Transcript klasszikusok

Klasszikus angol politikai
gazdaságtan
Adam Smith (1723-1790): Nemzetek
gazdagsága (1776)
David Ricardo (1772-1823): A politikai
gazdaságtan és az adózás alapelvei (1817)
Adam Smith (1723-1790)
• Skót morálfilozófus, a glasgowi, később az oxfordi egyetemeken
tanult. Az erkölcsi érzelmek elmélete (The Theory of Moral
Sentiments) (1759)
• Rendszerbe foglalta az elméletet, következetes terminológiát
alakított ki, megalkotta a közgazdaságtudomány, mint önálló
tudományos paradigmát.
• „nemzetek gazdagságáról szóló vizsgálódás”, „államférfi vagy
törvényhozó feladatairól szóló tudományág”
• Szemlélete rokon a fiziokratákéval, DE: az érték(többlet) forrása
szerinte nem a mezőgazdaság, hanem a MUNKA.
• A gazdasági növekedés motorja szerinte a produktív munka
mennyisége (népesség), illetve a munka hatékonysága
(munkamegosztás), valamint a tőkefelhalmozás (új dolgozók
2
bevonása a termelésbe)
A láthatatlan kéz
• A piaci erők szabad játéka biztosítja a gazdasági jólétet, vagyis a
felvilágosult önérdek a közjót eredményezi.
• Az eredendően önző egyének (gazdasági szereplők) mindegyike csak
saját érdekét követi, de ennek az eredménye a sok ellentétes érdek
ellenére egy makrogazdasági optimum, amely mindenképpen
nagyobb annál, mintha mindenki a társadalom érdekében
tevékenykedne.
• Míg a fiziokratáknál a természetes rend megvalósítója a feudális
uralkodó, aki megvalósítja így az ész birodalmát, Smithnél már az
önérdeküket követő egyének szabad cselekvése eleve korlátozza a
voluntarista gazdasági beavatkozást, modern kifejezéssel az állami
beavatkozás a gazdaság működésébe, nem csak nem szükséges,
hanem nem is lehetséges, vagy legalább is korlátozott.
„Azzal tehát, hogy minden egyén tőle telhetően igyekszik
tőkéjét a hazai tevékenység fenntartására használni, és ezt a
tevékenységet úgy irányítani, hogy termelése a lehető
legnagyobb értékű legyen, szükségszerűen azon dolgozik, hogy a
társadalom évi jövedelme a lehető legnagyobb legyen, bár
általában nem a közösség érdekét akarja előmozdítani és nem is
tudja, mennyire mozdítja azt elő… Ebben is, mint sok más
esetben, láthatatlan kéz vezeti őt egy cél felé, melyet ő nem is
keresett. A társadalomnak pedig nem is éppen baj, hogy ő ezt a
célt nem ismeri. Azzal, hogy ő saját érdekét követi, gyakran a
társadalomét eredményesebben mozdítja elő, mint ha annak
előmozdítása lett volna valóságos célja. Soha sem láttam még,
hogy sok jót okoztak volna azok, akik úgy mutatták, hogy a
közösség javáért ügyködnek.”
„kevés dolog szükséges ahhoz, hogy egy állam a
jólét legmagasabb fokára jusson a legmélyebb
barbárságból, csupán béke, könnyű adók és
elfogadható igazságszolgáltatás; minden egyebet
magával hoz a dolgok természetes menete” vagy
„Minden kormányzat, amely megzavarja … a
természetes menetet, vagy amely megpróbálja
feltartóztatni a társadalom haladását egy bizonyos
ponton, természetellenes és önmaga érdekében
kényszerűen elnyomó és tirannikus.”
A munkamegosztás
• A termelékenység fejlődésének fő formája
• Az önzésre vezeti vissza
• Önzés → cserére való hajlam →
munkamegosztás → termelékenység
növekedése → gazdasági növekedés
• A specializáció eredményezi atermelékenység
növekedését
Munkaérték elmélet
• Arra keresi a választ, hogy az áruk csereviszonyaiban a mi
szabályozza azokat a mennyiségi arányokat, amelyben az áruk
egymásra és a pénzre, mint értékmérőre cserélődnek
• „Az ÉRTÉK szónak, ezt jó meg kell jegyeznünk, két különböző
értelme van: hol egy bizonyos tárgy hasznosságát fejezi ki, hol pedig
a tárgy birtoklásával járó azt a képességet, hogy érte más árukat
lehet vásárolni.” (77. o.)
• Az előbbit Smith használati értéknek az utóbbit csereértéknek
nevezi.
• Ezek után a csereérték kapcsán arra keresi a választ, hogy azt mi
szabályozza, élesen elhatárolódva attól, hogy a csereérték
alakulásában a hasznosságnak, azaz a használati értéknek bármilyen
szerepe lenne.
Munkaérték elmélet
• „A legnagyobb használati értékkel bíró dolgoknak
gyakran csekély vagy éppenséggel semmi a
csereértéke, viszont a legnagyobb csereértékű
dolgoknak sokszor nincs vagy csak kevés a használati
értéke”
• Ha csereérték és a használati érték két különböző
dolog, a hasznosság nem magyarázhatja magát a
csereértéket. Valójában tehát már abban a
megkülönböztetésben, hogy az áru egyrészt használati
érték, másrészt csereérték tükröződik, hogy az
utóbbinak semmi köze az előzőhöz. Ugyanez a helyzet
Ricardonál és később látni fogjuk Marxnál is.
Három kérdés
• 1. Mi a valóságos érték?
• 2. Milyen tényezőkből tevődik össze?
• 3. Miért tér el ettől a piaci ár?
1. Az áruk értékét az előállításukhoz szükséges munka határozza
meg
 Természetesen nem csak a javak előállítására fordított közvetlen
munka határozza meg az áruk értékét, hanem az is, amelyet
azoknak az eszközöknek, anyagoknak stb. az előállítására
fordítottunk, amelyek szükségesek a munka kifejtéséhez. Ezt Smith
még kevésbé, Ricardo és Marx viszont már kifejezetten
hangsúlyozza.
 „hogy milyen munkamennyiséget vehetünk, cserélhetünk vagy
vonhatunk a magunk rendelkezési körébe valamely jószág
ellenében, még kizárólag az szabja meg, hogy általában milyen
munkamennyiséget fordítottunk az illető jószág előállítására.” ”
Második értékmeghatározás
• Smith azonban az érték munkával való meghatározását csak
a társadalom korai kezdetleges állapotára tartja
érvényesnek (ez az első értékmeghatározása)
• Mikor azonban egyesek kezén tőke halmozódik fel,
„egyesek ezt nyomban arra használják, hogy szorgalmas
embereket dolgoztassanak, akiket nyersanyagokkal és
fogyasztási cikkekkel látnak el csak azért, hogy
munkatermékük, illetve annak az eladása révén, amivel a
munka a nyersanyagok értékét megnöveli, profitra
tegyenek szert. … az tehát, amivel a munkások az anyag
értékét növelik, ebben az esetben két részre oszlik: az
egyik fedezi a munkások bérét, a másik a munkáltató
profitját”.
• Az első meghatározás tehát csak a saját munkán alapuló
árutermelésre érvényes
 Az, hogy a munkás által az anyagok értékéhez hozzátett munka két
részre oszlik Smithnél egyrészt a profit magyarázata.
 A profit forrása eszerint az, hogy a munkás munkájának egy részét a
tőkés nem fizeti meg.
 Másrészt ez a felfedezés törést okoz Smith értékelméletében, mivel
úgy véli, hogy ezzel egyúttal maga az értékmeghatározás is módosul.
 Abban az esetben, amikor a munka terméke már nem teljes
egészében a munkásé, „hogy milyen munkamennyiséget vehetünk,
cserélhetünk, vagy vonhatunk a magunk rendelkezési körébe,
valamely jószág ellenében, többé már nem az szabja meg kizárólag,
hogy általában milyen munkamennyiséget fordítottunk az illető
jószág megszerzésére, vagy előállítására. Nyilvánvaló, hogy egy
további munkamennyiség szükséges ahhoz, hogy fedezze annak a
tőkének a profitját, amely előlegezte a béreket és biztosította a
munkához szükséges anyagokat.” (Smith 98. old.)
Tehát az áru cserértékének egy részét magyarázza
csak a munka, a másik része a „további
munkamennyiség” a tőke által meghatározott,
amihez még társul a földtulajdont illető járadék.
 Smith hangsúlyozza, hogy „a különböző
árösszetevők valóságos értékét az a
munkamennyiség fejezi ki, amelyet értük –
egyenként – megkaphatunk. Az árnak tehát nem
csak azt a részét mérjük munkával, amely maga
is munkát fedez, hanem azt is amely a járadékot
és azt is, amely a profitot biztosítja.”
 Az eredeti értékmeghatározással szemben Smith most az áru
értékét a munka értékével, az áruért vásárolható
munkamennyiséggel határozza meg.
 Itt fellép egy minőségi probléma: Míg korábban, amikor Smith az
áru értékét az előállítására fordított munkamennyiséggel
határozta meg akkor az egy benső meghatározás volt, most
azonban, amikor az áruk csereértékének többi összetevőjét a
munkával (mint egy kiválasztott áruval) méri, a munka már csak
mint külső mérce szerepel.
 Valójában Smith már az első értékmeghatározás esetében is
felváltva használja a „benne rejlő” munkát és a „munka értékét”,
vagy az érte vásárolható munkamennyiséget. Az azonban, hogy az
áru értékét a munka (benne megtestesült) határozza meg nem
egyenértékű kifejezés azzal, hogy a munka értéke határozza meg.
 Az első tehát egy benső meghatározás, míg a másodiknál az
egyik áru értékét egy másik áru értékével határozzuk meg.
 Ráadásul, mivel a munka az első értelemben maga az érték, a
munka értéke az érték értéke volna.
 Smith ezt a második érték-meghatározását azzal igyekszik
alátámasztani, hogy a munka értékének változatlanságát
hangsúlyozza.
 Mivel szerinte olyan áru, amely értékében folyton változó nem lehet
pontos mérce, egy változatlan értékmérő szükséges. Ez lenne
szerinte a munka, amelynek értéke, szemben más árukkal sohasem
változik.
 Azt állítja tehát, „hogy azonos munkamennyiségek mindig és
mindenütt azonos értéket képviselnek a munkás szempontjából.
Átlagos egészségéből, erejéből és értelmességéből, átlagos
ügyesség és gyakorlottság mellet, mindig ugyanannyit kell áldoznia
könnyebb élete, szabadsága és egyéni boldogsága rovására. Mindig
ugyanazt az árat kell fizetnie tekintet nélkül arra, hogy mekkora az
az árumennyiség, amit viszonzásul kap. Ez az árumennyiség persze
hol nagyobb, hol kisebb, de ami értékében változik, az ez az
árumennyiség, és nem a munka, amellyel azt megszerzik.”
Valójában egy mennyiségi ellentmondás az, ami Smitht
arra ösztönözte, hogy módosítsa értékelméletét a tőke és
a földtulajdon felléptével.
Amíg a munkás saját maga termel, tehát kisárutermelés
esetén, a munka értéke és a munka mennyisége
nagyságában nem áll fenn különbség.
A munkás meghatározott mennyiségű munkát fordított
áruja előállítására és a piacon ugyan olyan értékű árut,
vagyis egyenlő munkamennyiséget kap érte cserébe.
Ha azonban munkáját a tőkés fennhatósága alatt végzi,
munkájáért kevesebbet kap, nem kapja meg annak teljes
ellenértékét. Tehát munkájának értéke kisebb, mint az
által szolgáltatott munkamennyiség.
Vagyis az első értékmeghatározás nem érvényes többé!
Értéktöbblet elmélet
• Valójában a második értékmeghatározás nem
más, mint az értéktöbblet elmélet
• A profitot és a földjáradékot Smith a munkás
meg nem fizetett munkájának tekinti
• A profit nem a Felügyeleti munka bére – a
tőke nagyságával arányos
• A kamat csak leszármaztatott jövedelem
(döntően levonás a profitból)
 „Felmerülhet esetleg az a gondolat, hogy a tőkeprofit
csak egy másik elnevezése annak a bérnek, amely egy
különleges fajta munkáért, a felügyelet és az irányítás
munkájáért jár.
 … Csakhogy a tőkeprofit valami egészen más, egészen
más elvek szabályozzák és semmi féle sem áll fenn közte
és a feltételezett felügyeleti és iránytó munkának akár a
mennyisége, akár pedig a testi vagy szellemi erőfeszítést
igénylő volta között” (97. o.)
 „A pénz után fizetett kamat mindig származékos
jövedelem, s ha azt nem a kölcsönvett pénz felhasználása
révén szerzett profitból fizetik, akkor valamilyen más
jövedelemforrásból kell megfizetni.” (101. o.)
Smith jövedelemelosztási elmélete
• Smith szerint a munka által létrehozott érték fedezi a
munkás bérét, a munkáltatója profitját és amennyiben
mezőgazdasági termékről van szó és a földtulajdonos
földjét bérbe adja egy tőkés bérlőnek a tulajdonos
járadékát, bérleti díj formájában
• tehát egyrészt a jövedelmeket az áruk értéke határozza
meg, másrészt, mivel értéket csak a munka hozhat
létre, minden jövedelem forrása a munka.
• Smith azonban két kérdésben is ellentmond
önmagának:
1. Eredetileg csak az áruk értékének azt a részét oldotta fel
jövedelmekre, amellyel „a munkások az anyag értékét növelik”.
 Később azonban az áru értékét teljes egészében jövedelmekben
oldja fel. Úgy érvel, hogy az anyagok értéke is közvetetten
jövedelmekre oszlik.
 Ráadásul abból, hogy az egyes áru ára jövedelmekre oszlik, azt a
következtetést vonja le, hogy „az ország egész évi munkájának a
termékét képező összes árunak az együttes ára, vagy csereértéke is
ugyanerre a három részre oszlik”.
 Ezt a tételt Marx nyomán Smith-dogmának nevezzük.
 Smith felfogásából az következik, hogy az évente megtermelt árukat
jövedelmekből vásárolják meg.
 Itt visszalépésről van szó, a fiziokrata tanokhoz képest, náluk
ugyanis, ahogy korábban láttuk, a bérlők által megtermelt áruk
értékének egy része nem forog, hanem az elhasznált tőkét pótolja.
 Smith tételéből arra lehetne következtetni, hogy az egész évi termék
értékét el lehet fogyasztani.
2. A másik ellentmondás a smithi elméletben ennek folyományaként
egy az elsőnek ellentmondó harmadik értékelméletet eredményez.
 Miután Smith az áruk értékét jövedelmekben oldotta fel,
megfordítja ezt a viszonyt és azt állítja, hogy ezeknek a
jövedelmeknek a nagysága határozza meg az áruk értékét.
 Míg az első értékmeghatározás szerint az áruk értéke határozta
meg a jövedelmek nagyságát, az utóbbi szerint a jövedelmek
határozzák meg az áru értékét.
 A bérnek, a profitnak és a földjáradéknak kialakul egy természetes
rátája és ezek változása határozza meg az érték nagyságát és
változását.
 „Maga a természetes ár az egyes árösszetevők, vagyis a munkabér,
a profit és a járadék természetes rátáival együtt változik”. (112. o.)
 Hibás kör: bér és létfenntartási javak
A kereslet-kínálat hat az árakra, de nem hat az értékre
• Az értéket nem a kereslet-kínálat határozza meg!
• „a természetes ár tehát mintegy központi ár; minden áru ára
állandóan feléje gravitál. Különböző véletlenek az árat néha jóval a
központi ár felett tarthatják, máskor pedig még valamelyest ez alá is
nyomhatják. De bármilyen akadályok gátolják is az árakat abban,
hogy a nyugalomnak és az állandóságnak ebben az állapotában
állapodjanak meg, azok folyton feléje törekszenek.”
• Lényegében szerinte a piaci ár és a természetes ár eltérése a
kereslet és kínálat mennyisége meg nem felelésének az
eredménye. (az érték belső meghatározás)
• Ricardo szintén harcol ez ellen a szerinte téves nézet ellen. „A
termelési költség az, amelynek az áruk árát végeredményben
szabályoznia kell és nem ahogyan gyakran állítják, a kínálat és a
kereslet viszonya. … Az a felfogás, hogy az áruk ára kizárólag a
kínálat és a kereslet, illetve a kereslet és a kínálat viszonyától függ, a
politikai gazdaságtannak úgyszólván sarktételévé vált és sok
tévedésnek a forrása ennek a tudománynak a területén.”
David Ricardo
• Smith elméletének ellentmondásait igyekszik
megszüntetni
• Ragaszkodik Smith első, helyes
értékmeghatározásához
• A tőke és a földtulajdon közbejötte nem
módosítja ezt az első, szerinte helyes
meghatározást.
• A munka mennyisége és a munka értéke nem
azonosak, de ettől még a munka mennyisége a
meghatározó
1772. április 18-án született Londonban egy Hollandiából bevándorolt
zsidó családban. Apja jómódú tőzsdei alkusz volt, aki fiát az
amszterdami zsidó iskolába küldte tanulni, majd 14 éves korában
maga mellé vette az üzletbe. 21 éves korában házassága miatt
elhagyta a zsidó vallást és családját. Egy bankház támogatásával
önállósította magát, és rövid idő alatt jelentős vagyonra tett szert, ami
lehetővé tette számára, hogy más területekkel is foglalkozzon. Az első
kérdéskör, amely magára vonta érdeklődését, a Franciaországgal
folytatott háború következtében kibontakozó valutaprobléma, az
aranystandard felfüggesztése és a papírpénz árfolyamának az
aranyhoz viszonyított esése volt. Első névvel megjelent írása, amely
ezt tárgyalta: The High Price of Bullion (1811), megalapozta tekintélyét
és megszerezte neki Malthus és James Mill barátságát.
A „pártos közgazdász: Carey: „Ricardo úr rendszere a viszálykodás
rendszer … az egész arra irányul, hogy ellenségeskedést szítson
osztályok és nemzetek között … Könyve igazi kézikönyve a
demagógnak, aki földreform követelésével, háborúval és
fosztogatással tör hatalomra.”
A tőke és a földtulajdon közbejötte nem módosítja ezt az
első, szerinte helyes meghatározást: „Smith Ádám, aki oly
szabatosan határozta meg a csereérték eredeti forrását, s
akinek ezért következetesen fenn kellett tartania, hogy
minden jószág az előállítására fordított több vagy
kevesebb munka arányában válik többé, vagy kevésbé
értékessé, mégis saját maga egy másik értékmérőt állított
föl és arról beszél, hogy a dolgok aszerint érnek többet
vagy kevesebbet, amint többet vagy kevesebbet adnak
értük cserébe ebből az értékmérőből. Értékmérőnek
mondja néha a gabonát, máskor viszont a munkát; de nem
a jószág előállítására fordított munka mennyiségét, hanem
azt a munkamennyiséget, amely a jószág ellenében a
piacon megszerezhető.”
Tagadja a változatlan értékmérőt is.
Ha az áru értékét relatív módon az érte
vásárolható munkával, vagyis a munka értékével
határozzuk meg teljes bizonytalanságba jutunk.
Két áru cserearányában az egyik áru, vagy a másik
áru értékében beállt változás is megváltoztathatja
a cserearányt.
 Ez ugyan úgy igaz két közönséges áru, mint a
munka és egy tetszőleges áru viszonyára.
Mindig következetesen megkülönbözteti a munka
mennyiségét és a munka értékét.
Hangsúlyozza, hogy az áru értékét az előbbi és
nem az utóbbi határozza meg.
Az áru értéke megváltozik, ha változik az egységnyi
áru termeléséhez szükséges mennyiség, mert
például gépek alkalmazása révén nő a munka
termelékenysége, ezért ugyanannyi idő alatt
nagyobb mennyiségű használati értéket állítanak
elő.
Nem változik viszont az áru értéke, ha változik a
munka értéke, vagyis a munkabér.
A munkabérek emelkedése csak a
jövedelemelosztást változtatja, vagyis a profitot
csökkenti
Az érték nem puszta mennyiségi viszony, egy benső tartalom,
amely ebben a mennyiségi viszonyban csak megjelenik
.
• „valamely dolgot megmérni annyit jelent, mint
összehasonlítani azt ugyanannak a dolognak azzal a
meghatározott mennyiségével, amelyet az összehasonlítás
alapjának, tehát az egységnek veszünk.”
• „A frankkal nem mérhetünk akármit, hanem csak bizonyos
mennyiséget abból a fémből, amelyből a frank maga készül,
kivéve, ha mind a frankot, mind pedig a megmérendő
dolgot vissza lehet vezetni valami más mértékre, amely
mind a kettővel közös. Ez azt hiszem lehetséges, tekintve,
hogy mind a kettő munka eredménye és így a munka az a
közös mérték, amellyel valóságos és viszonylagos értékük
egyaránt felmérhető.”
Az áru csereértéke megváltozhat anélkül, hogy értéke
változott volna.
Az, hogy egy áruért nagyobb mennyiségű másik árut kell
adni a cserében, mint korábban, az fakadhat mindkét
áru értékének, vagyis munkában mért termelési
költségének változásából.
A csereérték megváltozása tehát önmagában nem ad
magyarázatot arra, hogy mi okozta a változást.
Egy áru csereértéke megváltozhat anélkül, hogy értéke
változott volna, ha másik áru értéke változott, amelyre
vonatkoztatjuk.
Megfordítva, egy áru csereértéke változatlan maradhat,
miközben értéke változik, ha a másik áru (például a
pénz) értéke ugyanolyan mértékben és irányban
változott.
A használati érték és az érték következetes megkülönböztetése
 A termelési tényezők közül Ricardo szerint csak a munka hoz létre
értéket. Gazdagságot, azaz használati értéket azonban a föld, a
természet is létrehozhat.
 Say-vel vitatkozva érvel a smithi tanítás mellett. Say nem
különböztette meg az értéket és a gazdagságot, sőt kifejezetten
azonosítja azokat, Smith szemére veti, hogy az értékalkotásban
megfeledkezik a természet és a gépek (tőke) szerepéről.
 „Say azzal vádolja Smith doktort, hogy mivel felfogása szerint
minden jószág értéke az emberi munkából származik, figyelmen
kívül hagyja azt az értéket, amelyet a természeti tényezők és a gépek
adnak a javaknak. Én ezt a vádat nem látom indokoltnak. Smith
Ádám ugyanis sehol sem becsüli le azokat a szolgálatokat, amelyeket
a természeti tényezők és a gépek számunkra végeznek. A természeti
tényezők szolgálnak bennünket, amennyiben növelik a termékek
bőségét, gazdagabbá teszik az embert és gyarapítják a használati
értéket … semmivel sem növeli a csereértéket.”
Ellentmondások
• Az egyenérték nélkül elsajátított munkamennyiség a forrása a profitnak
ezt Ricardo is határozottan képviseli.
• A bérmunka azonban áru! A tőkés megvásárolja a munkás munkáját és
cserébe a munkabérben kevesebb munkát ad érte.
• Ez viszont azt jelenti, hogy a munkás és a tőkés közti cserében nem
érvényesül az egyenértékűség. Hogyan lehetséges, hogy ami érvényes a
közönséges árukra nem érvényes az egyik legfontosabb árura, a munkára?
• Ricardo nem lát ebben problémát. Hangsúlyozza, hogy az árucserék
egyenértékűségét nem érinti az, hogy az áru értéke milyen arányban oszlik
meg a munkás és a tőkés között, munkabérre és profitra.
 Van egy áru, amire nem érvényes a törvény, amelyet ő maga állított föl,
hogy az áruk aszerint érnek többet, vagy kevesebbet a cserében, hogy
mennyi munkát tartalmaznak.
 + nem tudja a munkaerőárunak az értékét megragadni, ezért a keresletkínálatból vezeti le. Ezzel viszont kitette magát Say és Bailey bírálatának,
akik érzékelték, hogy ezen a ponton letért a tudományos értékelmélet
útjáról.
Smith harmadik értékmeghatározásának
kritikája
• A jövedelmek változása nem változtatja meg az áruk értékét, vagy
természetes árát.
• Ha például a bér emelkedik, akkor annak következménye nem az
áru értékének növekedése, hanem a profit csökkenése.
• A bérek, vagy bármely jövedelem változása nem hathat az áru
értékére, mert az aláásná magát a munkaérték-elméletet.
• A munkaérték-elmélet Ricardo kezében fegyver a gabonavámok
ellen. Azt kívánja bizonyítani, hogy nem a magas járadék az oka a
magas gabonaárnak.
• Ha a gabonavámokat eltörölnék, akkor az alacsonyabb
munkaráfordítással előállított gabona értéke határozná meg a
gabona értékét és a földtulajdonosok alacsonyabb járadékot
kapnának.
• „A gabona ára nem azért magas, mert földjáradékot fizetnek,
hanem azért fizetnek földjáradékot, mert a gabona ára magas.”
Malthus kritikája
• Malthus éppen a munkaérték-elmélet
cáfolataként mutatja meg, hogy a munkabérek
változása megváltoztatja az áru értékét, ha az
egyes iparágakban eltérő az állótőke és
forgótőke aránya.
• Ricardo kénytelen ezt elismerni, de igyekszik
eliminálni a problémát (6-7%).
• Később ez lesz az egyik ok, ami elméletének
bukását okozza.
Az általános túltermelés tagadása
• Az általános túltermelés tagadásánál Ricardo Say híres törvényére
támaszkodik, mely szerint minden kínálat megteremti saját
keresletét. Szerinte Say „maradéktalanul bebizonyította, hogy mivel
a keresletnek csak a termelés szab határt, nincsen olyan
tőkemennyiség az országban felhasználni. Senki sem termel másért,
mint azért, hogy fogyasszon, vagy eladjon és senki sem ad el más
célból, mint azért, hogy valamilyen más árut vegyen, amelyre vagy
közvetlenül van szüksége, vagy jövőbeni termelését segíti elő.
Ennélfogva termelése révén mindenki szükségszerűen vagy saját
termékeinek fogyasztójává, vagy mások termékeinek vásárlójává és
fogyasztójává válik” (198. o.)
• Ricardo következetes a tekintetben, hogy áruk túltermelése mellet
következetesen tagadja tőke túltermelését is. „Nem halmozható fel
egy országban olyan mennyiségű tőke, amelyet ne lehetne termelő
módon alkalmazni, amíg a létfenntartási eszközök emelkedése
következtében a bér oly magasra nem emelkedik és
következésképpen oly kevés nem marad a tőke profitjára, hogy
megszűnik a felhalmozás indítéka.”
Felhalmozás elmélet
• A felhalmozás korlátja a profit csökkenése
• A profitráta és a munkabér nagysága ellentétesen változik.
A profitráta azért csökken, mert a mezőgazdasági termékek
értéke növekedése miatt nő a nominális bér ← csökkenő
hozadék a mezőgazdaságban
• Felhalmozás = produktív munkások béralapja
• A gépek szerepe: 1. „a tőke szaporodásával arányosan nő a
munka iránti kereslet” ↔ „a munka iránti kereslet
állandóan nő a tőke gyarapodásával, de nem a gyarapodás
arányában, hanem szükségszerűen csökkenő arányban”
• Beismerte korábbi tévedését!
Mennyiségi pénzelmélet
• Ricardo a fémpénzt éppolyan árunak tekinti,mint az összes többit →
tehát értékét annak köszönheti, hogy emberi munkával állították
elő.
• Másrészt szerinte a pénz csereértéke a pénz mennyiségétől függ
• Mennyiségi pénzelméletét igyekezett értékelméletével
összeegyeztetni → hogyha a külkereskedelem szabad, úgy
állandóan fennáll az irányzat arra, hogy a pénz valóságos értéke és a
csereértéke egybeessék.
• Pénz áramlik az országba → az árak megemelkednek →
növekvő import → a fölös pénzmennyiség kiáramlik az országból.
• David Hume fejtett ki először: Európába (Spanyolországba és a
Németalföldre) áramló nemesfém mennyiség az oka az árak
emelkedésének.