Transcript Document

Biogeográfia
3.
A fajok keletkezése, fajkeletkezési központok
Reliktum és endemizmus
Nagy fajsűrűség okai
 A taxon szinökológiai szempontból optimális tartományának
fennállása
 Maximális elterjedési amplitúdó (gyakorisági centrum)
 Legnagyobb genotípusos variabilitás → géncentrum
(változatossági centrum)
Mindezek alapján kijelölhető a taxon elterjedési területének
súlypontja
 Felfoghatók fejlődési-megőrzési centrumként is
Pl. Ononis (iglice) nemzetség areájának súlypontja a
DNy-Mediterráneumban van, a szárazabb-hűvösebb területek
(északkelet) felé a fajszám csökken
Biodiverzitás a Földön az edényes növényfajok száma alapján
Endemizmus
 olyan taxon, mely természetes állapotban csak egy adott elterjedési
terület határain belül fordul elő.
Kicsiny elterjedési területtel (mikroareával) rendelkező taxon.
Endemikus faj = bennszülött faj
Szubendemizmus
 a valódi endemizmusnál kevésbé szűk elterjedésű taxon
 a Kárpát-medencében ilyenek a Pannonicum flóratartományon kívül a
Kárpátok vonulatán is előforduló fajok
Az endemikus és szubendemikus fajok részaránya az életterek korával és
izoláltságával arányban nő
Endemizmus gócpontok
• Elsősorban földrajzilag elszigetelt, geológiai értelemben
idős területeken alakulnak ki, pl. szigeteken
(Madagaszkár, Hawaii, Új-Kaledónia)
• Nagy kontinenseken belül: szigetszerű élőhelyeken
(pl. magashegységek, földtörténetileg idős állóvizek, tágas
medencék)
• Mediterrán klímájú területeken (pl. Dél-Afrika)
Endemizmus gócpontok Európában
Diverzitási forró pontok Európában
(növények, madarak, emlősök)
fajgazdagság
endemizmus gócpont
a kettő együtt
Diverzitási gócpontok Eurázsiában
• atlanti és földközi-tengeri szigetek
(pl. Madeira, Szardínia, Kréta)
Tulipa (tulipán) fajok
a közép-ázsiai sztyeppéken
• magashegységek
(Alpok, Kárpátok, Kaukázus)
• nagy területű síkvidékek
(pl. Turáni-medence)
Madeira szigete diverzitási és
endemizmus-forrópont is egyben
Az elterjedési terület (area) létrejötte alapján
megkülönböztetünk:
1. Reliktum endemizmus
(paleoendemizmus)
 A taxon mai areája egy korábbi, kiterjedt elterjedési terület
maradványaként maradt fenn
 A reliktum és a bennszülött fajok tulajdonságait „egyesíti”
 Korábbi földtörténeti korokból fennmaradt, filogenetikailag
idős taxonok, „élő kövületek”
 Kis konkurencia- és terjedési képességű taxonok
 Igen érzékenyek a környezeti tényezőkre
Welwitschia mirabilis (velvícsia)
DNy-Afrika, Namíb-sivatag
Ginkgo biloba (páfrányfenyő)
Kelet-Kína
270 millió éves fosszíliák
Reliktum endemizmusok Európában
Aesculus hippocastanum
(fehér bokrétafa)
Balkán-félsziget
Picea omorika (szerb luc)
Nyugat-Szerbia és Kelet-Bosznia
hegyvidéke
2. Holoendemizmus
 Filogenetikailag idősebb kialakulású taxonok, melyek
elszigetelődve nem tudtak az izolációból kitörni
 Magashegységek, izolált szigetek bennszülöttjei
Pl. Onosma tornense (tornai vértő) a Tornai-karszton és
Daphne arbuscula (murányi boroszlán) a murányi Vár-hegyen
3. Neoendemizmus
(közelrokon taxonok)
 A taxon földtörténeti értelemben új megjelenésű, röviddel
ezelőtt keletkezett, vagy
 Gyors fajkeletkezésű nemzetségek közelrokon fajai
pl. Sorbus (berkenye) kisfajok a Dunántúli-középhegységben
4. Schizoendemizmus
 Korábban nagy elterjedési területű taxon összefüggő areája
feldarabolódik
 Az elszigetelődött populációk önálló mikroevolúciójával új
fajok keletkeznek
 Pl. a kárpát-medencei fehér virágú sziklai szegfüvek:
Dianthus plumarius ssp. praecox (korai szegfű)
Dianthus plumarius ssp. lumnitzeri (Lumnitzer-szegfű)
Dianthus plumarius ssp. regis-stephani (István király-szegfű)
Az elterjedési terület (area) nagysága alapján
megkülönböztetünk:
1. Kárpáti-pannon bennszülöttek (szubendemizmusok) – A mai elterjedési
terület a Kárpátokra és a Kárpát-medencére terjed ki.
2. Pannon bennszülöttek – A mai elterjedési terület a Kárpát-medencére terjed ki.
Pl. Dianthus diutinus (tartós szegfű), Centaurea sadlerana (budai imola)
3. Lokális bennszülöttek
• A Pannon-medencén belül csak egyes területeken, de több
populációban található fajok.
Pl. Dianthus diutinus, Onosma tornensis (tornai vértő)
• A Pannon-medencén belül csak egyetlen lelőhely ismert.
Pl. Linum dolomiticum (pilisi len)
4. Szuperendemizmusok - Csak hazánk mai határain belül élnek,
pl. Pyrus magyarica (magyar vadkörte), Linum dolomiticum
Északkeleti-Kárpáti szubendemizmusok
Aconitum moldavicum (moldvai sisakvirág)
Dentaria glandulosa
(ikrás fogas-ír)
Meszes alapkőzetű középhegységeink szubendemizmusai
Draba lasiocarpa (kövér daravirág)
Primula auricula ssp. hungarica
(cifra kankalin)
Meszes alapkőzetű középhegységeink szubendemizmusai
Colchicum hungaricum (magyar kikerics)
Villányi-hegység: Szársomlyó
Janka Viktor 1867-ben fedezte fel
Középhegységi és alföldi endemizmusok
Sedum urvillei ssp. hillebrandtii
(homoki varjúháj)
Astragalus vesicarius ssp. albidus
(gyapjas csűdfű)
Középhegységi és alföldi endemizmusok
Paeonia officinalis ssp. banatica
(bánáti bazsarózsa)
Kelet-Mecsek
(Fruska Gora, Deliblát, Erdély)
Thlaspi jankae (Janka-tarsóka)
D-T, ÉK és DK
Középhegységi endemizmusok
Ferula sadleriana (magyarföldi husáng)
Gerecse, Pilis, Börzsöny, Bükk, Tornai-hg.
Északi-középhegységi endemizmusok
Onosma tornense
(tornai vértő)
Tornai-hegység
Sesleria hungarica
(budai nyúlfarkfű)
Dunántúli-középhegységi endemizmusok
Seseli leucospermum
(magyar gurgolya)
DK, Naszály
Pyrus magyarica
(magyar körte)
DK
Dunántúli-középhegységi
endemizmusok
Dolomitlen (Pilisi len) Linum dolomiticum
Pilisszentiván: Szénások
Alföldi (pannon) endemizmusok
Adonis transsylvanica (erdélyi hérics)
Békés megye
Pulsatilla flavescens (magyar kökörcsin)
Nyírség
Sorbus (berkenye)-kisfajok a Dunántúli-középhegységben
• Sorbus aria (lisztes berkenye) és Sorbus torminalis
(barkócaberkenye) közötti introgresszív hibridizáció révén jönnek
létre
• kialakulásukat a speciális geológiai és domborzati viszonyokból
adódó növénytársulási szituációk teszik lehetővé
• ~ 40 endemikus kisfaj, fő
elterjedési területük: Bakony,
Vértes, Budai-hg., Bükk
Sorbus karpatii (Kárpáti-berkenye)
Vértes: Csákberény
Reliktum
Azon taxonok, melyek a földtörténet valamely korszakában gyakoribbak
voltak, a megváltozott makroklíma miatt visszaszorulóban vagy
kihalófélben vannak, s a számukra megfelelő környezetet biztosító ún.
refúgiumokba (menedékhelyekre) húzódtak vissza
 Időléptékű elkülönítés
(megkülönböztetve az endemizmussal, mely térléptékű!)
 Reliktum lehet maga a taxon, vagy egyes előfordulásai
Refúgium
Olyan terület, ahol a taxon a megváltozott
klimatikus viszonyok ellenére folyamatosan fenn
tud maradni
 mikro- vagy mezoklímájuk, valamint
termőhelyi viszonyaik a taxon számára korábban
kedvező időszakra jellemző klimatikus és
edafikus feltételekre hasonlít
Északi kitettségű sziklagyepek és
a mészkőfennsíkok töbrei is
a glaciális reliktumok refúgiumai
A Kárpát-medencében előforduló reliktumok az eredetük alapján
1. Preglaciális reliktumok
Jégkorszak előtti meleg időszakokból maradtak fenn
Refúgium: Hőforrások, dolomitterületek
2. Glaciális reliktumok
Jégkorszak hideg időszakaiból maradtak fenn
Refúgium: Lápok, láperdők, szikla- és szurdokerdők
3. Posztglaciális reliktumok
Jégkorszakot követő meleg időszakból maradtak fenn
Refúgium: Löszterületek
1. Preglacialis reliktumok
Silene flavescens (sárgás habszegfű)
Gellérthegy
Orchis simia
(majomkosbor)
Carpinus orientalis
(keleti gyertyán)
Vértes: Csákvár
Mecsek, Karancs
2. Glaciális reliktumok
• Lápok
Drosera rotundifolia
(kereklevelű harmatfű)
ÉK: Sirok, Kelemér
Alföld: Csaroda
Őrség, Vend-vidék
Baranyai-dombság
Vaccinium oxycoccos (tőzegáfonya)
ÉK: Sirok
Alföld: Csaroda
(Tapolcai-medence †)
Primula farinosa
(lisztes kankalin)
Balaton-felvidék
(Hanság,
Kőhidai-medence †)
2. Glaciális reliktumok
• Szurdok- és sziklaerdők
Viola biflora (sárga ibolya)
Allium victorialis (győzedelmes hagyma)
Bükk, Bakony
Rubus saxatilis (kövi szeder)
ÉK, Bakony
Bükk
3. Posztglaciális reliktumok
• Sziklagyepek, lejtősztyepek, löszgyepek
Crambe tataria (tátorján)
Mezőföld, Cserhát, Szerencsi-dombvidék
Amygdalus nana
(törpemandula)
Főleg a khg.-ek hegylábi
lösztakaróján
Aster oleifolius
(gyapjas őszirózsa)
Tokaj
„Dolomitjelenség”
• a dolomit mállási, aprózódási sajátosságai következtében a törmelék
folyamatosan mozog a lejtés irányába → nagy kiterjedésű kopár
felszínek alakulnak ki
Déli lejtők: erősen felmelegedő, száraz → szubmediterrán vegetáció
• meredek, sziklás oldalakon és gerinceken: nyílt dolomitsziklagyep
• preglaciális reliktumok fennmaradása, pl. Seseli leucospermum
(magyar gurgolya), Linum dolomiticum (dolomitlen),
Vincetoxicum pannonicum (magyar méreggyilok)
Északi lejtők: hűvös, párás mikroklíma → havasi, alhavasi reliktumok
• budai nyúlfarkfüves dolomitsziklagyep (Sesleria sadleriana)
• glaciális reliktumok előfordulása: Primula auricula (cifra kankalin),
Thalictrum minus ssp. pseudominus (kékes borkóró)
A dolomitjelenséget a mészkő és dolomit kőzetek közötti fizikaikémiai különbség alapján Zólyomi Bálint mutatta ki és írta le
(1942)
Mészkő
Dolomit
Tömbös, pados
Szerkezet
Sejtes, breccsiás
Igen jól oldódik
Kémiai mállás
Nehezen oldódik
Kevéssé mállik,
törmelékképződés alig
Fizikai mállás
Homokszerű
törmelékképződés a kőzet
felszínén
Nitrátokban gazdag,
humuszos talajok
Talajképződés
Nitrátokba szegény, gyorsan
erodálódó talaj
Viszonylag kiegyenlített
Mikroklíma
Kis területeken belül éles
ellentétek - reliktummegőrzés
Budapest, Sas-hegy
Ősmátra-elmélet
Az Alföld és az Északi-középhegység florisztikai és növényföldrajzi
rokonságát magyarázó ökológiai koncepció
Anton Kerner (1888) fogalmazta meg, majd Borbás Vince (1900), és
Rapaics Raymund (1918) dolgozta ki részletesebben
Folyamata:
1. a mogyorókor (i.e. 6800 – i.e. 5500) és a tölgykor (i.e. 5500 – i.e.
3000) alatt dél felől számos melegkedvelő faj vándorolt észak
felé, a Középhegység lábaihoz és déli lejtőire
2. A szubboreális kort követően az éghajlat szárazabbá vált →
végbement a „hegyről füvesedés”: a Középhegység déli lejtőiről
leereszkedtek a sztyeppfajok az Alföldre
A Középhegység déli lejtői és az Alföld közös fajai
• Dianthus pontederae (magyar szegfű)
• Stipa spp. (árvalányhaj-fajok)
• Teucrium montanum (hegyi gamandor)
• Euphorbia pannonica (magyar kutyatej)
• Jurinea mollis (hangyabogáncs)
• Onosma arenaria (homoki vértő)