Transcript 11. Ket gyogypedagogiai kategoria problematortwnete

A gyógypedagógia
története
11. Két alapvető gyógypedagógiai
kategória problématörténete
Új kategóriák, új címkék
Az érzelmi élet súlyos zavarai
„Emotional disturbance”
Mai definíció

„… olyan állapot, amely hosszabb ideig leírható az
alábbiakban felsorolt jellemző vonásokkal, és amely
negatívan befolyásolja a gyermek iskolai teljesítményét:

(A) Tanulásképtelenség, amely nem magyarázható
intellektuális, érzékszervi vagy más egészségi állapotbeli
tényezővel.

B) A kortársakkal és a tanárokkal való megfelelő
interperszonális kapcsolatrendszer kiépítésének
képtelensége.

(C) Normál körülmények között nem megfelelő
viselkedési formák és érzelmi állapotok megjelenése.
(D) A boldogtalanság és a depresszió megjelenése tartós
rossz levertség és rosszkedv formájában.
(E) Testi tünetek megjelenése, amelyek összefüggésbe
hozhatók személyes vagy iskolai problémákkal.”
[Individuals with Disabilities Education Act. Code of
Federal Regulations, Title 34, Section 300.7(c)(4)(i) Az
Egyesült Államok szövetségi törvénye a fogyatékkal élő
emberek neveléséről.]
Problématörténet




A mentális egészség hiánya, az elme betegségei régóta
súlyos problémát jelentenek az emberiségnek.
A skizofrénia eseteit már i.e. 1400-ban leírták az
orvosok.
A görög filozófusok és orvosok már árnyaltan
mutatták be írásaikban az ilyen típusú betegségek
tüneteit, konkrét megnyilvánulásait.
Az orvosok azonban általában a felnőttek testi és lelki
betegségeivel foglalkoztak, és a gyerekek lelki
problémáit csak rövid leírásokban jegyezték le a korai
szakirodalomban.



Csak az 1800-as évek végének egészségügyi
forradalma során kezdték tanulmányozni az
érzelmileg zaklatott gyerekeket Amerikában és
Európában, de az „érzelmi zavar” fogalma akkor
még nem jelent meg a szakirodalomban egészen
1900-ig.
Ezt a jelenséget már a 19. század első felében
tanulmányozták, és abban az időszakban erről
nagy mennyiségű tudás halmozódott fel.
Egy 18. századi orvos például részletesen leírta
annak a nőnek az esetét, aki „egy őrjöngő
fiúgyermeknek adott életet”.


A párizsi Bicêtre egyik orvosa egy 15 éves idiótát
„teljesen állatszerű lény”-ként jellemezett:
„Nem volt kötődése, minden útjába kerülő tárgyat
feldöntött, de bátorság és cél nélkül. Nem volt benne
tapintat, intelligencia, gátlástalan volt, nem tudott
viselkedni, mérhetetlenül esetlen volt. Nem rendelkezett
erkölcsi érzelemmel, de szomjazott az elismerésre,
ösztönös, zajos élénkség volt benne, fittyet hányt a
külvilágra… Mindent befalt, bármilyen undorító volt,
brutálisan érzéki, szenvedélyes volt – mindent tört,
zúzott, tépett, égetett, és ha ebben megakadályozták,
akkor csípett, harapott, karmolt, véresre sebezte
magát.” (Idézi: Winzer, 1993, 339-340.)



Jean Étienne Dominique Esquirol
volt az elsők egyike, aki különbséget tett
a mentális retardáció és a mentális
betegség között.
Ráirányította a figyelmet a gyermekkori
pszichózisokra.
Esquirol műveiben feltárja az életkor
hatását az őrültségre és a leggyakoribb
gyermekkori elmezavar konkrét
formáira – fogzással kapcsolatos
viselkedési problémák, epilepszia,
öngyilkosság, gyújtogatás, gyilkossági
hajlam és idiotizmus.




Esquirol például leírta olyan gyerekek eseteit,
akiket a „gyilkolási hajlam kis megszállottainak
(homicid monománia)” nevezett.
Az egyik ilyen gyerek egy 11 éves leány volt, aki
két csecsemőt belelökött egy kútba.
Esquirol erről mindössze annyit jegyzett meg,
hogy „gonosz természete köztudott volt”.
A leírt egyéb esetek közé tartozott egy 8 éves
leány, aki azzal fenyegetőzött, hogy megöli
bátyját és mostohaanyját.


Az érdekélődés eme korai fellángolása után
elhalványult a pszichotikus gyerekek iránti
érdeklődés egészen a 19. század végéig.
Csak néhány „bátor lélek” birkózott azzal a
diagnosztikus megkülönböztetéssel, amit később
gyermekkori skizofréniának, gyermekkori
autizmusnak és mentális retardációnak neveztek.


Több tényező is hozzájárult az érdeklődés
lanyhulásához: a felnőttek kezelése eredménytelen volt,
ellentmondásos és konfúz volt terminológia és az
etiológia, irtóztak attól, hogy a gyermekek súlyos
mentális rendellenességeket tulajdonítsanak és főleg
tartottak attól a fogalmi tisztázatlanságtól, amely a
mentális a retardáció és a mentális betegségek között
volt.
Még ma is könnyen összemosódik a mentális
retardáció és a viselkedési rendellenesség fogalma,
és a gyermekkori elmezavar felismerése úgy tűnik, hogy
késett egészen a mentálisan retardáltaknak szánt első
központok létrehozásáig.

1867-ben Henry Maudsley
(1835-1918) a pszichotikus
gyermekek témájával
foglalkozó kevés századközepi, nagyhatású orvosírók egyike, Az elme
fiziológiája és patológiája
című alapvető munkájában
34 oldalas fejezetben
foglalkozott a korai
elmezavarok kérdéseivel.



Maudsley megkísérelt kapcsolatot találni a
pszichózis típusának a gyermek fejlődésének a
szintjével és a szenzomotoros elmezavarokkal,
mint például az epilepszia és a vitustánc
(chorea).
Leírta, hogy mindezek hallucinációkkal és
téveszmékkel járnak.
Maudsley a kisgyerekkori pszichózisok
osztályozását javasolta.



Hozzá hasonlóan néhány orvos és pszichiáter hitt
abban, hogy a őrültség felnőtteknél tapasztalt mániás és
melankólikus formái gyermekeknél is megfigyelhetők.
A legtöbb 19. századi orvos azonban lebecsülte azt a
felfogást, miszerint az érzelmi élet zavarai a gyermeket
is érinthetik, úgy vélték, hogy az elmebetegség az
felnőttkori rendellenesség, a gyermekkori
megnyilvánulások pedig a mentális fogyatékosság jelei.
Sok amerikai pszichológus és pszichiáter ragaszkodott
ahhoz a hithez, hogy a „gyermekkorban ritka az
őrültség”.


A 19. századi terminológia és a gyermekkori
elmezavarok etiológiájának megértése változó,
bizonytalan, zavaros és gyakran ellentmondásos
volt.
Az érzelmi zavarokkal küzdő, zaklatott
gyermekekre vonatkozó elszórt utalások közé
tartoztak az olyan kifejezések, mint
„fogalomalkotási őrültség (ideational insanity)”,
„veleszületett gyengeelméjűség”, „szimuláló
idiotizmus”, a „Seguin-féle kezdődő téboly” és a
„fiatalkori eszelősség”.


Samuel Gridley Howe jól látta, milyen nehéz
megkülönböztetni az emocionálisan zavart
gyereketek a mentálisan retardált gyerektől, ő a
„szimulatív idiocizmus” kifejezést használta a
mentális retardáció megjelenésére egy nem
retardált személynél.
A jogi megkülönböztetés nehezen alakult ki,
csak 1886-ban kezdték el Angliában
megkülönböztetni a mentális retardációt az
elmebetegségtől.


A rendellenes viselkedést betegségként
definiálták, és a kevés kezelt gyerek elsősorban
orvosok gondjaira volt bízva, akik etiológiák
özönét állították föl a bizarr és aberrált
viselkedésről.
Néhány orvos rámutatott a temperamentum és a
gyereknevelés összefüggéseire: a túlvédés,
agyonkényeztetés, következetlenség a
fegyelmezés terén.



A maszturbáns elmebetegség létezésében való
hit egészen a 19. század végéig tartotta magát.
Bár a maszturbációt a mindkét nembeli
őrülteknél nagyon gyakorinak tartották, szoros
párhuzamot húztak a dementia praecox, a
serdülők elmebetegsége és a maszturbáció
között.
A maszturbációs elmebetegség tipikus életkorát
az orvosok a 13-20. életév közötti időszakra
tették, és úgy vélték, hogy legalább ötször
gyakoribb a fiúk esetében.


Edward Spitzka leírta a
periodikus elmebetegség
állapotát, melyet definíció
nélkül cirkuláris
elmebetegségnek
nevezett.
Úgy vélte, hogy ez a
pubertáskor táján
kezdődik, és gyakoribb a
lányok, mint a fiúk
esetében, makacsul
ellenáll a kezelésnek.





Elhatalmasodó félelem, szenvedélyesen eltúlzott vallási
túlbuzgóság, babona – még mindig ezeket vélték az
elmebetegség okainak.
Bármilyen magas lázzal járó betegség az érzelmi
problémák kiváltó oka lehet.
Akárcsak a családi életvitel: a szülők alkohol- és
ópiumfogyasztása, sőt a dohányzás is okozhat mentális
betegségeket a gyermekekben.
Hasonlóképpen hittek abban, hogy a tuberkulotikus és
a gyenge idegrendszerű családok magyarázatot
adhatnak az elmebetegségek eseteire.
A környezeti okokról úgy vélték, hogy hozzájárultak a
gyermek „örökletesen túlzott érzékenységéhez”.



A súlyosan beteg gyermekek a ritkán említett
„fiatalkori elmebetegek” amikor intézetbe
kerültek, akkor mentálisan retardált tanulókkal
kerültek össze.
Nem igen látjuk nyomát annak, a pszichotikus
gyerekeket elkülönítették volna a mentálisan
retardáltaktól.
Még ha az úttörő pszichiáterek nem is nagyok
fókuszáltak a gyerekekre, ez nem jelenti azt,
hogy a gyerekeket nem érintette a pszichózis.




A gyermekkori pszichózissal pragmatikus
okokból foglalkoztak olyan keveset elődeink.
Philippe Pinel optimizmusa a 19. század
közepére elhalványult.
Magán elmegyógyintézetek időt és személyzetet
tudtak szentelni az egyéni terápiának, de
gyógyulási arányuk nem duplázódott meg a nagy
állami intézetekben, amelyek egészségtelen,
nedves, nyirkos, sötét menhelyekké silányultak.
A mentálisan beteg felnőtteknél tapasztalt
kedvezőtlen eredmények nem bátorították arra a
pszichiátereket, hogy klientúrájukat kiterjesszék
a súlyosan zavart fiatalokra.


Csak a 19. század utolsó évtizedeiben
konfrontálódtak azzal a nézettel a szakemberek,
hogy a gyermekkori akadályozottság különbözik
a felnőttkori formától, és más, mint a mentális
retardáció.
A pszichotikus gyermek ismét a tanulmányok
tárgya lett, és pszichiáterek és más szakemberek
erőfeszítést tettek a gyermek-pácienseknél
tapasztalt magatartási rendellenességek
megfigyelésére, leírására, osztályozására.


Megkísérelték összegyűjteni és rendszerezni a
létező anyagot, mégpedig pszichés
rendellenességekről, mentális betegségekről és
gyermekkori elmebetegségekről szóló
monográfiákban.
Így 1900-ra már létezett egy egész sor olyan
szakmunka, amelynek szerzői azt állították, hogy
a pszichotikus rendellenességek gyermekekben is
megmutatkozhatnak.



Az érzelmi élet zavaraival kapcsolatban két
ellentétes felfogás alakult ki:
1. A funkcionális megközelítés, mely először
Pinel alapvető fontosságú műveiben jelentkezett,
mely hangsúlyozta a beteg pszichológiai
személyiségének és a lelki fejlődés közötti
kapcsolatot.
E felfogás hívei gondosan megfigyelték a beteg
viselkedését, és támpontot kerestek ahhoz, hogy
megfejtsék a kiváltó okok rejtélyét.



A funkcionális megközelítést elfogadó orvosok a
pszichiátriai kezelés iskoláiba tömörültek, és végezetül
kifejlesztették a pszichoterápia módszereit.
Sigmund Freud és mások azon a véleményen voltak,
hogy a deviáns viselkedés a tudatalatti jelenségek és a
belső zavarodottság terminusaival magyarázhatók.
Ők fejlesztették ki a pszichodinamikus felfogást,
amelyben a zavart csak tünetnek tekintették, nem pedig
szervi betegségnek, hanem a gyermekben levő
konfliktusnak, melyet gyakran az interperszonális
kapcsolatok összeomlásával hoztak összefüggésbe.



Gyermekek esetében a funkcionális megközelítés a
mentálhigiénés mozgalommal hozható kapcsolatba,
amely a mentális egészség és a személyiség fejlődésének
a elősegítésére koncentrált.
A mentálhigiénés paradigma értelmében a mentális
betegség az élet megpróbáltatásaival szembesülő
személyiség rendellenességeire vonatkozott.
A gyerekkor, amelyről sokáig nem ismerték el, hogy
alapvető fontosságú szakasza fejlődésben, „a
személyiség kondicionáló periódusává” vált, és a
mentálhigiénikusok (akik az 1920-as évek elején kiváltak
az eugenikusok köréből) az iskolák felé fordultak.


2. Az ezzel ellentétes
organikus szemlélet azon
a hiten alapult, hogy a
mentális élet zavarainak
minden tünete egy konkrét
agyi rendellenességnek vagy
testi betegségnek
tulajdonítható.
Emil Kraepelin (18561926) az a személy, akit
leggyakrabban társítunk az
organikus szemléletmóddal.


1896-ban Kraepelin bemutatta az érzelmi
zavarok osztályozásának új rendszerét, amely két
fő tünetegyüttest azonosított: mániásdepresszív pszichózisok és dementia
preacox (skizofrénia), az utóbbi elevezés a korai
életkorban jelentkező érzelmi zavarok kezdetét
jelezte.
Kraepelin a dementia praecox esetében
alosztályokat állapított meg, melyek: kataton,
hebefrén és paranoid.


Bár a dementia preracox-ot
néha a serdülőkor
elmebetegségének is
nevezték, Kraepelin műve
csak a felnőttekkel
foglalkozott.
Sancte de Sanctis (18621935) olasz pszichiáter volt
az, aki 1905-ben
gyermekekre alkalmazta a
fogalmat, és a fiatalokban
megfigyelt jelenséget
dementia praecoxisssimának nevezte.


Eugen Bleuler (1857-1939)
svájci pszichiáter a „dementia
preacox” elnevezésű körképet
skizofréniának nevezte 1911ben.
Bleuler számára a skizofrénia
egy, a mélyben meghúzódó
integratív diszfunkció
tükröződése, amely az elme
meghasadása, a gondolatok,
érzések, cselekedetek
szintézisének a törése.



Az érzelmi zavarok pszichodinamikus és
organikus felfogása viaskodott egymással az
1930-as évekig.
A behaviorista pszichológiai iskola
alapvetően új megközelítése bontakozott ki,
amely azt posztulálta (tételezte), hogy a
rendellenes viselkedésnek nincs veleszületett
vagy mélyen meghúzódó oka, hanem helyzetspecifikus és tanulható.
A behaviorista elméletalkotók, mint például John
Broadus Watson vagy B. F. Skinner léptek színre
mint a pszichodinamikus iskola fő kritikusai.
John Broadus Watson (1878-1958)
Burrhus Frederic Skinner (1904-1990)
Közjáték:
„Walden Two”: Skinner fantasztikus novellája
egy képzeletbeli kommunáról

„Since our children remain happy, energetic, and
curious, we don't need to teach "subjects" at all. We
teach only the techniques of learning and thinking.
As for geography, literature, the sciences -- we give
our children opportunity and guidance, and they
learn for themselves. In that we dispense with half
the teachers required under the old system, and the
education is incomparably better. Our children are
not neglected, but they're seldom, if ever, taught
anything. Education in Walden Two is part of the life
of the community.”

„We don't need to resort to
trumped-up life experiences. Our
children begin to work at a very
early age. It's no hardship; its
accepted as readily as sport or
play. A good share of our
education goes on in workshops,
laboratories, and fields. Its part
of the Walden Two code to
encourage children in all the arts
and crafts.” (Skinner: Walden
Two, 1948, p. 119-120).


A viselkedési rendellenességek további
kiegészítő tanulmányok születtek: az organikus
és genetikus okok vizsgálata, a pszichológiában a
humanisztikus irányzat fejlődése, a
szociálpszichológiai kutatások, amelyek a
kulturális hatások és a cselekvés összefüggéseire
összpontosultak.
Mostanában az elméletalkotók a zavart
viselkedést az gyermek és a környezete közti
rossz interakciónak tulajdonítják.


Sanctis, Bleuler és mások művei hozzáárultak a
gyermekkori skizofréniaként ismert állapot
meghatározásához, és 1935-re a gyermekkori
skizofrénia már jól dokumentált volt.
Az autisztikus magatartás azonosítása
gyermekekben és felnőttekben Eugen
Bleulerhez köthető, aki 1906-ban izolálta a
kapcsolat kialakítására képtelen
viselkedésformákat.





Bleuler az „autista” szót melléknévként használta, és
csak Leo Kanner nagy tanulmányában, 1943-ban
használta főnévként (A tanulmány címében még nem:
"Autistic Disturbances of Affective Contact”).
11 olyan pszichotikus gyereket vizsgált, akik egyik
pszichotikus rendellenesség tüneteit sem mutatták.
Ezt a zavart „kora gyermekkori autizmusnak” nevezte
el.
A tünetek három éves kor előtt jelentkeznek először,
10000 gyerekből 2-5-öt érintenek, köztük is 80%-ban
fiúkat.
Az autizmus átfogó, biológiai és orvosi szempontú
kutatását csak az 1960-as évek közepén kezdték el.
Leo Kanner (1894-1981)
Miután elismerték a gyermekkori pszichózisok
létét, és az azonosítás, a diagnózis és a kezelés
módszereit, a súlyos gyermekkori érzelmi
zavarok még mindig nagyrészt a pszichiáterek
és pszichológusok hatáskörében maradtak és
nem az iskolarendszerhez tartoztak.
 Se képzett tanárok, se megfelelő felszerelés,
sem pedig támogatók szolgáltatások nem álltak
rendelkezésre.




De az iskolák még akkor sem vettek fel súlyosan
fogyatékos tanulókat, amikor már a felszereltségük,
eszközzel való ellátottságuk fejlettebb lett.
Még a 20. században is a súlyos és sokszoros
hátránynak kitett gyermekeket kizárták az állami
iskolák szegregált osztályaiból és gyakran az
intézetekbe se fogadták be őket.
Az iskolák csak próbaidőre vették fel a súlyosan
fogyatékos gyermekeket - a szülők erőteljes
nyomására.



Csak az 1960-as években kezdett el az oktatásügy
foglalkozni az érzelmileg súlyosan zavart gyermekekkel.
Erőteljes támadások történetek a pszichiátrián belül és
kívül a betegség orvosi legitimitásának paradigmájával
szemben.
Nem voltak személyi források a mentális egészségügy
területén, a kibontakozó humanisztikus aggodalom a
gyermekek intézeti pszichiátriai ellátásának elégtelen
voltáról, valamit az az igény, hogy kiemeljék a fiatalokat
a felnőttek kórtermeiből - ezek mind részét képezték a
vitának.


Ezek a viták és a törvényhozás egyaránt
hozzájárult ahhoz, hogy a korábban intézetben
elhelyezett gyerekek visszakerüljenek a
közösségbe.
Azok az értelmileg súlyosan zavart fiatalok, akik
korábban az ideggondozó klinikák és intézeti
környezet hatáskörében voltak, ahol a kezelés
fókusza a gyermekek pszichopatológiája volt,
fokozatosan az oktatásügy hatókörébe kerültek
át.
Tanulási képtelenség
(Tanulási nehézség, tanulási zavar)
„Learning disability”
(learning difficulty, learning disorder)
Mai definíció





A tanulási képtelenség idegrendszeri okokra
visszavezethető problémák gyűjtőfogalma, hátterében
az agy információ-felvételre, feldolgozásra, raktározásra
és alkalmazásra való képességének zavara húzódik.
A tanulásképtelen gyermek nem tud olyan ütemben
tanulni, mint az átlag.
Több változata létezik: előfordul, hogy az érintett
gyermeknek a tanulásképtelenség egynél több válfajával
kell megküzdenie.
Egyeseknél az általános koncentrációs képességet
befolyásolja hátrányosan.
Leggyakrabb megjelenési formái az olvasási, írási és a
számolási képesség rendellenességei.
Problématörténet



A tanulásképtelen gyerekek - ahogyan a mai
iskolarendszer nevezi őket - valószínűleg mindig
léteztek a társadalomban.
De ahol „ekét nyomni fontosabb, mint tollat fogni”, az
enyhe tanulási problémák kis aggodalomra adtak okot.
És ahol a gyerekek a hagyományos osztálytermekben a
„három R” (alapvető kultúrtechnikák: írás, olvasás,
számolás) megtanulásának nehézségeivel szembesülnek,
vergődnek, bukdácsolnak és hamarosan a tanárok és a
pszichológusok figyelmének a középpontjába kerülnek.


A tanulási nehézségek korai kutatása, melyet
orvosok és pszichológusok végeztek, akik az
iskolai gyakorlat helyett a klinikai kutatásra tették
a hangsúlyt, agysérült felnőttek
tanulmányozásával kezdődött, majd agysérült és
mentálisan retardált gyerekek és később
normális értelmi képességű gyerekek
vizsgálatával folytatódott.
A kezdeti kutatások elsősorban három terület
rendellenességére összpontosultak: beszélt nyelv,
írott nyelv, motoros és perceptuális készségek.




A tanulási nehézségek területének története a fejlődés
három fő szakaszát mutatja.
Az alapítási szakaszban, 1800 és 1930 között orvosok
kutatták a specifikus tanulási nehézségek etiológiáját,
három különböző típusba sorolva ezeket.
Az átmeneti szakasz mintegy 1930-től 1960-ig tartott,
melyben a pszichológusok és tanárok felhasználták
elődeik elméleteit, és ezekből fejlesztettek ki
diagnosztikus eljárásokat és felzárkóztató
programokat.
Az integrációs szakasz 1960-ban kezdődött és még
most is tart. Ebben a szakaszban a tanulási
nehézségek területe azt a formát öltötte, amelyet ma
is látunk.



Az úttörő kutatás nagy része a gyermek olvasási
problémáival foglalkozott.
Kezdetben a kutatók az észlelési hiányosság
megnyilvánulásának tekintették, olykor
agnóziának (érzékletvesztés), olykor
elmevakságnak, szóvakságnak vagy
szósüketségnek nevezték.
A szóvakságot írták le a legrészletesebben. Egy
skót orvos, szemsebész, James Hinshelwood
(1859-1919) kutatta a betű-, szó- és elmevakság
eseteit.


Hinshelwood kiadta a Veleszületett szóvakság
című monográfiát, azoknak a gyerekeknek az
egyedülálló problémáiról, akiket ma tanulásra
képtelennek nevezünk.
Ebben a műben Hinshelwood körvonalazta azon
nézetét, mely szerint az olvasási képtelenség az
agy bal cerebrális féltekéjének
memóriaközpontjának pusztulásának vagy
fejlődési rendellenességének a következménye.



Később Alfred Tredgold (1870-1952)
magyarázta, hogy a szóvakságban a probléma
csak a nyomtatott szót érinti, melyet a személy
lát, de nem ért.
Az érintett gyerekek vagy teljesen képtelenek
megtanulni olvasni, vagy csak igen nagy
nehézséggel olvasnak.
Ez az állapot gyakoribb a fiúknál, mint a
lányoknál, és bár – Tretgold szerint – némelyik
gyerek átlagos intelligenciával rendelkezik, a
többség azonban ha törvényesen nem is értelmi
fogyatékos, de „szubnormális intelligenciájú”.


Tretgold azt is állította, hogy létezhet kapcsolat
ezen állapot és a balkezesség, valamint a
tükörírás között.
Szerinte az érintett gyermekek gyakran érzelmi
és társadalmi nehézségekkel küzdenek –
érdeklődéshiány, általános közömbösség, a
kezdeményezőkészség hiánya, érzelmi
instabilitás, impulzív viselkedés, figyelemhiány és
koncentrációs zavarok.



A szóvakságot néha agráfia (írásképtelenség)
kíséri. (A „szóvakság” Alfred Kussmaul német
szemészorvos elnevezése 1877-ből.)
A szósiketség analóg, de sokkal ritkább állapot.
A teljes elmevakság eseteiben a vizuális vagy
hallási képek értelmezésnek képtelensége áll
fenn, bár a személy megfelelően lát és hall.


J. E. Wallace Wallin (1876-1969), aki
élénken érdeklődött a tanulási zavarok
minden szegmense iránt, ortofrenikus
kutatásokat végzett. („A deviáns vagy
abnormális mentális funkciók korrekciója
vagy javítása vagy a fizikai hátrány
megszüntetésével vagy a lelassult vagy
retardált funkciók megfelelő
stimulálásával”.)
Wallin csodagyerekekkel, alexiás
gyerekekkel (teljes olvasási képtelenség)
agráfiás (teljes írásképtelenség) és olyan
motoros hiányossággal rendelkező
gyerekekkel dolgozott, akiknél nem volt
észlelhető ehhez társuló mentális
károsodás.


Az 1920-as évek elején Samuel T.
Orton (1879-1948) amerikai
pszichiáter nem fogadta el kollégái
véleményét arra vonatkozóan, hogy
sok tanulási problémát az érzelmi
alkalmazkodás zavara okoz.
Orton azt állította, hogy a tanulási
nehézségekkel küzdő gyermekek
kevert lateralitást mutatnak, vagy
olyan családból származnak, ahol
bizonyítható a kevert dominancia.



Olyan elmélettel állt elő, amely az agy kétoldali
szimmetriáján alapult, és azt állította, hogy a tanulási,
olvasási rendellenességeket az egyik agyfélteke
dominánssá válásának a kudarca okozza.
Megalkotta a „strephosymbolia” elnevezést azon
egyedekre alkalmazva, akik „kevert vagy vegyes”
szimbólumokat látnak, amikor olvasni próbálnak.
Orton strephosymboliáról írt tanulmányai hatalmas
figyelmet keltettek, úgy tűnt, kiindulóponttá válhatnak
ahhoz, hogy többet tudjunk meg ezekről a tanulásban
meglevő kétségtelen különbségekről.




Alfred A. Strauss (1897-1957) német és Heinz
Werner (1890-1964) osztrák származású,
fejlődéslélektannal foglalkozó orvos-pszichológusok
fejlesztették ki a tanulási nehézségek modern
kategóriáját.
Munkájuk az alapja sok későbbi kutatásnak és
elméletnek.
Strauss Kurt Goldstein tanítványa, agysérült felnőttek
neurológiai és neurofiziológiai tanulmányozásával
foglalkozva szerezte orvosi diplomáját 1922-ben a
heidelbergi egyetemen.
Werner pedig William Stern tanítványa volt, majd a
heidelbergi és müncheni egyetemeken tanított.
A heidelbergi kórház orvosai az 1920-as években. Strauss balról a
második a hátsó sorban.






Az 1930-as évekre Strauss az agyneurológia
eredményeit a metális fogyatékosság területén
alkalmazta.
Hitler színrelépésekor Strauss Spanyolországba
emigrált, innen Svájca, majd pedig az Egyesült
Államokba, s ott 1937-ban csatlakozott a Wainecounty
Training School (Northvill, Michigan) személyzetéhez.
Közeli munkatársa, Heinz Werner szintén emigrált.
Ketten együtt programot indítottak az agysérült
gyerekek kutatására és képzésére.
1947-ben Strauss megalapította a Cowe iskolákat
Racine-ben.
1945-ben Werner a Clark Egyetemen folytatta
karrierjét, és folytatta fejlődéslélektani kutatásait.



Korai kutatásai során Strauss kidolgozott egy sor tesztet
az agysérült gyerekek diagnosztizálásához, megmutatta
a különbséget az agysérült és a mentálisan retardált
gyerekek mentális organizációjában.
Ennek lett eredménye a differenciáldiagnózis
finomodása az agysérült, a neurotikus és a pszichotikus
gyerekek esetében.
Strauss és Werner sikeresen fektette le a retardált
gyermekek perceptuális és konceptuális különbségeire
irányuló pszichopatológiai elemzések alapjait.


Tanulmányozták az agysérülés hatását a
gyermekek viselkedésében és pszichológiai
fejlődésében, és különbséget tettek az exogén
(főleg agysérülésből származó) és az endogén
(főleg genetikus) mentális retardáció között.
Ez a megkülönböztetés oda vezetett, hogy
Strauss diszkreditálta azt a felfogást, miszerint a
mentális retardáció homogén entitás, amelyet
egyszerűen az örökletes defektusnak
tulajdonítható lassú fejlődés jellemez.


Annak érdekében, hogy megkülönböztethető legyen a
mentális retardáció organikus szindrómája a
gyengeelméjűségtől, Strauss azt javasolta, hogy az
exogén retardált gyerekeket tekintsék mentálisan
fogyatékosnak (mentally crippled) ezzel utalva arra,
hogy ezek a gyerekek a fejlődés során a mentális
szférában sérültek úgy, ahogyan a mozgásszervi
fogyatékos gyerekek a fizikaiban.
„A mentálisan fogyatékos gyerek a gyermekneuropszichiáternek olyan problémát jelez, amely
analóg az agysérült gyermekével.



Később, miután elhagyta Northville-t, Werner
merevnek és erratikusnak (bizonytalannak)
nevezte az agysérült gyermekek gondolkodási
folyamatait, mely analóg a primitív és vad népek
mentális funkcióival.
Strauss később leírt egy organikus magatartási
szindrómát, amely akár gyermekekben is
diagnosztizálható, akikben ezek a reziduális
izolált (elszigetelt maradvány) jelek jelen vannak.
Körvonalazta a minimális agysérült
gyermek jellegzetességeit, melyeket később
Strauss-szindrómaként lett ismeretes.



Ennek a vázlatnak öt fő komponense van:
hiperaktivitás, hiperemocionalitás,
impulzivitás, figyelemzavar és perszeveráció
(megtapadás, ismételgetés).
Ezeket a komponenseket azóta bővítették a
kutatók, tovább osztályozták, konkrétabbá tették
az évek során.
De ebben az öt komponensben található meg a
tanulási rendellenességgel küzdő gyermekek
magatartási jellegzetességeinek a lényege.



Strauss és Werner után a kutatás középpontja
fokozatosan a látszólag normális, de gyenge
iskolai teljesítményt nyújtó gyermekekre
helyeződött.
Hinshelwood nagyjából megadta a neurológiai
magyarázatot a tanulásképtelenségre, melyeket
Strauss explikált és kiterjesztett.
Newell Kephart, Ray Barsch, Marianne
Frostig és sokan mások folytatták ezt a kutatási
vonalat, és azt állították, hogy az átlagos vagy
átlag feletti intelligenciájú gyermekek neurológiai
alapú tanulási és viselkedési problémáinak
hasonló sémáját azonosították.



Az ezeket az árnyalt és ellentmondásos tanulási
nehézségeket mutató gyerekeket sokféleképpen
címkézték.
A címkék főleg a neurológiai jellegűek és orvosi
orientációt tükröznek, mely a képtelenséget
különféle típusú agykárosodásnak tulajdonítja.
Ilyen címkék például a következők: „minimális
agyi diszfunkció”, „agyi fogyatékos” (brain
crippled), cerebrális rendellenesség, neurológiai
károsodott, diszlexiás.

1963-ban egy érzékszervi fogyatékos gyermekek
chicagói iskolájának szülői értekezletén Samuel
Kirk pedagógus professzor javasolta a tanulási
képtelenség (learning disability) fogalmat mint a
normális intelligenciájú, tanulási problémákkal
küszködő gyermekek standard leírására.

Kirk ezt az elnevezést gondosan definiálta:
„…mostanában ezt a tanulási képtelenség elnevezést
használom olyan gyermekek csoportjának elírására,
akiknél rendellenes a nyelv, a beszéd, az olvasás és az
ezekkel kapcsolatos társas interakciókhoz szükséges
kommunikációk fejlődése. Ebbe a csoportba nem
tartoznak bele az érzékszervileg fogyatékos gyermekek,
mint a vakok, siketek, mert vannak módszereink a
siketek és vakok képzésére. Szinén kizárom ebből a
csoportból azokat, akik általános mentális retardációval
élnek”. (Idézi: Winzer, 1993, 358.)






Kirk beszéde két szempontból is fontos volt.
Először: is katalizátorként ösztönözte a probléma iránti
érdeklődést.
Másodszor: elhatárolta a tanulásképtelenség címkéjével
megjelölt populáció általános jellegzetességeit.
Az új elnevezés inkább nevelési, mint orvosi orientációt
jelzett.
Mivel a tanulási képtelenség viszonylag nem
stigmatizáló fogalom, ez teljesen megfelelt a szülőknek
és a tanároknak is.
Az elnevezést a középosztálybeli szülők alkalmazták az
alacsony iskolai eredmény magyarázatára.
Samuel Kirk az általa kifejlesztett Tükör olvasási tesztet mutatja fel
egy gyermeknek



Attól kezdve, hogy ez a kategória létrejött, az
elnevezés mind jobban terjedt, és egyre növekvő
figyelem övezte a tanulásképtelenséget.
A tanulásképtelenség területén folyó kutatások
és fejlesztések jelentős változásokat és
innovációkat eredményeztek a gyógypedagógia
minden területén.
Új oktatási megközelítések, új tananyagok, új
tesztek, módszerek születtek, majd a
gyógypedagógia új fogalomrendszere jött létre,
főleg az enyhén fogyatékos tanulók esetében.



Azóta több tucat módszer, eljárás, terápia jött létre.
Ezek közé tartoznak strukturált módszerek, mint
például az Orton-Gillingham rendszer vagy a Frostigmódszer, a különböző módosított környezet
használata, mint például a mesterségesen kialakított és
ingerszegény osztálytermek, különböző oktatási
modellek, mint például a modalitás-képzés, készségmegközelítések és perceptuális-motoros képzés.
A terápiák közé tartozik még a Doman és Delacato
séma és a Tomatis-féle hallás-program is.
***