Transcript A_modern_bolgar_irodalom_tortenete

A modern bolgár irodalom története
Menyhárt Krisztina
A kezdetek – 18-19. sz. eleje
 Paiszij Hilendarszki (1721 – 1772): a Szláv-bolgár
történelem szerzője, műve megírásának dátuma – 1762 –
a bolgár újjászületés kezdete:
 népnyelven írt bolgár történelem
 az új bolgár irodalom első alkotása.
 Szofronij Vracsanszki (1739 – 1813): A bűnös Szofronij
élete és szenvedései (1805) – az első bolgár irodalmi mű
szerzője:
 az első bolgár önéletírás
 műfajában és stílusában is egyedülálló mű.
 Petar Beron (1795-1871): a „Halas ábécé” szerzője (1824):
 a bolgár művelődés alapjainak kidolgozója
 a modern bolgár népoktatás úttörője.
Romantika és realizmus (1840-es évektől)
 Jellemzők:
 a nemzeti romantika és a folklór hatásának
dominanciája;
 a nemzeti irodalmi nyelv kialakulása a beszélt
nyelvi változatokból;
 a műfaji sokszínűség megjelenése,
 a romantikus és realista szemlélet összefonódása.
 Fontosabb alkotók:
 Georgi Rakovszki (1821–1867), Erdei utas;
 Petko Szlavejkov (1827–1895), Fejérlábú lány
forrása;
 Vaszil Drumev (1840–1901), Szerencsétlen család;
Ivanko, I. Aszen gyilkosa
 Dobri Vojnikov (1833–1878), Mi is az a civilizáció?
 Ljuben Karavelov (1834–1879), Régi idők bolgárjai,
Mama kedvence.
Hriszto Botev: „fényes villám a bolgár
szellemi horizonton”
 1848-ban született, tanító családjában, tanult Odesszában, tanítóskodott
Besszarábiában és szülővárosában – lételeme a lázadás.
 1869 és 1872 között Romániában él, tanít, emigráns lapok munkatársa.
 1872-től Bukarestbe költözik és intenzív irodalmi és publicisztikai tevékenységet
folytat, részt vesz a forradalmi előkészületekben.
 1876 májusában a Radetzky hajó fedélzetén, 200 bajtársával együtt Bulgáriába
megy, hogy részt vegyen az Áprilisi felkelésben, június 2-án veszíti életét.
 Munkássága: 19 vers (1867 és 1875 között) és publicisztikai írások.
 Költészete: a bolgár költészet egyik csúcsa, jellemző hangulat a szabadságvágy
és a halálkeresés. A lírai hős lelki fejlődése, térbeli elhelyezésének változása is
megfigyelhető, halálvágy helye: Balkán. Versei: Első szerelmemnek, Búcsú, Elégia,
Harc, Hadzsi Dimitar, Vaszil Levszki felakasztása…
 Publicisztika: átható és alapos elemzések az aktuális világról, amelyek jelentős
műveltségről, ismertekről és tájékozottságról árulkodnak. Művei: Politikai tél,
Nevetséges sírás, Program helyett, A nép.
Iván Vazov – a bolgár irodalom pátriárkája
 Iván Vazov (1850–1921)testesíti meg a legjobban a „nemzeti
klasszikus” fogalmát:
 a legnagyobb írói hagyaték szerzője – 22 kötet;
 minden műfajban alkot;
 nemcsak minden bolgárról ír, hanem minden bolgár is olvassa;
 az első, külföldön is ismert/elismert bolgár író.
 Élete:
 Szülővárosában, majd Plovdivban tanul.
 Többször emigrál Romániába, tanítóként, hivatalnokként dolgozik.
 1881-1886 között Plovdivban alkot, itt írja meg legjelentősebb verseit,
kisregényeit.
 Önkéntes száműzetés Odesszában, ott írja a Rabigában c. regényt
 1890-től telepedik le Szófiába, ahol élete végéig él és alkot.
Munkássága
 Líra: Vazov elsősorban költő, a kezdetektől haláláig folyamatosan ír lírai műveket, több mint
2000 vers, 18 eredeti verses kötet szerzője:
 Verses köteteinek címei a nemzeti történelem lenyomatai: Bulgária keservei (1877), Felszabadultunk
(1878), Szlivnica (1885), stb.
 Fő témája Bulgária, természeti szépségeivel, történelmi viszontagságaival és hőseivel, csak élete
vége felé osztja meg személyes érzelmeit (Érzem az orgona illatát, 1919);
 Legmonumentálisabb műve a Dal az elfeledtekről (1881/1884), mely 12 ódából áll, és olyan nemzeti
hősöknek állít emléket, mint Paiszij, Levszki és Rakovszi.
 Próza:
 Elbeszélések: 1) megerősítik a hagyományos erényeket; 2) az új városi erkölcs kritikája; Jocó apó
néz, Egy bolgár asszony, Jön-e stb.
 Kisregények: legfontosabbak a Hontalanok (1883) és a Bácsikák (1885) – saját élmények;
 Regények: Rabigában (1889/1894) – az Áprilisi felkelés előkészületei, kitörése és bukása egy kisváros
szemszögéből – ez a regény hozza meg Vazov nemzetközi elismerését; romantikával átszőtt
realizmus, etnográfiai szempontból is hiteles kordokumentum.
 Útleírások: a bolgár természeti szépségek patetikus leírása.
 Dráma: fontos szerep a bolgár színház népszerűsítésében: Hontalanok, szatírák: Párbaj,
Állásvadászok stb.
Realizmus, romantika nélkül:
Aleko Konstantinov (1863-1897)
 Jogász, újságíró, közéleti ember.
 A 19. századi bolgár realista próza egyik legjelesebb
képviselője.
 Legfontosabb műve a Baj Ganyo (1895) c. nyitott
regény, amelynek hőse a bolgár nemzeti irodalom
legkarakteresebb „sötét” alakja. Ő a Homo balcanicus,
a mű pedig a kor egyik jellemző embertípusának
szatirikus összefoglalása, egyfajta társadalmi karikatúra.
 Politikai ihletettségű karcolatok: mindenkit kipellengérez
– a politikustól a megalkuvó kisemberig.
 Útleírások – az utazás, a természetjárás, mint felszabadító
tevékenység (Chicago-ig és vissza)
Új távlatok – a bolgár modernizmus
 Az Újjászületés népközpontú szemléletét (az egyén a nemzeti kollektívának van
alárendelve) felváltja az emberközpontú világlátás („individualizmus” – a magányos
egyéniség és a nemzeti közösség szembeállítása).
 Az irodalomban a domináns nemzeti-társadalmi problematikát felváltja a egyéniszemélyes problematika, az extrovertált megközelítési módot [a történelmi, a
társadalmi és a természeti valóságra irányuló] pedig az introvertált [a szubjektív lelki
világ felé irányuló].
 Amíg az előző korszak vezető alkotói a prózaírók, addig most a költők kerülnek
előtérbe, a próza is erősen lírikus hangvételű. A hős már az ember, és nem annyira a
„bolgár ember”.
 A modernista korszaknak 3 szakasza van:
 A „Miszal”-kör: a bolgár individualizmus
 A „Zveno”-kör: a szimbolizmus
 A „Vezni”-kör: expresszionizmus
A „Miszal”-kör
 A „Miszal” folyóirat (1892-1907) köré szerveződött költői
társaság, az első bolgár irodalmi csoport.
 Tagjai dr. Krasztev, Pencso Szlavejkov, Pejo Javorov és Petko
Todorov.
 Jelentős társadalmi és kulturális változások, a tradíció
találkozik az újjal, a modernnel.
 Cél:
 A nemzet irodalmi életének és ízlésének formálása és
meghatározása, felzárkóztatása az európai értékekhez;
 Meggyőződésük, hogy a nemzeti és az általános emberi együtt
kell, hogy járjon;
 Az irodalom célja az esztétikai élvezet, ezért nem tükrözheti a
napi politikát;
 A bolgár irodalom: igazodás a nagy irodalmi folyamatokhoz , az
egyéni vonások és gyökerek megőrzése (folklór mint ihlet).
Pencso Szlavejkov és Pejo Javorov
 Pencso Szlavejkov (1866-1912) a modern bolgár irodalom vezető
személyisége, a modernizmus harcosa; az európai irodalmi és
filozófiai irányzatok szószólója.
 Sokszínű irodalmi tevékenység: lírai, epikus, szatirikus költészet,
műfordítások, tanulmányok, cikkek, kritikák:
 Líra: „Álom a boldogságról” (1906) – az út a születéstől a halálig;
 Epikus dalok (1889-1902) – folklórmotívumok, kultúrhéroszok, nemzeti sors
filozófiája [Véres ének].
 Pejo Javorov (1878-1914) – szimbolista költő és forradalmár, az egyik
legjelentősebb bolgár költő, a modern bolgár színház úttörője.
 Dolgozik távírászként, majd (1900-tól) könyvtárosként és
dramaturgként a szófiai Nemzeti Színházban, részt vesz a makedóniai
felszabadítási mozgalomban.
 Művei: Kaliopa, Örmények, Jégverés [régi irodalmi hagyomány,
folklór hatása, lebilincselő költői nyelv]; 1907. „Álmatlanság”-kötet, a
bolgár szimbolizmus első műve; szerelmi líra: Angyali üdvözlet
(1906);drámák: Vitosa mellett; Mikor lecsap a villám (vissza a
realizmushoz).
A Zveno-kör
 A Zveno folyóirat 1914. január és május között jelenik meg, mégis itt találjuk
a bolgár szimbolisták legjelentősebb csoportját – Teodor Trajanov, Dimcso
Debeljanov, Nikolaj Liliev, Emaniul Popdimitrov, Hriszto Jaszenov, stb.
 A bolgár szimbolizmusnak nincs egységes programja, de jellemző elve az
antropocentrizmus, ami az alkotó individualista magányát testesíti meg,
még a természet is homályos, a szimbolizmus a bolgár irodalom „éjszakai
periódusa”.
 Dimcso Debeljanov (1887-1916), Koprivsticában született, gimnáziumot
végez Szófiában, kishivatalnokként, korrektorként dolgozik, 1916-ban a
fronton hal meg. Önálló kötetét 1920-ban barátai adják ki.
 Versei: a bolgár irodalom leggyöngédebb lírikusa, verseinek hangulata a
magány, a hontalanság, a passzív áldozati lét, a konfliktus a rideg
valósággal, törekevés a vers kifejezésbeli és zenei tökéletessége iránt.
Jellemzők a gyöngéd felhangok, az intim intonációk, az olvasó
egyenrangúként kezelése. Témai az elveszett otthon: „Visszatérni a szülői
házba; Emlékszel-e…; szerelem: Én így akarok emlékezni rád; magány: Alszik
a város, Fekete ének.
A „Vezni”-kör
 A szimbolizmus a perifériára szorul, kialakul egy új fajta realizmus, egy új típusú
szociálisan érzékeny szemlélet, illetve a modernizmus harmadik része – az
expresszionizmus ihlette avantgárd irányzat.
 Ennek az időszaknak nincs műfaji preferenciája, születnek prózai és lírai művek
is.
 Hriszto Szmirnenszki (1898-1923) – „született költő és utolérhetetlen
improvizáló”, aki tökéletesen elsajátított a szimbolista költészet művészi
kifejezőeszközeit, de túl is haladta azt egyszerre komoly és ironikus
ábrázolásaival, illetve a „sötét” szimbolista kifejezésmód „világossá” tételével.
Fő eleme a tűz, a tavasz, a nap és a láng. Művei: „Legyen nap”, „A város
gyermekei”, „Téli esték”.
 Geo Milev (1895-1925) – a legteljesebb modernista, az expresszionista
avantgárd képviselője, aki más művészeti területekre is be akarta vinni ezt a
irányzatot. Kritikus és antológiaszerkesztő „A bolgár irodalom rövid története”,
műfordító. A baloldali európai avantgárd hatása nála is érződik, erős
rendszerkritika és forradalmi lendület érződik műveiből, a hagyományos
értékek (hazafiság) tagadása. Művei: Pokol (1922); A harag napja (1922) és a
Szeptember (1925).
Elin Pelin – a bolgár falu énekese
 Dimitar Ivanov (Elin Pelin, 1877-1949) a bolgár elbeszélés egyik mestere.
Egyszerre tradicionalista és realista, de stílusát és ábrázolási módját tekintve
nagyos is modern.
 Szófia mellett született, a gimnáziumot nem fejezi be, rövid ideig tanító.
 1899-től él Szófiában, első kötetet (Elbeszélések) 1904-ben jelenik meg, és
általános elismertséget hoz neki. A világháborúig és azt követően
elsőszámú prózaíróként tartják számon, még életében klasszikusnak számít.
 Íróként dolgozik a Nemzeti Könyvtárban, számos lap szerkesztője (köztük
gyermeklapok), 1926 és 1944 között a Vazov-múzeum igazgatója.
 Művei: Elbeszélések I-II. k. (1904-11); A kolostori szőlő alatt (1936); 3
kisregény: Tisztátlan erő (1909), A Gerákok (1911), Föld (1922). Nagyszámú
gyermekirodalom.
 Alakjai: elbeszélőként sosem hagyja el a falut, művészi világa a bolgár falu
annak teljességében, természeti környezetében. Történetei egyszerűek,
letisztult szerkezettel, hősei pedig megkapóan emberiek.
Jordan Jovkov – a hagyomány és a modernitás
szintézise a prózában
 Jordan Jovkov (1880–1937)a bolgár elbeszélés harmadik kiemelkedő
egyénisége.
 Szófiában tanul, Dobrudzsában tanítóskodik. Három háborúban is részt vesz.
Dolgozik szerkesztőként, a háborúk után a bukaresti bolgár követség
munkatársa.
 Első írói sikereit a háborúk alatt írt háborús-novellák hozzák meg, melyekben
már megmutatkozik elbeszélői tehetsége. Későbbi műveiben a
dobrudzsaiak életének állít emléket: Utolsó öröm (1926), Esték az antimovi
fogadóban (1928), Birtok a határon(1934) c. regény.
 Egyik legkiemelkedőbb műve a Sztaroplaninai legendák (1927) című
elbeszélésciklusa, melyben a főszereplők mágikus szépsége és hősiessége
összefonódik a hétköznapi élet világával.
 Az elbeszéléseket a sajátos történelmi hangulat jellemzi, melyben a
történetek a valós élet kereteit túllépik, és legendává válnak
 Nikola Vapcarov (1909–1942)kivételes költői tehetség, egyszerre
gyári munkás és értelmiségi, aktívan részt vesz kora irodalmi vitáiban.
 A várnai tengerészeti középiskolában végez. Dolgozik
hajógépészként, fűtőként, technikusként, és belesodródik a
munkásmozgalmi harcokba, a háború alatt pedig az ellenállási
mozgalomba. 1942 márciusában elfogják és több társával együtt
július 23-án halálra ítélik és kivégzik.
 Egyetlen verseskötete, melyet saját költségén kellett kinyomtatnia,
1940-ben jelent meg Motor-dalok címen. Vapcarov a munkások
életét éli, az ő belső világukat tükrözi, de ugyanakkor verseiben a
legmodernebb kifejezőeszközöket használja.
 Költészete gépekkel, műszaki képzeletének szülötteivel van tele, az
életet egy hatalmas gyárhoz hasonlítja, de a gépeket nem az
elidegenedés sötét színeivel festi meg. Vapcarov a gépek, a
gyárkémények, a vonatok, a hajók költője, illetve az emberé, aki
ezeket a gépeket uralja. Az új kor romantikáját a gépi, ipari
valóságban látja.
Bolgár próza a II. Világháború után
 Dimitar Dimov (1909–1966), állatorvos, az anatómia professzora. Érdekli a
modern ember lélektana, a drámai történelmi háttér és a végzet asszonyai
által generált szenvedély. Regényei: Benc főhadnagy (1938), Elkárhozott
lelkek (1945), legjelentősebb műve a Dohány (1951), amely a kommunizmus
esztétikai normái felett is győzedelmeskedik. Hősei összetett jelleműek,
önmagukkal viaskodnak, tetteiket mély szenvedélyek fűtik.
 Dimitar Talev (1898–1966) Zágrábban és Bécsben tanul, majd a szófiai
egyetemen végez szláv filológia szakon. A Македония és Зора lapok
szerkesztője. 1944. után ül börtönben, internálótáborban, ami hatássál van
írásaira. Regényei egyetlen témája Makedónia és szabadságért vívott harc,
az elbeszélésben a Vazov-i hagyományt követi, hősei lelki világát és
személyes drámáit már mélyebben és összetettebben ábrázolja. Művei:
Vaskandelláber (1952), Preszpai harangok (1954), Illés-nap (1953), Hallom a
hangotokat(1966).
 Emilijan Sztanev (1907–1979) – a emberi lélek drámainak szakavatott
kutatója, jeles bolgár animalista. Írt elbeszéléseket, történelmi regényt,
állatokról szóló elbeszéléseket. Művei: Baracktolvaj, Vizen és erdőn át,
Amikor a hó olvad, Cserniska, Antikrisztus, Iván Kondarev (regény).
Groteszk-szatirikus irodalom
 Jordan Radicskov (1929–2004) elbeszélései és drámái groteszkek és
merészek, történeteinek színtere Bulgária észak-keleti része, melyet az épp
aktuális hatalom erővel próbált modernizálni. Szereplői a misztikus területet
benépesítő abszurd alakok, a saját mesés és mitologikus világuk
fogalmaival próbálják értelmezni a betolakodó külvilágot. Művei: Veszett
hangulat (1965), Kecskeszakáll (1967), Puskaporos ábécé(1969). Színművei:
Zűrzavar (1967), Január (1974), Repülési kísérlet(1979).
 Sztaniszlav Sztratiev (1941–2000) A bolgár szatíra kiemelkedő alakja, prózaés drámaíró. Művei: Vadkacsa a fák között (1972), Tájkép kutyával (1977),
A bolgár modell (1991). Sztratievnek köszönhető a bolgár színház hetvenes
és nyolcvanas években végbement megújulása. Színművei: Római fürdő
(1977), Velúrzakó (1979), Autóbusz (1982).
 Ivajlo Petrov (1923-2005) munkásságával szintén bekapcsolódik a 60-as
évektől induló átváltozási folyamatba, nemcsak koncepcionálisan
(Hullámzás, Farkashajsza), hanem hangvételében is: Mielőtt
megszületettem és azután; Zavaros jegyzetek; Isten dolgai (1968-1973) c.
művei az élet értékrendjének parodisztikus – önirónikus átgondolása.
Posztmodern tendenciák
 1989-ben jelenik meg az Ars Simulacri antológia (Ivajlo Dicsev, Vladiszlav
Todorov, Alekszandâr Kjoszev, Ivan Krâsztev), a Szintézis csoport
posztmodernista filozófusainak és íróinak kötete;
 Fontos szerepe van a bolgár kultúrának a posztmodernizmus irányába
történő elmozdításában.
 A kilencvenes évek irodalmának értékadó lapja az 1991-ben induló
Литературен вестник (Irodalmi újság) hetilap. Ez a lap lesz az új irodalmi
felfogás és az új irodalmi művek fóruma.
 Az írók és költők új generációja jelenik meg.
 A bolgár posztmodern költészet legjelentősebb képviselői: Ani Ilkov, Kiril
Merdzsanszki, Zlatomir Zlatanov, Georgi Goszpodinov, Plamen Dojnov és
Jordan Eftimov.
 A prózaírók műveikben vegyítik a mágikus realizmus és a romantikus
groteszk elemeit - Emil Andreev:Lomi történetek (1996), Borisz Minkov:
Balladavadászok, avagy Scherzo cantabile (1999).
Sztefan Deszpodov: Posztmodernizmus
és más hülyeségek
 Hol volt, hol nem volt, fent a magas hegyek között volt egy falu, lakói – egyszerű
népek. Olyan együgyűek voltak, hogy még hírét sem hallották Baudrillardnak,
Roland Barthesnak, Foucaultról már nem is beszélve, viszont boldogságban éltek,
mit sem törődve a dib-dáb hívságokkal. E békés életnek szempillantás alatt vége
szakadt, amint posztmodernista siserehad zúdult be hozzájuk. Kiparancsolták az
összes férfit, asszonyt s gyereket a falu piacterére, s elszónokolták, hogy attól
kezdve nincs fel-le mászkálás az ormokon s bérceken, járjanak csak a vízszint szerint
(…). Azt is kijelentették, hogy amin eddig az eszük járt, amit gondoltak, az merő
dőreség, lévén, hogy az igazság éppen ellenkezőleg áll. (…) S ehhez hasonlókat
bölcselkedtek sorra.
 Míg a falubeliek csak ámultak és bámultak, a posztmodernek behalámolták mind
az ételt, lenyeldekelték mind a bort, s ki merre látott, idegen honba messze
távozott.
Köszönöm a figyelmet!