
látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I.
keresztes hadjárat seregéhez.

Az új Jeruzsálemig
Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus
15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia
származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund
és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek
részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény
ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri
rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek
nagy seregei is csatlakoztak.
A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A
fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkánfélszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az
összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried
személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való
átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az
átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála
marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi
király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek
rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon
Kálmán visszadta Gottfried-nek Balduint, majd sok szerencsét
kívánva elbúcsuzott tőle.

Bizánc-ban azonban már nem találtak ilyen szives fogadtatásra. Sorra
voltak kénytelenek a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel
leszámolni. Gottfried megostromolta Selymhia városát, SaintGilles-i Rajmund Tekirdagot volt kénytelen elfoglalni, Toulos-i
Rajmund Vardar-nál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár
ezt követően rákényszerítette Gottfried-et és Toulos-i Rajmundot,
hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre.
Saint-Gelles-i Rajmund azonban erre nem volt hajlandó és
kijelentette, hogy erre csak akkor hajlandó, ha a császár seregével
együtt elkíséri őket Jeruzsálemig, amit a császár nem ígért meg.
Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek, görög
zsoldosok segítségével elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább
fenyegető Nikaiát, amelyet átadtak Bizáncnak. A keresztes
csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlynea-nál. A
sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé és ostrom alá vette
Antiokheiát. A vár ostroma sokáig tartott, azonban a
kereszteseknek sikerült egy kémet a városba juttatni, aki ki nyitta
a Szent-György kaput, így sikerült megszállniuk a várat, 1097.
június 2.-án. A lighogy a vár a kezükbe került, megérkezett
Kerguba emír seregével és ostrom alá vette a megrongálódott
várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki
seregével meg is indult Antiokheia felé, de országa határán
letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a
lekesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt
a lándzsát, amellyel állítólag Longinus százados megszúrta Jézus
oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult
katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek és végleg
szakítottak Bizánccal.
Tovább vonulva dél fele, ostrom alá vették Arqach városát,
amelyet azonban nem sikerült bevenni. Amíg a harcok
folytak Arqach-ért, az európaiak egy része elkezdte építeni,
a Crac de Chevaliers várat, amely később a keresztes
háborúk egyik jelképe lett.
Arqach sikertelen ostoma után a keresztesek úgy döntöttek,
hogy tovább vonulnak Jeruzsálem fele. Jeruzsálem városát
a keresztesek 1099. június 9.-én zárták körül. Az ostrom
azonban lassan haladt, mivel a keresztesek nem
rendelketek elég ostrom géppel. Időközben azonban
megérkezett két genovai hajó, amely ostromtornyokat
hozott a keresztesek számára. Ezek segítségével 1099.
július 15.-én sikerült bevenni a várat. A keresztesek a város
zsidó és muszlim lakossága közt hatalmas mészárlást
vittek végbe. Ezt követően elzarándokoltak a Szentsírhoz
és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A
Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát
Aszkalónnál megverték a keresztes seregek, majd
többségük hazatért Európába.

A "zarándokok" uralkodót
választottak az elfoglalt
területek élére.
Választásuk Bouilloni
Gottfried-re esett, aki
szerénységből azonban
nem fogadta el az
uralkodói címet, hanem
csak a "Szent Sír
Ügyvivőjének" tekintette
magát.
Ezzel azonban a keresztesek
egysége felbomlott és mire
Gottfried 1101-ben
meghalt és testvérét,
Balduint királlyá
koronázták, már több
keresztes állam is
megalakult a Szentföldön.

Latin államok a Közel-Keleten
A keresztesek sikereinek köszönhetően több
keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az
első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely
1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon-i
Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin
ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai
nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel
hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz
ellenségét, a nagyúr fiává fogadta és feleségül adta
hozzá lányát, egyúttal pedig örökésévé tette meg az
eddeszai trónon. Az Edesszai Grófság története
során kemény háborúkat volt kénytelen vívni a
törökökkel. Elsőként ez az állam is bukott meg a
keresztes országok közül, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a
legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy
évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edessát
elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin
követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává
koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101),
Akkon (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat,
és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa
támadásait is. Utóda, II. Balduin (1118–1131) is
hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel
elfoglalta Tyrust, és közvetlen kapcsolatot létesített
a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában
lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III.
Balduin fejezte be, elfoglalva Askalont végleg
kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.
A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt
élte virágkorát. Fulko 1143-as halála után azonban
megkezdődött a Királyság hosszú hanyatlása.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város
elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt,
ekkor azonban a törökök meghódították.
A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak
des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte
meg.
A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egézen
1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem
szállták.
Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már
régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai
elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak
voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek
be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat
egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen
élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új
hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az
arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat
főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták
el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is
letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A
jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a
lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a
törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság
nagy törvénykönyvét (Les assis de Jérusalem –
Jeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri
rendszer szokásjogon alapuló szabályait,
amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek
össze.
A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy
messze voltak az európai országoktól, akik így
nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik.
Ezenkívűl pedi Bizánc rossz indulatával is
szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy
olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az
államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (1147–
1149)
A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy
híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta
Edesszát.
Előkészületek
III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a
kereszténységet. A pápa követe VII. Lajos francia királyt
és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a
tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes
gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a
németek, utánuk a franciák Magyarország határára
vonultak. Magyarországon történő átvonulása a
keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és
a sereget vezető két uralkodó között ellentétek
alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már
Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, és végül
nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események
Királyi tanács Akkrában Damaszkusz ostromáról
1148. június 24-én Akkrában ’’Acre’’ került sor a
középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’
amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett
I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a
Templomosok és a johannita lovagrend
nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes
államok uralkodói. Az akkrai tanácskozást követően
a sereg az egyébként semleges, de gazdag
Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási
nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között
feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg
sorsát. A damaszkuszi vereség után még több
kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az
évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért
Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek
bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–
1192)

Előzmények
1187. október 2-án a feltehetően kurd származású
Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán elfoglalta
Jeruzsálemet miután a Tiberias-tó melletti csatában
előzőleg legyőzte Lusignani Guidó jeruzsálemi
királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II.
Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat
indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy
Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.
A VIII. Gergely pápa felszólítására a három
leghatalmasabb keresztény uralkodó: I.
(Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp
Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol
király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására.

Előkészületek
A seregek más és más útvonalakon indultak a
szentföldre. Az angolok és a franciák hajón,
míg a németek a hagyományos Duna menti
útvonalon, Magyarországon keresztül. III.
Béla magyar király vendégszeretően fogadta
a Szentföld felszabadítására igyekvő külföldi
seregeket. A magyarok szerepelnek a
harmadik keresztes háborúban, 1189-ben
Géza herceg 2.000 emberes serege
csatlakozik Frigyeséhez. A németeket
üldözte a balsors. 1190. június 10-én. A
sereget vezető 70 éves Frigyes a
Kalikadnosz folyó hullámaiban lelte halálát.
Fia, Frigyes sváb herceg, tovább vezette
ugyan a sereget, de 1191 januárjában Akkra
alatt ő is meghalt.

A szentföldi események
A keresztény seregek, hosszú ostrom után 1191. július 12én bevették Akont. Pár héttel az akkrai győzelem után
II. Fülöp Ágost francia király a francia seregekkel
hazaindult. Oroszlánszívű Richárd seregei nem
bizonyultak elegendőnek Jeruzsálem ostromához. A
következő egy évben Richárd és Szaladin még számos
csatát vívott, de döntő sikert egyik fél sem volt képes
elérni. Végül 1192. szeptember 2-án Szaladin és Richárd
békét kötött. Eszerint Jeruzsálem Szaladin birtokában
maradt, aki garantálta, hogy, a keresztény zarándokok
biztonságosan és szabadon látogathassák a szent várost
és a Szent Sírt. A keresztények megtarthatták az általuk
elfoglalt tengerparti városokat.
Oroszlánszívű Richárd október 9-én indult haza. Útközben
hajótörést szenvedett és a szárazföldön keresztül
folytatta útját. Szerencsétlenségére Bécs közelében
felismerték, és ellenségének VI. Henrik német-római
császárnak a vazallusa, V. Lipót osztrák herceg fogságba
vetette. Csak miután 1194 tavaszán jelentős váltságdíjat
fizettek érte, térhetett vissza Angliába.

IV. keresztes hadjárat, vagy
latin háború (1202–1204)
III. Ince pápa egy új keresztes hadjáratot hirdetett. A
keresztesek célja eredetileg Egyiptom volt melyet a
pápa és vele együtt sokan mások – jogosan – a
Szentföld kulcsának tekintettek. A keresztes
seregek szállítását a velenceiek vállalták magukra. A
velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar
kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy
fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandolo
velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a
seregeket, hogy Angelosz Izsák és fia, Alexiosz
oldalán azok az Izsák bitorló fivére, III. Alexiosz
ellen vívott politikai harcokba. A keresztesek – mivel
a bebörtönzött császár fia ígéretet tett adósságaik
kifizetésére – a fővárost bevették, és Izsákot újra
trónjára ültették. Mivel Izsák és Alexiosz az
ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek
Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.

Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett
Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság
tartományait maguk között felosztották. A Latin
Császárság 57 évig (1204-'61) állt fenn, ám hatalma
megalapításától kezdve folyamatosan csökkent. Végül
Palaiologosz Mihály vezetésével Bizánc utódállama, a
Nikaiai Császárság restaurálta a birodalmat.
Az a tény, hogy a keresztesek a pogányok helyett keresztény
országot támadtak meg, a nagy egyházszakadás után nem
volt különösebben III. Ince pápa ellenére. A zömmel
földnélküli, másodszülött nemesek alkotta keresztes
seregeknek sikerült a hadjárat során birtokokat szerezni. A
Görögország földjén és a szigeteken alapított kisebb
országok – Thesszalonikéi Királyság, Akháj Fejedelemség,
Athéni Hercegség – az török hódítás koráig megmaradtak a
francia, katalán, német lovagok kezén. Velence
megszabadult a Földközi-tenger keleti medencéjében egy
nagy vetélytársától, a Genovával szövetséges Bizánctól.
Ezzel együtt a IV. keresztes háború véglegesítette a nagy
egyházszakadás következményeit, megerősítette
különállásukban a keleti (ortodox) egyházakat.

Gyermekek keresztes
hadjárata (1212)
Egyes krónikások szerint a IV. és V. keresztes
hadjárat között francia illetve német
gyermekekből álló sereg indult el a Szentföld
felszabadítására. A hadjárat teljes kudarccal
végződött, a gyermekek nem jutottak el a célig,
de nagy részük otthonába sem tért vissza.
Egy 1977-ben megjelent tanulmány kétségeit
fejezte ki az események megtörténtével
kapcsolatban. A kutatás mai álláspontja szerint
valóban volt egy ilyen mozgalom 1212-ben
Franciaországban és Németországban, de a
résztvevők nem vagy nem elsősorban
gyermekek voltak, hanem nyomorban élő
fiatalok.

V. keresztes hadjárat (1217–
1221)
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV.
lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. A
háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius
pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában
veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes
császárt megakadályozta a hadjáratban való
részvételben. A keresztes seregek II. András
magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg
vezetése alatt szálltak tengerre, és el is érték
Akkrát.
Jeruzsálem muszlim lakói a város falait lerombolták,
hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város
védelmét megnehezítsék és elmenekültek a
városból. Az Ajjúbida uralkodó elkerülte az
ütközetet. Miután II. András nem akarta országát
sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül
visszaindult Magyarországra.

A keresztes seregek ezután
Damietta egyiptomi
kikötővárost vették ostrom
alá a Nílus deltájában. A
várost sikeresen el is
foglalták abban a
reményben, hogy
Damiettából kiindulva
elfoglalhatják Egyiptomot,
majd Palesztinát és végül
Jeruzsálemet is. Damiettát
1219-ben a keresztes
hadak el is foglalták és
hozzáláttak annak
megerősítéséhez. 1221
júliusában innen kiindulva
támadták meg Egyiptomot.
Al-Kámil szultán segítséget
kapott a szíriai Ajjúbida
uralkodótól és döntő
vereséget mért a keresztes
hadakra. Az V. keresztes
hadjárat így teljes
kudarcba fulladt.

VI. keresztes hadjárat (1227–
1229)
Előzmények
II. Frigyes német-római császár még 1215-ben, koronázásakor
fogadalmat tett egy Jeruzsálem felszabadítására indítandó
keresztes háború vezetésére. Miután ebbéli fogadalmát az V.
keresztes háború idején nem tartotta meg, a keresztények nagy
része a kudarcért személy szerint őt tette felelősé.
1223-ban a Ferentinói zsinaton a pápa jelenlétében Frigyes újra
fogadalmat tett a keresztes háború megindítására.
Frigyes igyekezett helyreállítani tekintélyét. Ehhez kapóra jött,
hogy a jeruzsálemi királyi trón megüresedett, ezért II. Frigyes
1225-ben Brindisiben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság
régense, Brienne-i János leányát, Jolántát. A házasság nagyon
rövid ideig tartott: Jolánta a következő évben megszülte
Konrádot, majd a szülés után 6 nappal meghalt. Ezzel II.
Frigyes elvesztette jogát a jeruzsálemi trónra.
1227-ben végre útnak indultak a keresztes seregek a Szentföld
felé. Brindisiben maláriajárvány tört ki a seregben, amely
magát II. Frigyest is megbetegítette. A keresztes hadjárat
újabb elhalasztását IX. Gergely pápa nem tűrhette és II.
Frigyest a hír hallatán kiátkozta. A császár kiátkozásának hírére
seregeinek egy része visszafordult.

A szentföldi események
1228. június 28-án végül a keresztes hadak útra keltek.
Első állomásuk Ciprus szigete volt, mivel a ciprusi
király jog szerint II. Frigyes hűbérese volt. Ciprus
királya ekkor a gyermek I. Henrik volt, és nemesei attól
tartottak, hogy Frigyes megteszi magát Ciprus
régensének. Így Frigyes támogatás helyett komoly
ellenállásba ütközött, ami tovább késleltette az utat.
Végül 1228 szeptemberében szálltak partra a
keresztesek Akkrában.
Időközben azonban újabb pápai átok sújtotta Frigyest.
Ennek az átoknak a híre a császárral egy időben ért
Akkrába. Az újabb kiátkozást hallván a teuton
lovagokat kivéve a keresztes lovagrendek is elfordultak
II. Frigyestől.
A Jeruzsálemet birtokló Kámil szultán ez idő tájt komoly
konfliktusban állt Damaszkusszal, és bár Frigyes tett
néhány kísérletet, hogy maradék seregével
megütközzön a szultán hadaival, az kitért az ütközet
elöl. Végül 1229 februárjában II. Frigyes és Kámil
békét kötött.

A béke értelmében a keresztények visszakapták
Jeruzsálemet, Betlehemet, Názáretet, Montfort és
Torun várát valamint Jaffát.
II. Frigyes 1229. március 17-én vonult be
Jeruzsálembe. A jeruzsálemi pátriárka azonban a
várost egyházi tilalom alá vonta, így nem volt
egyházi személy, aki hajlandó lett volna Frigyest
Jeruzsálem királyává koronázni. Frigyes kénytelen
volt önmagát Jeruzsálem királyává koronázni, majd
1229. május 1-jén elhagyta a Szentföldet.
A VI. keresztes hadjáratnak harcok nélkül sikerült
elérni azt, amit a megelőző keresztes hadjáratoknak
véres harcok árán sem: hogy Jeruzsálem ismét
keresztény legyen. Azonban ez nem békítette meg
sem a katolikus egyházat, sem a szentföldi
lovagokat, akik nem voltak hajlandók a császár
hűbéri fennhatóságát elfogadni. A helyi nemesek a
várost megvédeni önmagukban képtelenek voltak,
így a megkötött béke addig tartott, amíg azt a
muszlimok önként betartották.

VII. keresztes hadjárat (1248–
1254)
A VII.és VIII. keresztes háború, a nagy keresztes
hadjáratok közül az utolsók IX. (Szent) Lajos
francia királyhoz kapcsolódtak.
IX. Lajos nagy kísérettel, többek között a királynéval,
két testvérével és más rokonaival 1248
augusztusában szállt hajóra Aigues-Mortes-ban.
Szeptember 18-án érkeztek Ciprus szigetére. Itt
Henrik, Ciprus királya fogadta őket. IX. Lajos a
templomos lovagok nagymesterével és több
palesztinai hűbérúrral tanácskozást tartott, és a
tanácskozáson Egyiptom megtámadását jelölték ki
mint elsődleges feladatot. A télre való tekintettel a
seregek Cipruson maradtak és csak a következő év
májusában indult meg a támadás Damietta ellen.
Lajost és seregét bekerítették, majd fogságba esett.
Hatalmas váltságdíj ellenében nyerte vissza
szabadságát több év múlva.

VIII. keresztes hadjárat
(1269–1272)
X. Lajos 1269-ben
indította meg a VIII.
keresztes hadjáratot
Tunisz ellen. Karthagó
elfoglalása után a
táborában járvány
ütött ki, melynek
következtében Lajos is
meghalt. Így ez a
keresztes hadjárat is
kudarcba fulladt.

A keresztes hadjáratok
mérlege
Ezután Joppe,
Antiochia és
Tripolisz, majd
1291-ben Akkon is
elesett. A keresztes
hadjáratok
csaknem két
évszazados
küzdelem után
eredménytelenül
zárultak.

Későbbi kisebb keresztes
hadjáratok
A kisebb keresztes
hadjáratoknak
számbavétele igen nehéz.
Számuk meghaladja a
félszázat. A szakirodalom
"kései keresztes
hadjáratok" néven ismeri
őket. Ide számítják a
teuton lovagok által a
Baltikum meghódítására
folytatott hittérítő
háborúkat. De a magyar
királyok is több keresztes
hadjáratot folytattak a
Balkánon.

Szerkesztette : Patyi Gábor
6./4
2010.03.15.